Észak-Magyarország, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-11 / 238. szám
1973. október 11., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Emberség, hol vagy?! A FALU SZÉLÉN,1! ahogy Göncruszkán mondják. a „szugban” ! (mellékutcában) lakik Újvári István. Az udvaron tesz-vesz. Hatvanhét évesen, betegeskedve telnek napjai. Feljegyezni is sok, mi mindennel küszködik a szervezete. Tüdőtágulás, szív- gyengeség s egyéb, öregkori bajok miatt jár rendszeresen az orvoshoz. Egy agyvérzést is átvészelt már, egyszóval vigyáznia kell magára. A kényszerű tétlenség azonban mar önmagában véve is teher. Különösen az olyan embernek, aki világéletében dolgozott, akinek mindene a föld, a határ, amit most esetleg csak egy séta erejéig kereshet fel. Mert a mozgás — módjával — orvosság is. Erre gondolt akkor, amikor feleségével egy napon felkerekedett, hogy a háztájiban kiássák a krumplit. — Gondoltam, segítek én is — mondja az öreg. — Ki is mentünk, de hazavert az eső. Na, nem baj, majd másnap jó idő lesz. Így is volt. Néhány kapavágás után elszédültem, felbuktam ... Felesége kétségbeesetten nézett segítség után. Hová, kihez forduljon, hiszen — a faluba sietve — nem hagyhatja magára eszméletlen férjét. Ekkor, örömmel fedezte fel: arra, feléjük tart a termelőszövetkezet fogata. Az ülésen P. J. és két asz- szony ült. Mint kiderült, a fogatos felesége és anyósa. Új váriné segélyt kérőn szólt: — Vidd már haza! összeesett. Beteg... — Nem lehet! Sok a dolgom! — hangzott a válasz. Ezzel a szekér, mintha szuszanásnyira meg se állt volna, tovább haladt. Így mondta -el a történetet, felesége elbeszélése alapján Újvári István, aki keserűen idézte a szavakat azzal' a megjegyzéssel, hogy ő is ugyanannak a tsz-nek a tagja, mint P. J. Elvárta volna a segítséget... A segítség — ha késve is — megérkezett, mert a kétségbeesett asszonynak mégis csak a faluba kellett rohannia otthagyva a földön vergődő férjét. Könnyen tragikussá is válhatott volna Újvári István sorsa, hiszen az esetet követően — tüdő- gyulladással — ágynak dőlt, amit talán elkerülhetett volna, ha emberségből P. J. jelesre vizsgázik. Segíteni a bajbajutottakon, elsőrendű követelmény, írott és íratlan törvény. A mulasztásra sehol, senkinél, semmiféle körülmények között nincs, nem fogadható el magyarázat. Nem lehet olyan sürgős feladat, kötelesség vagy munka, ami — ilyen esetekben .— előbbre való. Sajnos másutt is akad hasonló példa, hasonló magatartás, ami ellenkezik azzal, amit úgy fogalmazunk meg: emberség, emberiesség ... Ezt az erkölcsi igényt hányán, de hányán felrúgják, és semmibe veszik. Pedig aki ezt teszi, az is kerülhet olyan helyzetbe, amikor mások közbelépésére szorul. S ha netán vele szemben is elmulasztják, vagy elmulasztanák a segítségadást, akkor miként vélekedne? ... Bizonyára felháborodna s azt mondaná: hát ilyen embertelen emberek is vannak?... Sajnos, vannak. S nemcsak ebben a faluban. Néhány nappal ezelőtt például Miskolcon, a Hoffmann Ottó utcában egy asszony esett ösz- sze a járdán. Iszonyatos erővel próbált talpra állni, de nem tudott. S azok, akik arra mentek, s azok. akik ugyanitt csöveket fektettek le, csak késve ébredtek rá: tenni kell valamit. Az emberség fogalma természetesen nemcsak ilyen esetekben mérhető és rögzíthető. Mérhető — többek között — azzal is, ki hogyan bánik beosztottaival a munkahelyen. A durva, önérzetet sórtő, az ember méltóságát megalázó magatartás — sajnos — helyenként még mindig szóbeszéd tárgya. S ha mindehhez csatlakozik a közömbösség. akkor már veszélyes helyzetek alakulnak ki. Ez a fajta megnyilvánulás — legyen bármivel is kapcsolatban —, elítélendő, sérti a társadalmilag elfogadott normákat, ellenkezik a humanitással. Aki erre 'az útra tér. egy idő után zsák- I utcába jut, ő maga is bajba kerül, vagy kerülhet, sekít- ségre szorulhat. De lesz-e erkölcsi alapja ahhoz, hogy szót emeljen akkor, ha ezt nem kanja meg? ... MINDEZEK nem jellemzői társadalmunknak, de léteznek. vannak, tehát beszélni is kell róluk. S ha a közvélemény szót emel az anti- humánus cselekedetek ellen, akkor mind ritkábban kell megfogalmazódnia a kérdésnek is: emberség, hol vmgy?!... T. F. A Beton- és Vasbetonipari Müven Alsózsoleai Gyára. Alsó/.sol- ca újítási-munkaverseny elö- adói munkakörbe felvesz műszaki főiskolai végzettséggel rendelkező dolgozót. Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőjénél. A Beton- és Vasbetonipari Müvek Alsózsoleai Gyára, Alsózsoi- ca, építőmérnököt, vagy általános mérnököt felvesz tervezői munkakörbe. Szükség esetén lakást biztosítunk. Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőjénél. A Mtil Vállalat, Miskolc, Sa- jó-part felvételt hirdet az alábbi munkakörük betöltésére: tehergépkocsira rakodómunkások, betanított munkára női segédmunkások, targoncavezető, takarítónő, ózdi telepünkre oxigén- vágó. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál. Felvételre keresünk 1 fő gyakorlattal és szakképesítéssel rendelkező tranzitraktár-vezetot miskolci telephelyre, 1 fő gyors- gépfrót, 2 fő asztalos, 1 fő festő, 2 fő kőműves szakmunkást és 4 fő segédmunkást. Jelentkezés: Borso;1* élelmiszer Kisker. Vállalat, munkaügyi o. Miskolc, 111., Győri kapu 149. Alkalmazunk közép-, vagy főiskolai végzettséggel és mérlegképes oklevéllel rendelkező dolgozót pénzügyi osztályvezetői munkakörbe, \j»—10 éves gyakorlattal. Jelentkezni lehet a vállalat személy, vezetőjénél, írásiban. Cím: ftszak-magyarországi Tégla- és Cserépipari V., Mályl. A Miskolci Kertészeti Vállalat felvesz magasnyomású gőzkazánhoz vizsgával rendelkező fűtőt, nyugdíjast Is és tmk-köművesck mellé férfi segédmunkást. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, Miskolc, Szentpétcri kapu 103. A Belker. Száll. Váll. Miskolc, Szeles u. 69. azonnali belépéssel — kiemelt órabérrel — alkalmaz több éves gyakorlattal rendelkező. hegesztői vizsgás karosszéria- lakatost. Salakblokk-termeléshcz munkásokat felveszünk, alkalmi munkásokat is. Jelentkezés: Diós- győr-Mexikóvölgy Salakbánya üzemvezetőjénél. (Nchézszerszám- gépgyár mögött.) Az AGROKONZUM SZKV miskolci kirendeltsége azonnali belépéssel felvételre keres férfi és női raktári segédmunkásokat, éjjeliőröket (lehet nyugdíjas is), vagonrakodó brigádokat. Jelentkezés személyesen a vállalat Sa- jó-partl kirendeltségének munkaügyi csoportjánál. Jogászokat alkalmaz a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnoksága. Pályázhatnak a 30 éves korhatárt be nem töltöttek. Illetmény és egyéb tekintetben a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnoksága (Miskolc, Horváth Lajos u. 19. szám) ad felvilágosítást. Házak cölöpökön Űj postahivatalok az avasi lakótelepen A Borsodi Vegyikombinát nitrogénműtrágya és műanyag gyára közötti mintegy 40 hektárnyi területen épül fel a Sajó-völgy új nagyüzeme: az olefin jl.'mű. Az új vegyipari gyárban a Leninva- rosból csővezetéken érkező etilén felhasználásával, évente 150 ezer tonna pvc-port és njás értékes melléktermékeket állítanak elő. Az új gyárban előreláthatólag 1978 végén kezdik meg a termelési próbákat és addig építői! nek. valamint szerelőinek kényelmes elhelyezésére valóságos „szállóvárost” alakítanak ki Kazincbarcika határában. A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói házgyári elemekből három ötemeletes és két tízemeletes panelházat szerelnek itt össze, amelyekben 240 összkomfortos lakást rendeznek be. A kis lakóié1eoet olyan területen építik fel, ahol a teherbíró altalaj 8—9 méter Virágok tavaszra A meleg, napfényes októberben szinte úgy érzi az ember, hogy elnézte a naptárt. Inkább májusi az idő, mint októbert. A parkokban, serényen dolgoznak a Miskolci Kertészeti Vállalat dolgozói, Hitetik a holland tulipánhagymákat, árvácskákat, nefelejcseket, hogy amikor majd valóban beköszönt a taiiasz. gyönyörköd hessünk a virágokban. Egy nagy város kulturált, szép környezetéhez tartozik az is. hogy gondozott parkok, virágok díszítsék. Városunk tanácsa évenként nagy anyagi áldozatot vállal, hogy Miskolc terei, parkjai virágosak, rendezettek legyenek, Nekünk, e város lakóinak csupán annyit kellene tennünk, hogy Tapolcától Lillafüredbe mindannyian óvjuk a virágokat fákat, figyelmeztessük azokat, akik felelőtlenül letapossák a pázsitot, letépik a virágokat. Mindannyiunk érdeke ez. Kovács Gézáné Miskolc, Kilián-dé] Javítsák ki a járdákat Nem egyszer hallottunk arról, hogy a rossz, gidres-söd- rös járdán elesik és súlyosan megsérül ' valaki. Ügy gondolom, nem vitás, hogy ezért elsősorban a járdákat mélységben húzódik. Ezért a háziéinak cölöpalapokat készítenek. A 40—50 tonna teherbírású cölöpöket egy speciális csehszlovák berendezés segítségével, úgynevezett vibrációs eljárással alakítják ki a talajban. Egy-egy ötszintes épületet általában 150 ilyen vasbeton cölöp tart, amelyek 8—13 méter mélységben húzódnak a földben. Az első ideiglenes munkásszálló alap- íai már elkészültek és szerdán megkezdték a lakások összeszerelését. Az idén 180 lakást hoznak tető alá és a kis lakótelep kényelmes otthonait a jövő óv közepéig folyamatosan adják át a gyárépítőknek. Igv jelentős megtakarításhoz jut majd a Borsodi Vegyikombinát. mert az olefin II. -mű felépítése után az ideiglenesen munkásszállónak igénybe vett 240 lakást eredeti — rendeltetésének használhatják fel. . Panaszos levelekben és telefonon mind több hejőcsa- bai olvasónk teszi szóvá: elavult, korszerűtlen az itt működő 8-as postahivatal. A helyiség kicsi, a kezelőszemélyzet kevés, forgalmasabb napokon az utcán is sokan- várakoznak a kiszolgálásra. Kifogásolják, hogy az illetékesek nem veszik figyelembe a lakosság megnövekedett számát, a a posta nem sokat tesz a kulturáltabb, gyorsabb ellátásért. Valóban, az említett hejő- csabai postahivatal nem tartozik a legmodernebbek közé. Magánházban elhelyezett 3 munkahelyes hivatalról van szó, amely — különösen a hónap eleji pénzbefizetések idején, s más rendkívüli alkalmakkor, például békekölcsön-sorsolások után, vagy ünnepek előtt — csak igen nehézen, hosszú várakoztatással győzi a kiszolgálást. Az utóbbi években új bérházak nőttek ki a földből, egész lakótelep létesült. így a korábbinál lényegesen több lakó igényét kell kielégíteni. Hozzájárult ehhez az is, hogy — különösen a cementgyár építése óta — igen megnőtt az itt tevékenykedő vállalatok száma. Ezzel párhuzamosan a postahivatal forgalma is növekedett. Jogosnak tűnik a hejőcsabaiak igénye: létesítsen a posta egy új. vagy legalábbis nagyobb hivatalt a zsúfoltság megszüntetésére. A posta illetékesei előtt nem ismeretlen a helyzet. Erre utal. hogy különböző intézkedésekkel már korábban igyekeztek enyhíteni a hivatal zsúfoltságán. Az eredetileg 2 munkahelyes postát 3 munkahelyesre bővítették, s a gyorsabb kiszolgálás érdekében 4 óráról 6 órára növelték az egyik dolgozó munkaidejét. Ám az említett napok és a délutáni órák zsúfoltsága — éppen úgy. mint a legtöbb postahivatalban — alig csökkent az intézkedések hatására. Gyökeres javulást valóban csak egy nagyobb arányú bővítés, vagy új postahivatal létesítése hozhat. Erre azonban — mint azt Dudás Elemértől, a Postaigazgatóság igazgatóhelyettesétől megtudtuk —, egyelőre nincs lehetőség. Részben anyagi okok szabnak határt a fejlesztésnek, másrészt a 8-as postahivatal épülete sem teszi lehetővé a további bővítést. Az igazgatóhelyettes azt is elmondotta: felméréseik szerint az említett hivatal csak a csúcsforgalmi időszakokban zsúfolt, egvébként megfelel a forgalmi követelményeknek. s hozzátette: a megyében jó néhány posta- hivatal működik rosszabb körülmények között. így a közeljövőben elsősorban azok korszerűsítésére gondolnak. A hejőcsabaiak gondja az elkövetkező években mégis enyhülni fog. Az Avas beépítésére kidolgozott tervekben ugyanis a postai hálózat bővítése is szerepel. A városi tanács tervosztályán ezzel kapcsolatosan elmondották: az Avas beépítésének I. ütemében egy 260 négyzetméter területű postahivatal és egy mellékközpont, a II. ütemben 150 négyzetméter-alap- területű ’felvevőhivatgl és 20| ezer telefonkészülék bekapcsolására alkalmas, automata központ, a III. ütemben pedig egy újabb 150 négyzetmeter területű postahivatal építésével számolnak. Hejőcsabát elsősorban az 1. ütem postai létesítményei érintik, ezek ugyanis a tervek szerint 1976-ban, a Pet- nehazy úti lakások környékén valósulnak meg. s várhatóan hozzájárulnak majd a 8-as postahivatal zsúfoltságának csökkentéséhez is. (n — ti) nek ki. A felelőtlen motorosokat — akár tiltó tábla elhelyezésével is 1— szigorúan ki kell innen tiltani, mielőtt még végzetes baleset nem történik. K. J. Mjskolc Nem tartják be a szabályokat: Miskolcon, a József Attila utca. valamint folytatása, a /.sokai kapu — főútvonal. Nagy itt a forgalom, és a Gö- möri vasúti sorompó miatt — különösen piaci napokon — nem egyszer hosszú sorokban várakoznak a génjármüvek, a lovas kocsik. A gépjárművezetők ismerik és betartják a közlekedési szabályokat. jelzéseket, de a lovas kocsik, ha hóiról, sa'uos. ez nem mondható el. Tegnap. szerdán reggel csak pillanatokon múlott, hogy sú- tvos baleset nem történt. A Hatvanötösök utcából — a tiltó tábla ellenére — lovas kocsi forduli ki a Z'oleai kapuba. hirtelen fékezésre kényszerítve az egymás után haladó gépjármüveket. A lovas kocsik hajtói egyébként a város más útvonalain is sok esetben megszegik a KRESZ szabályait, s idéznek Mő balesetveszélyes helyzeteket. Jó lenne mielőbb erélyesen fellépni, intézkedni — szükség esetén büntetés kiszabásával is — a szabályokat be nem tartó lovas kocsi hajlókkal szemben. Tóth Lajos Miskolc, Zfiolcai kapu A Zalaegerszegi Ruhagyár már 1974 tavaszára készül. A divattervezők. modellezők elkészítették, s bemutatták a nagykereskedőknek a konfekció öltönyök mintapéldányait. A rövidesen megkezdődő sorozatgyártásnál — kísérletképpen — új méretskálát vezetnek be. Ezáltal nagyobb lesz a választék. s remélhetőleg több az átalakítás nélkül hordható konfekcionált öltön}’. Képünkön: Zsuppányi Zoltánné tervező cs ifj. Szántó György a jövő évi modellekkel NAPI POSTÁNKBÓL karbantartó szerv a felelős. pedagógusok vezetőségével és Évek óta tapasztalhatjuk, nyugdíjas kollégáinkkal, hogy hogy egyes vállalatok, cső-, . beszélgessünk közös problc- kábelfektetés, vagy éppen máinkról. Felejthetetlen naesőrepedés miatt felszedik az pót töltöttünk Miskolcon. A aszfaltot, s utána hanyagul, nyugdíjasok nem egyszer csak hetek 'múlva állítják csak egy-egy morzsát kapnak helyre. Egy ilyen példával a szerétéiből, a borsodiak ón is szolgálhatok, s ez a Gé- azonban egész csokorral jutpész utca jobb oldali gyalog- tattalt nekünk. Ezúton is szejárója. amely már nem egy vetnénk megköszönni o Pcdabalesetnek volt az okozója. gógus-szakszervezet Miskolc Hasonlóan elhanyagolt, bal- városi Bizottságának a kedesetveszélyes járda azonban vés fogadtatást, a törődést és szerte a városban található. figyelmességet, amellyel beni napokban egy, úgy gondo- nünket körülvettek. m, okos javaslatot hallót- Kiss Emil tam. A tanácstagok, akik Salgótarján gyakran megfordulnak körze- / tűkben, közöljék írásban az ,, illetékevs tanáccsal, hol van- > CrSPIlVPalVa Ü játSZÓtér I nak ilyen megrongált, rossz állapotban levő járdák. Az illetékes tanács bizonyára talál majd módot ró. hogy szűk. ség esetén társadalmi munka igénybevételével is. mielőbb kijavíthassa azokat. I>r. Saád Ferenc Miskolc, Stadion u. 35. köszönjük a miskolciaknak.. A salgótarjáni nyugdíja■ pedagógusokkal tapasztalatcserével egybekötött kirándulást tettünk a közelmúltban Miskolcra és környékére. Lillafüreden vártak bennünket, s ez alkalommal találkoztunk a miskolci nyugdíjas Az elmúlt évben több millió forintos költséggel játszóteret építettek a Győri kapui új városrészben. Van itt már hinta, homokozó, kerékpárpálya a kicsiknek, sőt. a labdázni akaróknak salakpálya is. A játszótér körüli utakat gyöngykaviccsal szórták le. hogy eső után se kelljen sárban járniuk a gyalogosoknak. Ezeken a gyalogutakon azonban egyre több a motorkerékpáros, versenypályának használják az utat. ami bizony nem egyszer félelmetes látványt nyújt. Nagyon sok itt a játszadozó kisgyerek, a környékről nem egyszer odahozott óvodás és iskolás gyerekek. akiket a motorosok súlyos baleseti veszélynek tesz