Észak-Magyarország, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-16 / 268. szám

Tíz !imp nérieie: 2S ezer íj ittkw Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztériumban elkészült az előzetes összesí­tés az építőipari kivitelező szervezetek első tízhavi mun­kájáról. Eszerint a miniszté­riumi és tanácsi vállalatok, az építőipari szövetkezetek és a termelőszövetkezetek építőipari közös vállalkozá­sai együttvéve >1,9 százalékkal több mun­kát végeztek, mint az el­múlt év azonos időszaká­ban. Legjelentősebben a KPM és a tanácsok vállalatai bőví­tették termelésüket, egyaránt 9,1 százalékkal, ugyanakkor a termelőszövetkezetek épí­tőipari közös vállalkozásai- .nak tevékenysége az elmúlt évihez viszonyítva 10 száza­lékkal csökkent. Az építőipari kivitelező szervezetek az év első tíz hónapjában 28 ezer 123 új otthont adtak át. Ebből az ÉVM-vállalatok csaknem 23 ezret építettek fel, az egy évvel ezelőttinél 900-zal töb­bet. Az év utolsó két hónapjá­ban még mintegy tízezer lij otthon építésének befe­jezése vár a vállalatokra. 1 Sok helyen. késlelteti azon­ban munkájukat a fürdő- , kádak, csövek, szerelvények j és felvonók szállításában és j főleg szerelésében keletke­zett elmaradás. Az ajtók, ab­lakok és a beépített bútorok gyártása, szállítása sincs megfelelő összhangban a la­kásátadási ütemmel. A la­kásépítési program maradék­talan teljesítését azonban alapvetően az építtetők pénz­ügyi lehetőségei korlátozzák, s ezért fontos, hogy megfon­toltabb beruházásokkal az anyagi erőforrásokhoz job­ban igazodó épület- és lakás­típusok kiválasztásával ke­rülik el a fölösleges költsé­geket. Szavalóverseny Leninvárosban A Magyar—Szovjet Bará­ti Társaság városi és üzemi tagcsoportja a szovjet költé­szet megismertetésére és nép­szerűsítésére szavalóversenyt rendezett. Részvevői általá­nos iskolai tanulók, középis­kolások, a szakmunkásképző intézet tanulói és a TVK dolgozó fiataljai voltak. Jev­tusenko, Szimonov, Rozs- gyesztvenszkij versei hang­zottak el színvonalas, szép előadásban. A verseny máso­dik fordulójában a nagy szovjet költőre emlékezve, valamennyi szavaló Maja- kovszkij-verset adott elő. A szavalóverseny után a zsűri húsz fiatalnak adta át a városi tanács és o.z Üttö- rőszövetség elnökségének könyv- cs tárgyjutalmait. Sotkó József né, MSZBT-elnök Riólediiai szakemberek látnia A megyék MHSZ rádió- technikai főelőadói, valamint az országos rádióképzési és sportmunka irányítói, Hará- nyi György ezredes vezetésé­vel ma, pénteken Miskolcra látogatnak. A vendégek 9 órakor az MHSZ-székházban tájékozta­tást kapnak a megyei rádió­elektrotechnikai munkáról, a klubok tevékenységéről. A vendégek ezután az LKM-be látogatnak, s egy kihelyezett, kollektív ifjúsági rádióállo­más munkájával ismerked­nek. Ezután Mezőkövesdre, majd Hajdú megyébe utaz­nak. * A Borsod megyei MHSZ 3x8-as rendszerű munkájá­hoz a rádió-elektrotechnikai képzés színvonala járul. Ked­vezően befolyásolják ezt a korszerű képzési eszközök, a klubok hatékony tevékeny­sége, a képzett oktatói állo­mány. A hatósági vizsgákon csökkent a bukási arány. A rádiótechnikai sport helyzete jó. A rádió irány­mérők közül heten szerepel­tek sikeresen a magyar vá­logatottban, a több tusa vá­logatottban pedig ketten kap­tak helyet. Ezenkívül a hazai versenyeken és kupaküzdel­meken is jól helytálltak a borsodiak, több első helyet szereztek. Mindez, valamint a borsodi versenyek száma és eredménye is a jó képzés bizonyítéka. Vámosi István, a miskolci rádiólclub tagja szakmai taná­csokat ad a hollóházi rádió-szakosztály operátorainak Az utánpótlás biztosítá­sa, a. tudósítóhálózat fej­lesztése érdekében lapunk szerkesztősége — a Lapki­adó Vállalat, valamint a MŰOSZ közreműködésével — újságíró-stúdiót szerve­zett. Az Észak-Magyaror- szágban közölt felhívások nyomán (öbb mint ötven hallgató jelentkezett, akik közül a bizottság huszon­öt öt választott ki. Borsodban az első újság­író-stúdió tegnap, novem­ber 15-én, csütörtökön kez­dődött. A megnyitón részt vett Lukács Vince, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetségének képviselője is. A 8 hónapos iskolán a hallgatók az újságírás alap­fogalmait ismerik meg. Új kollégiumok ; Szőlő- és gyümölcstclepíléshez Kedvezményes OTP-hitel Megyénkben az általános iskolák körzetesítése érdeké­ben, valamint a munkás-pa­raszt származású gyermekek továbbtanulásának segítésére új kollégiumokat építenek. Miskolcon a közelmúltban adták át rendeltetésének a 120 személyes szakközépisko­lai kollégiumot, és beköltöz­tek a diákok Edelényben és Perecesen, az egykor bányász célokra használt épületben kialakított kollégiumokba is. Az általános iskolák felsőta­gozatos tanulóinak oktatását segíti a gönci, valamint a szendrői általános iskolai kollégium. Megyénk új váro­sában, Mezőkövesden, 160 személyes kollégium építésé­re került sor. különleges csomagolóanyag Húszezer tonna különböző műanyagterméket gyártottak tavaly a Tiszai Vegyikombi­nátban. Az idén ezt a meny- nyiséget is túlteljesítik, ugyanis 1973-ban 26 ezer tonnát terveztek. A kombi­nát igen gyakran jelentkezik új termékekkel. Ennek szá­mít a kisnyomású polietilén­tömlő, vagyis más nevén a papírszerű fólia is, amelyet széles körben használnak, főként a konzerv-, az üveg- és az édesiparban. 1 Az Országos Takarékpénz­tár — az ide vonatkozó mi­nisztertanácsi határozat alap­ján — bővítette a mezőgaz­dasági termelési hitelkon­strukciót, ezzel egvidöben a korábbinál kedvezőbb felté­teleket biztosított a kölcsön' igénybevételéhez. Mindazok, akik tokaj-hegyaljai terüle­tükön szőlőtelepítést, felújí­tást, illetve korszerűsítést kívánnak végrehajtani, vala­mint, akik mezőgazdasági művelésre alkalmas földterű ­Összeütközött két vonat Csütörtökön reggel, 6 óra 10 perckor a Sopron és Győr között közlekedő gyorsvonat Balffürdő—Fertőhöz között összeütközött az előtte hala­dó tehervonattal. A tehervo­nat utolsó három kocsija, va­lamint a gyorsvonat mozdo­nya kisiklott. A baleset kö­vetkeztében három személy súlyosan, 12 pedig könnyeb­ben sérült meg. A sérülteket a soproni kórházba szállítot­ták. A baleset körülményei­nek kivizsgálását megkezd­ték. lettel rendelkeznek és azt bogyós, csonthéjas nyári gyümölcsök telepítésével kí­vánják hasznosítani, maxi­málisan 25 ezer forintig ter­jedő hitelt vehetnek igény­be. Ezeknél a kölcsönöknél a kamat mértéke évi 8 szá­zalék helyett 6 százalékra, a lejárat pedig 10 évre mó­dosult. A hitel visszafizeté­se csak a termőre fordulás évétől — fajtától függően 3—5 év — esedékes, s addig csak az évi kamatnak meg­felelő összeget kell befizetni. ; Hangvétel i Az Ady-hfd mellett reggel öt » órától este tizenegyig áll az J utasok rendelkezésére a Mis- i kolci Közlekedési Vállalat l jegyárusító pavilonja. A nyit­• va tartás tizennyolc órája alatt , szinte állandóan cserélődnek I az ügyfelek az ablaka előtt. , A minap este fél nyolckor kis 1 kartontábla flgycgett az ablak- , ban: „Elnézést kérek, rögtön i jövök”. Akik a pavilonban ül- , nek egymást váltva, emberek, i Előadódhat, hogy halaszthatat- ] lanul el kell hagyniuk helyü- i két néhány percre. Kelleme- , sen meglepő a táblácska hang- i ja: elnézést kér, aki kiakasz­* tóttá. Milyen más ez, mint I amikor kiírják, hogy „Ebéd- j szünet”, vagy „Zárva”, vagy l egyszerűen „Rögtön jövök f. j Aki elnézést kér okkal való l távozásáért, udvarias ember. J Vele szemben a jegyvásárló i közönség is megértőbb. S így ! jobb. (b) TELEX „ ’Holmija —/ A Szovjetunióból „Mol- nyija—1" típusú távközlé- sű mesterséges holdat bo­csátottak Föld körüli pá­lyára. A szputnyik felada­ta a rádiós adás-vétel út­ján lebonyolódó távolsági távíró- és telefonrendszer üzemelésének biztosítása, valamint a Szovjetunió központi televízióműsorá­nak közvetítése az „Orbi- ta”-hálózat északi, szibé­riai, távol-keleti és közép­ázsiai pontjaira. Sztrájk-győzelem Győzelemmel végződött az egyik madridi csapágy­gyár munkásainak több mint 1 hónapja tartó sztrájkja. A sztrájkolok kö­veteléseire a gyár igazga­tósága ismét alkalmazta azokat a munkásokat, aki­ket „sztrájkharcra való bújtogatás” ürügyén bocsá­tottak el. Sokba kerül a megélhetés Hivatalos statisztikai ada­tok szerint az előző hó­naphoz képest 87,6 száza­lékkal növekedtek a meg­élhetési költségek Chilé­ben. Az élelmiszerek 82,3 százalékkal drágultak meg, a ruházati cikkek árának emelkedése pedig megha­ladja a hetven százalékot. Nő a sörgyárak igénye Több komlót termesztenek hazánkban Haitilos balesetek A hazai sörgyárak jobbára importanyagokat használnak fel, mert a hazai komlóter­mesztők kínálata elmarad az igényektől. Magyarországon jelenleg 4.10 hektáron termel­nek komlót. “Az ipari alap­anyag előállításával 10 álla­mi gazdaság és egy termelő- szövetkezet foglalkozik, de hektáronként mindössze 6—7 mázsás termésátlagokat ér­nek el, amely nemzetközi mértékkel mérve, igen ala­csony. A komlótermesztést —' a jelek szerint — az állami gazdaságok fokozni kívánják. Az állami nagyüzemek, ki­használva a telepítésre en­gedélyezett állami támoga­tást, a 20 százalékos söripari támogatást és a komló fel- vásárlási árának növelését, erőteljes fejlesztésbe kezdtek. A termelők a jelenlegi kom­lóterületet két év alatt két­szeresére akarják növelni, mégpedig úgy, hogy a fajtá­kat is lecserélik, és korsze­rűbb gépeket alkalmaznak. Az idén például 300 ezer komlódugványt importáltak Belgiumból. A metszés gépe­sítésére pedig Csehszlovákiá­ból vásárolnak gépeket. Ónod község belterületén egy nyergesvontató kerekei alá esett és meghalt Kraj- nyák Istvánná 44 éves ház­tartásbeli, helyi lakos, aki kerékpárjával nem adta meg az elsőbbséget a jobbfelől érkező gépjárműnek. * Nógrád megyében, a ka- rancslapujtői italboltban, a büntetett előéletű Kohánka Géza, 36 éves helybeli segéd­munkás szóváltás közben le­ütötte Földi Adolf 44 éves karancslapujtől esztergályost, aki hanyatt esett, és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A Nógrád megyei Rendőr-fő­kapitányság Kohánka Gézát előzetes letartóztatásba he­lyezte, s megindította ellene a büntetőeljárást. ESZAK-M AGY ARORSZAG.— A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. ti. 15. Központ: 36-132. 16-672, 35-380. 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049. Mun­káslevelezés, panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u 15. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Postacím: 3501 Miskolc. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint. Index: 25 655. Irányítószámunk: 3527. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN. iiM-iMiiias; lljsáfó-sÉió s sajtói lázban

Next

/
Oldalképek
Tartalom