Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-22 / 247. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Vasárnap a földeken Púja Frigyes külügymi­niszter hétfőn a Külügymi­nisztériumban fogadta Sz. Radzsaratnamot, a Singa- pore-i Köztársaság külügy­miniszterét, s ezzel megkez­dődtek a két ország külügy­minisztere közötti hivatalos tárgyalások. A megbeszélése­ken részt vett Rácz Pál kül­ügyminiszter-helyettes, dr. Kós Péter főosztályvezető és Kázmér Zsiymond főosztály­vezető-helyettes. A singa- pore-i tárgyaló delegáció tag­jai Papanasam Setlur Raman, a Singapore-! , Köztársaság budapesti nagykövete és Margaret Liang nagykövet­ségi első titkár. A MAGTAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam, 247. szám Ara: 80 fillér Kedd, 1974. október 22. Kétezer ember a gátakon Mozgósították az árvízvédelmi készenléti osztagot Magysr­singapore-i tárgyalások kezdődlek Rendes körülmények kö­zött, ilyen időben mint az elmúlt vasárnapi volt, jó­szerivel ki sem mozdulnak az emberek, elnéptelenedik a határ, alig folyik munka a földeken. Rendes körülmé­nyek között, szabályos időjá­rás, szabályos ősz esetén .. De most, immár hetek óta az egész ország figyelme a mezőgazdaság felé irányul: elsősorban a betakarítást, a megtermelt értékeket veszé­lyezteti a rendkívüli csapa­dékos időjárás. A pénteki, szombati néhány órás nap­sütés után vasárnap egész nap esett az eső, mégis: mintegy tízezren dolgoztak a borsodi földeken. A terme­lőszövetkezetek, állami gaz­daságok dolgozói mellett ott voltak a diákok, katonák, az ipari üzemek munkásai, szo­cialista brigádtagok, akik vasárnapi pihenőidejüket ál­dozták fel és a rossz időjá­rás ellenére is hősiesen helyt álltak, szedték a szőlőt, a gyümölcsöt, ásták a cukor­répát. A gondokat tetézi, hegy néhány borsodi folyó áradá­sa már bevetett területeket is veszélyeztet, s a Sajó, a Bodrog árterében több he­lyütt a még kint levő ter­més is víz alá került, más­hol pedig a belvíz okoz nagy károkat. Az őszi munkákat illetően az ózdi járásban is alig lehet összehasonlítást tenni az elmúlt esztendővel, olyan nagy a lemaradás. Az idén mintegy háromezer hek­tárt szerettek volna bevetni a járás termelőszövetkeze­tei, de eddig a tervezett te­rületnek alig 10 százalékán fejezhették bé a munkát, azt is csak nagy erőfeszítések árán. A burgonya nagy ré­sze még a földben van, a kukorica töréséhez is csak a múlt hét végén kezdhettek hozzá, a napraforgó betaka­rítását pedig egyedül a put- noki termelőszövetkezet fe­jezte be. A mezőgazdasági üzemek dolgozói, a vasárnap kapott segítséggel elsősorban az ár- és belvízveszélyeztetett te­rületeken serénykedtek: víz alá kerültek a nagybarcai tsz burgonyatáblái is, most Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság folyói­nak vízgyűjtő területén, de a folyók Szlovákiában levő vízgyűjtő területén is nagy mennyiségű csapadék hul­lott az elmúl* napokban. A szlovákiai ■ v...gyűjtő terüle­ten átlagosan 60, a magyar területen átlagosan több mint ?0 mill: méter. Ennek köveik őzlábén újra áradnak a folyók; a Tisza, a Sajó, a Hernád, a Takta, a Tárná. A Bodrogon tegnap délelőtt lassú apadás volt tapasztal­ható, de a délelőtt 10 órakor mért vízállás még mindig 8 centiméterrel volt magasabb az 1932-ben mért maxi­mális vízállásnál. A nagy mennyiségű csapadék hatá­sára azonban a Bodrogon is újabb árhullám várható. A kialakult vízállásoknak meg­felelően ismét módosították az árvízvédelmi készültségi fokozatokat. Tegnap hajnal­ban harmadfokú árvízvédel­mi készültséget rendeltek el a Tárnán, ahol rendkívül gyors áradás következett be. Nemcsak a patak mellék­ágai öntöttek ki, hanem a Tárná felső szakaszán Recsk. Sírok és Verpelét községek­ben lakóházakat is elöntött a víz. Az Eger-patak Eger­ben okozott kisebb elöntést. A Szuha-patak Felsőnyárád, Szuhakálló községekben ön­tött ki. A vízügyi szolgálat Varró József kubikosbrinádja futórőzscsort épít hullámve­rés ellen a Bodrognál Szabados György felv. a Tárná al$ó szakaszán már az éjszaka folyamán meg­kezdte az órvédekezési mun­kákat és mozgósította a tar- namérai árvízvédelmi ké­szenléti szolgálat részlegét is. Harmadfokú árvízvédelmi készültség van a Bodrogon az országhatártól Tokajig. Ezen a szakaszon hullámve­rés ellen műanyag fóliával és rőzsével védekeznek. Folytatták a terméskő szál­lítását töltéserősítés céljára. A töltésterhelés érdekében eddig több mint 30 tonna terméskövet és 2 ezer ho­mokzsákot építettek be. A töltések mentén a rendkívül magas és hosszan tartó víz­állás, valamint az esőzés ha­tására szivárgások, fakadó- vizek, csurgások jelentkez­nek. Igen megnehezíti a munkát a szinte szünet nél­kül hulló eső és az, hogy a töltések jelenlegi állapota nem teszi lehetővé a rajtuk való gépjármű-közlekedést, anyagszállítást. Ismét víz alá került a Bodrogzug 5400 hek­táros területe. Ennek víz­tározó hatása azonban ked- iiezően befolyásolja a Tiszán kialakuló árhullámot. A védelmi törzs tagjának, Csicselv Andrásnak a tájé­koztatása szerint a Sajón az eddig észlelt maximális víz­állásnál is magasabb vízál­lást várnak. Tegnap reggel 8 órakor itt is elrendelték a harmadfokú árvízvédelmi készültséget. Ugyanakkor mozgósították az Észak-ma- gvarországi Vízügyi Igazga­tóság központi árvízvédelmi készenléti osztagát és tegnap déltől igénybe vették a Bor­sodi Szénbányák Vállalat segítségét is. azt a négyszáz embert, akik segédkeznek majd a védekezésben. A Sa­jó védelmi szakaszánál meg­gyorsították a védelmi anya­gok és technikai eszközök előkészítését, folytatták a (öltéskorona helyreállítási és töltésmegtámasztási munká­latokat. A Tiszán Tokaj és Újlő- rincfalva között első fokú készültség van. Ennek meg­felelően működik a figj'elő- szolgálat, tovább folyik a vé­delmi anyagok előkészítése. (Folytatás a 2. oldalon) Befejezi!! a Portugál KP rendkívüli kongresszusa Lánctalpas és traktor küzdelme a sárral Ilernádliak hatá­rában minden erőt a termés meg­mentésére fordítanak. A Bodrog mentén is a víz el­len folyik a küzdelem. Mi közben a készültségben álló vízügyi dolgozók az áradás megfékezésén munkálkod­nak, a termelőszövetkezetek a termést mentik. Vasár­napra már annyira átázott a talaj, hogy a gépekkel meg sem próbálkoztak a köves útról letérni, a felszedett termést nagy távolságokról, megfeszített emberi erővel hordták a szállító jármű­vekre. — Akármilyen kevés ter­mett, ezt a keveset is meg kell menteni — mondták a tállyai dombokon sziirete- lők. Ahol eddig 8—10 hektó termett, most örülünk, ha a fele lesz ... Az amúgy is lehango;ó őszi időben a sáros, ázott szőlősorok látványa elszo­morító. A tőkéken hiányos, félig megrothadt fürtök, a termés nagy része pedig a sárban, a földön. A szürete- lők — közöttük az üzemek­ből, iskolákból érkezett se­gítség is — esőkabátban, gu­micsizmában, mások mű­anyag fóliába burkolózva guggolnak a földön: szemen­ként csipegetik fel a sárból, a lehullott, ázott levelek kö­zül azt a keveset, ami az idén termett. Sály, Tiboldda- róc határában is jól jött a társadalmi segítség: a tsz- tagok mellett ott voltak a vasárnapi munkán a család­tagok, a helybeli iskolák ta­nulói. A sályi szőlő- és gyü­mölcsfeldolgozó kombinát automata gépsorain naponta ezer mázsr szőlőt tudnának feldolgoznij de a jelenlegi időben az üzem kapacitását nem tudják kihasználni. Máshol az almát, a cukor­répát, a napraforgót veri az eső, a kukorica pedig he­lyenként ebben az időjárás­ban be sem ért tökéletesen. A mezőcsáti járásban még (Folytatás a 3. oldalon) Alvaro Cunhal Lisszabonban a hétfőre virradó éjszaka befejeződött a Portugál Kommunista Párt VII. rendkívüli kongresszusa. Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára közel másfélórás beszédében hangoztatta, a jelenlegi por­tugáliai helyzetben nélkülöz­hetetlen a népi erők és a fegyveres erők mozgalmának (MFA) szövetsége ahhoz, hogy visszafordíthatatlanná tegyék a demokratikus folya­matot az országban, és foly­tassák a gyarmati rendszer felszámolását. A küldöttek jóváhagyták a Központi Bizottságnak a párt programjára, illetve szervezeti szabályzatára vo­natkozó módosító indítvá­nyait. A változtatásra, illetve kiegészítésre azért volt szük­ség, mert a párt programja 1965-ben, a fasizmus idején készült, a szervezeti szabály­zatot pedig ugyancsak az il-' legális munka feltételei szab­ták. Azóta a portugál nép két nagy harci célja meg­valósult: megdöntötték a fa­siszta diktatúrát és véget vetettek a véres gyarmati háborúnak. A PKP VII., rendkívüli kongresszusa kiáltványt fo­gadott el. A dokumentum többek között megállapítja: A demokratikus állam megerősítése együtt jár az egész államapparátus reak­ciós elemektől való megtisz­tításával, megköveteli az ál­lamapparátus és a népi tö­megek állandó éberségét, az összeesküvők gyors és szigo­rú megbüntetését. A jövő tavasszal esedékes portugáliai alkotmányozó nemzetgyűlési választásokkal kapcsolatban a PKP kiáltvá­nya rámutatott, hogy a por­tugál népnek kell döntenie saját sorsáról. A Portugál Kommunista Párt VII., rendkívüli kong­resszusán, — 48 éve először — nyilvánosságra hozták a Központi Bizottság, a Politi­kai Bizottság és a titkárság névsorát. A KB-tagok közül a Poli­tikai Bizottság tagjai: Alvaro Cunhal, Joaquim Teixera, Carlos de Brito, Carlos Costa, Jaime Serra, Joaquim Go­mes, Jósé Vitoriano, Octavio Pato, Sérgio Vilarigues. A Központi Bizottság tit­kárai : Alvaro Cunhal (főtit­kár), Joaquim Gomes, Octa­vio Pato, Sérgio Vilarigues. A Központi Bizottság tag­jai közül mindössze négyen nem sínylődtek fasiszta bör­tönökben. A szervezeti szabályzat a következőképpen fogalmazta meg a párt előtt álló új fel­adatokat: „A Portugál Kom­munista Párt tevékenysége jelenleg a demokratikus és hazafias erőkkel fenntartott egység megszilárdítására, a népi mozgalom és a fegyve­res erők mozgalma szövetsé­gének olyan megerősítésére irányul, amely lehetővé teszi egy igazi demok­ratikus rendszer kialakítását Portugáliában, ennek az egy­ségnek a társadalmi bázisa a munkásosztály egysége és szövetsége a parasztsággal, valamint a városi kispolgár­sággal”. Ismét áradnak a folyók

Next

/
Oldalképek
Tartalom