Észak-Magyarország, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-10 / 7. szám
SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT A sakk-világbajnokságokrsl Hamarosan megkezdődnek a döntő küzdelmek a sakk- világbajnoki cím elnyeréséért. A győztes jogot nyer rá, hogy megmérkőzzön a jelenlegi világbajnokkal, az amerikai Fischerrel. Ebből az alkalomból elevenítünk fel héhány érdekes dolgot a világbajnoki küzdelmekről. A vi-j lágbajnokság sok változáson ment át, míg eljutottunk a mostani zónarendszerig és az azt követő páros mérkőzésekig. * Philidor, Anderssen és Morphy után a hivatalosan is elismert világbajnokok sora a prágai születésű, osztrák Steinitz-cél kezdődik. Steinitz 28, utóda a német Lasker pedig 27 évig birtokolta a büszke címet. Ez azért is érdekes, mert a későbbi világbajnoki címek már nem voltak ilyen ..hosz- szú életűek”. A sakkozók társadalma bizonyára mosolyogva olvassa, hogy 1934- ben a francia Labourdonnais és az angol Macdonnel közt a játszmákat írás és időellenőrzés nélkül bonyolították le a nézők állandó közbeszólásai mellett. A sakkóra használatát csak az 1862-es. londoni versenyen tették kötelezővé. A sakkozóknak sokáig nem volt. világszervezetük, a páros mérkőzések létrejöttét általában mecénások tették lehetővé. A Nemzetközi Sakkszövetség, a EIDE 1924'- ben alakult meg. Ez haladás volt ugyan, de a FIDE csak a Szovjétunió bekapcsolódása után, a legfőbb szovjet sakkszervezettel egyetértésben jelölte ki a világbajnokságok útját. Ez az út akkor, Aljechin halála után hat részvevős, ötfordulós verseny megrendezése volt. 1948-ban ez Bot- vinnik győzelmével végződött. Tőle Szmissloonak csak egy évre sikerült a világbajnokságot elhódítania, azután elég sűrűn váltakoztak az élen! (Tál. Petroszjan, Szpasszkij). Joggal beszélhettünk tehát szovjet sakkhege- móniáról. Egyébként ma már ugyanazt tapasztaljuk sakkban is, amit más sportágakban: az erők mindinkább kiegyenlítődnek. 1948 és 1972 között már nem voltak olyan kiugró eredmények, amilyeneket például Lasker tudott, produkálni. Az újabb eredmények már sokkal szorosabbak. A január 18-án kezdődő párosmérkőzések közül minket természetesen a Portisch —Petroszjan harc érdekel legjobban, de a Szpasszkij— Byrne, a Karpov—Poluga- jevszkij és a Korcsnoj— Mecking mérkőzés is izgalmasnak ígérkezik. Portisch és Petroszjan stílusában sok a hasonlóság. Ók nem a romantikus kom- biinatív sakkozás művelői, inkább a pozíciós játékstílusnak, a biztonsági sakknak fő képviselői. Portisch idegei jóik, Petnoszjanról pedig tudjuk. hogy rendkívül munkabíró. Eddigi találkozóik eredménye Portisch javára billentik a mérleg nyelvét, hiszen 4:0 arányban vezet. Ezen az alapon azonban nem lehetnek vérmes reményeink, mert a pillanatnyi forma lesz a döntő. Mindenesetre Portisch nyolc évvel fiatalabb ellenfelénél. A magyar nemzetközi nagymester 37 éves, ellenfele pedig 45. A továbbjutással kapcsolatban fontos változás történt. A három évvel ezelőtti szabály szerint az jutott tovább, aki tíz játszmából legalább öt és fél pontot szerzett. Az újabb szabályzat szerint három győzelem kell a továbbjutáshoz, de ha 16 játszma nem hoz döntést, sorsolás útján válik el: ki legyen a továbbjutó. Bán Kamii j KÉZILABDA Jubileumi Kupa Teremfoci az „öregek” névsora Ismeretes, hogy a jövő hét végén nagyszerű „teremfoci- fesztivál’’ lesz a miskolci sportcsarnokban. A régi nagyokat előzi meg a legnagyobb várakozás Borsodban, hiszen nem egy közülük még az „aranycsapat" tagja volt. Megérkezett az öregek csapatának teljes névsora; csak az nem bizonyos még, kik játszanak közülük a vidék és kik a Budapest együttesében. A lényeg már bizonyos, ők lépnek pályára: Grosics, Gellée. Mátrai. Noválc, Berendi, Budai, Tichy, Machos, Rákosi. Szimcsák, Ilka, Buzász- ki, Szojka. Raduly, Tóth Mihály, Fenyvesy Máté, Pál László, Keglovich, Komora, Nemes, Mészáros, Szigeti, Károlyi. Az ifjúsági csapatok nélkül (a téli iskolai szünet miatt) játszották le a Jubileumi Kupa hato- dik fordulóját Kazincbarcikán. A nap mérkőzése a BVK—Sütőipari V. női találkozó volt, amelyet 4:l-es vezetés után vesztettek el a BVK-S lányok. A Sütőipar ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a végső győzelem felé. akárcsak a Ilerbolyai Bányász féríiegyültese. A férfi I. osztályú bajnokságban bemutatkozott a Snjóbábonyi Vegyész — amely legutóbb bejutott a megyei I. osztályba —. s meglepően jól mutatkozott be. Eredmények, férfi I. o.: Ede- lény—Sajobábonyi Vegyész 29.23, Papp J. SF.—Sajobábonyi V. 27: 19. Munkahelyi féri:: ilerbolyai Bányász—Sütőipari V. 31:18. Munkahelyi női: Sütőipari V.— BVK 7:5, Sütőipari V.—V. Kórház 10:6. Január 13-án már „nagyüzem" lesz a Jubileumi Kupán. A küzdelmek tíz mérkőzéssel folytatódnak. A sportcsarnok programjából ASZTALITENISZ Kaptár 1974. január 10., csütörtök A nap kelte 7.30, ny ugta 16.13 órakor A hold kelte 19.10, nyugta S.27 órakor Névnap: Melánia Évforduló _______ H úsz évvel ezelőtt, 1954. január 10-én halt meg — 76 éves korában — Berzeviczy Gizella pedagógus, a kommunista mozgalom kiemelkedő harcosa. Időjárás--------A rárliató időjárás ma estig: Keleten időnként kissé felszakadozó felhőzet, nyugaton borult idő. Szórványosan előforduló kisebb havazás, szitálás. Mérsékelt, időnként megélénkülő, helyenként megerősödő délkeleti szél. Néhány helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, mínusz 4 fok között. — A Mercedes-Benz argentin leányvallalatának háromezer munkása elfoglalta a világhírű autógyárai. A dolgozók a nehéz munkakörülmények miatt tiltakoznak. Egyes műhelyekben a hő- . mérséklet eléri az 50 fok me- 1 leget is. — Sebestyén Adám kakasdi krónikás és néprajzgyűjtő csaknem kétszáz ősi népmesét vett hangszalagra a Tolna megyében élő székelyek elbaszelése alapján. Az ősi székely népmesék —, amelyek közül nem egy az európai folklór páratlan ritkaságai közé tartozik — feldolgozásra és közzétételre várnak. — Az idén ünnepli fennállása hétszázadik évfordulóját Grömrő, a több mint tízezer lakosú, Pest megyei nagyközség. A jubileumi évben Petőfi-szobrot avatnak, a község gazdaságai, üzemei — A miskolci rajzpedagogiai stúdió tagjai kiaruvassai mutatkoznak be a hejócsabai Gárdonyi Géza Művelődési Hazban. A január 12-en, délután 5 urakor nyíió kiállításon festményeket, graii- kákat és szobrokat láthatnak az érdeklődők, — Fejlesztik az építőipart es jelentősen növelik az új lakások számát a megyénkkel szomszédos Kelet-Szlovákiá- ban. A tervek szerint 1974- ben a szomszédos szlovákiai területen 10 372 új lakás épül. — A nagyüzemi mezőgazdasági termeléshez több új típusú gépet szállít ebben az esztendőben a Debreceni Mezőgazdasági Gépgyár. Az idén már sorozatban állítják elő a tehergépkocsira szerelhető nagy teljesítményű permetezőgépet. a Kertitox-gó- liátot. Üj gyártmányuk a paradicsomművelő- és betakarító aggregét, amelyet ez évben próbálnak ki több gazdaságban. Válogatott Csemegének ígérkező sporteseményekre kerül sor a miskolci sportcsarnokban. A Tapolcán alapozó MTK labda- rúgó-gyütlcse például január 12-én, szombaton edző- mcccscket játszik a sport- csarnokban. (Szabadban a MÉMTE salakos pályáját használják.) A 14.30 órakor kezdődő teremfoci „progAz MIS jelenti Szerdán délután Milánóban játszották le a „szuper-kupa” első mérkőzését. a BEK-győztes Ajax Amsterdam és a KEK-első AC Milan között. A milánóiak szerencsés egygólos győzelmet arattak. Góllövő: Chiarugi. * A magyar férfi kézilabda-válogatott csaknem kéthetes külföldi túrájának első állomásán, Berlinben 20:19-es vereséget szenvedett az NDK válogatottjától. * Ma mérkőzik a magyar asztalitenisz-válogatott Ausztria együttesével, az Európa Liga keretében, A találkozóra Szombathelyen kerül sor, IS órai kezdettel. A magyar válogatottnak ez lesz az utolsó előtti mérkőzése az idei küzdelemsorozatban. Ma egyébként, még két mérkőzésre kerül sor a Ligában: Szovjetunió—Svédország és NSZK—Csehszlovákia. Nagy küzdelmek találkozók ramja”: MTK kékek—MVSC fehérek, majd MTK fehérek —MVSC zöldek ... Január 30-án és 31-én pedig nemzetek közötti válogatott férfi kézilabda-mérkőzés lesz a sportcsarnokban. Mindkét napon 17.3(1 órai kezdettel Lengyelország együttesével csap össze a magyar válogatott. Elkészült a Flanc-Fuszball világranglistája a labdarúgó- csapatokról, 1973-as eredményeik alapján. Magyarország együttese a 151. helyen végzett. Több mint 13 válogatottat sikerült megelőznie a világranglistán! Ez alkalomból körkérdést intéztünk több neves emberhez, mit szól hozzá? Bandukoló Balambér, járókelő: Semmit. Le van .. (Válaszának további részét a korrektorok szalonképtelennek ítélték. Sajnáljuk. A szerk.) McgállazéSz Sziszifusz, az MLSZ (Menthetetlenül Labdarúgó Szövetsége) fösugal- mazója: Tulajdonképpen nem szabad pesszimistának lennünk, hiszen nemzeti tizenegyünk több országot megelőzött. S ez akkor is dicsé- teres, ha ezekben az országokban még nem ismerik a futballt. Viszont ennek serkentőleg kell hatnia, hiszen könnyen lejebb csúzhatunk, ha valami útón-módon ezekbe az államokba is elkerül valahogyan egy labda. Illusztris Rudolfó, bűvész: Attól függ. honnan nézem. Mindig csak a kezemet figyeljék, mert csalok. Ha akarom, fejen állok, s máris az élcsoportban vélem együttesünket. Egyébként az eredménnyel kifejezetten elógeA Mezőcsáti járási Sporthivatal az LMTK-val karöltve vasárnap. Leninvúrosban rendezte meg idei első. Járási és városi asztalitenisz-versenyét. A bajnokságon a mezőcsáti járás 7 községének 43 versenyzője vett részt, míg Leninvárost 16 aszta- liteniszezű képviselte. A mérkőzések rendkívül nagy küzdelmet hoztak. Eredmények. Férfi egyes: 1. Boros I., 2. Egri. 3. Sztankó és Réka (valamennyien LMTK). Ifjúsági fiúk: 1. Boros II., 2. Soltinszky I. dett i'agyok. Talán pechiink van. Tavaly például majdnem tíz kapufát rúgtunk, hajszálnyira süvített el a labda a kapufa mellett, vagy fölött. Ha pedig eltalálja, ki tudja? Minden lehetséges. A fiúk igyekezete mindenképpen dicséretes. Akit pályára küldtek, mind ott volt. Egy sem csat argóit el valamilyen űrüggyel. Láthatta, akinek van esze. hogy mindig volt 11 emberünk a pályán. Okosföy Kázmér, fő-fő labdarúgó-szakértő, okleveles cxfutballista: Sokait meglepődtek, hogy a zulukaffer és pitty-pitty szigeti csapat is elénk kerüli. Csakhogy elfelejtik. hogy nekik könnyű. Mindössze 11—11-cn fociznak országukban, a szertáros egyben tartalék játékos is. emiatt nincsenek válogatási gondjaik. Ráadásul válogatottjuk kimondottan egyetlen együttesre épül. Ugyanilyen okokból előzött meg bennünket Faramuci-föld. a felső- tibeti láma-válogat ott és Pigmeusország. Ennek a háromnak még labdarúgó-szö- vetsége sincsen, a fegyelmi bizottság helyett is csak a varázslók verik meg virágcsokorral a fegnelmezetlenkzdő- ket. Mi gondjuk lehet? .4 mi hatalmas apparátusunk sok figyelmet kíván, nem sok idő marad a focistákra. (mindkettő LMTK). 3. Huszár (Muhi) és Mezei (LMTK). Ser- dülő fiúk: 1. Boros III.. 2. Zákány (mindkettő LMTK), 3. Aranyász (Nagycsécs) és Kiss (LMTK). Női egyes: 1. Soltinszky Ti.. 2. Sándor (mindkettő LMTK). 3. Romkovics (Muhi) és Fongrácz (LMTK). Ifjúsági leányok: 1. Soltinszky III., 2. Pong- rácz, 3. Sándor (mindhárom LMTK) és Angyal (Ároktő). Férfi páros; 1. Egri—Réka. 2. László—Boros l„ 3. Kiss—Zákány és Sztankó—Dókány (valamennyien LMTK). Flott Klottld. mi.rernó, nyugalmazott táncdalónékes: Csakis a vezetésben lehet a hiba. Én sok játékost ismerek, akik ide járnak. Valamennyien szolidak, rendesek. Ha itt alszanak, mindig mindegyiket ébreszteni kell a délelőtti edzésre, ahová aztán zokszó nélkül elautóznak. Talán több pénz kellene nekik. A múltkor is kísérteiét akart az egyik ifi, s nem futotta csak cimbalmosra és brácsásra. Ezek ketten muzsikáltak neki hazafelé menet a Dunában. Fux IV., futbailvirtuóz. az ólom cipő tulajdonosa: (Ezt azok a csatárok nyerik el. akik egy bajnoki szezonban egyetlen gólt sem rúgnak): Sajnos, élkorcsosodott a foci. Kimegyünk, hogy látszunk egyet. Trinyózzunk egy jót! Az ellenfél hülyéi meg úgy szaladgálnak a pályán. érti, kérem, benn a játéktéren, nem a salakon, mint valami göz nozdony. És nem egyszer, húsz-liuszonötször is. Mi meg ácsorgunk, hogy majd elfáradnak, játszunk egy jót, kötény, meg minden. Aztán vége a meccsnek és kikaptunk, vagy döntetlen. Meg kéne már rendszabályozni a futballt. Aki futkosni akar, legyen atléta! — nyitray — termékkiállítást rendeznek. — Országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek január 15-én, kedden Felsőn yárá- don, január 16-án, szerdán pedig Rudabánván. — Lengyelországban, a Mazűr tóhátság keleti peremén fekvő 25 000 lakosú Kikben húsipari kombinát kezdte meg működését. Az új léte- sítményt a nyugatberlini Consul t-eég és NSZK-beli leányvállalata 62 millió márkás hi tel egyezmény keretében. másfél év alatt építették fél. — Szabolcs megyében Kékese községben szülei Dankó- teiepi lakásán a hároméves Lakatos János az asztalról a forró levest magára rántotta és olyan súlyos égési sérülést szenvedett. hogv körházha szállítás után meghalt. A felelősség megállapítására vizsgálat indult. — Varga Gyula a ma esti előadáson átveszi a Miskolci Nemzeti Színházban a Levendula című operettben Megyeri szerepét, s a jövőben azt Kanalas Lászlóval felváltva fogja játszani. — A varázsfuvolát. Mozart operáját ülteti át a film nyelvére Ingmar Bergman svéd rendező. ' A film a televízió számára készül, és forgatását naoia'nkban kezdik el. — A Kulturális Kapcsolatok Intézetének szervezésében Budapesten január 18-nn a Magyar Nemzeti Múzeumban nagvszabású török kerámia kiállítás nyílik, amely a tavalyi hasonló magyar reprezentatív bemutató viszonzása lesz. Nyugi-nyugi... — Irodalmi pályázatot hirdettek a diákírók és diákköltők III. országos sárvári találkozójára. A KISZ KB. a Művelődésügyi es a Munkaügyi Minisztérium támogatásával, számos szerv rendezésében április 11—13-án sorra kerülő találkozón az ország valamennyi középiskolás és szakmunkástanulója részt vehet. Pályázni lehet műfajonként legfeljebb 5 pályamunkával, azaz verssel, novellával, riporttal, kritikával. — Ítéletidő tombol Angliában. Négy személy életét vesztette, az anyagi kár tetemes. A szél csaknem 150 kilométeres sebességgel száguld. A parkokat hatméteres hullámok csapkodják, a közeli utcák víz alatt állnak. A közlekedés sok helyütt megbénult. — Gyorsjáratú föld alatti .villamosvonalak számára építenek alagutat Jerevánban. Az első — 5,6 kilométer hosszú — vonalon négy állomás lesz. Ez. a vonal átszeli a városközpontot. A földalatti, amelyet 1978-ban helyeznek üzembe, hozzájárul a forgalmas központi városrészek zajszintjének csökkentéséhez. — A Delta tv-magazin és a Delta című folyóirat ankétjét rendezik meg Miskolcon, az ifjúsági házban január 14-én. este 6 órai kezdettel. A találkozóra az ifjúsági könyvtár helyiségében kerül sor. — A Volga mentén megkezdték a Volkovszki öntözőrendszer építését. Első szakasza megközelítőleg 140 000 hektár aszályos »öld terület öntözését teszi lehetővé. — A legújab'^ navigációs felszereléssel e. látott teher - haiót készítettek a *'rs?oni dokkokon — indiai rendelőre. Ez az India számára itt készülő négy hajó közül az első volt.