Észak-Magyarország, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-29 / 279. szám
SPORT « SPÜR7 ♦ SPORT ♦ SPÜRT ♦ SPOET ♦ SPÜRT LABDARÜGAS Ami az első hely mögött van m Egy újonccsapat bravúros őszi szerepléséről Az ilyen is ritka a labdarúgás világában! Hogy egy újonc a 15 őszi bajnoki mérkőzés lejátszása után a táblázat első helyén legyen, ahhoz valamiféle kisebb bravúr szükséges. Nos. a Borsodi Volán NB III-as labdarúgói véghezvit- ték ezt a bravúrt! Az őszi idénynek vége, és a csapat 25 ponttal biztosan áll az első helyen, megelőzve a patinás, rangos futballhagyo- mányokkal rendelkező Borsodi Bányászt. Gólarányuk is imponáló, hiszen a csatárok 34-szer zörgették meg az ellenfelek hálóját, Vitányinak viszont csak 14-szer kellett „maga mögé nyúlnia” ... Vajon milyen okok tették lehetővé ezt a szép sikert? Erre a kérdésre várunk választ Halász Károlytól, a csapat edzőjétől. A múlt, — Hosszú, rögös út vezette el csapatunkat a jelenlegi első helyig — kezdi az ősz mester, Tudott dolog, hogy a B. Volán már évekkel ezelőtt felkerülhetett volna. ha a bajnokságok végén nem jönnek közbe különböző „apróságok ..." Sa jnos, a célt kicsit megkésve teljesítette a csapat, hiszen csak az elmúlt évi bajnokság befejezése titán lehetett beírni az év véA Budapest! Kőolajipari Gépgyár AZONNALI BELÉPESSE KERES központi telephelyére, továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre (Algyő, Százhalombatta) külszolgálatos munkakörbe: lakatos, villanyszerelő, esztergályos, kovács, lemezlakatos, iv-lánghegesztő, motorszerelő, csőszerelő, marós szakmunkásokat, továbbá öltözőőröket, őröket és férfi segédmunkásokat. Vidéken minden szombat szabad. Magas kereseti lehetőség. Munkásszállás, üzemi konyha van. A munkásszállás vidéken ingyenes, a központban havi 75 Ft-ot kell fizetni. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzés. iELENTKEZÉS: a vállalati munkaügyi osztályon: Budapest, XVIII., Gyömrői út 79/83., vagy a vidéki munkahelyek vezetőinél. A FEJÉR MEGYEI BAUXITBÁNYÁK FELVÉTELRE KERES: föld alatli bányamunkára 18. életévükéi betöltött segédmunkásokat, csilléseket, bányagépkeielőket segédvájárokat, vájárokat. A felvételhez érvényes tüdőszűrő lelet és a megelőző munkahelyi egészségügyi törzslap szükséges. Jelentkezni lehet: a vállalat munka- és bérügyi osztályán, Kincsesbányán. Székesfehérvárról autóbuszközlekedés van. Felvétel esetén az igazolt utazási költséget megtérítjük. Korszerű munkásszálláson elhelyezést és napi háromszori étkezést biztosítunk. Családlátogatás törvényesen biztosított költségét a vállalat kifizeti. gi „bizonyítványba”, hogy „magsabb osztályba lépett.” .és a jelen Tény, hogy a Volánosok nem sokat teketóriáztak. Ha már lúd, legyen kövér — mondhatták a játékosok, s egymás után nyerték a meccseket a felsőbb osztályban is. — Nem volt, és jelenleg sincs olyan célunk, hogy esetleg bajnokságot nyerjünk az NB lll-ban — folytatja az edző. Az egyesület fejlesztési terve azt a célt tűzte a labdarúgó-szakosztály elé, hogy a 11. hely környéken végezve, viszonylag „biztos" NB III-as csapattá váljon. — Nem volt ez túlságosan szerény célki tűzés? — Nem, mert egy újonc mindig azzal indul neki a magasabb osztálynak, hogy „jaj, csak bent maradjunk!” Nekünk sem lehettek 'érme- sebb reményeink. Aztán elkezdődött a bajnokság, és mi két győzelemmel rajtoltunk. Ez valahogy meghozta a játékosok önbizalmát, akik észrevették, hogy bizony, itt is „gömbölyű a labda”... Az 5. fordulóban kerültünk az első helyre, s aztán ott is maradtunk mindvégig. A fiúk, mintha megtáltosodtak volna, egyszerűen nem tudtak veszíteni! Itthon minden mérkőzést megnyertünk és az idegenben megszerezhető 16 pontból is „elhoztunk” 11- et. Pedig nem volt könnyű dolguk a Volánosóknak.' A kezdeti sikerek láttán az ellenfelek is egyre jobban felfigyeltek az újoncra, s jobban igyekeztek ellenük. Nem irigylésre méltóak a Volán-labdarúgók lehetőségei sem. Talán az ország egyetlen NB III-as csapata, amelynek nincs saját pályája!... Az öltöző is szűk, sokszor az ifivel együtt vetkőznek. Volt olyan hét, hogy nem tudtak edzeni, mert a salakos pályán úttörő-olimpiai versenyeket rendeztek ... Mégis ott vannak az első helyen! Miért? — Talán azt lehetne az első helyen említeni, hogy a csapat tagjai a legjobb barátságban vannak egymással. Mindenki ott segít a másiknak ahol tud! A játékosok a szivüket „tették ki” a mérkőzéseken. Maradéktalanul betartották a taktikai utasításokat. s szinte „oroszlánként” küzdöttek, harcoltak nemcsak itthon, hanem idegenben is. Kialakult egy lelkes törzs- közönségünk is, mely itthon „belehajszolta” a csapatot a győzelembe. Azok a nézők, akik jegyet váltottak mérkőzéseinkre, sohasem csalódtak. Mert ha a játék néha akadozott is, az akarásra nem lehetett panasz! Mit hoz a tavasz? Sokáig beszélgettünk az edzővel. Többek között szóba került a fiatalítás, az utánpótlás is. Szóltunk arról, miként hat majd rójuk a későbbi, esetleges gyengébb szerepelés. ami egy újoncnál természetes. (A tavaszi sorsolás sem ígérkezik könnyűnek, annak ellenére, hogy 8-szor játszanak itthon és csak 7-szer idegenben.) Mert a bajnokság vége még mesz- sze van, s addig sok minden történhet. Aztán, mikor a jövőről kérdeztem, a mester így fogalmazta meg véleményét: — Felkészültünk rá, hogy ezentúl minden csapat minket akar „elkapni”. Hozzá- tehetem: nem félünk tőlük! Mert ez az ősz is bebizonyította, hogy a mérkőzéseken nem mindig a nagyobb tudású együttes diadalmaskodik. Sokszor a szív csodákat képes tenni! Keményen felkészülünk a tavaszi idényre, hogy na érjenek kellemetlen meglepetések. Aztán, a többit majd meglátjuk .., Zárszó A Borsodi Volán ritka fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy újonc létére az első helyre küzdötte fel magát a bajnokság félidejében. Látszólag tehát a csúcson van. De csak látszólag! Mert a bajnokságból a tavaszi szezon még hátra van! Es majd annak végén derül ki, hogy tulajdonképpen mit is ér ez a mostani e!ső hely. (Boros) Ma kezdődik a tizek bajnoksápa Eredetileg december 1—-2- re tervezték az asztaliteni- szezők megyei tízek bajnokságát. Technikai okok miatt a versenyt csütörtökön és pénteken a MÉMTE csarnokában bonyolítják le. Csii- töríökön 17 órai kezdettel az első 6 fordulót rendezik meg. pénteken 19 órai kezdettel a további 3 fordulóra kerül H paláik alatt üutóspori November 23—24-én rendezték meg az országos juitósbajnok- ság befejező futamát, a Volán rallye-t. A rallye osztályba tartozók 697 kilométert, inig a „túrások” 35G kilométert versenyeztek. A Miskolci A FIT Autósport Klub versenyzői értékes helyezéseket szereztek. Eredmények: Rallye, 1150 kübcentlig: 3. dr. tíackner—Gazsi (Wartburg), 5. Krisztián—Nagy (Skoda). Túra, 1300 kiibrentiig: 2. Tátrai—Varga (Zsiguli). 1150 ltöbcciitiig: 7. Cserny—Kovács (Wartburg). 600 köbcentiig: 12. Albert—Klie (Trabant). Az összetett versenyben az AKIT csapata az 5. helyen végzett. A MEAFC-játékos kosarat dob. Fotó: Szabó István naptár _______________ 1 973. november 29., csütörtök A nap kelte 7.08, nyugta 15.57 órakor A hold kelte 10.30, nyugta 20.03 órakor Névnap: Taksony Évferdi$ló___ Százhatvan évvel ezelőtt, 1813. november 29-én halt meg — 73 éves korában — Gianbattista Bodoni világhírű olasz nyomdász, könyvművész és betűszedő; a róla elnevezett betűtípusokat ma is használják. időjárás ---------V árható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, elszórtan hózáporral. Mérsékelt, napközben megélénkülő északnyugati szél. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: —2. plusz 2 fok között. — Kovács László ifjú népművész fafaragásaiból, s eredeti, bodrogközi népművészeti tárgyakból rendezett kiállítást ifjúsági klubjában, a sátoraljaújhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskola és Élelmiszeripari Sz?k~— képző Iskola. — Kamarakórusáua.. Hangversenyét rendezi meg december 1-én este hat órai kezdettel a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ. Az intézmény színháztermében tartandó koncerten közreműködik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatának kamarazenekara, valamint zongorán Papp Gábor. A kórust Remér • I ’"•••>■. vezényli — Előadói ivoH.-.enciát tart a TIT egészségügyi szakosztálya december 6-án este 6 órakor Miskolcon, a Szent- péteri kapui kórház előadótermében. A téma: a testedzés, az egészségvédelem, az iskolai testnevelés kapcsolatai. Előadók: d.r. Frank Kálmán egyetemi tanár és Páricska Zoltán, a Művelődésügyi Minisztérium osztályvezetője. — A Szovjetunióban kifejlesztették a TERN—1 típusú sugáradagmérőt, amely a gamma sugárzás folyamatos mérésére, illetve a mért értékek egyidejű regisztrálására szolgál. A műszer az érzékelőből, a kezelőpultból és a táplálására szolgáló akkumulátor-telepből áll, a súlya mindössze 7,6 kilógramm. Hordozható és beépített változatban gyártják. — A Miskolc járási Vörös- kereszt és az Alsózsolcai Retonelem gyár Vöröskereszt Szervezete véradó ünnepséget tartott november 28-án, délután, a gyár kultúrtermében, ahol kitüntetéseket, okleveleket és jutalmakat adtak át, a többszörös véradóknak és véradó-szervezőknek. — Jól sikerültek országszerte a múzeumi hónap rendezvényei, amelyeknek előzetes számítások szerint mintegy 800 ezer látogatójuk volt. Az illetékesek már most tervezik a jövő évi múzeumi hónap kiállításait. Miskolcon is új, állandó kiállítás megnyitását tervezik a múzeumban. — Fotózzák a szénkutatást hazánk több részében. Az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat Vas, Somogy és Zala megyében lignitlelőhelyet vizsgál, Észak- Magyarországon, Miskolc környékén jövőre kőszén és lignit-lelőhelyek készleteit kutatják fel. — Műszaki karriert futott be rövid idő alatt a bolgár együttműködéssel gyártott pécsi kaputelefon. 1969-től napjainkig 42 ezer otthont láttak el ilyen berendezéssel, s jövőre már 30 ezer lakáshoz készül kaputelefon. — Repülő csirkének nevezik több közel-keleti országban a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát világhírű Tetra baromfitenyészetéből származó előnevelt jércéket, amelyeket a MALÉV különjáratain exportálnak. Az idén a közel-keleti csirke-export értéke megközelíti a 2.5 millió dollárt. — Társadalmi összefogással 84 új díszpark és parkerdő készül el 1975 tavaszára, a felszabadulás 30. évfordulójára Bács-Kiskun megyében. A jubileumi emlékparkok a béke és a barátság szimbólumai lesznek. — Farkasok garázdálkodtak az egyik kelet-szlovákiai község, Circ termelőszövetkezetének juhaklánál. Nyolc bárányt széttéptek, ötöt megmartak. A tsz mezőgazdászának sikerült leterítenie a farkasfalka több, mint félmázsás „vezérét”, s a többi dúvad visszahúzódott az erdőségekbe. — Csak arra kérlek galam- bocskám — suttogja az ifjú férj asszonykája fülébe —, ha egyszer valakit Jobban megszeretsz nálamnál, közöld ezt velem, még mielőtt megcsalnál. — Jaj, szívem — szól riadtan az ifjú nej. — Miért csak most mondod ezt nekem?: — Közös oceanográfiai kutatásokat kezdett a Szovjetunió és az NDK a Keletitenger nyugati részében. A KGST országainak egyezménye alapján végzik a kutatásokat, az Albert Penck professzorról elnevezett, NDK-beli kutatóhajóval. — Bcat-oratóriuni ősbemutatója lesz december 5-én Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központban. A Molnár Béla Ifjúsági és Üt- törőház rendezésében mutatják be Nagylaki József, az Ex Vér együttes vezetője És című beat-oratóriumát. A MŰVÉSZET című folyóiratról rendez ankétot a miskolci Művészklub képző- művészeti tagozata december 3-án, délután négy órai kezdettel. Bevezetőt Rideg Gábor, a folyóirat szerkesztője mond. Az ankét címe: Beszélgetés a megújult Művészetről. Táblázató!: I Megye! n. osztály őszi végeredménye Északi csoport 1. Alsózsolca 15 11 3 1 29-1G 25 2. Varbó 15 10 1 4 30-24 21 3. Herbolya 15 9 2 4 29-17 20 4. M. Üveggyár 15 753 30-20 19 5. Sajókaza 15 8 3 4 31-24 19 6. Izsófalva 15 7 4 4 34-21 18 7. Putnok 15 6 4 5 23-1G 16 8. V1JV1JELUX 15 6 4 5 24-23 IC 9. Mucsony 15 6 3 6 25-23 15 10. Borsodbóta 15 5 4 6 38-32 14 11. Felsőtclckcs 15 5 4 G 20-20 14 12. Bánszál Iá» 15 7 — 8 26-39 14 13. Nekézscny 15 3 3 9 22-38 9 14. Bánréve 15 2 4 9 21-30 8 15. M. Kinizsi 15 2 3 10 17-32 7 16. Szirmabesenyő 15 1 3 11 13-46 5 Középcsoport 1. Arnót 15 12 2 1 44-17 26 2. Mezőkeresztes 15 10 2 3 32-15 22 3. Kinizsi SE 15 10 1 4 45-33 21 4. Nyék 15 10 — 5 47-22 20 5. Forró 14 8 2 4 58-12 18 6. Alsóvadász 15 6 5 4 27-24 17 7. Szentistván 14 6 4 4 25-28 16 8. Aszaló 15 6 2 7 34-34 14 9. Rásonysápbercncs 14 6 2 6 23-25 14 10. Bogács 14 6 2 6 20-30 14 11. Tiszakeszi 15 6 1 8 25-26 13 12. Hidasnémeti 15 5 2 8 20-25 12 13. Tárd 15 4 2 9 16-36 10 14. Szirma 15 5 — 10 22-44 lo 15. Tiszapalkonya 14 2 1 11 11-52 5 16. Mezőnyárád 14 1 — 13 13-39 2 Keleti csoport 1. Hollóháza 15 10 1 4 32-11 21 2. Mád 15 7 4 4 34-26 18 3. Taktaharkány 15 7 4 4 29-22 18 4. Pálháza 15 8 2 5 23-17 18 5. Tiszalúc 15 8 2 5 24-20 18 6. Szerencs 15 7 3 5 31-28 17 7. Pádn 15 8 1 6 25-22 17 8. Tiszakarád 15 7 3 5 20-21 17 9. Bodrogkeresztúr 15 7 2 6 29-22 16 10. Bőcs 15 5 4 6 28-24 14 11. Abaiijszántó 15 5 4 6 22-25 14 12. Bodrogtialom 15 5 2 8 24-30 12 13. Jajhalom 15 4 4 7 18-31 12 14. Gesztcly 15 3 5 7 24-31 11 15. Karcsa 15 4 3 8 21-34 ll 16. Nagyrozvágy 15 1 4 10 12-32 6