Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-10 / 237. szám

1974. okt. 10., csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Életszínvonalunk alakulásá­ról, igényeinkről és lehetősé­geinkről nagyon sokat mon­danak a kereskedelmi forga­lom számai. A legérdekeseb­bek talán ebből a szempont­ból a tartós fogyasztási cik­kek forgalmának alakulásá­ról, fejlődéséről készült sta­tisztikák. Nézzük csak, miről „be­szélnek” ezeknek a cikkeknek első félévi számai? Vegyük sorra előbb, mi­iven járműveket vásárolt megyénk lakossága hat hónap alatt. A kerékpár még nem ment ki a divatból. Az álla­mi és a szövetkezeti keres­210 millió forint volt, a nö­vekedés 15 százalékos. Mosógépekből az állami kereskedelemben mintegy 25, a szövetkezetiben 10 száza­lékkal nőtt a forgalom. Me­gyénk lakossága 6163 mosó­gépet vásárolt, s hozzájuk 4995 centrifugát. A falvak­ban lényegesen kevesebb centrifuga fogyott. Ott még több a szárítási lehetőség, s bizonyára a kezek is erőseb­bek a csavaráshoz. Egyre többet költünk hűtő- szekrényekre. Fél év alatt több mint 58 millió forint értékben 13 819 elektromos hűtőszekrényt vásárolt me­öszi csúcsforgalom az AGROKONZUM főraktárában Politikai vetélkedő fiataloknak Miskolc felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére a Molnár Béla Ifjúsági és Üt- törőház a városi KISZ-bi- zottsággal közösen politikai vetélkedőt rendez KISZ- korosztályű fiatalok cészére. A vetélkedő témaköre' Mis­kolc felszabadulásának tör­ténete. A selejtező verse­nyeket és a középdöntőt a helyi alapszervezetek bonyo­lítják le. a döntőre decem­ber 3-án kerül sor. a kedelem Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében 12 736-ot adott el belőlük. Az is megállapít­ható, hogy a „bicikli” egyre inkább a vidék járműve, mert több mint 7000-ret a fal­vakban vásároltak. A forga­lom növekedésének üteme is ezt, tanúsítja. Az állami ke­reskedelemben az előző év első feléhez viszonyítva, ez év első hat hónapjában 17,2, a szövetkezeti üzletekben 35,6 százalékkal adtak el több ke­rékpárt. Különböző motorkerékpá­rokból, kismotorokból több mint 4000-et vásárolt me­gyénk lakossága. Százaléko­san a robogók, a kismotorok forgalma nőtt a legjobban. És minden kommentár nél­kül : személyautóból 2060-at, az előző év hasonló idősza­kához viszonyítva 48,1 szá­zalékkal többet vásárolt fél év alatt megyénk lakossága. Csaknem 157 milliót költöt­tünk új személygépkocsikra. A bútorforgalom több mint gyénk lakossága. Gyermek- kocsikra csak alig 4,5 milliót költöttünk, 4331 ilyen „jár­művet” vásárolt a lakosság. Kar- és zsebóra 9,5 millió fo­rint értékben több mint 24 100 fogyott el. Különböző rádiókészülé­kekből mintegy 14 ezret, tv- készülélrekből 5466-ot adtak el megyénkben, s ebből csak 610 volt a kisképernyős. A magnetofon úgy látszik már nem annyira „divat­cikk”. 4 millió 745 ezer fo­rintot költöttünk magnóra (még mindig többet mint gyermekkocsira), és a forga­lom már csak a szövetkezeti kereskedelemben növekedett jelentősebben. Olaj-, villany- és gázkály­hákból, különböző tűzhelyek­ből csaknem 21,4 millió fo­rintért mintegy 11 500-at vá­sároltunk, s ebből csak 164 volt a hagyományos kályhák száma. (p. s.) Jutalom a gyűjtőmunkában élen járó úttörőknek \ Megyénk úttörői már évek óta országosan is élen jár­nak a hasznos másodnyers­anyagok , gyűjtésében. A Magyar Űttörők Szövetsége Országos Elnökségének és a MÉH Nyersanyaghasznosító Trösztnek az 1973—74. tan­évre meghirdetett országos hasznosanyag-gyűjtési ver­senyében megyénk négy ál­talános iskolája ért el is­mét helyezést. Az egy tanulóra jutó leg­nagyobb gyűjtési forintátlag alapján az iskolák versenyé­nek III. kategóriájában a Tiszapalkonvai Általános Is­kola úttörői országosan az első helyen végeztek. Az is­kolák I. kategóriájában a ; Szerencsi Általános Iskola [ országos második, a mező­keresztesi úttörők a II. ka- j tegóriában a negyedik, a vattaiak a IV. kategóriában, I a legkisebb iskolák verse- ! nyében az ötödik helyet sze- j rezlék meg. Az országos győzelmet, il- j letve helyezést elért borsodi iskolák úttörőcsapatai érté­kes jutalmakban részesül­nek. A díjak átadására ün­nepélyes keretek között ke­rül sor. Tiszapalkonyáo és Szerencsen október 15-én, Mezőkeresztesen és Vattán október 16-án adják át a jutalmakat. NAPI . POSTÁNKBÓL Hová lett ' a teher taxi? Hosszú évekig rendszere­sen volt tehertaxi Lcninvá- rosban. Jelenleg azonban nincs. Hová lett — kérdezik velem együtt a kisebb szál­lításokat igénylő leninvárosi- ak. A Volán kirendeltségén azt válaszolják, hogy kint ran a városban, de ott hiába i éressük. A lehertaxik ennek ellenére sem tűntek el, ha­nem csak le vannak szerződ­ve a különböző vállalatok­hoz. Valahogyan érthetetlen a bosszantó, hogy a lakos­sági szolgáltatásnak szárit te- hertaxik nem bútorok, tele­víziók, vagy egyéb, kézben, személygépkocsiban nem szál­lítható áruk elvitelére hasz­nálhatják a leninvárosiak, hanem az állami vállalatok kötik le azokat. Kérjük a Volán Vállalatot, intézkedjen annak érdekében, hogy a tehertaxit végre Le- ninváros lakossága újra igénybe vehesse. Fabricius Béla, Leninváros, Építők útja 2. Az összefogás eredménye Községünkben ez évben mintegy 350 ezer forint érté­kű felújítást, bővítést és kor­szerűsítést végeznek a nap­közi otthonos óvodában. E munkához a helyi szövetke­zetek, üzemek anyagban és pénzben 150 ezer forinttal járultak hozzá. Különösen jelentős a Béke Szakszövet­kezet, a Beton- és Vasbeton- ipari Művek helyi üzeme, a Kerámia Ksz hozzájárulása, és nagyra értékelhető az a munka is, amelyet a vízügyi igazgatóság tokaji szakasz- mérnöksége, a sárospataki iparosok és a taktaharkányi kisiparosok adtak az építés gyors lebonyolításához. A tár­sadalmi munka értéke, ame­lyet a kőbánya üzem szocia­lista brigádja, a szülői mun­kaközösség, a termelőszövet­kezet szállítóbrigádja, a ne­velő testület tagjai és az is­kolás gyermekek végeztek, mintegy 35 ezer forint. Az óvoda bővítéséhez és korszerűsítéséhez a megyei tanács végrehajtó bizottságá­tól és a Szerencsi járási Hi­vataltól 100 ezer forintot kaptunk. Az ifjúságpolitikai, nőpoli­tikái határozatok végrehajtá­sa terén jelentős lépést tet­tünk azáltal, hogy csoport­bővítéssel, a napközi ottho­nos óvoda már 75 gyermek befogadására alkalmas, és valóban otthont nyújt a gyermekeknek. Az óvoda fel­újítása során még bensősé­gesebbé vált a tanácsi és nem tanácsi szervek kapcso­lata, együttműködése, s a község lakossága is jelesre vizsgázott. Kovács Károly tanácselnök > Bodrogkeresztúr Köszönöm a törődést, emberséget c Egyedülálló, 77 éves öz­vegyasszony vagyok, csekély nyugdíjamból, elek. Férjem 33 éve meghalt, i bizony, a sok évi egyedüllét alatt több keserű tapasztalatot szerez­tem. Csak magamra utalva, nemigen akadtam önzetlen segítőkre. Ezért sem akartam elhinni, hogy vannak még olyan emberek, akik tőröd­nek, segítenek az arra rá­szoruló idős embereken, anél­kül, hogy ezért ellenszolgál­tatást' várjanak. Most kelle­mesen csalódtam. Megválto­zott véleményem, s ezt le kell írnom, hogy mások is tudjanak róla. Augusztus végén szanálták azt az épületet, ahol laktam. A költözködéstől, az azzal já­ró, különböző ■ hivatalos dol­gok intézésétől nagyon fél­tem. Talán hihetetlen, de így igaz: nekem szinte csak be kellett sétálnom a szép la­kásba. Minden holmimat el­szállították, az új lakás már kitakarítva várt. Bepakoltak, elrendeztek mindent. He­lyembe hozták a lakásbér­leti szerződést, csak alá kel­lett írnom, és eljárlak az EMÁSZ-nál, a gázműveknél, bekötötték a villanyt, bekap­csolták a gázt. Szeretnék ezért köszönetét mondani c 8. sz. Házkezelöség dolgozói­nak, a Volán, a Kandó Kál­mán és a Kilián György szo­cialista brigádoknak, a ne­kem végzett, fáradságot nem j ismerő, lelkiismeretess mun- I kőjükért. özv. Vöröss Andrásné Miskolc III., Kacsóh P. u. 3. 240 ísz-tag íc’ejthetellen napja A sajóhídvégi Rákóczi Tsz vezetősége ez évben is nagy-1 ra értékelte a tjz-tagok lel­kes, odaadó munkáját, s en­nek tanújelét is adta, ami­kor olyan határozatot ho­zott, hogy a tagságnak egy­napos kirándulást szervez. A jutalomkirándulásra szeptem­ber 29-én került sor. Négy autóbusszal 240 termelőszö­vetkezeti tag utazott Mező­kövesdre, ahol megtekintet­ték a művelődési otthon mű­sorát, a Matyó lakodalmast, a délutáni órákban pedig a múzeumot. Mindkettő él­mény volt. Este a fürdő mel­letti étteremben finom vacso- 'rát tálaltak a tsz-tagoknak. A nagyon jól sikerült kirán­dulásért, ahol egyszerre 210 termelőszövetkezeti tag kel­lemesen szórakozott, köszönet jár a szövetkezet vezetőségé- ; nek. Kozma Lajos Bőcs J Társadalmi ünnepségek, családi események Igény és követelmény Miskolci járási A modem ember termé­szetes igénye életünk na­gyobb sorsfordulóinak, a családi eseményeknek meg­ünneplése. A Miskolci járási Hivatal igazgatási osztályvezetője, dr. Szitás István, a családi és társadalmi ünnepségek rendezésének tapasztalatait ismertetve elmondta: — A családi és társadal­mi ünnepségeket szervező bizottság 1971 októberében alakult meg a miskolci já­rásban. valamennyi nagyköz­ségben és községben. Saj­nos, a legtöbb helyen a bi­zottság munkája formális. Helyes lenne, ha a pedagó­gusok és az anyakönyvve­zetők mellett mindenütt be­választanák a bizottságokba a védőnőket és kémék a ta­nácstagok fokozottabb közre­működését is. A járásban a társadalmi temetéseknél —, de más te­rületeken is — gondot okoz a kellékek hiánya. Temeté­si szertartásoknál községen­ként legalább 4—6 kandelá­berre, több gyászdra peri ára lenne szükség. Nincs ele­gendő erősítő, illetve han­gosító berendezés sem a köz­ségekben Ezt kórusok köz­reműködésével igyekeznek pótolni, mint azt teszik Fel- sőesolcán, Gesztelybei és Sajóbábonyban. Itt a gyász­lapasztalatok beszédet is társadalmi szó­nokok vállalják. Sok helyütt — sajnos — ravatalozó sincs. Pedig a kor követelménye: meg­szüntetni a háztól való te­metést. Felsőzsolcán például tanácsi rendelettel szüntet­ték meg — a lakosság nagy többségének egyetértésével — a háztól való temetést. A társadalmi és családi események sorába tartoznak a névadó ünnepségek, ame­lyek megrendezésében a mis­kolci járásban jelentős a fejlődés, bár még koránt­sem elegendő. Valamivel kedvezőbb a helyzet a társadalmi kere­tek között megtartott házas­ságkötéseknél. A járás leg­több községében ugyanis van házasságkötő-terem, amelyeknek felszereltsége, berendezése elfogadható. Az a tény, hogy ez év július 1- től a házasulók a házas­ságkötést megelőzően 30 nappal kötelesek bejelente­ni az esküvő időpontját rz anyakönvvvezetöknek. soka: segít abban, hogy igénve'en készíthessék elő az ünnepi eseményt. A családi és társadalmi események színvonalának növelése érdekében a metvei tanács minden évben jelen­tős összeget ad a járások­nak. B. Gy. Tűzveszély a iakásoSiban A fűtési időszak kezdetén minden évben. így ez ulknlom- nial is, közöljük azokat a taná- esokat, amelyek taűo:n.isal ve­idére. betartására a megyei tüzoltóp&rancsnokság kívánja ösztönözni a lakókat. A biztonsági szabályok elha­nyagolása, be nem tnrrasa mi­att tavaly 150 ezer forminál na­gyobb kártétel ív ». *i iZ- .í. A tűzveszély a lakásokban most is adott, sőt még fokozódott is. Adott a veszély, mert, bár még október elején járunk, a hiva­talos fűtési szezon még nem kez­dődött meg, az időjárás azonban ezt a hivatalos időpoiuot most sem veszi figyelembe, így, aki teheti, mar lut. Sokan tehetik, mindazok, akik függetlenek a hőközpontokiól, a központi ka­zánoktól, tehát megyénk lakói­nak nagy része. Mmilenv.vClötl figyelembe kel! venni, hogy vsak engedélyezett típnsü, Nifoásta- lan állapotú tüze’ő- és ‘ütóhe- rendezéseket szabad használd. Sok bajt megelőzhet, ha a 1 üst­csövet legalább másfél méteren­ként fémbilincs rögzíti és a ké­ménye adakozásnál hézag men­tes. Különösen a régi •miietek­nél szükséges meg- i/.sg Ini azt is, hogy a kemény nem érintke­zik-c éghető, gyúlékony épület­résszel. A tűzgyújtáshoz s«k há­ziasszony használ pe.róleemot, vagy benzint, pedig ez ‘k hasz­nálata veszélyes és tilos. Az olajkályhát sokan megked­velték. előnyös tulajdonságai mi­att szívesen alka» mázzák. Az olaj árának emelkedése előtt vi­szont nagy nienn> iségu fűtő­olajat vásároltak fel, szabály­szerű tárolá ról általában azon­ban nem tudnak gondoskodni, így a lakásokban a tűzvészé Ív nyilvánvalóan növekedett. Fi­gyelembe kell venni, hogy egv lakásban a tüzelő berendezéssel közös helyiségben legfeljebb 50 liter olajat szabad : áraink E't is külün-külön. legfeljebb 25 li­teres, biztonságos edényben, olyan helyen, ahol közvetlen hőhatásnak nincs kitéve. Pincé­ben, vagy más, a ag*ori helyi­ségben lakásonként legfeljebb icSO liter ólai tárolható. Lakó­épülettől különálló részben 600 liter olaj helyezhető el. Az elmúlt évek szomorú pél­dáira gondolva hadd álljon itt még egv tanács; nem szabad a gyerekeket tnpnkra hagyni a lakásban. Fs különösen nem sza­bad rájuk bízni a fűtést. Beszédes számok

Next

/
Oldalképek
Tartalom