Észak-Magyarország, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-18 / 14. szám
SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT Kezid a fociforsang ROVATUNK postájából Mint már jeleztük, nagyszabású teremtorna kezdődik ma Miskolcon, Végre minden együtt van, a kellékek, a szereplők. Megérkeztek a csapatok, Így semmi akadálya nincs, hogy ma 17.30 órakor pályára lépjenek a háromnapos „farsang” első mérkőzésének részvevői. Időközben egyetlen változás történt. Az FTC nem tudta elküldeni serdülő együttesét, helyette az Üjpesti Dózsa fiataljai „ugrottak be”. A mai. első napon a szurkolók két női találkozót láthatnak. Először a legjobb magyar nőj együttes, a FE- MINA mérkőzik meg Miskolc válogatottjával, 17.30- kor. Ezt az összecsapást a két. külföldi csapat találkozója követi. A szabadkai Zseliezs- nyicsar a csehszlovák ZPA Presov ellen lép a küzdőtérre. A szombati program már jóval „bővebb” lesz, hiszen 5 mérkőzésre kerül sor. akárcsak a harmadik, vasárnapi napon. Santos ♦ fizi labda ♦ „Uruk” Pataki Ferenc kérdése: Hányszor nyerte meg a Világ Kupát az FC Santos? Brazília reprezentáns labdarúgócsapata eddig egy alkalommal lett a büszke cím tulajdonosa. 1962-ben a BEK győztesével, a portugál Ben- ficával kellett megmérkőznie. A brazilok mind a két mérkőzést megnyerték, így a cím védői lettek: A győzelem fő részese ezúttal is a „fekete gyöngyszem”. Pelé vo'h Az első találkozón (3:0) két gólt, a másodikon (5:2) pedig hármat ért el. * Soós István miskolci olvasónk arra kíváncsi, mikor és milyen körülmények között honosodott meg hazánkban a sok sikert szerzett vízilabdasport? Füzesséry Árpád sportszerető ügyvéd hozta Budapestre az első vízilabdát, 1897- ben. Eleinte csak játékszínjén dobálták egymásnak a labdát az úszók, az első szabályos vízilabda-mérkőzést 1399. július 30-án játszották Siófokon a Sióban. A MUE (Magyar Üsző Egyesület) két csapata mutatta be az új sportot. * Károly Zoltán miskolci olvasónk az 19ö0-es labdarúgóvilágba jnokságról szeretne megtudni néhány jellemző, érdekes „apróságot”. Sajnos, helyszűke miatt - csak dióhéjban tudunk felvilágosítást adni. A világbajnokságot Brazíliában rendezték. 33 ország nevezett, közte először Anglia válogatottja is. Magyarország viszont nem vett részt a vetélkedésben. Kiesés helyett először alakítottak csoportokat, és a győztesek jutottak tovább a legjobb négy közé: Uruguay, Spanyolország, Brazília, Svédország. A körmérkőzés során Uruguay valamennyi mérkőzésén diadalmaskodva nyerte el a világbajnoki címet. 2. Brazília (csak az „uruk”-tól szenvedett 2:T-es vereséget), 3. Svédország (3:1-re megverte a nyeretlen Spanyolországot). d. r„ SAKK Magyarok sikerei A Miskolc városi egyéni bajnokság 21-én, hétfőn 16.30 órakor kezdődik a miskolci Ifjúsági Házban. Részt vehetnek az I. és csillagos I. o. versenyzők, a II. osztályúak, a III. osztályúak közül pedig azok, akik sportköri bajnokságot nyertek. * A hastingsi nemzetközi versenyen Szabó László szép sikert ért el: négyes holtversenyben (Kuzmin szovjet, Tál szovjet, Timman holland) 10—10 ponttal az első helyen végzett. Adorján, a másik magyar 8,5 ponttal hetedik lett. * A Stockholmban megrendezett nemzetközi versenyen az eredmény még szorosabb: Bilek István nagymesterünk ötös holtversenyben végzett az első helyen. Ügy tűnik, hogy Fe.jesné (ÓKSE) támadása „ül”. Pedig nem így van. A sárospataki Tóth kivédte a szúrást, sőt, a mérkőzést is megnyerte, s ezzel megyei bajnok lett. Szabó István felvétele Remek sípropm! Két nagyszabású és érdekes sportesemény színhelye lesz a hót utolsó két napján a Bükk. közelebbről Bánkút és környéke. Ugyanis tt rendezik meq a sitúrázók XIII. országos találkozóját. amelyet ezúttal a mégyei természetbarát és si szövetségek rendeznek meg. Január 19-én kötetlen sízés szerepei a programban. 17.30-kor vetítéssel kísért előadás követi ezt a bánkúti turistalr^ban. Január 20-an 9 órai kezdettel a bánkúti létesítmények ünnepélyes felavatása vezeti be a találkozó második napját. 9.30 órakor kezdődik a sitúrázók országos lesikl.S versenye, ezzel rgv Időben közös sítúrát is szervez a Borsod megyei szövetség. Ugyancsak vasárnap délelőtt országos alpesi lesiklóversenyt rendez a Bánkút Síklub, a sípályák avató ünnepségének befejezése után. A versenyre sok nevezés érkezett az ország minden részéből. Az év első nagyobb siversenye lesz a vasárnapi. Szilárd alapokra építeni... * Beszélgetés Szoboszlai Árpáddal A fiatal, fejlődő szocialista városok egyik legszebbike: Kazincbarcika. Az idén még csak 20. születésnapját ünnepli. Jelene figyelemre méltó, jövője óriási lehetőségeket rejt magában. A város sportegyesülete a KVSE. Szoboszlai Árpád elnökkel ültünk le beszélgetni, számvetésre, visszapillantásra. Kazincbarcika várospolitikáján belül rendkívül megnőtt a sportpolitika jelentősége Ezt az elnök így látja: — Két okból történt. Az egyik: a sporton keresztül fejleszteni az egészséges lokálpatriotizmust. Egy ilyen 32 ezer lakosú, eléggé heterogén összetételű városban ez feltétlenül sokat nyom a latban. A másik ok- a minőségi sportot egv eevesülétben kellett tömöríteni. Megtettük. s hozzátchetem. hoev az város lecnacvobb megelégedésére. A cél: fedett uszoda — Ehhez természetesen nagyon sok apró, de rendkívül fontos összetevő kellett. Például: hova menjenek a fiatalok sportolni, ha nincs meg a szükséges létesítmény? — Igen ... Először ki kellett alakítanunk a város szélén egy „sportcentrumot”. Ma már ott tartunk, hogy valóságos sportkombináttá nő az egykori „préri”. Van három labdarúgópályánk, ugyancsak három ké/.ilabda- pályánk, rop. és kosárlabdapálya. Elkészült a munkáéi tornacsarnokunk. Következő o£]unk: a fedett uszoda. A rendszeres testedzéshez. az egészséges testkultúrához feltétlenül szükséges. Szeretnénk négy éven belül felépíteni! Megduplázott pontszám 1972-ben az országos egyesületi rangsorban a KVSE a 69. helyen „kötött ki”. 38 ponttal. E.gy évvel később viszont már megduplázták pontjaik számát, s 76-ra növelték. Ez pedig akárhogyan is nézzük óriási fejlődést jelent. — Jelentős mértékben előreléptünk a ranglistán — folytatja az elnök —. De előreléptünk a saját bázis kialakításában is! A jövőben Igyekszünk a minimálisra csökkenteni a „játékosimportot”! Az új. városi iskolában sporttagozatos osztályt indítottunk. Jól funkcionál saját' sportiskolánk is, ahol négy testnevelő és edző dolgozik. A KVSE nyolc szakosztályt működtet, amelyek teljesítették a tavalyi évre kitűzött célok zömét. Íme. Szoboszlai Árpád „bizonyítványa.” A szakosztályok bizonyítványa Labdarúgás: — Minden nagyképűségtől mentesen ki merjük mondani, hogy célunk a bajnokság megnyerése. A város megérett rá, hogy fenntartson egy esetleges NB I. B-s csapatot. A nézőszám 2000 körül mozog, de ha sikerül a felújítás, meg is duplázódhat. Büszkén mondhatom, hogy az országostól eltérően nálunk nincsenek alapvető gondok a szakosztályon belül! A fiúk ióznnul gondolkoznak, ismerik lehetőségeiket. Atlétika: — Teljesítették a célokat. Van érdemes sportolónk, vannak aranyjelvényes sportolóink és van ifjúsági válogatott atlétánk is. Jo az utánpótlás, ameiyet főleg a sajat sportiskola biztosít. Birkózás: — Szerény célokkal vágtunk neki az NB 11-es bajnokságnak. A bent- maradásc elégnek tartottuk. Kellemes meglepetés volt számunkra a szabadfogásúak 2. helye. Kézilabda: — A férfiak eddig még mindig elbuktak az osztályozókon. A tavalyin is ... Levontuk a szükséges konzekvenciákat, de a célról, az NB II-be jutásról nem mondtunk le! Röplabda: — A megyei I. osztály középmezőnyében akartunk végezni, s ott is fejeztük be az idényt. Célunk, hogy saját nevelésű fiatalokkal erősítsünk. Teke: — Ez a szakosztályunk a tömegsportból fejlődött ki. Remek, kétsávos pályánk van, és tekézőink az NB Ill-ba jutást teljesítették első lépésnek. Vitorlázás: — Tulajdonképpen nagvon fiatal még ez a szakosztály. De a sportolók rendkívül lelkesek. Ez minden bizonnyal meghozza maid az eredményeket. Természetjárás: — Nagv jelentőséget tulajdonítunk ennek a szép és pwZs7tri«es sportágnak. Dolgozóink ugyanis az egészségre eléggé kóros munkahelyeké" Hí'».,,, r.ak. és igyekszünk őket arra ösztönözni, hogv hasznosan töltsék el szabad idejüket. A elnök elmondta, hogv a közeilövőben szeretné!' megalakítani 9. szakosztályként a súlyemelőkét Doros László Naptár 1974. január 18.. péntek A nap kelte 7.26, nyugta 16.24 órakor A ‘hold kelte 2.32, nyugta 12.08 órakor Névnap: Piroska Evfcrtfu ó_ _______ K étszáznyolcvanöt évvel ezelőtt, 1689. január 18-án születeti Charles de Sccondat Montesquieu, francia író és filozófus, a francia felvilágosodás első. az úgynevezett enciklo- pédislák munkásságát előkészítő szakaszának jellegzetes képviselője. időjárás----------V árható időjárás ma estig: az időszak elején még erősen felhős, csapadékos idő, később fel imát vonulások, megismétlődő futó esőkkel, havas csőkkel, helyenként hózáporral. Mérsékelt délnyugati, majd fokozatosan nyugatira forduló élénk, a Dunántúlon viharossá fokozódó szél. Várható leg- magasaob nappali hőmérséklet plusz 3, plusz 7 fok közöli. — A Pablo Picasso családja által a francia államnak adományozott 51 festményt —, amelyeket a világhírű festőművész pályafutása során vásárolt — megérkezett a párizsi Louvre-ba. Az értékes alkotások között Renoir hét, Matisse ugyancsak hát és Cézanne négy festménye van. A képeket hamarosan kiállítják a Louvre-ban. — A Westdeutsche Landesbank elnöke Kölnben tett nyilatkozatában jóváhagyta az NSZK vállalkozóinak a külföldi munkások tömeges elbocsátására vonatkozó terveit. Amellett szállt síkra, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban jelenleg dolgozó mintegy' 2.5 millió külföldi munkás számát 1—1.5 millióra csökkentsék. — Uránium-dúsitót épít Olaszországban az olasz ENl-csoporthoz tartozó Ag,p Nucleare — jelentették be Rómában. Az építkezés tervezett helyszíniről és az üzem termelési kapacitásáról nem közöltek részleteket. — A folyók jeges árvizeinek megelőzéséről es a védekezésről tárgyaló nemzetközi tudományos szimpózium —, amelyen 18 ország vízgazdálkodási szakemberei vettek részt — csütörtökön Budapesten Degen Imre államtitkár zárszavával véget ért. A szimpózium részvevői ma, pénteken a bajai Duna-sza- kaszon megtekintik a magyar jégtörőhajók gyakorlatát. — Ilattantcrnies kereskedelmi szakmunkásképző intézet építését kezdték meg Tatabánya-Újvárosban. A 13 millió forintos beruházás költségeit több vállalat és szövetkezet együttesen fede. zi. — Mintegy *00 gépkocsivezetőt részesítenek évente szakmai továbbképzésben a 3. számú ÉPFU Vállalatnál. A fuvarpiac igénveinek csökkenését és a téli időjárás útviszonyait is figve- letr.be véve ezen a héten mintegy száz gépkocsivezető vett részt az esedékes továbbképzésen. — Többórás áramkiesést okozott tegnar) reggel és délelőtt Bécsben és Ausztriában. hogv a jég súlya alatt elszakadtak és megrongálódtak a t áwezetékek. Bécsben a villamosok 80 százaléka nem közlekedett és nem működtek rendszeres jelleggel a közlekedési izzólámpák sem. — Kidóit a Komárom megyei Koes községben az Aranykalász Tsz kukorieatárolűiának oldalfala. és a kiömlő kukorica maga alá temette Gáspár László 51 éves tsz-tag. kocsi Írkost. aki n helyszínen meghalt A fclelöe"r-'i'tására viszgálat indult. — Lapunk tegnapi, január 17-i számában a „Névnapról a tárgyalóterembe” címmel közölt cikk szereplő, a azzal a Tamás Józseffel azonos. aki Miskolcon, a Martos utca 41. szám alatt lakik. — Játékos vetélkedő várja ma este hat órától a fiatalokat Alberítelepen. a Hunva. tíi János Művelődési Ház KISZ-klubjában. — A tehervonat elütötte Beren- tén, a szénpályaudvaron Skintl András 53 éves kocsirendezőt, sátoraljaújhelyi lakost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. A körülmények tisztázására' vizsgálat indult. — Társadalmi haladás címmel tart előadást január 22- tn délután 5 órai kezdettel dr. Bacsók Gábor egyetemi adjunktus a Misii ölei Galériában, a TIT miskolci szervezetének A marxista filo- zófia aktuális kérdései című s zabadegye térni sorozatában. — Az NDK közművelődési munkáját, azon bélül a művelődési otthonok különböző irányú tevékenységi formáit tanulmányozta a közelmúltban a Népművelési Intézet két vezető munkatársa. Tapasztalataikat a Borsodi Közművelődési Tájékoztató januári száma adja közre. — Ráesett a 2 meter mély árokban egy eternlteső Mező Ferenc 36 éves vizvezeték-szexeló, 1b- rányi lakosra. Nyírtelek es Nyíregyháza között, a Keletmagyarországi Közmű es Mélyépítő vállalat munkahelyén. Mező Ferenc a helyszínen meghalt. A felelősség megállapítása folyamatban van. 2 199 S76 TELEV1ZIÚELOFIZETÖT tartanak nyilván hazánkban jelenleg. .4. televízió-előfizetők száma tavaly több mint 115 ezerrel növekedett. A rádió-előfizetők száma 2 498 124. és lé- nyegében évek óta alig változik. hiszen a szakemberek szerint rádióból elértük a viszonylapos telítettséget. — Hát az önök üzletében J egyetlen könyv sem akad. i amelyben nincs sem szer. J sem erőszak, sem gyilkos- , ság? — Van uram, A telefon- J könyvi i — Kifizették az első játékhét öttalálatos lottószelvényét, amelyre 2 millió 118 ezer 943 forintot kaptak a szerencsés nyertesek. A nagy összegű nyereményen, mint ismeretes, egy karcagi kisipari szövetkezet Bt nődolgczója osztozott, s a rájuk jutó nye» reményt teljes egészében takarékbetétben helyezték éi.