Észak-Magyarország, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-25 / 276. szám
MAGTÁR S/OCIAI.ISTA M PNKASP4RT BORSOD MPGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Közép-Európa leghosszabb szalagrendszere XXIX. évfolyam, 276. szám Ara: 1 forint Vasárnap, 1973. november 25. A konzultációk i folytatódnak Borsodban HarminGMÍlié forint az idegenforgalom fejlesztésére Kissinger amerikai külügyminiszter — közép-európai idő szerint az éjszaka folyamán — fogadta washingtoni hivatalában Kurt Waldheimet, az ENSZ főtitkárát. Több, mint egyórás megbeszélésükről a világ- szervezet vezetője így nyilatkozott a sajtónak: „A problémák széles körét vitattuk meg ... megragadtam az alkalmat, hogy tájékoztassam a külügyminisztert Robert Guyer (ÉNSZ-fötitkárhelyet- tes) Szíriában és Izraelben folytatott — a szíriai front helyzetével foglalkozó — tárgyalásairól, a külügyminiszter viszont volt szíves tájékoztatni engem az Egyiptomi fronttal és a békeértekezlet összehívásával kapcsolatos kérdésekről”. Amikor arról kérdezték, vajon született-e megállapodás a békekonferencia helyére, idejére és részvevőire vonatkozóan, Kurt Waldheim nemmel válaszolt. Jelezte egyszersmind, hogy a konzultációk folytatódnak. „Máris biztos azonban — tette hozzá egy m^ik kérdésre válaszolva —,#iogy az ENSZ jelentős és fontos szerepet játszik” a konferencia előkészítésében, habár ezzel kapcsolatos későbbi küldetése és hivatása még tisztázásra vár. A találkozó után Waldheim visszatért New Yorkba. Szombaton délelőtt a Kairót Szuezzel összekötő országút 101-es kilométerkövénél folytatódtak Gamazi egyiptomi és Jariv izraeli tábornok megbeszélései. A két katona-diplomata megbízatása ] arra szól, hogy kidolgozzák a j szembenálló haderők szétvá- I lasztásának és elkülönítésé- 1 nek módozatait. Az Észak-magyarországi Intéző Bizottság jövőre különböző forrásokból több mint harmincmillió forintot költ az idegenforgalom fejlesztésére. Az erre vonatkozó javaslatokat szombaton hagyták jóvá. Mintegy tízmillió forintos költséggel Miskolc-Tapolcán megkezdték egy korszerű kemping kialakítását. A területet köz- művesítik és tetszetős faházakat, különböző szolgáltató létesítményeket emelne!« Tovább fejlesztik Aggteleket és a már meglevő alpesi stílusú épületek mellett újabb tizennégy faházat állítanak fel, s ezzel saáz Rumor olasz miniszterelnök „áldozatkészségre és megértésre” szólította fel a lakosságot televíziós beszédében, miután az olasz kormány szigorú takarékossági intézkedéseket rendelt el az üzemanyag- és energiafogyasztás csökkentésére. A vasárnapi gépkocsiközlekedés betiltásán kívül Olaszországban elrendelték a benzinkutak hétvégi bezárását, a sebesség korlátozását (120 km-re), az üzlevendég elhelyezésére teremtenek lehetőséget. Ugyancsak jövőre adják át rendeltetésének a világhírű tolvaj-hegyaljai borvidék „kapujában”, Szerencsen, az egykori Rákóczi várkastélyban kialakítandó hatvan személyes vendégfogadót. A Borsodba érkezőik diétására is gondolnak. A Tornyosnémeti határátkelőhelyen új bisztrót és ajándékboltot. medletíe gépkocsi- parkolót, Lillafüreden, az erdei kisvasút állomása mellett vendéglátóipari pavilont építenek. Miskolcon a Pólón ia étterem helyén nagy befogadóképességű önkiszolgáló étterem épül. tek, színházak, mozik, nyilvános helyek korai bezárását (még a tv-adásnak is vége 11-kor), átszervezték a hivatalok hagyományos munkarendjét, csökkentették a fűtést és közvilágítást, éjszakára csökkentik az elektromos hálózat feszültségét. Mindehhez ráadásul újabb tetemes emelést hajtottak végre a benzin és egyéb kőolajtermék árán (két hónapon belül másodszor). « Rumor kérése A HeJőesubiil Cement- és Méssmflvek területén számos vállalat teljes erőfeszítéssel dolgozik a kiemelt beruházás megvalóstlásán. Az új gyár rolyamatos alapanyagellátasához többszörösére kell emelni a Jelenleg működő drőlkötélpályás szállítás lehetőségét. A mészkövet a tapolcai kőbányából kell eljuttatni a gyárba. Az új, í.5 kilometer hosszú kőszAIUló távolsági szalag- rendszer építését, szerelését a Fémmunkás Vállalat végzi generál kivitelezőként. Nehéz terepen, nehéz időjárási körülmények között precíz feladatokat kell megoldani, és tartani kell az építés határidejét ts. Elkészülte után ez a kőszállitó távolsági szalagrendszer lesz a leghosszabb Közép-Európában. (Riportunk az S. oldalon.) LACZO JÓZSEF PFXVEISXJi Az MSZMP Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának meghívására a közeli napokban hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik a Bolgár Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége Todor Zsivkovnak. a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének vezetésével. Feszültség DéS-Koreában Tokiói politikai megfigyelők súlyosnak ítélik a dél- koreai belpolitikai helyzetet ós rámutatnak, minden jel arra vall, hogy bármelyik pillanatban robbanásra kerülhet sor Dél-Koreában. Ezt a véleményt támasztják alá a szöuli diákok sorozatos kormányellenes megmozdulásai. Tokióban úgy vélik, hogy a jelenlegi délkoreai belpolitikai helyzet kísértetiesen hasonlít az 1960-as helyzetre, amikor a diáikók spontán felkelésének következtében összeomlott Li Szán Man katonai kormánya. Pák Csöng Hi, aki már tizennégy év óta van hatalmon, megfosztotta a dél-koreai lakosságot az alapvető szabadságjogoktól és a hadsereg, valamint a titkosrendőrség szevezete, a központi hírszerző ügynökség segítségével a terrorrendszert honosította meg az országban. A tarthatatlan helyzet ellen fellépő diákok széles körű támogatásban részesülnek nemcsak az értelmiségi és a vallási körök, hanem a munkások részéről is. A diákok ellen alkalmazott terror csak olaj a tűzre, — mutatnak rá tokiói megügyűíő.v. Zavargások Cuscóban A perui kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki az ország dél-keleti részén levő Cusco tartományban. Reakciós elemele bújtoga- tására pénteken este utcai zavargások voltak Cusco- ban, s ezek során állami intézményeket is támadás ért. A postaépületben tűz ütött ki. A támadók és a rendőrség összeütközéseiben többen megsebesültek, egy személy életét vesztette. Napokkal korábban hasonló volt a helyzet Arequi- pa és Puno tartományokban. A reakciós kísérletek meghiúsítására a kormány határozott in tévedéseiket hozott, amelyek a közvélemény széles körű támogatását élvezik. A jobboldali szélsőségesektől elkobozzák a lőfegyvereket. Arequipában és Punéban a helyzet rendeződik. Lurivik Svoboda születésnapja Vasárnap tölti be 78. életévét Ludvik Svoboda had- seregi ábornok. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke. Ebből az alkalomból Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára átadta a CSKP KB elnökségének, a szövetségi kormánynak és a parlamentnek a szívélyes üdvözletét, s további jó egészséget, sikereket kívánt az elnöknek a nép és az ország javára végzett felelősségteljes munkájához. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban köszöntötte Ludvik Svoboda hadseregtábornokot, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökét 78. születésnapja alkalmából. Mai számunkból iiimmimiiimiiimimiiH! Heti világbíradó Űrhajósok találkozója Szovjet és amerikai űrhajósok, az eljövendő közös űrrepülés tagjai sétát tettek egy Moszkva környéki havas erdőben. (2. oldal) Megvakult tábla (4. oldal) Lesz-e füstköd Ózdon? (5. oldal) SPORT (11. oldal) VILÁG PRŐ1£T^JAI,^6yESüLJETEK! /;•; ..... .. . . „ ..........., .............. é s kormáBvkíiliötlség látogat kazártka