Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-17 / 243. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam, 243. szám Ara: KO fillér Csütöríök, 1974. október 17. Szovjet pártmunkás-küldöttség átogatása a DIGÉP-ben Tegnap, október 16-án, szerdán délelőtt Mráz Ferenc elnökletével ülést tartott a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának elnöksége. A testület Tóth Józsefnek, a SZOT-elnökség tagjának, az SZMT vezető titkárának javaslatára elsőként a dolgozó nők — mindenekelőtt a fizikai munkásnők — szakmai, politikai továbbképzésének helyzetéről szóló előterjesztést tárgyalta meg. A dolgozó nők szakmai és politikai képzésének szervezése az utóbbi években a szakszervezetek mindennapos feladatává vált. Megyénk politikai, társadalmi életében igen jelentős szerepet töltenek be a dolgozó asszonyok. A szakszervezeti vezető szervekben számarányuk elérte a 35 százalékot, ámi — ha még nem is kielégítő — mindenképpen fejlődést jelent. A pártoktatásban az elmúlt tanévben több mint .15 ezer nő vett részt. A szak- szervezeli tömegpolitikai oktatásban résztvevő fizikai dolgozók 25 százaléka nő. Jelentős fejlődés van a munkásnők szakmai képzésében és továbbképzésében is. Ezzel kapcsolatban fontos feladat azoknak a munkaköröknek a feltárása, amelyekben a betanított munkásnők — több 'éves gyakorlat alapján — szakmunkásképesítést kaphatnak, s így keresetük emelésére, is nagyobb lehetőség nyílik. Égy másik fontos tennivaló az általános iskolát be nem fejezett dolgozó nők tanulásának elősegítése. Az SZMT elnöksége jóváhagyta a szakszervezeti kulturális intézmények 1974— 75. évi állami támogatásának felosztását. Ezt követően meghallgatta és tudomásul vette a kongresszusi, illetve felszabadulási munka- varseny-mozgalom helyzetéről, eddigi eredményeiről szóló tájékoztatót. Az elnökség intézkedési tervet fogadott el az országos szakmai bértáblázat bevezetésével kapcsolatos szakszervez ^1,1 feladatokra, majd ■ egy-,:’' ügyeket tárgyalt. . Mőnus Aníal, a DIGÉP pártbizottságának titkára köszönti a vendégeket nevében sok sikert és jó egészséget kívánok a Lenin- brigád minden tagjának. Kívánom, hogy termelési sikereikkel, műszaki fejlesztési eredményeikkel járuljanak hozzá a szocialista Magyar- ország gyarapodásához. Éljen a magyar—szovjet barátság." A küldöttség bronzba öntött Lenin mellszobrot ajándékozott a DIGÉP állami-díjas brigádjának. A gyárlátogatás után Szmirnov elvtárs a következőket nyilatkozta: bár az üzemlátogatás rövid ideig tartott, mégis úgy érzem, sikerült áttekintenünk ennek a hatalmas gyáróriásnak a munkáját. Különösen annak örülünk, hogy közvetlenül munka közben találkozhattunk az üzem műszaki vezetőivel és a diósgyőri munkásokkal. Arra kérjük önöket, hogy adják át szívből jövő üdvözletünket és legjobb kívánságainkat azoknak a dolgozóknak is, akikkel nem tudtunk találkozni. A program befejező szakaszában Mónus Antal, a pártbizottság titkára és Szarvas Miklós, a Diósgyőri Munkás felelős szerkesztője tájékoztatást adott az üzemi lap munkájáról, valamint más párt- és tömegszervezeti kiadványok helyzetéről. A vendégek a déli órákban visszautaztak Budapestre. szánunkból IIIIIHIIIIIIIIIIIIMtltMillllll' Hoilóék gyára... (3. oldal) Filmjegyzet (4 oldal) Napi gostánió! pi oldal' egységbe látogattak el. Itt Orbán Tibor műszaki vezető és Vida Gusztáv párttitkár kalauzolásával megtekintették a korszerű, minden igényt kielégítő szigetelő gépsorokat, amelyekből az utóbbi években háromszáz darabot szállítottak a Szovjetunióba és további négyszáz darabra kaptak megrendelést. Vendégeink az üzemben találkoztak a Lenin nevét vi- selaő állami-díjas szocialista brigád tagjaival is, és hosszasan elbeszélgettek Zovcsák Mihály brigádvezetővel. Majd G. L. Szmirnov, a delegáció vezetője a következőket jegyezte be a brigád naplójába: „A Szovjetunió Kommunista Pártja Magyarországon tartózkodó delegációjának Közlemény az első napi tanácskozásról 1974. október 16-án Varsóban megkezdődött az európai kommunista és munkáspártok konzultatív találkozója, amelyen a következő pártok küldöttségei vesznek részt: az Osztrák KP, a Belga KP, a Bolgár KP, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Dán KP, a Finn KP, a Francia KP, a Görög KP, a Spanyol KP, az ír KP, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége, a Luxemburgi KP, a Német Szocialista Egységpárt, a Német KP, a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt, a Norvég KP, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Portugál KP, a Román KP, a San Marinó-i KP. a Svájci Munkapárt, a Svéd Baloldali Pórt — Kommunisták, a Török KP, a Magyar Szocialista Munkáspárt, Nagy-Britannia Kommunista Pártja, az Olasz KP, Az MSZMP-kiildöllség a varsói konzultatív találkozón. A delegációt Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára vezeti a Szovjetunió Kommunista Pártja. , A Lengyel Egyesült Munkáspárt nevében Edward Gierek, a LEMP KB első titkára üdvözölte a konzultatív találkozó részvevőit. A tcstvérpártok küldöttei megkezdték az európai kommunista és munkáspártok konferenciája összehívása és előkészítése kérdésének megvitatását. A szerdai ülésen a következő pártok képviselői szólaltak fel: Portugál KP — Carlos Aboim Ingles: Olasz KP — Giancarlo Pajetta; Belga KP — Jean Blum; a Szovjetunió Kommunista Pártja — Borisz Ponomar- jov; a Finn KP — Olavi Loikoalinen; a Dán KP — Ib Norlund; Bolgár KP — K. Tollalov; Német KP — Karl-Heinz Schröder; Nagy- Britannia Kommunista Pártja — Reuben Falber; Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt — Bruno Küster. A találkozó a testvéri együttműködés és kölcsönös megértés légkörében folyik. A dolgozó nők képzéséről Ülésezett az SZMT elnöksége Látogatás az egyedi gépgyártó egységben A kétnapos látogatáson megyénkben tartózkodó szovjet , pártmunkás-küldöttség G. L. > Szrrlirnovnak, az SZKP Köz- ponti Bizottsága propaganda osztályvezetője első helyettesének vezetésével tegnap, szerdán a Diósgyőri Gépgyárba látogatott el. A delegációt elkísérte Grósz Károly, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. Megyénk vendégeit a gépgyárban Mónus Antal, az üzemi pártbizottság titkára és Murányi Gyula vezérigazgatóhelyettes, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság üzemi tagcsoportjának elnöke fogadta. A fogadáson megjelent Mol- dován Gyula, a Miskolc városi Pártbizottság titkára. Mónus Antal üdvözlő szavai után Murányi Gyula adott részletes tájékoztatást a gyár munkájáról, a dolgozók életkörülményeiről és mindazokról az eredményekről, gondokról és problémákról, amelyek az üzem életét jellemzik. A tájékoztató és az azt követő eszmecsere elsősorban a szovjet—magyar műszaki-gazdasági és kereskedelmi együttműködés sajátos üzemi vonatkozású helyzetével foglalkozott. Ez abból fakadt, hogy a DIGÉP szinte évtizedek óta igen szoros kapcsolatban van szovjet üzemekkel és gyárakkal. Vologda testvérmegyénk cserepo- veci csapágygyára és a Diósgyőri Gépgyár között például évek óta rendszeresek a delegáció-cserék. Ezek a találkozások jótékonyan hatnak a két gyár munkásainak baráti kapcsolataira, valamint a műszaki fejlesztési tevékenységre. A gépgyár exporttermékeinek jelentős részét is a Szovjetunióba szállítják. A megmufikálásra kerülő alapanyag egy része viszont a Szovjetunióból érkezik Diósgyőrbe. A tájékoztatót gyár- látogatás követte, amelynek során az üzemek vezetői és munkásai készségesen adtak tájékoztatást és felvilágosítást a vendégeknek. Elsőnek az egyedi gépgyártó egységbe látogatott el a küldöttség, ahol nagyteljesítményű ollókat, lemezhajlító gépeket és csőgyári berendezéseket gyártanak. A H-egység szereldéjében Czövek István párttitkár fogadta a vendégeket és rövid tájékoztatás után az exportra kerülő elektromos targoncák motor- szerelésének szalagját mutatta be. Végül a kábelgyártó Az európai kommunista és munkáspártok küldötteinek részvételével Megnyílt a konzultatív találkozó