Észak-Magyarország, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-19 / 194. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1974. aug. 19., hétfő nt^N LosoncziPá: beszéde Sx©sr/©f A Hazafias Népfront Bács- Kiskun megyei, kecskeméti városi és járási bizottsága vasárnap délután Kecskeméten ünnepi nagygyűlést rendezett az alkotmány születésének 25. évfordulója tiszteletére. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. (Részlet a beszédből.) Igen tisztelt ünnepi nagygyűlés ! Kedves elvtársnök és elvtársak í Kedves kecskeméti és Bács-Kiskun megyei barátaim! Alkotmányunk napjának, az új kenyér hagyományos, szép ünnepének előestéjén tisztelettel köszöntőm nagygyűlésünk minden részvevőjét, Kecskemét, Bács-Kiskun megye lakosságát és egész dolgozó népünket. Az idei, mostani ünnepségünknek, és megemlékezésünknek a 25 éves távolság, a negyedszázad alatt megtett út sajátos fényt és jelleget ad. Huszonöt esztendő telt el azóta, hogy a magyar országgyűlés 1949- ben ünnepélyesen törvénybe iktatta népköztársaságunk alkotmányát, azt az alaptörvényt, amely — a nép akaratából, a nemzet programjaként — szentesítette a munkásosztály, a dolgozó nép kivívott hatalmát, és törvénybe foglalta a szocialista társadalom megteremtésének szándékát. És ha most — alkotmányunk megszületésének negyedszázados ünnepi évfordulóján — visszatekintünk a végigjárt útra, dicsekvés és túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy valóra váltottuk az akkor nemzeti célként kijelölt feladatokat: leraktuk a szocializmus alapjait, sikerrel folytatjuk a szocializmus építését. Országgyűlésünk 1972- ben már azért fogadhatta el alkotmányunk új, egységes szövegét, mert ami 1949-ben jórészt még cél volt, immár valósággá lett. Államépítő tevékenységünk — melynek alkotmányunk megteremtése egyik kimagasló és irányt mutató eseménye — eredménnyel teljesítette és teljesíti feladatát. Alkotmányunk megfelelő teret és feltételeket teremtett és teremt ahhoz, hogy az élet által megkövetelt módon, és hatásfokkal alakuljanak állami, társadalmi intézményeink, berendezkedésünk. Az ipar gyors fejlesztésével, a szövetkezeti földtulajdon megteremtésével és kialakulásával népgazdaságunk egészében uralkodóvá lettek a szocialista tulajdon- viszonyok, a nekik megfelelő osztálytagolódással. Az élet immár történelmi vívmányai erősítették meg azt a hatalmat, melyben a társadalom vezető osztálya a munkásosztály, mely e hatalmat a szövetkezetekbe tömörült parasztsággal szövetségben, az értelmiséggel és a társadalom többi rétegével együtt gyakorolja; azt a társadalmat, amelynek eredményesen dolgozó, elismert vezető ereje' —■, ahogyan az alkotmány megfogalmazza — „a munkásosztály marxista —leninista pártja”. Mi bátran és büszkeséggel mondhatjuk ki, hogy alkotmányunk az elmúlt negyedszázadban a gyakorlatban is messzemenően kiállta a próbát: minden tétele valós társadalmi, politikai és gazdasági vívmányokat szentesít. Olyan vívmányokat, amelyek a nép, minden dolgozó ember javát szolgálják. Munkásosztályunk, parasztságunk, a dolgozó emberek nagy többsége szívesen, felelősséggel tesz eleget kötelezettségeinek, teljesíti a reá háruló feladatokat. Ez a széles körű társadalmi ösz- szefogás biztosítja, hogy népgazdaságunk — a párt X. kongresszusa határozatainak megfelelően — a IV. ötéves terv előírásaival összhangban fejlődik. Tudjuk, hogy vannak még megoldatlan problémáink, számos tennivaló áll előttünk. De tudjuk azt is, hogy eddigi eredményeinkre építve, a szocializmus, a nemzeti felemelkedés útján járva bizalommal tekinthetünk a jövőbe. Fel kívánom használni ezt az ünnepi alkalmat, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány nevében őszinte köszönetün- ket fejezzem ki egész népünknek, munkásosztályunknak, szövetkezeti parasztsá- ! gunknak, alkotó értelmiségünknek, minden dolgozó embernek a közös ügy, a szocializmus javára végzett felelős munkáért, a párt politikája iránt tettekben megnyilvánuló bizalomért. Alkotmányunk és az új kenyér ünnepén jóleső érzéssel számolhatunk be arról, hogy magtárban van az ország jövő évi kenyere, és hogy egyéb terméskilátásaink általában szintén jók. Parasztságunk jó munkával viszonozza társadalmunk segítségét, amelyet az élet- és munkakörülményeiben kialakult évszázados elmaradás fölszámolásában kh- pott. Biztos lehet a parasztság abban, hogy pártunk és államunk a jövőben is megad mindent termelőszövetkezeteinknek, hogy kielégíthessék a velük szemben támasztott követelményeket. Legfontosabb feladatunk most az, hogy valóra váltsuk a X. kongresszus célkitűzéseit, a IV. ötéves terv előirányzatait. Mindé/ becsületes helytállást, áldozatos munkát követel társadalmunk valamennyi tagjától. Munkásságunk, parasztságunk ezernyi jelét adja, hogy azonosulva a célokkal, minden erejével részt vállal a feladatok végrehajtásából. Erre utal a pártunk XI. kongresszusa és a hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére kibontakozott széles körű munkaverseny. A mostani versenyvállalások nemcsak#köyetik az elmúlt három évtized szép hagyományait, '• hanem tovább is fejlesztik. Minden eddiginél hosszabb távra, csaknem két évre szólnak. Szilárd biztosítékot nyújtanak a IV. ötéves terv teljesítéséhez és tartós társadalmi, tudati, érzelmi, hangulati alapokat teremtenek az V. ötéves terv előkészítéséhez. Ezután Losonczi Pál külpolitikai kérdésekkel foglal-' kozott. Tisztelt ünnepi nagygyűlés! ’ ! Kedves eivtársak és elvtársnők! Felfelé ívelő utat járt vé- } gig népünk az alkotmány megszületése óta. Munkálkodjunk sikeresen és eredményesen hazánk felvirágoztatásán, népünk boldogulásán ' — fejezte be be- j szédet az Elnöki Tanács elnöke. 1 Nyikoláj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és Alek- szej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban mondtak köszönetét Losonczi Pálnak és Fock Jenőnek a tisztségükbe történt újraválasztásuk alkalmából küldött jókívánságokért. A. Sityikov, a Legfelsőbb Tanács szövetségi tanácsának elnöke és V. P. Ruben, a Legfelsőbb Tanács nemzetiségi tanácsának elnöke Apró Antalnak köszönték meg megválasztásuk alkalmából küldött üdvözleteket. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminiszterének tisztében történt újbóli kinevezésekor kifejezett jókívánságokért Púja Frigyeshez intézett köszönő táviratot. Huszonnégy órával az ENSZ Biztonsági Tanácsának negyedik tűzszüneti felhívása után a török hadsereg Cipruson két irányban folytatja támadásait és immár a sziget területének 40 százalékát tartja ellenőrzés alatt. A törökök szombaton Nicosia és Larnaca között két falut foglaltak el — Py- roit és Athineout. Az ENSZ szóvivője közölte, hogy e térségben szombaton páncélosok bevetésével heves harcok folytak. Az ellenségeskedések másik központja Peristerona térségében, Nicosia és Lefka között volt. Mint az ENSZ szóvivője mondotta, Peris- teronától északra a törökök nagyarányú hadmozdulatokat hajtottak végre. Augusztus 20. alkalmából a Hazafias Népfront kitüntető jelvényét adományozták a népfrontmozgalomban kiemelkedő munkát végző aktivistáknak. Az országban összesen 135-en, ' közülük Budapesten 21-en kapták meg a kitüntetést. A jelvények átadására a fővárosban, vasárnap délelőtt került sor, a Belgrád-rakparti népfrontszékházban rendezett ünnepségen. A kitüntetéseket Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára nyújtotta át. A Hazafias Népfront kitüntető jelvényét kapta: Hegyi Imre, a HNF Borsod megyei Bizottságának titkára. ElliuEsyf láfeai Ülés Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Rábai Miklós koreográfus, Kossuth-díjas érdemes művész, a Magyar Állami Népi Együttes igazgatója, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke 53 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Halálával súlyos veszteség érte kulturális életünket, a magyar néptáncművészetet. Temetéséről később intézkednek. Kulturális Minisztérium Magyar Állami Népi Együttes Magyar Táncművészek Szövetsége Görögország több városában Ameríka-ellencs tüntetések robbantak ki. Képünk a szaloniki tüntetést mutatja. A tüntetők által vitt felirat szövege: „A CIA a bűnözés szervezete” A Riezcrszdasági és élelmezésügyi miniszter kőszénét© a gaboneiiefakarífásbao reszt veit rfo'gozóünalt A z 1974. évi, eddigieknél gazdagabb kalászos gabonatermés betakarítása az ország egész területén sikeresen befejeződött. A gabonatermés biztosítja az ország jövő évi kenyerét és megfelelő tartalékolást, a megnövekedett állatállomány takarmányellátásának javítását és exportkötelezettségünk teljesítését. Az elért eredmények bizonyítják azt, hogy milyen tartalékok vannak a szocialista nagyüzemi gazdálkodásban, ha megfelelő összhangban érvényesül a műszaki-anyagi fejlesztés, párosulva a tudomány erednie yeivel, az emberi hozzáértéssel, szorgalommal és felelősségérzettel. A-szokásosnál később kezdődé aratást kezdetben a csapadékos időjárás; egyes területeken pedig az ár- és belvíztől felázott talajok nehezítették. A kedvezőtlenebb körülmények közötti aratás sikeres befejezését nagymértékben segítette, hogy a Szovjetuniótól az aratás kezdetéig a nagy teljesítményű kombájnokat megkaptuk. Elismeréssel és köszönettel szólunk a kombájnokat gyorsan, pontosan összeszerelő dolgozók munkájáról. A gabonabetakarítási munkák előkészítése és végrehajtása az eddiginél jobban összehangolt, szervezett volt. Az e munkában érdekelt gazdaságok, vállalatok és irányító szervek eredményesen hasznosították az előző évek tapasztalatait. Örvendetes, hogy tovább javult a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, a szolgáltató-, felvásárló- és feldolgozó vállalatok együttműködése. Ez a jobb műszaki-anyagi és zavartalan alkatrészellátásban, a termény zökkenőmentes átvételében sikeresen érvényesült. Tovább növekedett a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban az előkészítés és végrehajtás szervezettsége; a mezőgazdasági üzemek vezetői at anyagellátás, a munka- szervezés, az emberekről való gondoskodás javításával nagymértékben elősegítették a gabonabetakarítás sikerét. Külön kiemeljük a kombájnosok nagyszerű, fáradságot nem ismerő munkáját. Kiváló teljesítményükkel, lelkesedésükkel és fegyelmezettségükkel a szocialista brigádok e téren is újabb ösztönzést adtak a gabonabetakarításban résztvevőknek. Pártunk XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaversenyben a mezőgazdaság és az élelmiszeripar dolgozói az aratás eredményes befejezésére tett felajánlásaikat teljesítették. Ez a kongresszusi munkaverseny egyik nagy sikere. Az idei gabonabetakarítás példásan bizonyította a nagyüzemek kölcsönös segítőkészségét: a nagy munkát korábban befejező termelőszövetkezetek és állami gazdaságok gépeikkel nemcsak szomszédaik, hanem — ha a szükség úgy kívánta — a távolabbi gazdaságok segítségére is siettek. Ez nagymértékben hozzájárult a betakarítás időbeni befejezésé- líez, a termés biztonságba helyezéséhez. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, valamint a vállalatok munkáját hatékonyan segítették a társtárcák, a párt-, a társadalmi, az állami és az érdekképviseleti szervek, a közlekedés, a vasút, a rendészet dolgozói. A sokoldalúan összehangolt, szervező, kivitelező munka olyan példás társadalmi összefogást teremtett, amely végül is az idei sikeres gabona betakarításához vezetett. Az idei kalászos gabonatermésért, a sikeres betakarításért elismerésemet és köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik hozzáértő, áldozatkész, fáradságot nem kímélő, szorgalmas munkájukkal hozzájárultak az eredmények eléréséhez. A gabonabelafyaritás befejező járulékos tennivalói közül a szalmabetakarítást, a tarlóhántást és az egyéb időszerű nyári munkákat még jelentős területen kell elvégezni. Ezek gyors teljesítéséhez megfelelő gépi erő áll rendelkezésre, -így az őszi munkák megkezdéséig azok befejezhetek. Ez alapozza meg a jövő évi nagy termést. a z szükséges, hogy a gabonabetakarítás során tapasztalt hozzáértő munkakedv a továbbiakban se lankadjon, hanem a küszöbönálló őszi munkák időszakában is tovább folytatódjék. Meggyőződésem, hogy a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, a felvásárló, feldolgozó, ellátó és szolgáltató vállalatok, az irányítás és az érdekképviseleti szervek dolgozói, a gabonabetakarítás sikereire alapozva, körültekintő előrelátással, szervezetten készülnek fel a nagy feladatot jelentő őszi munkákra. Az őszi feladatok maradéktalan végrehajtása hozzájárul mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk 1974. évi tervének teljesítéséhez, pártunk XI. kongresszusa, hazánk felszabadulásának 30. évlordulója tiszteletére tett vállalások valóra váltásához. Dr. Dimcny Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter HÍTliVILÁGHIRADÓ A hét eseménye: Görögország kormánya bejelentette, hogy hátat fordít a NATO integrált katonai szervezetének! Persze, nem az Északatlanti Szerződést mondta fel, amelyet 1952 elején írt alá Venizeiösz kormányának képviselője. (Egyébként egy napon a MendcAesz vezette török kormány küldöttével...) és Karamanlisz attól is óvakodott, hogy érvénytelennek nyilvánítsa az Egyesült Államok és a korábbi görög kormány, a fasiszta ezredesek juntája között létrejött megállapodásokat, amelyek révén az USA hírhedt földközi-tengeri flottája a görög kikötőkben biztos támaszpontokra talál. Még a nukleáris fegyvereket hordozó atommeghajtású tengeralattjárók Is ott állomásozhatnak a görög kikötőkben! Görögország és az USA között feszültté vált a -viszony, de annyira nem, hogy az athtpi kormány hozzá akarjon 1 és hozzá merjen nyúlni az amerikai katonai kiválta Ságokhoz. Washington .számára pedig ez a lényeg: a saját stratégiai érdekeit kívánja biztosítani, utána már másodrendűvé válik, hogy a NATO hogyan fogja fenntartani ezt követően az összeköttetést az olaszországi parancsnokságok és a déli szárny keléti csücske, Törökország között... Az amerikaiaknak Törökországban is megvannak a maguk külön támaszpontjai: egy részük a szovjet határ' közelében, más részük a szírial határ mentén. A bázisok mind a két csoportja rendkívül fontos a Pentagon számára. Innen adódik, hogy Washington az utóbbi napokban a török álláspont mellett sorakozott fel a ciprusi válság majdani megoldása dolgában: osszák fel két autonóm területre a sziget- országot, amelynek egyhar- madán így a ciprusi török kormányzat alatt élnének a törökök, a kétharmadán a ciprusi görög önkormányzat alatt pedig a görögök ... Itt érkeztünk cl a látványos — ide kívánkozik a kegyetlen szójáték: görögtüzes és töröktüzes — válság kulcskérdéséhez: Vajon nem azért támogatta-e a NATO (és annak élén pz amerikai imperializmus!) először a görög fasiszta tisztek államcsínyét, amely Makariosz megbuktatásához vezetett, hogy így szántszándékkal kiváltsa a törökök reagálását? Vajon nem azért támadhattak ezen a héten is háborítatlanul a török repülőgépek, páncélosok és hadihajók, mert a brüsszeli NATO-központ a washingtoni Pentagon helyeslésével találkozott az akciójuk? Vajon nem äz-e a sötét terv lényege, hogy a világ majd fellélegzik, ha Cipruson elhallgatnak a fegyverek, és elfogadja az önálló ciprusi állam felszámolását, kettéosztását? Utána egy-két év múlva már meg lehet bé- kíteni Görög- és Törökországot, rendet lehet teremteni a NATO déli szárnyán ... Vannak politikai megfigyelők, akik arra is .felhívják a figyelmet, hogyha az aktív semlegességi politikának nem lesz valóságos bástyája ezután Ciprus, hanem ellenkezőleg, a NATO-hatalmak bázisává válnék, akkor ez a közel-keleti erőviszonyokat is megváltoztatná! Izrael támadó kedvét ez fokozná, tárgyalási hajlandóságát pedig csökkentené .., A szovjet diplomácia arra összpontosít, hogy magát a konkrét ciprusi problémát ne a NATO, ne is valami hármas angol—görög—török keretben, hanem az Egyesült Nemzetek égisze alatt oldják meg a Biztonsági Tanácsban, amelynek e havi soros elnöke éppen Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ-kül- dötte. Éppúgy, ezért folyik a’ diplomáciai küzdelem, minta szovjet részről • kezdeményezett kétoldalú eszmecseréken, üzenetváltásokban. fi ciprusi Helyzet