Észak-Magyarország, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-18 / 166. szám
Szolnokiak, miskolciak tapasztalatcseréje A két Kandó-brigád ' találkozott Apadnak a vizek Vasutas dolgozóink, a szocialista brigádok között immár hagyományosak a kölcsönös látogatások, tapasztalatcserék. Tegnap Szolnokról jöttek el negyvenegyen, az ottani vontatási főnökség Kandó Kálmán szocialista brigádjának tagjai, akik a Budavári László vezette miskolci, a Tiszai pályaudvaron dolgozó Kandó Kálmán szocialista brigád meghívásának tettek eleget. Az egész napos szakmai programra a két brigád együttműködési szerződése alapján került sor, s az — mint a szolnokiak, miskolciak elmondták —, mindkét fél számára hasznos volt. A miskolci vasúti csomópont fontos szerepet játszik a magyar vasút, a borsodi, észak-magyarországi iparvidék életében, de elmondhatjuk, ezt a szolnokiról is. Mindkét igazgatóság területén újabb és újabb feladatok adódnak, szükség van a konfplex-brigádok együttműködésére. A két Kandó-bri- gád találkozása elsősorban szakmai jellegű volt, de az egész napos együttlét során a baráti kapcsolatok is tovább mélyültek. Visszatér medreké a A július 17-i, szerdai jelentés szerint a tetőzés óta Szegednél, Csongrádival és Minclszentnél egyaránt másfél méterrel csökkent a Tisza vízszintje. Mivel a folyó felső és középső szakaszáról nem várható számottevő vízufánpótlás, előreláthatólag 5—6 nap múlva a legdélibb szakaszon is visz- szatér medrébe a Tisza. Szegednél egyelőre még fenntartják az elsőfokú védelmi készültséget, a figyelőszolgálatot. Jól állta a több hetes megpróbáltatást az alpári nyári gát is, amelyet még 1971-ben erősítettek meg. A gát megóvta a mögötte levő termőterületet az elöntéstől. A belvizek is csappannak, a főgyűjtő csatornák már sehol sem telítettek. Verne Gyula: „Dunai hajós” című regényéből magyar film készül Markos Miklós rendezésében. A film felvételeit csehszlovákiai, romániai, bulgáriai és magyarországi helyszíneken készítik. Képünk a Szigetközben, az ásványrárói forgatáson készült. Tanííiesécskék A ki a vasárnapi ebéd utón szunyökálás, vagy kirándulás helyett a televíziót szokta bekapcsolni, jó néhány hete deszert- ként a Fröhlich csalód kalandjait élvezheti ötperces rajzíiimecskékben. Ez a Fröhlich család az NDK televíziójának a gyermeke, s afféle mintacsalád, a mély arra akar tanítgatni, miként él a tökéletes család, hogyan teszi túl magát a lcisebö-nagyobb nehézségeken, hogyan neveli gyermekeit. Már többször füstölögtem magamban, hogy ezeket az ultrapreciz életre nevelő, a íelvilágosodottsügot sugalmazó tanmecécskéket bevezető rajzos képsoron a német mamáknak a gólyák hullatják az égből a sivalkodó gyermekeket, csak egy bébi jön a gólyákkal egyletében gyalog, gügyögve, ka- carászva. Ezzel a képsorral kezdődött á minap a Flört című kis játék is. amelyben a íelserdült Fróhüch-csemeíék bemutatják szívük választottjait a szülőknek, illedelmesen, precízen. Koccintanak. Isznak, ahogy ez Ilyenkor szokás. Pedig motorkerékpárral vannak, s a vezetőnek inni nem illik, t Ejnye-bejnye,' egy tanmesében ilyen falsch!... (b) J Szlovákiai vendégek a halmaji tsz-ben A halmaji Aranykalász Tsz korszerű tehenészeti telepén nem ritkák a jó tapasztalatokat gyűjtő látogatók, a megye más részeiből, sőt ,az utóbbi időben néha már külföldről i.g érkező szakemberek. Legutóbb is Kelet-Szlovákiából, a kassai járás mezőgazdasági szövetkezeteiből járt egy küldöttség az Aranykalász Tsz-ben. Tizenkét szlovákiai szövetkezeti elnök tanulmányozta a tehenészeti telep technológiai berendezéseit, munkarendjét. A tapasztalatcserén járó szlovákiai vendégeket Béres István, a tsz elnökhelyettese kalauzolta, s tájékoztatta őket az állattartás eredményeiről. Az elmúlt napokban üzembe helyezték a Tornyosnémeti határátkelő állomás korszerűsített szakaszát. A munkálatok során felújították és kiszélesítették a közutat, új autóparkoló épült, bővítették a közvilágítást. Az utazók jobb ellátása érdekében ugyancsak kibővítették és átalakították* a büfét és egy ajándékbolt is épült. A bel- és külföldi turisták elismeréssel szólnak az esztétikus, szép környezetről. A megyei tanács megbízásából a hidasnémeti tanács és a Gönci Áfész végezte c! az átalakítást. A park ápolását a község úttörőcsapata vállalta. Nem alaptalanul adtuk a fenti címet, liiszcn 1973. május 16-tól a tegnapi volt a bü. tárgyalási nap. Tegnap, július 17-én, délelőtt tíz órakor hirdette ki a Miskolci Megyei Bíróság tír. Lukács Lásuió vezette tanácsa az Ítéletet a ioVALL volt dolgozóinak *ügyében. Az általuk elkövetett bűncselekmények is hozzájárultak ahhoz, hogy az Encs járási Mezőgazdasági Szövetkezetek Építőipari Ónálló Közös Vállalkozását (a továbbiakban csak 7 ÖV ÁLL) felszámolják. A vállalkozás, amely 1963- ban jött ietre, megalakulásától nehézségekkel küzdött. ' A leltárt bűncselekmények elkövetői alaposan hozzájárultak a TÖVÁLL bukásához, felszámolásához. A vádlottak vagyonkezelői kötelezettségüket megszegték, a TÖVÁLL tulajdonával^ sajátjukként rendelkeztek, a banklü teleket célellenesen használták fel és nem m?'- , engedhető módon vették igénybe. A büncseiekmenyc- ken kívül a veszteséges gazdálkodáshoz az is hozzájárult, hogy a tsz-ek a beruházási- és forgóalap hozzájárulásokat késve, vagy egyáltalán nem fizették be. Az átszervezés után az új dolgozók egy év alatt nem voltak képesek a korábbi szervezetlenséget felszámolni, a pénzügyi és bizonylati fegyelmet megszilárdítani. A körülmények alapos mérlegelésével hozta meg az alábbi ítéletet a Miskolci Megyei Bíróság. A bíróság az ügyész indítványára hét vádlottal szemben már előzőleg megszüntette az- eljárást.. Juhász Pétert, (Miskolc, III., Iván u. 6.) a TÖVÁLL volt igazgatóját bűnösnek találta a bíróság többek között társadalmi tulajdont károsító sikkasztásban,, csalásban, hűtien kezelésben, a beruházások és a pénzgazdálkodás rendjéhez fűződő érdekeket súlyosan sértő beruházási és pénzügyi fegyelmet sértő bűntettben, magánokirat-hamisításban. Mindezekért a bíróság egy év nyolc hónapi börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Árvái Isivánné (Encs, Május 1. u 40), volt főkönyvelő, illetve munkaügyi osztályvezető öthónapi börtönben letöltendő szabadság- vesztést kapott, amelynek végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. Ezenkívül 3009 forint pénzbüntetéssel sújtották. Kovács János (Encs, József Attila telep 32.) műszaki osztály- . vezetőt tízezer forint pénzbírságra ítélték. Demos János (Encs. Jókai u, 15.) fő- épííésvezető ítélete a következő: hóromhónapi börtönben letöltendő szabadság- vesztés. amelynek végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. Fodor Vilmos (Miskolc, TIT., Örs u. 7.) ellen 4000 forint pénzbüntetést szabtak ki. Ivancsó Károly (Forró. Fő utca 121.) volt szállítási osztályvezetőt 5 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. Padiszt Zoltán (Miskolc. I., Szemere u. 11.) volt munkaügyi osztályvezetőt 3 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották. Szabolcsi Béla (Miskolc. Győri kapu 99). gépészeti és anyaggazdálkodási osztályvezetőt a társadalmi tulajdont folytatólagosan károsító csalásért és hűtlen kezelésért 4 ezer forint pénzbírságra ítélték. Az ügyész a meghozott ítéletet tudomásul vette, csupán a polgárjogi igény meg nem ítélése miatt jelentett be fellebbezést. Az I—II—III. rendű vádlott három nap gondolkodási időt kért, a további négy vádlott tekintetében az ítélet jogerőre emelkedett. B. Gy. wasisti szereiicssflenseo Tegnap, július 17-én reggel a váci vasútállomáson egy tolató villany mozdony összeütközött a Nagymaros felöl érkező személyvonattal. A vasúti baleset következtében Szabó István 25 éves vasesztergályos és.. Szabó János 47 éves betanított munkás, szo- kolyai lakosok életüket vesztették. Három személy életveszélyes. három utas súlyos, 22 személy pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A sérülteket kórházba szállították, A rendőrség a MÁV szakértőinek bevonásával vizsgálatot indított a súlyos baleset körülményeinek tisztázására. A MAV-közlemöny szerint a vizsgálat eddig azt állapította meg, hogy az állomáson nem tartották be azt a forgalmi utasítást, amely előírja, hogy' vonat érkezésekor minden tolatás! műveletet be kell icjezni. Megállapították azt is, hogy a tolató villanymozdonyon a fékek hibásak voltak. A felelős személyek megállapítására a vizsgalat tovább folytatódik. A MÁV Vezérigazgatósága az elhunytak hozzátartozóinak azonnali nnyagi segélyt utalt ki, ugyancsak anyagi segélyben részesült valamennyi kórházban fekvő sérült is. TELEX teJefotó üciiirrois eiÉerralilók Elrabolták madridi laka sáról a 26 éves Antoni* Astarloat, az egyik legna gyobb spanyol tejgazdasá tulajdonosának a fiát. I Szemtanúik állítása szerin a három emberrabló egyi Értéke ezer fent Ez a kis nigériai bronzfigura 185 ezer fontért kelt el egy kmdoni aukción Sigalrát zsaraíta Egy ismeretlen telefonáló szerdán azzal fenyegette meg a sydneyi repülőteret, hogy felrobbantja az ausztráliai turnéjáról hazafelé tartó Frank Sinatra, világhírű amerikai énekes gépét, ha nem fizetnek neki 50 ezer dollárt. 'A rendőrség átkutatta a gépet, de nem talált benne bombát. IsrreáÉr 3 iirüiloíi Börtönbe zárták tegnap Córdoba város bálványozott bikaviadorát, El Cor- dobest, aki nyomdafestéket nem tűrő sértések özönét zúdította egy rendőrre, aki szabálysértésen érte a kocsiját vezető torreádort. Szamóca, málna, ribiszke A hont! Győzelem Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben mintegy 95 kataszteri területen termesztenek bogyósokat: szamócát, málnát és ribiszkét. Ezekben a napokban minden dolgos kézre szükség van, mert egyik gyümölcs érése utoléri a másikat. BSZAK-MAGYArorSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTB BAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcay-Za, u. 15. a Postacím: 3501 Miskolc ot 351 Telefonok. Központ: 35-132 16-672 35-380 38-579. Titkárság: 16-888. Gazdaságpolitika) rovat: 18-035 Pártrovat: 18-078, Belpolitikai rovat: 18-450. Kultúrrovat: 18-087 Sportrovat: 18-049 Vlunkáslevelezés oanaszögvek• 18-048 Kiadja: a Borsod megvel Bankiadé Vállalat 3527 Miskolc. Bajcsv-Zslltnszkv u. 19 Postacím: 3501 Miskolc, ot 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskoic. Széchenyi u. 15—17. Telefon' 18-213. Terjeszti a Magva: Posta. Előfizethető: a helvi Do?tahiva»!p->knál és 3 kézbesítőknél. Az előfizetés dija egv hónapra 20 forint Index: 25855. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Az Lncsi TÓVALL tündöklése és bukása r „Kaiézhajó” a Isii * . M o a*szer ű s i í e t í határátkelő