Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-27 / 252. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 on A közművelődés közügy írta: Juhász György, az Ózdi városi Pártbizottság első titkára (Folytatás) A mikor a közművelődési munka kedvezőbb feltételeit meg akarjuk teremteni, akkor arra is ügyelni kell, hogy a közművelődési munka ne váljék központi és megyecentrikussá. Mit értünk ezen? Egyrészt: ne várjunk mindent felülről! A városokban, üzemekben, községekben önálló kezdeményezésekre van szükség. Ezt semmi nem pótolhatja. Sem a formák, sem a szervező és tartalmi munka tekintetében, sem a feltételek biztosításában. Másrészt: a központi és megye' kulturális pénzek elosztásában — amellett, hogy a szétaprózás helytelen lenne — mégis elsősorban a helyekhez, a lakóhelyekhez, a munkahelyekhez kell közel vinni a kultúra terjesztésének feltételeit — objektumok vonatkozásában és státuszfeltételek vonatkozásában is. Ha az eddiginél gyorsabban és hatásosabban akarjuk közkinccsé tenni a kultúrát, akkor közel kell azt vinni az emberekhez. Oda, ahol élnek, laknak, dolgoznak és oda, ahová szabad idejükben szívesen elmennek, vagy el tudnak menni. (Körzeti központokba, lakótelepekre, kirándulóbázisokra stb.). Mindezzel a kérdéssel szorosan összefügg a kulturális propaganda- és szervező- munka kérdése is. Több erőfeszítést kellene tenni — legalább városokban — helyi, kulturális jellegű népszerűsítő, mozgósító kiadványok és a sajtó szerepének fokozására. Meggyőződésem, hogy ennek egyre nagyobb jelentősége lesz a jövőben, ezért ennek feltételeit fokozatosan, nagyobb figyelemmel kellene megteremteni. Biztos, hogy jó és érdeklődést kiváltó programok kellenek, ,de nem elég csak a jó program ... Az igényt is fel kell hozzá ébreszteni és ez szívós aprómunkát igényel. Fontos, hogy tudjon a munkás a programról, figyelmét, érdeklődését kel) felkelteni az eddigieknél jobban. A szellemi jó bornak igen is kell cégér! Ebben is — a munkahelyi vezetők példamutatásán túl — nagy szerepe van a kulturális szervező- és propagandamunkának, a szakszervezeti aktívahálózatnak, a közönségszervező hálózatnak, a színvonalas propagandakiadványoknak, a sajtónak. A közművelődést, a kultúrát közelebb kell vinni a munkáshoz. Hangsúlyozzuk, hogy jobban részesévé is kell tenni a munkást. Ezért meríteni is többet kell a munkásosztály soraiból, például a művészeti élet számára. A tehetségeket szélesebb rétegekből és tudatosabban kellene kiemelni, nem csak az iskolahálózat zárt csatorna- rendszerén lehessen eljutni. Az Operaház jelenlegi élvonalbeli szólótáncosainak és az Állami Népi Együttesnek több kiemelkedő alakja az 50-es években Özdról kiválasztott munkásgyermek. Nem kellene avultnak tekintenünk e gyakorlatot. E gy szemléletbeli problémáról is szólni kell, bár ebben bizonyos változás már tapasztalható. Állami, gazdasági, üzemi területeken jellemző elsősorban, hogy ha kulturális erőfeszítésekről, fejlesztésekről vagy azzal kapcsolatos anyagi jellegű igényekről van szó, általában úgy fogalmaznak, hogy „a lehetőségek függvényében”. Ezt vagy zárójellel, vagy gondolatjellel, vagy felkiáltójellel — de cdateszik. A lehetőségek mérlegelésének szükségességét senki sem vitathatja! De ha csak ennél a témánál mérlegelünk, az nem helyes. A technikai, technológiai és más fejlesztések is csak a lehetőségek függvényei lehetnek. Amitől óvakodnunk kell, az az, nehogy kibúvó legyen ez a fajta megfogalmazás. Ha valamit elosztottak, világos, hogy akkor már nincs lehetőség. Az elosztásnál kell tehát odafigyelni. Egy család esetében is el lehet minden pénzt költeni anélkül, hogy abból könyvre, színházra vagy kiállítás megtekintésére fordítanának. Ugyanígy van ez egy-egy vállalat szintjén, de városi és felsőbb szinteken is. Az elosztásnál kell tehát biztosítani, hogy a technikai, technológiai fejlesztéseken túl a kulturális célokra is nagyobb lehetőségek adódjanak. Ebben állami területen, gazdálkodó egységekben további szemléletváltozásra van szükség. Hadd idézzük Aczél György elvtársnak a Központi Bizottság ülésén elmondott szóbeli bevezetőjéből e gondolatkör kapcsán: „Az értékes kultúra terjesztése nem jótékonyság, nem a népnek adott ajándék, hanem kötelezettség: a szocialista fejlődés parancsoló követelménye.” örvendetes, hogy a X. kongresszus óta megjelent központi határozatok már fokozottabban megmozgatták a közgondolkodást ilyen irányban is. Nálunk, Ózdon is egyre több üzemben kezd konkrétumokban is megmutatkozni, kezdeményezésekben napvilágot látni a szemlélet alakulása. Az Ózdi Kohászati Üzemek Pártbizottsága, a Központi Bizottság irányelvei alapján kidolgozta és határozattá emelte a munkások érdekében történő intézkedések feladattervét, amely a munkásokkal való sokirányú törődésen túl — szakképzettségük és művelődési lehetőségük továbbfejlesztését is középpontba állította. A vállalat most készülő előzetes tervei alapján már az elkövetkezendő néhány évben komoly anyagi eszközöket kíván kulturális fejlesztési célra fordítani. Hasonló módon kíván erőfeszítéseket tenni a városi tanács és több kisebb üzem is. A városi pártbizottság kezdeményezésére a városi tanács és a kohászati üzemek munkástovábbképző központ létrehozásán munkálkodik, az általános, a szakmai és a politikai képzettség együttes, összehangoltabb és eredményesebb fejlesztése érdekében. Városunk vállalatai, intézményei ezen túl különböző ösztönzőkkel segítik a munkások továbbképzését, tanulását, művelődését. Végezetül: a Központi Bizottság határozatával, a feladatokkal azonosulni tudunk. Sok múlhat most azon, hogy hogyan fognak hozzá a párt. csúcsvezetőségek, alapszervezetek, az állami, a társadalmi és a tömegszervezetek saját konkrét feladataik meghatározásán túl a végrehajtáshoz. A közművelődés fejlesztése mindannyiunk ügye! Akkor lesz előbbrelé- pés, ha mindenki felelősséget érez a határozatok végrehajtásáért — nemcsak a közművelődési szakemberek és a pártfunkcionáriusok, hanem az állami, a gazdasági, a társadalmi és tömegszervezetek vezetői is. Vége Mager Agnes és Marosits István Vivaldi muzsikája vezette be szombaton délben Miskolcon a rövid ünnepséget, amely Máger Ágnes festőművész és Marosits István szobrászművész közös kiállításának hivatalos megnyitását jelentette. A nyitásra igen nagy számban eljöttek a Miskolci Galériába a képzőművészet barátai, az érdeklődők, ott voltak Miskolc és Borsod közéletének reprezentánsai közül többen, s ellátogattak a magyar művésztár- sak tárlatára a nálunk tartózkodó katowiczei grafikus- művészek, akiknek pénteken nyílt kiállításuk Miskolcon. Dusza Arpádné, a Miskolci Galéria igazgatója Köszöntője után dr. Solymár István, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyeflese méltatta röviden a két fiatal művész munkásságát, s munkáikat meleg szavakkal az érdeklődők figyelmébe ajánlva, megnyitotta a tárlatot, amelynek méltatására később visszatérünk. íjt Külön említést érdemel, hogy a nyitóünnepség után a két kiállító művész a jelenlévő Tok Miklóssal, Miskolc város tanácselnök-helyettesével közölte: kiállított műveik közül egy-egy darabot felajánlanak az árvízkárosultak megsegítésére, kérik, a tanács juttassa az adományt az illetékesekhez. Fotó és irodalom A Pécsi napok Tokajban című sorozatban hétfőn, október 28-án, délután 5 órakor nyílik meg a tokaji művelődési otthonban dr. Varga Gyula fotóművész diabemutatója, majd 6 órakor kezdődik Csorba Győző és Pá- kolitz István József Attila- díjas költők irodalmi estje. Bevezetőt . Bükkösdi László mond, közreműködik a pécsi Doktor Sándor Művelődési Ház amatőr színpada és a Tamási trió. Munkás példaképek Ugyan mii segíthetnek a szocialista brigádok a nevelésben?” — kérdezte kicsit tamáskod- va egy ismerősöm. „Mit tanulhatnak tőlük olyat a gyerekek, amit ne tanulnának meg az iskolában, vagy a családi házban ?” Bizonyára nem ő az egyetlen, aki azt vallja, hogy a szocialista brigádoknak az iskola életében elsősorban úgy van szerepük és jelentőségük, hogy elvégeznek kisebb-nagyobb munkákat, segédkeznek a konkrétan fizikai munkát igénylő feladatok elvégzésében, mondjuk lapátolnak, ha az iskolának sportudvart kell építeni, játszó alkalmatosságokat készítenek az óvodásoknak. Amikor az iskola költségvetéséből nem futja valamire, akkor meg lehet kérni őket, hogy’ azt társadalmi munkában készítsék el. Tény és való, iskoláink tárgyi körülményeinek gyarapításában szükség volt, van és lesz arra, hogy az üzemek, az intézmények, a szocialista brigádok, az egyes munkásemberek időt, s energiát áldozzanak egy- egy új, az oktatást segítő létesítmény megvalósításában. Az ilyen konkrét anyagi segítséget, mondjuk, még «okáig igényelni kell, hiszen nem mindenütt egyformák a körülmények, a lehetőségek, s mégis csak az lenne a célunk — az a társadalom célja —, hogy pedagógusok és tanulók mind jobb körülmények között végezhessék munkájukat. S az állami forrásokból biztosított anyagi fedezet mellett szükség van minden segítő kézre, vagy másképp mondva szükség van pluszban épített udvari játékokra, szemléltető eszközökre... Az anyagi segítség mellett azonban az iskolának nemcsak lehetősége, hanem talán kötelessége is, hogy munkájában felhasználja, munkájába beépítse azt az óriási nevelő tényezőt is, amelyet éppen a szocialista brigádmozgalom rejt magában. A kezdeményezés — hogy egy-egy munkáskollektíva az iskolai életben egy-egy közösséggel, osztályközösséggel így is kiépítsen kapcsolatot — érdekes módon elsődlegesen a szocialista brigádok körében vetődött fel, s ha ma már eredményei is vannak ennek a mozgalomnak, akkor ez az ő, és a felajánlkozást szívesen fogadó, annak jelentőségét megértő pedagógusok érdeme. Mert túl azon, hogy egy-egy brigád és egy-egy osztályközösség tényszerűen, kézzelfoghatóan' is segítheti egymást, a kapcsolatnak, a személyesebb találkozásoknak, ma még szinte beláthatatlanul nagy, s mély nevelő hatása lehet. Az osztályközösség és a munkásközösség igen sok ponton hasonlít egymáshoz, s nem lehet vitás, hogy a szocialista munkásközösség példamutató szerepet is be- tölthet. Hiszen itt már nemcsak arról van szó, hogy meg kell javítani mondjuk az ajtó kilincsét, szépen ki kell hímezni az osztálynapló borítóját, hanem — s ez a sokkal több —, hogy személyenként kötnek ismeretséget egymással, a gyerekek tudatosan megismerhetik a társadalom alappillérét adó munkásosztály egy kis sejtjének, a szocialista brigádnak az életét, megtanulhatják becsülni és tisztelni a munkát, mely alapja egész életünknek. , S akkor, amikor valljuk, hogy oktatásügyünk társadalmi ügy, a nevelés társadalmi feladat, a vallott „tétel” igazságát is bizonyítja a most már tudatosan is egységbe fogott „egy szocialista brigád, egy osztály” mozgalom. Elsősorban a nagyüzemi munkásság bevonásával indult, most már egy konkrétabban megszabott feladatra vállalkozott az a szocialista brigádközösség, amely megkezdte ezt a tevékenységet. Mert egyelőre inkább az a feladat, hogy valóban felmérjék és kita- pasztáiják a mozgalom le- j hetőségeit, formáit és módszereit. Nem véletlenül cél,! hogy a brigád és az ősz- tályközösség között hosszabb távra köttessék meg a szerződés, így a kapcsolat, a közös munka nevelési eredményeit, nevelési hatását is jobban fel lehet mérni. A szocialista db0rk®á; munkásközösségek igen is sokat segíthetnek az iskolának a gyermekek nevelésében. Mások a módszereik és mások a lehetőségeik, mint a pedagógusoknak — ez természetes. De épp ezeket a másfajta lehetőségeket lenne bűn nem kihasználni, nem hasznosítani. És hányán vannak olyanok, a mai felnőttek között, akik életre szóló élményként őrzik magukban egy-egy munkásember alakját. Egy olyan emberét, aki mindig becsülettel és emberséggel dolgozott .,. S vajon a mai munkásság, a szocialista brigádok tagjai miért ne lehetnének példaképek fiaink és lányaink számára, olyan példaképek, akik segítik is a fiatalok emberré válását, szocialista egyéniségük kiformálását! ... Csutorás Annamária 1974. október 27., vasárnap, BÉKLYÓZOTT LELKEK A Yerma bemutatója a Miskolci Nemzeti Színházban Garcia Lorca ds^npk*rt dráma játszódik egyszerre: a szemmel-füllel követhető, konkrét cselekményű személyi tragédia, és mögötte a kimondatlan, de végig érzékelhető' társadalmi dráma. S mert Garcia Lorca testestül- lelkestül költő, számára a _ dráma sem más, mint „emberivé váló költészet”. Maga adja meg a rendezői alapinstrukciót: „A színpadi alakoknak a költészet ruhájában kell megjelenniük, de úgy, hogy a csontjukat és a vérüket is látni lehessen.” Ezzel meghatározza a művészi elvonatkoztatás mértékét is. Lényegi fontosságú ezen a költői színpadon a megjelenítés. A népballada szerkezetéből, jelképrendszeréből felépített, egyetemes érvényű közölnivaló közvetítésére alkalmas modern színpadi ballada az övé. (Okkal hasonlították össze a róla írók a népköltészeti alapanyagot, formát szuverénül felhasználó művészi alkotómódszerét a nagy kortárs zeneszerzők, a honfitárs de Falla, vagy a mi Bartók Bélánk komponáló módszerével.) \ A Yerma is színpadi ballada: a megszállott szenvedély- lyel gyermekért sóvárgó, de önhibáján kívül meddőségre kárhoztatott asszony balladája. Ám Yerma személyi tragédiájában mélyebb emberiközösségi összefüggéseket is tudatosít Garcia Lorca. Yerma nem minden áron akar gyermeket, hanem az emberi, érzelmi szabadságot is jogos járandóságként kívánja. E nélkül nem tartja emberhez méltónak az anyaságot sem. Az érzelmi-lelki szabadságért és a gyermekért egyszerre vívja mind .szenvedélyesebb, s az adott társadalmi helyzetben szükségszerűen tragédiával végződő harcát. Férjét — és egész környezetét — is szeretné felszabadítani, már-már eszelősen ráerőszakolni a felismerésre, hogy a belső és külső szabadság kiküzdése nélkül nincs érdemes tartalma az életnek. De egy ember, egymagában nem törheti át homlokával az előítéletek vaskos falátj Yerma már kudarca tudatában, végső kétségbeesésében követi el az egyetlen, még lehetséges tettet — úgy fojtja meg férjét, mint ahogy a béklyóba vert vak Sámson döntötte ki börtöne tartóoszlopát, magát is tudatosan pusztulásra ítélve. Yerma Iragéíüáfa cselekvő életre izgat a színpadról. Azt kívánja szugge- rálni, hogy a színház a világ, a társadalom megváltoztatásának nagyhatású eszköze lehet, s kell is, hogy az legyen. A Yerma megalkotása idején, az akkori történelmi helyzetben a legkártékonyabb léleknyomorító az egyházi bigottság volt. Az ellen támad felfokozott indulattal ebben az egyébként végig visszafogott feszültségű színpadi balladában is. Kár, hogy épp erről a lényegbe vágó mondanivalóról vonja el a figyelmet a miskolci előadáson az indokolatlanul, öncélúan beillesztett revű-szerű betét. De ezzel már a mostani bemutató problémáiba vágtunk. Az alapkérdés: miért lett végül felemás az elismerésre méltóan igényes színházi vállalkozás eredménye? Hiszen Illés István az alkotót, s a művet gondosan elemző, pontos értelmezésre törekvő rendező. A Yerma együttesében erős egyéni tehetségű színészek szegődtek alkotó társaiul, akik hisznek ennek a vállalkozásnak az érdemességében. Alapérvériyű színházi felismerés ugyan, hogy a legemlékezetesebb rendezés, színházi előadás is csak közelíthet a mű lehetőségeinek kiteljesítéséhez —, de nem mindegy, hogy meddig jut el a szándék a színpadi megvalósításban. . A bemutató tanúsága szerint Illés István a tragédia első részében következetes igazán saját rendezői felfogásához. Itt jól érvényesíti — Székely László több értelmű, elvont megoldású díszletében — a fojtott feszültségű balladai stílust, a személyi sorsok összeütközésében érzékelteti a társadalmi tényezők hatását is. S szer- vésen illesztette be a stili- záltságában is hiteles népi életképet: a mosónők emlékezetes jelenetét. A második dráma feszültségét lélektanilag indokoltan fokozni. Dramaturgiai törés, hogy már az első rész záróképében teljessé, nyilvánvalóvá \ válik Yerma tragédiája, kettős küzdelmének kudarca. Ezért pótcselekmények beillesztésével igyekszik az érdeklődést éleszteni a rendező. Különösen kilóg az egész előadásból, megtöri a stílus egységét, — amint erre már utaltunk — a népi búcsújárás ürügyén beiktatott, ókori külsőségekkel megjelenített, s modernizált zenével kísért bacchanália-revű. S emiatt nem eléggé motivált, előkészítetlennek hat a hirtelen váltás, a gyilkosság. Yerma a félve vágyott nagy szerep. Gyöngyössy Katalin csupa ideg színpadi egyéniségével az első jelenetben megvillantja ugyan a falusi fiatalasszony belső derűjét, kibontakozásra vágyó nőiségét —, de már a második jelenettől szinte csak a keserűségét, a belső kiszik- kadását, s a fokozódó egzal- táltságát érezteti Yermának. A bemutatón láthatóan meg- roskasztotta a nagy feladat terhe, bénította saját fokozott művészi felelősségének tudata. Valószínű, hogy emiatt voltak bicsaklásai Németh László veretes szépségű fordítás-szövegének a megszólaltatásában is. Így is emlékezetes állomása azonban eddigi pályafutásának ez az alakítás. Szerepe tovább érlelésére, gazdagítására ösztönözheti a közönség őszinte bizalma. Paláncz Ferenc a férj szerepében ezúttal meggyőzően tanúsította, hogy érett színészként képes a visszafogottságot is kifejezően alkalmazni játékában. Végig az együttes teljesítményt szolgálta fegyelmezett és árnyalatos alakításával. Blaskó Péter szép orgánumával, mértéktartó játékával keltett figyelmet a szerelmes pásztor szerepében. Kirobbanó színészegyéniségként töltötte be a színpadot valamennyi jelenetében Lázár Katalin, a habókossá- gában is lényegi mondanivalókat kö.zlő, a nyers nőstényhajlamait kiélő meddő fiatalasszony alakításával. Máthé Éva népballadai hitelességgel játszotta a jó kedvű öregasszony kulcsfontosságú szerepét. Bensőségesen szép jelenetei voltak a fiatal anya, Mária szerepében Jan- csó Saroltának. Szervesen illeszkedett az együttes teljesítményébe Lenkey Edit Dolores alakítása, s lényegi dramaturgiai funkciót betöltő a női hármas — Nádassy Anna, Somló Mária, Héczey Éva — játéka. Pops Éva jellemfestő jelmezeket tervezett. Simon Zoltán kísérőzenéje stílusosan szolgálja az előadást. Érdemes volna a további előadásokon az együttes művészi teljesítményét érlelni — akár a rendező számára elfogadható szerkezeti módosítások árán is. Bcrccz József
