Észak-Magyarország, 1974. szeptember (30. évfolyam, 205-228. szám)

1974-09-12 / 213. szám

1974. szept. 12., csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG 5 A fogyasztók vására Sok évtizeden át megszok­tak, hogy egy év — egy vásár, hogy a BNV-n egyben meg­talál mindent a vásárláto­gató, útépítő gépet és kolo- niálszekrényt, elek t róni k us berendezéseket és mosógé­peket, traktort és autót, acélcsövet és pamutszövetet, tehát az ipar minden pro­duktumát, valamiféle teljes­ségre törekvő keresztmetsze­tet. Így volt eddig. AZ idén először a BNV két vásár, május az első felvonás és szeptember a második, s ha teljességről volt szó az imént, a két bemutató keretében a lehetőség sokszorosára bő­vül. Tavasz: a májusi vásár a technikáé — ősz: szep­tember a fogyasztási javaké. Feltétlen újdonság ez. s fel­tétlen nagy lesz a közönség- siker. pit 33 - i On h illga f é k figyelni éh c! j Az Ongai Állami Gazdaságban az őszi vetés előtt hozzákezdtek a műtrágyázáshoz. A 42- I es táblán —. ahol képűnk is készült — a 127 hold őszi búza vetése elölt folyékony mu- I trágyát juttatnak a talajba, hektáronként 120 kilogrammot. Nem éri meg n lopni a műsort Nviíásíóf efiviití a kollektíva J i .• Üzlet, ahol mindenki tanul «0 Miskolcon, a Zsolcai kapu­ban van a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat mű­szaki gumiáru szaküzlete, amelynek héttagú szocialista brigádja az elmúlt években szép sikereket ért el. — Mi a sikerek titka? — kérdeztük Kéry Rudolf üz­letvezetőt, aki egyben a bri­gád vezetője is. — Titok __Arról nem le­h et beszélni. Szerencsés hely­zetben vagyunk; ugyanis 1971. augusztus 23-tól, a bolt megnyitásától kezdvé együtt dolgozunk, kialakult a törzs­gárda. Akkor alakult a bri­gádunk is. Az elmúlt évben 25 millió forint volt a forgalmuk. Az 1974. évi terv pedig 27 mil­lió. Az első fél évben 16 mil­lió 550 ezer forint volt a be­vételük. — Fő feladatunk Miskolc ős a megye gépkocsilulajdo- nosainak az ellátása — foly­tatja az üzletvezető —, de Hajdú, Szabolcs, Heves és Nógrád megyékből is vannak rendszeres vásárlóink. Saját magunk szerezzük be az áru­cikkeket. Szocialista szerző­dést kezdeményeztünk a Tau­rus Gumigyárral. Ha vala­melyik áru hiányzik, addig járjuk az országot, a nagy­kereskedelmi vállalatokat, amíg meg nem szerezzük. Leszállítjuk Miskolcra, és a vevőt postán értesítjük, hogy jöhet az áruért... — Sok fiatal dolgozik az üzletben? — Valamennyien a KISZ- korosztályba tartoznak, csak én rontom az átlagot, a ma­gam 36 évével. Á fiatalok tagjai a KISZ-nek, a helyet­tesem, Takács József és én párttagok vagyunk. — Milyen felajánlást tett a brigád a kongresszusi mun­ka versenyben? — December 3-ra, Miskolc felszabadulása 30. évforduló­jára teljesítjük éves tervün­ket, a bázishoz viszonyítva nagyobb jövedelmet hozunk a vállalatnak. Az üzlet taka­rításáért járó pénzösszeget a tokaji szociális otthon lakói­nak patronálására fordítjuk, rendszeresen kijárunk To­kajba. A kongresszusi mun­kaverseny első féléves érté­kelése során XtS százalékra teljesítettük vállalásainkat, a vállalat külön pontozási rendszerében mi vezetünk 871 ponttal. Tanulnak is, kivétel nél­kül, valamennyien. Kéry Rudolf a vállalat által szer­vezett. kétéves gazdaságpoli­tikai tanfolyamra jár. Ta­kács József pedig boltveze­tőire. Győri Mária a gimná­ziumi érettségihez most vég­zi a közgazdasági techniku­mot. Hegyi József és Sasi Csabám'; a közgazdasági technikum negyedikesei, Li- szefc Lászl és Hegyi Gyula a szakmai képzettségükön kívül most járnak a közgaz­dasági második osztályába. Két úi fiatallal is foglalkoz­nak. Szoták Gizella is köz- gazdasági technikumba jár. Aulai István a kereskedelmi technikumba jelentkezett. F. Gy. PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK a kondói 813. kétszemélyes vegyesboltunk vezetői munkakörének betöltésére, élelmiszer eladói szakképesítéssel, legalább 5 év szakmai gyakorlattal. Felvételre keresünk még Borsod megye területére fűszer és hentes szakmában jártas boltvezetőket, helyettesítés céljából, (jelentkezhetnek nyugdíjasok is) valamint 1 fő hálózati ellenőrt, (kereskedelmi technikumi képesítéssel) és 1 fő gyors- és gépírót. Jelentkezés: Borsodi Élelmiszer Kiskor. Vállalat, munkaügyi osztály. Miskolc III., Győri kapu 149. A MOHOS/, Miskolc vidéki Intéző Bizottsága az 1974. évi. immár tizenegyedik halfogó-bajnokságát, szep­tember 15-én rendezi meg a „BEREK” nevezetű, sá­rospataki Bodrog holtágon. A versenyen részt vehet a B.-A.-Z. megyében műkö­dő tizenkét tagegyesüiet cgy-cgy komplett verseny- csapat lal. A versenyterep cs a technikai szükséglelek előkészítő munkálataiban nagyfokú támogatást nyújt a rendező­ségnek a Bodrog menti Sporthorgász Egyesület. Sárospatak horgászsportot kedvelő közönségének ér­deklődése pedig nagyban fogja emelni a verseny szín­vonalát. MOHOS/, Miskolc vidéki Intéző Bizottsága üzemi nőbizoífságok a tanyai diákokért Fokozatosan megszüntetik megyénkben is az osztatlan tanyai iskolákat, s nemcsak a felsőtagozatos diákok, ha­nem az alsótagozatosak is egy-egy jól felszerelt körzeti általános iskolában folytat­hatják tanulmányaikat. Így történik ez a Bodrogköz ta­nyavilágában is, ahol az új tanévtől kezdve tovább csök­ken a kisiskolák száma. A várhomoki, bodroghalá- szi és a Mária-tanyai isko­lák ugyanis nem nyíltak meg már ez idén, s az itt lakó szülők gyermekei a sá­rospataki Petőfi Általános Iskolában tanulnak és kol­légiumi elhelyezést kapnak. A következő tanévben már nagyobb ütemű lesz a bod­rogközi tanyai iskolák meg­szüntetése, mert befejezés­hez közeledik az új általános iskolai kollégium építése, ami 200 gyermeknek nyújt otthont és nyugodt tanulási lehetőséget. A városi művelődésügyi osztályon, az iskola és a kollégium vezetőin kívül az ■üzemek, termelőszövetkeze­tek nöbizoitságai is sokat fá­radoztak azon, hogy a tanyai kisdiákok kollégiumi elhe­lyezése, az új életkörülmé­nyekbe való beilleszkedése zökkenőmentesen történjék, j Az állami és szövetkezeti > gazdaságok anyagilag is se­gítik a sokgyermekes csalá­dokat az év eleji gondokban. Az üzemi nőbizottságok tag-1 jai — különösen a Kossuth i Tsz-ben kerül erre gyakrab­ban sor — felkeresték a csa­ládokat, a gyermekeiket egyedül nevelő asszonyokat, és ahol annak szükségessége felmerült, a gazdaságok szá­mottevő anyagi támogatást nyújtottak a szülőknek. A tsz-lányok és asszonyok számba vették a kollégiumba kerülő tanyai gyermekek könyveit, tanszereit, alsó- és felsőruházatát, s ha nem talál­ták kielégítőnek, maguk vá­sárolták meg a hiányzó ru­hadarabokat és tették teljes­sé a kisdiákok felszerelését, hogy semmi tekintetben se kerüljenek hátrányos hely­zetbe társaikkal szemben a tanév folyamán. Bármilyen típusú rádió- és televíziókészüléket a beszer­zéstől számított 8 napon be­lül be kell jelenteni. Egy be­jelentés alapján az abban megjelölt helyen több ké-, szülék is üzemben tartható. Így szól a jogszabály, ami­nek betartását szigorúan el­lenőrzi a posta szakember- gárdája. Igazgatóságonként külön osztálvokat, csoporto­kat tartanak fenn azért, hogy a renitenskedőket, a figyelmetlen, hanyag rádió- és tv-tulajdonosokat ellen­őrizzék. Sokan nem is tudják, mit követnek el, amikor frissen vásárolt vagy régi készülé­küket kiviszik a víkendhá- zakba, a nyaralóba, s nem jelentik be azokat. Legutóbb a Mályi-tónál volt ilyen ellenőrzés, ahol egyre szaporodnak a hétvégi házak és nyaralók. Ezek be­rendezéséhez természetesen, hozzá tartozik a kulturált szórakozás eszköze: a rádió és a tv. Az üdülők tulaj­donosai közül viszont csak 3—4 tett eleget a bejelentés kötelezettségének. Amikor azután a mulasztók a posta egy-egy ellenőrzése során le­lepleződtek, következik a mentegetődzés: — Csak a napokban vá­sároltuk ... Csak tegnap hoztuk ki a készüléket... Arra azonban senki sem gondol, hogy a gyártási szára alapján a szakemberek kön­nyűszerrel megállapíthatják a vásárlás tényleges időpont­ját. — Rengeteg problémát, okoz mindezeken túl a rossz­indulatú bejelentés is — mondja Sail Ferenc, aki számtalanszor részt vett már ilyen kivizsgálásokban. Igaz­gatóságunk területén, de fő­ként Miskolcon akadnak em­berek, akiknek sok a ráérő idejük. S már rakja is az asztalra a névvel, hamis névvel, vagy NAPI POSTÁNKBÓL Felejthetetlen mn volt Alig pár hónapja érkez­tünk haza a csehszlovákiai táborozásunkról, s máris új öröm várt ránk. Cseterki Lajos, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának tit­kára hívott meg bennünket az Országház megtekintésé­re, rövid beszélgetésre. Tud­juk, hogy nagy kitüntetés ez számunkra, hiszen a hoz­zánk hasonló korú gyerekek közül is nagyon kevésnek volt lehetősége megismerni ezt a csodálatosan szép épü­letet, hazánk politikai életé­nek e központját. Szeptem­ber 10-én, reggel 6 órakor indult el 35 tanuló, intézmé­nyünk igazgatója és négy nevelő kíséretében a Volán 3-as számú Vállalattól kapott panoráma autóbusszal. Budapestre érkezve, az Or­szágházban már vártak ben­nünket, s abba a terembe vezettek, ahol az Elnöki Ta­nács tartja üléseit. Itt adhat­tuk át az erre az alkalomra magunk készítette subasző­nyeget, amelyen gyermekvá­rosunk képe látható. Több mint fél órát beszélgetett velünk Cseterki elvtárs, majd az országgyűlési iroda ide­genvezetője kíséretében meg­nézhettük a Gobelin-, a Va­dász- és a Munkácsy-termet; jártunk az országgyűlés ter­mében is, ahol a padokon olvashattuk minisztereink, képviselőink nevét. Köszönjük azt a felejthe­tetlen élményt nyújtó más­fél órát, amit az Országház­ban tölthettünk. Tóth Ágnes tanuló Miskolc-Gyermckváros Hétfőn is van ülni telítés Néhány héttel ezelőtt kö­zölték levelemet az Észak- Magyarországban, amelyben többek kívánságára azt kér­tem, hogy a kazincbarcikai Béke moziban, legalább he­tenként egy alkalommal tart­sanak három előadást. Azóta minden hétfőn 4, 6 és 8 órai éppen név nélkül írott be­jelentéseket. amelyeknek tar­talma nagyjából azonos: — Bejelentést teszek X. Y. ellen — olvasható az egyik­ben —, mert rádió- és tele­víziókészülékét bejelentés nélkül üzemelteti. Hónapok, sőt. évek óta nem fizetett a postásnak. Kérjük ennek ki­vizsgálását. .. — Ezeknek az eseteknek a többsége rosszindulatú jel­zés, feltételezett közlés — kapcsolódik a beszélgetésbe dr. Kamody Miklós osztály- vezető. Amire ezeket a- be­jelentéseket kivizsgáljuk, többnyire semmiféle mu­lasztást nem találunk. A na­pokban például kaptunk egy levelet, címmel és aláírással ellátva. Arról szólt, hogy a Tetemváron az egyik lakó évek óta nem fizet. A ki­vizsgáláskor kiderült: a meg­vádolt előfizető évekre visz- szamenőleg be tudta mutat­ni a nyugtákat. Az a hely­zet ugyanis, hogy mivel nap­közben nem tartózkodik ott­hon, minden esetben a pos­tahivatalnál, kézből fizet. — Sokan hivatkoznak ar- .ra is, hogy nem ismerik az ide vonatkozó rendeleteket és szabályokat — mondják a postánál. Ez igaz. Sajnos, a kereskedelem nem vállal­ja tájékoztató röplapjaink terjesztését. Ezen változtatni feltétlenül helyes és szüksé­ges lenne. Hogyan, mi mó­don, arra vonatkozólag még csak elképzeléseink vannak. Ezekről beszélni — egyelőre — korai lenne. Az ellenőrzés tehát to­vábbra is a postára hárul. Érdemes viszont tudni, hogy a kiszabható szabálysértési bírság ötszáztól ezer forintig terjedhet. Visszamenőleg ki kell fizetni az elmaradt di­jakat is. Egyáltalán nem kifizetődő tehát orvhallgatóként „lop­ni” a műsort. V. I. kezdettel tartanak vetítést. Erről azonban sajnos, csak kevesen tudnak, legalábbis ezt tükrözi az a kevés számú néző, akikkel a 3 órai elő­adásokon találkoztam. Vagy azért kevés a néző, mert csak kevesen tudnak erről a lehetőségről, vagy talán az veszi el az emberek kedvét, hogy — sajnálatos tény, de igaz — a mozi hangszórói torzítanak. Így a magyar nyelvű szöveg nehezen, vagy egyáltalán nem érthető. A hétfői három előadást egye­lőre próbaidőre vezették be. Mindezekből levonva a ta­nulságot: nekünk, kazincbar­cikaiaknak élnünk kellene a Moziüzemi Vállalat nyújtot­ta lehetőséggel. Jó lenne vi­szont, ha az illetékesek mi­előbb megjavítanák. vagy kicserélnék a hibás hangszó­rókat. Ezáltal élvezhetőbbek lennének az előadások, kel­lemes és hasznos a szórako­zás. Tóth István Kazincbarcika Necsah üres szólam legyen A múlt nyáron több du­nántúli és alföldi városban jártam. Szépek, tiszták, gon­dozottak voltak az utcák, e. terek. Öröm volt ezeken a helyeken járni, ‘de nekem, miskolcinak, elszomorító is. Óhatatlanul eszembe jutott lakóhelyem, az ország má­sodik városa. Miskolc. Az összehasonlítás eredménye; elhanyagolt, piszkos járdák, szeméttel, hulladékkal teli parkok, felborított kukaedé­nyek. Szépen hangzó felhívás lá­tott nemrégen napvilágot; ,.A tiszta, virágos Miskolc- ért” mozgalom. Tapasztala­tom szerint azonban semmi nem változott a felhívás el­hangzása óta. Városunk tisz­tasága nemcsak a Köztiszta­sági Vállalat munkájától fiion. Tenni keJl érte az itt lakóknak, az ide belátóknak is. Ideie lenne v»dr a szc- mctrlóket nemcsak kérvk fi­gyelmeztetni de vénre bün­tetni is. Addig. amin ez nem történik meg. jíny érzem, a felhívás üres szólam marad, s Miskolcra. — sokvn1- bosz- szvsénára és szlavónéra — toró.bbra is a piszkos, sze- mefes vtrák, parkok lesznek jellemző*'-. " G. Miskolc

Next

/
Oldalképek
Tartalom