Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-22 / 247. szám
SPORT ♦ SPÜRT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT Kajak-kenu VB TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS 3 aranyérmet nyert #1ágyarors *ég Bokros országos junior bajnok Káló ezüstérmes kaptár 1974. október 22., kedd A nap kelte 6.22, nyugta 16.45 órakor A hold kelte 12.40 nyugta 22.14 órakor Névnap: Előd Évforduló _______ S zázhatvan evvel ezelőtt, 1814. október 22-án született Komlódon és 41 éves korában, 1855 augusztusában halt meg Pesten Obernyik Károly iró, a magyar társadalmi dráma egyik úttörője. időjárás-——— Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult, párás idő, megismétlődő csőkkel. Az élénk, többféle erős északi, észak- nyugati szél csak kissé mérséklődik. A hőmérséklet napközben általában: 4—9 fok között lesz. 1 fv foffó Elverőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a Televízió stúdiójában megtartott tévé-lőtt ó-sorsoláson a következő számokat húzták ki: 1, 5, (>0, 67, 81. A tévé-lottó szelvények rendkívüli tárgynyeremény-sorso- lását október 22-én, kedden tartják meg. — Nagy János külügymiMcxikóban a döntőkhöz érkezett a kajak-kenu világbajnokság. Először a rövid távú versenyek fináléit .rendezték meg. Kajak egyes 1000 mederen Csapó Géza lett ismét a világbajnok. Kajak kettes 1000 méterén Szabó István—Bakó Zoltán diadalmaskodott. A kajak négyesek 1000 méteres döntőjében a magyar egység (Demo, Ráíkni, Varga, Giczi) bronzérmet nyert. A kenu egyesek 1000 méteres küzdelmében Wichmann a negyedik helyet’ szerezte meg, inig a kenu kettesek ugyanilyen távú döntőjében a Buday—Haraszti páros 5. lett. A nők kajak egyes 500 méteres döntőjében Pfeffer 4. helyezést vívott ki, a ttöí kajak kettesek 500 méteres döntőjében a Zakariás-—Tőzsér pár bronzérmet nyert. A VB második napján, vasárnap délután tizenegy számKOSÁRLABDA ban rendezték meg a döntőket. A magyar sportolók ismét jói szerepéitek, valamennyi egység az 1—tí. helyen végzett. Nagyszerű sikernek számít Wichmann Tamásnak, a C—l 10 ezer méteren elért első helye. A ki- I tűnő versenyző ezúttal a • szovjet Juresenkót és a román Pa- tzaichint utasította maga möge. További eredmények: K—1 500 méter: 2. Csapó. K—1 ío ezer méter: 3. Völgyi. K—2 500 méter: 2. Deme—Rátkai. K—4 10 ezer méteren: 2. Magyarország, míg a K—1 4x500 méteren: a i magyar csapat (Angyal, Deme, Szabó, Svidró) a 4. helyet szerezte meg. C—1 500 méter; 5. Darvas. C—2 500 méter: 5. Árva —Povázsal. C—2 10 ezer méter: 2. Budai—Haraszti. A nők mezőnyében K—4 500 méteren a Pfeffer, Tőzsér, Rajnai. Zakariás összetételű csapat a 4. helyen végzett. tában sikerült megfordítaniuk az eredményt. Ld.: Busák (22), Magyar (20), Béres (10). Jók: egyedül Magyar dicsérhető nagyszerű játékáért. DVTK—Közgazdasági Egyetem 86:78 (55:45). NB II. férfi. Diósgyőr. Izgalmakban bővelkedő, jó játékot hozott a két csapat összecsapása. Az x. félidőben sok büntetőt értékesítve szerezték előnyüket a diósgyőriek. Szünet után nem ment a dobás a hazaiaknak, emiatt szorosabbá vált az eredmény. Ld.: Gallyas 36. Tarjányi 15, Szederkényi 12. Szombaton és vasárnap Budapesten rendezték meg az idei asztalitenisz Tízek bajnokságát ifjúsági B-kategóriában, melyen három miskolci sportoló vett részt. Közülük Kriston a 3., Losonczi az 5.. Fejes pedig a D. helyen végzett. A hét végén sorra kerülő ifjúsági A-típusú Tízek bajnokságra így Kriston és Losonczi szerzett indulási jogot. Mindhárom játszmában a vasutasok irányították a játékot, egy percig sem volt vitás győzelmük. Ütőerőben lényegesen jobbnak bizonyultak ellenfelüknél, de a védekezésben is felülmúlták őket. A zuhogó eső ellenére jó Játékkal sikerült kárpótolni az „elázott" nézőket. Jók: Dombóvári, Kiss. Szombaton Ajkán, az ún. „Gi- zclla-inajornál” rendezték meg az. országos egyéni nappali tájékozódási futóbajnokság első fordulóját. A küzdelmekben 58 klub (!) 239 versenyzőjét indította. Napos időben, de hideg szélben vetélkedtek a legjobbak. A junior lányok között (alsó korhatár 17 év) rajtoló Káló (DYTK) az első forduló után a harmadik helyen állt. A junior férfiak között induló Bokros (MEAFC) viszont már a szombati versenynap után az első helyre került. (Itt 19 év az alsó korhatár.) Labdarúgó NB II.: Komló—Kaposvár 0:0, Szeged—Dorog 2:0 (1:0), Nagykanizsa—Volán 3:1 (1:0), Budafok—Dunaújváros 2:0 (2:0), IÖSPED Szállítók—KKESE 1 :0 (0:0), Debrecen—Ganz-MAVAG 2:0 (1:0), Oroszlány—MÁV DAC 1:1 (1:0), Várpalota—Eger 1:0 (1:0), Szckszárd—Szolnok 1:0 (0:0). Szombaton és vasárnap a játékcsarnokban rendezték meg a szabadfogású NB I-es csapatbajnokság küzdelmeit. Az 5—8. helyért küzdhetett a DVTK és a KVSE együttese. Eredmények: Csooel—DVTK 6:3. Orosháza— KVSE 6:3. DVTK—Orosháza 5:4, Csepel—KVSE 7.5:2.5, DVTK— KVSE 6:4. A csapaibajjioksagot KÉZILABDA Búcsú az Bakony Vegyész—Ózdi Kohász 12:4 (7:2). Veszprém, NB I. női. Az 5. percben már 5:0 volt az eredmény. Ettől kezdve feljavult az Özd és lelkesen, helyenként jól játszott. Az utolsó mérkőzésen a Szabót is hiányoló csapat nem úgy játszott, mint azt cgv kieső csapattól várta volna a közönség. Gl.: Hegyi. Makovi (2—2). Jók: Tüzér, Makovi, Hegyi. FTC—Borsodi Bányász 9:8 (8:5). Budapest, NB I. női. Vez.: Éliás, Farkas. Óriási lelkesedéssel és Jól is Játszott a sajó- szentpéterl együttes a fővárosban az utolsó bajnoki találkozón. Végig egyenrangú ellenfele volt az FTC-nek, s csak a büntetők közötti különbség miatt (7:2) vesztett. Cd.: Bodnár S.-né (4), Knlttelné (3), Bodnár J.-né, A második fordulót vasárnap bonyolították le \ ároslód térségében. A borsodiak folytatták jó szereplésüket. Káló Mariann (DVTK) javító.t és az országos junior bajnok mögött (Murai, BEAC) ezüstérmet nyert. A második napi küzdelmeket nehezítette, hogy zuhogó esőben futottak a részvevők. Bokros Istvánnak (MEAFC) sikerült megtartania elsőségét és országos junior bajnok leit! Edzője: dr. Dormány és Bokros Gy. Az egyetemi klub tájékozódási futója — természetesen — tagja a junior magyar válogatott köreinek is. panoráma \ i NB IIT., Északkeleti csoport: i Salgótarján—Nyíregyháza 1:1 i (0:0), Kisvárda—Záhony 1:3 i (1:1), Tu zsé r— DE A C 3:0 (3:0), « Hajdúböszörmény—DMTE 0:1 • (0:1), Hajdú Vasas—Nagybátony 1 1:2 (1:2). A totó 42. heti eredménye: { i, J, 1, x, 1, 1, 2, 2, x, x, 1, 2, , a Bp. Honvéd nyerte meg. a DVTK a 6.. a KVSE pedig a 8. helyen végzett. ★ Országos kötöttfogású ifjúsági versenyt rendeztek Szolnokon. Az 52 kilogrammosok küzdelmében Fóka (Ózd) 2. lett. NB l-töl Jók: Szvobodáné, Zsupponyóné, Bodnár J.-né. SÜMSE—BVSC 16:15 (10:7). Sajószentpéter, NB n. női. Izgalmas, nagy Iramú mérkőzési vívott a két csapat. A hazaiak végig vezettek, többször 3—4 góllal is, ám a végére feljavult a már bajnok fővárosi együttes és szorossá tette az eredményt. Ld.: Csányi (7), Szászné (3). DVTK—Egri Kinizsi 5:5 (3:3). 'Eger, NB II. női. Zuhogó esőben, irreális talajú pályán játszották le a találkozót. A diósgyőriek jó teljesítményt nyújtottak, különösen védekezésben jeleskedtek. Az utolsó percben hetest hibáz.tak, így meg kellett elégedniük az egyik ponttal. Ld.: Azari (3). niszterhelyettes október 16. és 20-a között látogatást tett Portugáliában. Megbeszélést folytatott Jorge Campinos- sal, a portugál külügyminisztérium államtitkárával, a nemzetközi helyzetről, s a magyar—portugál kapcsolatokról. — Háromnapos látogatásának befejeztével hétfőn hazautazott Lisszabonból Willy Brandt, volt nyugatnémet kancellár, az SPD elnöke. Elutazása előtt tartott sajtó- értekezletén Brandt hangsúlyozta, hogy Portugália minden segítséget megérdemel a demokrácia építésének munkájához. — Antlrcasz Papandreu, a pánhellén szocialista mozgalom vezetője vasárnap egy patrasi tömeggyűlésen mondott beszédében követelte, hogy Görögország teljesen vonuljon ki a NATO- ból. — Szívroham következtében elhunyt Sadhel Al-Taka iraki külügyminiszter. A 46 éves politikust Rabbatban, Marokkó fővárosában érte utói a halál, ahol az arab országok külügyminisztereinek konferenciáján vett volna részt. — Belvizek keletkeztek a csapadékos időjárás hatására Szabolcs-Szatmár megye egyes részein. A megyében már több mint 8 ezer hektár területet borit belvíz. — Páratlan értékű lelet került elő a Fejér megyei Sza- badbattyán községben. A nagyméretű, rendkívül szép római kori ólomedény rendeltetését egyelőre nem tudták megállapítani, de az István király Múzeum kutatói feltételezik, hogy ünnepélyes alkalmakkor használt víztároló lehetett. — Heves hóvihar tombolt vasárnap Kanada tengerparti tartományaiban. Az első kárjelentések szerint legkevesebb egy személy meghalt, négyen pedig eltűntek. A hóvihar súlyos zavarokat okozott, a közlekedésben. — Gépkocsibaleset során Efraim Kacir izraeli államfő és felesége vasárnap könnyebben megsebesültek. A Tel Aviv és Jeruzsálem közötti műúton bekövetkezett balesetnél egy személy életét vesztette. — Lenin-emlékmüvct avattak Taskentben, Üzbegisztán fővárosában. Az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság és az Üzbég Kommunista Párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából elkészült 30 méter magas, talapzaton álló szobrot Nyi- kolaj Tomszkij, a neves szovjet szobrász alkotta. — Népi ellenőrként ma már több mint 180 ember munkálkodik a mezőkövesdi járásban. Az ellenőröknek mintegy 40 százaléka a fiatal korosztályhoz tartozik. — Műsoros őszi—téli divat- bemutatót rendez a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat és a Modellház október 24-én, este 19 órakor az LKM Ifjúsági Klubjában, amelyen Várhegyi Márta és Rózsa Sándor, a Miskolci Nemzeti Színház művészei es a Gong-együttes működik közre. ■ — Meg kell opcrál- i nunk. Hol kíván feküd- j ni. az első. vagy a má- i sodik osztályon? — Mi a különbség? — Az első osztályon 1 újak a műszerek, de J öregek az ápolónők. A i második osztályon for- J dítva. t — Ciprus ma címmel Gel- lért Kiss Gabor, a Magyar Rádió munkatársa tart előadást Miskolcon, a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központban, október 24-én, este 6 órai kezdettel. — Csabai Kálmán Munká- csy-dijas festőművész munkáiból nyílik kiállítás Egerben, a Képcsarnok Vállalat Rudnay Gyula-termében. A miskolci művész kiállítását október 24-én. délután 5 órakor nyitja meg dr Végvári Lajos művészettörténész. — Sáta községben az idén eddig elvégzett társadalmi munka egy emberre jutó értéké meghaladja a kétszáz forintot. Ez az érték máris magasabb, mint a? ózdi íá- rás múlt évi átlaga. — Szakszervezeti küldöttség utazott Duschek Laiosné- nak. a SZOT titkárának nevetésével a Szovjetunióba. .A küldöttség részt vesz a íz j- cialista országok szakszervezeti központjai részvételével megrendezésre kerülő munkavédelmi tanácskozáson. Wereség idegenben Pécsi VSK—DVTK 57:48 (26: 18). NB 1. női, Pécs. Vezette: Velkei és Baesfai. A pécsiek otthonukban biztosan győzték le a DVTK-t. Elsősorban jobb védekezésükkel nyertek. Ld.: Winter (20). Medgyesi (12). A DVTIC továbbra is az NB I. 9. helyét foglalja el. MEAFC—-Salgótarjáni Kohász, 64:62 (29:31). Salgótarján, NB 1T. férfi. Az első félidőben gyengén védekezett a miskolci együttes és pontatlanul doblak kosárra. Szünet után a feljavuló egyetemisták egész pályás letámadást alkalmaztak, s nagy csaASZTALITENISZ Beleznay Remekül szerepelt Beleznay Mátyás íMEMTE) a VM KÖZÉRT Medve Ferenc emlékversenyén a fővárosban. A felnőtt egyéni küzdelmekben a Munkás versenyzője végzett a 2. helyen, csak Asztalos győzte le. Be- leznay ' mögött olyanok végeztek. mint Tímár (3:2-re verte p miskolci fiú). Börzsey. Frank. Marosffy. Kocsis 1.. akik valamennyien az országos Tizek bajnoksága szereplő^ voltaki RÖPLABDA Először sikerült Borsodi Volán-Debreceni Volán 3:0 (11, 8, 6). NB n. női. Debrecen. A miskolciaknak először sikerült legyőzni n debrecenieket-— ráadásul Idegenben, s 49 perc alatt. Jók: Kassainé, Hontiné, Kertész Lengyel. , MVSC—Bp Postás 3:0> Miskolc, NB 11. női. Kis ünnepségre kerüli sor a vasárnap lejátszott StÍMSF,—BVSC női kc/il^bda-mérkőzés előtt. A haze iák virággal gratuláltak a már bajnok fővárosi csapat játékosainak. Majd Domoszlai Rudolf, az üveggyár! sport egyesület elnöke köszöntötte a 21 cv aktív versenyzés után visszavonult Tetres Gábornét, s átnyújtotta az egyesület ajándékát, egy *ranygyiirül. Petrcsné, jó játékkal méltóan búcsúzott a hazai közönségtől. Ivet góllal járult hozzá a bajnokveréshez. Végeredmény: IG:15 Fotó: Faczö József x, + egy: 2. BIRKÓZÁS A DVTK ő. az NB i-bon