Észak-Magyarország, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-28 / 302. szám

É5ZAK-MAGYARORSZAG 4 1973. dec. 28., péntek A képernyő előtt A fenyőfa árnyékában Az elmúlt hét televízióm űsorában a karácsony dominált. Nemcsak a háromnapos, sőt, csaknem négynapos ünnep sű­rített programja jelezte ezt, hanem az előző hét napjain is sűrűn ismétlődtek a karácsony közeledtét jelző, különféle adások. Természetesen, voltak más, figyelmet érdemlő mű­sorok is. Először azok közül idézünk fel néhányat. * Még élénken emlékezhettünk az első sugárzás idejéből ar­ra a Darvas Józsefet idéző két műsorra, amelyet az elhunyt íróra való kegyeletes emlékezés jegyében tűzött ismét mű­sorára a televízió. A műsor adta művészi élmény és a friss Pl/ász sajátos ötvözete tette emlékezetessé az elmúlt keddi esténket. Ugyancsak emlékeztünk egy korábbi halott nagy­ságra szombaton. A Színészmúzeum című sorozat ezúttal Gőzön Gyulát és tőle elválaszthatatlanul Berky Lilit vará­zsolta vissza egy órányi időre közénk. A műsonszerkesztőnek alighanem a bőséggel kellett megküzdenie, hogy a sok ren­delkezésre álló filmanyagból a legjellemzőbbeket válogassa ki. Nem lehetett könnyű, s a felnőtt társadalomban még annyira él Gőzön és Berky Lili emléke, hogv bizonyára hosz- szú esték sem lennének elégségesek a különböző szerep­kívánságok felidézésére . Szerencsésnek mondható a látott válogatás, jól érzékeltette Gőzön pályájának legfontosabb állomásait, s különösen jól, hogy helyet kapott a felejthetet­len színpadi alakítás. Miller muzsikus nagyjelenete is. Az ünnep előtti időszak filmműsorából Az árnyak délben tűnnek el című szovjet sorozatról már megemlékeztünk, az egyedi filmek közül kettő emelkedik ki: a huszonhét évvel ezelőtt készült dán Szürke fény, Nexő regényének filmvál­tozata ma is friss. igaz. hatásos, eszközeiben is korszerű, Grigorij Csuhraj Volt egyszer egy öregember.. ,-je temati­kájának súlyában talán elmarad a rendező más alkotásai mögött, de roppant megkapó, emberi, hiteles. Ebből az időből még két műsort említünk. A téli könyv­vásárról készült irodalmi összeállítást szívesen fogadtuk, de kérdéses, vajon a propaganda célzatú műsort miért decem­ber 22-én sugározták, amikor a vásár november 15-től de­cember 23-ig tartott. A Kívülrekedtek című riportfilm, amely egyénileg gazdálkodó parasztokat mutatott be, egy sor drámai magot villantott feL * A háromnapos karácsony műsora tulajdonképpen, kiegyen­súlyozott, sokféle igény kielégítésére törekvő volt. Mintegy 27 órányi műsort kaptunk három nap alatt az első csator­nán. benne solc-sok indokolt és indokolatlan ismétléssel, ke­rülve a kiemelkedően jó és kiemelkedően gyenge műsorokat. Egyik-másik színész szinte átúszott egyik műsorból a másik­ba. Japánról párhuzamosan két sorozatot is láttunk (vajon mikor ismerhetjük meg például Gyöngyöst annyira mint egyes japán városofcat?), a folytatásos új filmek is belefér­tek volna kevesebb adásidőbe (A palacsintás király, És még­is mozog a föld). Különösebben csak arra kellett felkapni X fejünket, hogy az Arany páva verseny zsűrijének elnöke 1 ményen megrótta a nyilvános versenyen belépődíjjal je­nlevő közönséget, mert többen nem értettek egyet a zsűri mvik döntésével, s azt kifütyülték. Vitatható a zsürielnök j”aza, s az indoklása, amely szerint nemzetközi zsűri vé­leményével majd levelezőlapon szálljon szembe a néző. Igaz, sarokba nem állítottak, kukoricára nem térdeltettek senkit, sőt a zsűrivel egyetérteni és döntéseit megtapsolni továbbra is szabad volt. A karácsonyi műsorok szép velejárója mindig egy-egy na­gyobb komolyzenei produkció. Most is Beethoven IX. szim­fóniája, Kodály Székely fonója vezette be az ünnepet és él- v-zhettük Szenthelyi Miklós hegedűművész, meg Carlo Ber­gonzi énekművész koncertjét, a Zenés Tv-színház új bemu­tatóját. Dohnányi A tenor című vígoperáját A legnagyobb érdeklődés bizonyára Jókai Mór regényének tv-filmváltozatát előzte meg. Az És mégis mozog a föld a t-’"vízió és a napjaink igényeinek megfelelően, bizonyos /'•'kozmetikázás után. Hajdufy Miklós rendezésében három folytatásban töltötte ki három este főműsorát. A palacsintás k'rály című zenés mesejáték két részre nyúlt — oktalanul. Az egyéb műsorok közül megemlítendő az UNICEF gálamű­sora. a Mikszáth Kálmánt bemutató A nagy palóc, amelyben a dokumentumfilm és a dramatizált novellák mellé valami 1"::olás ismeretterjesztő íz (visszatérések, kiemelések a fil- n’r,ken belül) is keveredett, a Tükörképek című irodalmi összeállítás, az ismétlések közül pedig a két Moliére-játék, ’ " 'amint Örkény István Az ember melegségre vágyik című t.v-fihnje. Az öt játékfilm közül az idősebb generáció bizo- r’-ára az 1937-ben készült Walewska grófnőt fogadta a leg­szívesebben. Greta Garbo és Charles Boyer játéka ma is le­bilincselő. * A hosszú ünnepi adássorozat bizonyára elemzőbb mélta­tást is megérdemelt volna, de erre itt nincs lehetőségünk. Annyi ismételten megállapítható, hogy színes, sokrétű volt a műsorkínálat. Benedek Miklós A Duna—Tisza-közi Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat sajószentpéteri megyei irodája dolgozókat keres az alábbi munkakörökre: •) autó-villamossági szerelő, adagoló beállító Fizetés megegyezés szerint. Minden héten szabad szombat. Jelentkezés: a megyei iroda munkaügyi csoportjánál. gyors-gepiro Az edelényi járás jó néhány községében ezekben a napok­ban középiskolások kopogtat, nak be a falusi portákra. A téli szünetet használják fel ugyanis a diákok, hogy meg­kíséreljék felkutatni a pad­lásokon, a pincékben poroso­dó régi népi használati tár­gyakat, a népi művészet még fennmaradt emlékeit. A já­rási könyvtár és a Hazafias Népfront járási bizottsága kezdeményezésére ugyanis helytörténeti múzeumot hoz. nak létre Edelényben. A kas­télyban biztosítják majd szá­mára a helyet. A gyűjtemény alapját a járási könyvtár-bán már meglevő népi kerámia- gyűjtemény képezi. S azt re­mélik, hogy a diákok gyűj- tőnlunkája is szép eredmény, nyel jár majd. S remélhető­en a lakosok is segítik ezt a. szép akciót: s így a pincéből és a padlásról a múzeumba kerülhetnek a tulajdonosaik­nak már értéktelen, de a múzeum számára igen érté­kes tárgyak. «liTmrwni ——— A Tiszai Vegyi Kombinát azonnali felvételre keres lakatos és forgácsoló szakmunkásokm Fizetés■ megegyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET: a vállalat munkaügyi osztályán, LENINVÁROSBAN. A Miskolci Kertészeti Vállalat Parképítés 11 ■> Építésvezetőség 4. számú bélyegzője elveszett. ÉRVÉNYTELENÍT JÓK. Az AFOR Ásványolajforgalmi Vállalat ELAD típusváltozás miatt lecserélt, használt, jó állapotú ÜZEMANYAG KIMÉRÖOSZLOPOKAT Vételár: 14 000 — 25 000 Ft-ig. Megtekinthetők: A FOR Állóeszközraktár, Csepel, Budafoki u. 6. sz. Felvilágosítást ad: Vállalati Bszk özgazdálkodási Bizottság, Csepel, Petróleumkikötő út, ÁFOR I. sz. telep Telefon: 335-385/147. Az AFOR Asványolajf orgalm i Vállalat miskolci gépkocsi kirendeltsége tankau tó-vezetésre FELVESZ TEHERGÉPK ÖCS! - VEZETŐT A jelentkezés helye: MISKOLC, AFOR-telep, Besenyői u., Kopcsó Géza gk. kirend. vezetőnél vagy a 18-232 telefonszámon. A Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központ Pécsi Sándor irodalmi szín­pada a karácsonyi ünnepek előtt, december 23-án mutat­ta be — mintegy háromszáz főnyi érdeklődőnek — An­toine de Saint-Exupery hal­hatatlan meséjéből, A kis hercegből készült mesejáté. Icát. Szép László rendezésé­ben ősbemutatónak lehettek szemtanúi az érdeklődők, s ez a tény nyilvánvalóan fo­kozta a várakozás izgalmát. A színpadi feldolgozás mindvégig igyekezett hűen. követni a történetét, s ez nem kis feladat volt. Hiszen a regény-mese többségében az elbeszélés módszerével él. így a történet párbeszédesí- tése mindenképpen a rende­zés javára írandó, mert si­keresen megőrizte az irodal­mi mű szép nyelvezetét, ré­szint a pilóta monológjában, részint pedig a pilóta és a kis herceg párbeszédébe építve. Talán csak a premier izgalma okolható azért, hogy az előadás egy kicsit vonta- tottabb volt, mint az kívá­natos lett volna — idegesség érződött a szereplők játékán, akik közül talán csak á fő­szereplőt, a kis herceget alakító Benyó Józsefet di­csérhetjük fenntartás nélkül. Az ő kiválasztása telitalálat volt: nemcsak alkatilag ha­sonlított Saint-Exupery könyvében is megrajzolt krs hercegéhez, de igazi mosolyt és könnyet tudott fakasztani. Rendkívül ügyes játéka segí­tette át a premier izgalmán a mesejáték többi szereplő­jét is. A pilótát játszó Lang Jenő még kicsit idegenül mozgott szerepében, de né­hány villanása sejtette: a ké. sőbbiek során méltó partne­re lesz a kis hercegnek A rendkívül egyszerű, de találó díszlet a mese han­gulatát idézi — s minden bi­zonnyal megkönnyíti majd az előadás „vándoroltatását”. Az irodalmi színpad pro­dukcióját ugyanis nemcsak 30-án láthatja ismét a kö­zönség a Vasas Bartók Béla Művelődési Központban. A jövő esztendőben — a műve­lődési központ igazgatójának ajánlása szerint — több köz­ségben is bemutatják. S az előadások során minden bi­zonnyal érlelődik is a játék. összességében jó előadást láthatott a kis közönség, s minden bizonnyal sokan ked­vet is kaptak az eredeti mű elolvasásához. Ami már csak azért is könnyebb, mert a könyv nemrégiben ismét megjelent a könyvesboltok, ban, s így a világirodalom talán egyik legszebb mesé­jét újból nagyon sokan meg­ismerhetik. (cs. ».) A nyergesújfalui Viscosagyár Az ország egyetlen vegylszálgyára azonnali belépéssel felvesz: — vegyipari szakmunkásokat, — betanított és segédmunkásokat, — lakatosokat, — csőszerelőket, — építőipari karbantartókat. Jöjjön dolgozni Nyergesújfalura, a Magyar Viscosagyárba! — Korszerű, automatizált üzemek, a legmodernebb technológia, — biztos megélhetés, jó fizetés, — kitűnő munkahelyi körülmények, — jó szociális ellátottság, — korszerű, otthonos munkásszállások férfiak és nők részére, — jó tanulási, kulturális és sportolási lehetőségek stb. Jelentkezés: Nyergesújfaln (Komárom megye), a Magyar Viscosagyár Munkaügyi Főosztályán. Újévi ajándékra! Parker golyóstoll 131.— és 242 Ft-ért Ballográf golyóstoll :3.— 89.— 105 Ft-ért Rostironok, EMBA 26 Ft-ért és betétek kaphatók a FILATÉLIA és GOLYÓSTOLL szaküzletünkben Miskolc, Széchenyi u. 59. Telefon: 35-733 Nyitva: 9—17 óráig, Szombaton: 8.30—13.30 óráig. BOBSOp/ :Í&LMl v/ÁUAlA** cr*í 3 ? XV Z K özépiskolások — gyűjtőúton Amatőr ősbemutató A kis herceg

Next

/
Oldalképek
Tartalom