Észak-Magyarország, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-10 / 263. szám
1974. nov. 10., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 IÁI TÖRTÉNETEK Jártában-keltében az ember igen gyakran találkozik elismerésre méltó, vagy éppen bosszantó esetekkel, olyanokkal, amelyeknek tanulságai — pro vagy kontra — megszívlelendők. Követendő magatartás Nemrégiben a miskolci városi tanács végrehajtó bizottsága elé terjesztettek egy jelentést, amelyben — az illetékes osztály javaslatára — egy vállalat főkönyvelőjének a felmentéséhez való hozzájárulást kérték. E vezető beosztású dolgozó írásban kérte ezt, de ... Mint kiderült — ez az előterjesztésben is szerepelt — az említett főkönyvelő szorgalmas, igyekvő ember. Munkája ellen nincs kifogás. viszont magatartásbeli hibái miatt bizonyos mértékig elmarasztalható. \ A vb tagjai firtatni kezdték: mégis, milyen okok miatt kérte felmentését a főkönyvelő, egyáltalán mit jelent az, hogy magatartásbeli hibái miatt elmarasztalható? Erre egyértelmű választ ott, azonnal az illetékes osztály jelenlevő képviselői sem tudtak adni... S ebben van az ügy megszívlelendő tanulsága. Nevezetesen, hogy mechanikusan, a legapróbb részletekig terjedő, mindenre figyelő és ügyelő vizsgálat nélkül, sőt, megalapozott elemzés nélkül helytelen, mi több, nagy felelősséggel járó (s felelőtlenséget is jelző) dolog véleményt alkotni. A tanulságos vita után a városi tanács elnöke, Rózsa Kálmán ki is fejtette: — Jóllehet, formailag nincs kifogásunk, nem történt törvénysértés. De ez esetben is, nemcsak paragrafusokról, hanem elsősorban egy emberről van szó. S a jövőben is, hasonló esetekben legyünk mindig kíváncsiak arra, mi rejlik az indítóok mögött. Mert ha ezt a kötelező, s mindenképpen megkövetelendő kíváncsiságot elmulasztjuk, a döntés is elhamarkodottá válik... Mindehhez tegyük még hozzá: az elhamarkodott, megalapozatlan javaslatok alapján hozott döntések és határozatok súlyos helyzetbe hozhatnak embereket, derékba törhetnek életpályákat még akkor is, ha ehhez a magyarázatot a döntést hozók számára biztosítják a paragrafusok. Csak helyeselni lehet a vb elhatározását, mely szerint elutasította az előterjesztést azzal, hogy az ügyben később foglal állást... Por a levegőben Állást foglalt viszont a végrehajtó bizottság egy egészen más természetű ügyben, aminek azonban — áttételesen — van köze az emberhez, az emberekhez, a lakossághoz. Olyan problémáról van szó, amelynek megoldása milliókat követel, de ' '.térökre, halogatásokra nem lehet, nem szabad lehetőséget nyújtani. A KÖJÁLL képviselője tette szóvá ezen a vb-ülé- sen, hogy a BÉM hihetetlen mértékben szennyezi a levegőt. Az adat, amit közölt, meghökkentő: az üzemből felszálló porból egy négyzetkilométerre 200 tonna jut... Azonnal javasolta is: — A BEM építsen porleválasztót! Az igény jogos és sürgős. Annál is inkább, mert szinte kőhajításnyira innen található a megyei kórház, ami már eleve megköveteli a hatékony intézkedést. Erre odafigyelni mindennapos feladat, a szennyeződés csökkentésére intézkedéseket tenni múlhatatlan kötelesség. Múlhatatlan kötelesség, hiszen a megengedett értékhatár négyzetkilométerenként 150 tonna por, ami valóban a végső határ. A végső határon túl van a BÉM, de nincs túl a HCM. S ez jó dolog. Nyomban idekívánkozik azonban a jogos aggodalom, amit a KÖJÁLL képviselője kifejtett: — A HCM most nem marasztalható el. De mi lesz akkor, ha dolgozni kezd az új üzem? — kérdezte. A beruházás tervezésekor bizonyára erre is gondollak. Bár gondoltak volna a BÉM tervezése és felépítése idején is!... Aki nem nyilatkozik Mindenre gondolni mindenütt, a legjelentéktelenebbnek tűnő esetben is, felelősségteljesen határozni és nyilatkozni elengedhetetlen követelmény, a helyesen értelmezett munkastílus része. De néhol egyáltalán nem mentesek a túlzásoktól sem. Bürokratákká válnak. Pedig a bürokrácia olyan, mint a szú. Berágja magát a hivatalok-, ba és intézményekbe, s megtalálható egyes emberek és tisztségviselők ma- gatatrtásában is. De megnyilvánulása mindig példátlanul kóros. Mindebből az újságírónak is jócskán kijut. Nemrégiben Sárospatakon, az Építő- és Szerelő- ipari Szövetkezet elnöke kereken megmondta: — Tudnék miről beszélni, a nyereségünk is jól alakul, de... S ezzel vége. Azaz hogy így folytatta: — Ha a felsőbb szervek engedik, akkor nyilatkozom ... S már nyúlt is a telefon- kagyló után, hogy azt tegye, amit mondott. Mindehhez nem kell kommentár. El kell viszont mondani, hogy ilyen és hasonló eset számtalan akad. S még úgy is hiszik: helyesen cselekszenek. Pedig vétenek a köz érdekei ellen. T. F. Mikóházi változások ALSÖREGMEC, Mikóhá- za, Vilyvitány; e három község általános iskolájáról az egyik tanácsülésen Timkó Gyula, az iskola körzeti igazgatója beszélt. Egy évtized gondjait, eredményeit vette számba. — Amikor 1964. szeptember elsején megalakult az akkor még négy tagiskolából álló körzeti általános ■iskola, nehéz körülmények között kezdtünk. Az alsó tagozatban ugyanis képesített nevelők oktattak (szükségmegoldásként 1—4. osztályt összevontan), de a felsőben képesítés nélkülieket és tanítókat kellett alkalmaznunk. Nemcsak szaktanárgondjaink voltak ezekben az években, hanem a nagy létszámú osztályok tanulmányi munkája is lassan haladt. Ugyanakkor szemléltető eszközökből sem volt '.egendő. — Szinte lépésről lépésre haladtunk előre. A kezdeti eredményekkel nem elégedtünk meg: többet, jobbat akartunk. Talán ez a lenni akarás és a kényszerítő helyzet eredményezte: az 1968 óta működő napközi otthont átalakítással étkezésre és tanulásra is alkalmassá tettük. Ilyen irányú erőfes^'téseink nem voltak hiábavalóak. Tanulóink 90 százaléka vette igénybe ezt a — számukra mindenképpen (lányos — lehetőséget. — Elsősorban nem a számadatokra vagyunk büszkék — mondja Timkó Gyula —, hanem a tartalmi munkára. A 3,7-es tanulmányi iskolaátlag (jóllehet sok hátrányos helyzetű tanulónk van) felülmúlta korábbi elképzeléseinket is. Igaz, minden tőlünk telhetőt megtettünk tanítványainkért. Az is örvendetes, hogy a felső tagozat óráinak 80 százalékát ma már szaktanárok tartják. Néhány éve szinte minden nyolcadikosunk tovább tanul. Amíg 1969-ben a tanulók 33 százalékát irányítottuk középiskolába, addig 1974-ben ez az arány már 70 százalék. — Amit tenni akartunk, és tettünk is, például a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeiért és a hátrányos helyzetű cigánytanu- lökért, nemcsak a mi érdemünk. A községi tanács, valamint a párt-, állami és társadalmi szervek segítsége, önzetlen támogatása nélkül aligha jutottunk volna idáig! — HUSZONÖTÖDIK éve tanítok — mondja az igazgató —, de nem érzem magam fáradtnak. S hogy mit szeretnék? ... Eddigi eredményeinket megtartani és gyarapítani. Amellett olyan nevelőtestületet kialakítani, amelynek minden tagja helybeli. Azt hiszem, hogy sikerül majd ez is ... Lakatos Judit C7 Ut az irodalomhoz A Icónéoszcrűbh műfaj: a memoár Nemzetközi olvasáskutatási konferencia Budapesten Ili a liönvv KÜK ző társadalmi rétegekhez tartozó emberek életében? Hogyan formálja a könyv gondolkodásunkat, magatartásunkat, ismereteinket? Milyen indítékok alapján választjuk ki olvasmányainkat? Ízlésünket. tájékozódásunk irányát mennyire befolyásolja az életmód, az életforma és az iskolázottság? — Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatják az olvasáskutatás fiatal tudományágának művelőit. Ez a világszerte fellendülő új tudományág hazánkban már szép eredményeket mutat föl. Ennek elismeréseként — ez év októberében Budapesten rendezték az európai szocialista országok olvasáskutatási konferenciáját. A gondos szervezésre vallott, hogy a résztvevők kutatási témájuk referátumát előre elküldték, így a vitaalap eleve rendelkezésre állt. Ennek ellenére megmutatkozott, hogy milyen nehéz egy új tudományágban az együttes indulás; eltérő a terminológia (ugyanazok a szakkifejezések más-más jelentést hordoznak), különbözőek a kísérleti módszerek, s így a kapott eredmények is nehezen hasonlíthatók össze. Éppen ez tette szükségessé a találkozót. Leginkább a magyar és lengyel kutatók munkája volt egybevethető, s ezáltal termékenyítő, ám e találkozó nélkül eddigi munkájuk hasonló volta sem derült volna ki. A megbeszélések középpontjába az ismeretterjesztő irodalom, illetve a széppróza befogadásának kérdése került. Érdekes módon az elsőnél sokkal köny- nyebbnek látszott a módszerek és eredmények ösz- szevetése, mint a másodiknál. Az ismeretterjesztő művek sorában — a népszerűség szempontjából — általában első helyen állnak a történelmi művek — és ezek közül is az önéletírások, naplók, életrajzok —, a második az úgynevezett „tanácsadó-könyvek”, vonatkozzanak akár az életvitelre, a nevelésre vagy a hobby-tevékenysé- gek bármelyikére; és csak végül következnek a műveltség egyéb ágazataiban informáló munkák. A történelem, s kivált a memoár-irodalom iránti érdeklődést magyarázza, hogy sokan az eseményességet, a „mesét” keresik a történelmi munkákban is, az önéletírások kedvelői pedig azok az olvasók, akik „igaz mesét”, megtörtént tényeket. akarnak olvasni, „kitalált fikció” helyett. A memoár különben is közel áll a szépirodalomhoz, olykor bele is tartozik (ha például írói önéletírásról van szó), de többnyire hidat jelent tudomány és szépirodalom között. Az az olvasói ezeket a műveket kedveli, a szépirodalomból is előnyben részesíti a történelmi regényt. A referátumokból, Vitákból az is kiderült: Kelet-Európa népeinek hasonló sorsa nemcsak rokonjellegű történelmi müveket hozott létre, de egyező érdeklődésű olvasókat is, az élmények egyezéséből a befogadás hasonlósága is következik. Az ismeretterjesztő és a szépirodalom kapcsolódása a történelmi művek kedvelésének fokán szembetűnő, és az olvasóvá fejlődés első fontos lépcsője. A modern szépirodalom befogadása viszont már megkülönböztető tényező és sok nyitott kérdést hoz: kik, miért, hogyan jutnak el hozzá, és mennyire értik meg? Hiszen a —nemcsak tematikájában, de formailag is — modern mű szövegében nem mondja ki teljes gondolati közlendőjét, inkább csak képzettársításaival terel a megértés felé. (A magyar, a szovjet, a lengyel, s a bolgár kutatócsoport elhatározta, hogy egy Sánta-, egy Örkény- és egy Móricz-novel- la összehasonlító tetszés- és értésvizsgálatát elkészíti saját olvasóinak mintavételében.) A modern irodalom befogadásában nagy az iskolázottság szerepe, ám mégsem mindig döntő. A szovjet küdött például arra az érdekes rész-megfigyelésre emlékeztetett, hogy az egyetemet végzetteknél a szépirodalom iránti érdeklődés csökken. (Szabad idejükből valószínűleg túl sokat leköt a szakmájuk irodalmával való lépéstartás.) Mindenképp biztos azonban, hogy ismeretszerzés és esztétikai élmény nehezen határolható el, s hogy az olvasók többsége — a prózai műveknél — együtt keresi a kettőt — kivéve azt az olvasói csoportot, mely a könyveket pótkielégülés, a napi élet egyhangúságából való menekvés végett veszi kézbe. Ez utóbbiak a kalandregények, krimik kedvelői, akik, ha igazi irodalomhoz jutnak, abban is csak az eseményeket követik, s nem a gondolatot. Itt érkezünk el a „ki hogyan olvas?” kérdéséhez, ami talán még izgalmasabb és ■talányosabb kérdés, mint az, hogy ki „mit, s miért” olvas? Mivel az olvasási kultúra valamennyi képviselt országban fejlődik, (a lakosság tekintélyes része könyvtárlátogató), fölmerült a könyvtárfejlesztés útjainak kérdése is, mégpedig egységes elvként hirdetve: „teljesítőképes” nagy könyvtárakra van szükség, melyek gazdag könyv- és folyóiratállománnyal vonzzák a látogatókat, kellemes környezetükkel helyben olvasásra csábítják őket, s kisebb települések klubjaiba pedig sűrűn cserélt letéteket juttatnak el. Bármilyen fontos szerepet játszik a művelődésben az egyén életmódja, életformája és befogadási képessége, — a könyvtár, mint elérhető és igénybe vehető lehetőség mindezekre hat. Szólta jött at“pj“j; megtájékoztatás, s itt elsősorban a tv szerepe. Elhangzottak pro és kontra értékelések, a legtárgyila- gosabb Katsányi Sándor megállapítása volt, aki 1200 szakmunkással készített interjúra alapítva bizonyította, hogy a „történelmi fogalmak ismerete, tisztánlátása, a meghatározási készség nem fejlődik tovább a tele-kommu- nikáció hatása alatt”, ... „viszont ez a készség rendkívül szoros összefüggést mutat az olvasással”. Ä tv szerepe tehát igen nagy az informálásban, a tények megismertetésében, de rendszerezni, feldolgozni, az ismereteket helyükre tenni, vagyis valóban művelődni csak a könyvek segítségével lehet. Bozóky Éva Mezey István munkája Mátyás Ferenc Vadludak Fönn szállnak a vadludak, irányt a vezér mutat, V-betűt írnak az égre, dért jeleznek, s viszi Délre, Hortobágyrél Gemencére az őszi szél szárnyukat. Csőrük csirreg, gágogat, elhagyják a lápokat, fűtsünk be a kemencébe, nagy az erdő szerencsére, lobbantsunk a merev égre piros nyelvű lángokat. Csak te hallgatsz itt magad, nem szedheted sátradat; öreg varjú, szíved égve lobban, fekete pernyéje rakódik az őszi éjre, s betakarja hűlt nyarad. Elszálltak a vadludak, utánuk lemegy a nap, árnyék marad csak az égen, az este is feketében, — s egy kunhalom tetejében a vén puli rámugat.
