Észak-Magyarország, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-21 / 247. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1973. október 21., vasárnap Pécsi számadás A magyar film megméretése III. A szemle vitája és tanulságai A szemle meghatározó eseményei a versenyfilmvetíté- sek, új magyar filmek bemutatása és a pénteki nagy vita voltak. A vita, amelynek bevezetőjét igen frappáns, átfogó előadással Vitányi Iván tartotta, a Pécsett látott hét versenyfilmre és a további hat új magyar filmre, mint a magyar filmművészet legutóbbi korszakának jellemző alkotásaira épült. A versenyfilmeket már felsoroltuk, az új filmek pedig az azóta már a nagyközönségnek bemutatott Nincs idő, a közeljövőben mozikba kerülő Egy srác fehér lovon, az Álljon meg a menet! A szerelem határai, a Csínom Palkó és a Régi idők focija voltak. Jóllehet a legújabb, s nagyrészt meg a közönség eiőtt nem ismert filmek fogadtatása nem mérhető fel, így a teljes értékű ítéletmondásra a megfelelő távlat még hiányzik, ezo.k a filmek alkalmasak voltak a felmérésre, mert mindegyik tiszta szándékot képviselt, és minden tisztességes ügy mellé oda kell állni. Vitányi Iván arról beszélt vitaindítójában, hogy a mennyiségen és a minőségen kívül a miné- műségre is figyelni kell, és ilyen összefüggésben vizsgálta a legújabb magyar filmeket. Tematikai összefüggéseket keresett, s így bontotta a mai íiilméletet négy témakörre. Ezen. belül legelsőként. a mai életet ábrázoló fi Írnek. összességét vette bonckés alá. A filmalkotók több oldalról közelítik meg a mai életet. Külön csoport a munkásosztály életével, külön az ifjúság helyzetével foglalkozó filmek sora, esetleg a kettő együtt. Egy újabb kategória a mai életen belül a gazdasági mechanizmus változása következtében jelentkezett társadalmi változások, illetve a népgazdasági élet változó jelenségei, az életforma különbözőségek, illetve váltások. A mai életen, kívül még további kategóriákat találhatunk mai filmművészetünkben. Például a forradalmi hagyományok jelenkori ápolását és értékelését taglaló filmeket, a múlt és a jelen szembesítését, végül a múlt költői ábrázolását. Megállapította a vitaindító. és a részvevők egyetértettek vele, hogy napjainkban nincsen csúcs a magyar filmművészetben, de nincsen völgy sem. Ellenben rendkívüli sokoldalúság van, amely fejlődési lehetőséget biztosít az egyes alkotóknak és az egyetemes magyar film- művészetnek egyaránt. Ugyanakkor, amikor a szakma igen önkritikus mérlegelése során vonható le az előbbiekben idézett konklúzió, a közvéleményben mégis igen rossz a magyar film helyzete. Évek óta fennáll egy sajnálatos, de teljesen megalapozatlan előítélet a magyar filmekkel szemben, és nagyon sokszor olyan emberek is elítélik, akik hosz- szú-hosszú évek óla egyáltalán nem láttak moziban új magyar filmet, sőt mást sem, és egész filmtájékozottságuk néhány, a televízióban látott alkotásra ’terjed ki. Mint előzőleg a filmforgalmazok és alkotók tanácskozásán, úgy a szemle nagy vitáján is szóba került a humor-sajtó tevékenysége. Mint többek között Örkény István író mondta felszólalásában, „a néző a Ludas Matyi és a kabarék csipkelődéseire alapozza értékelését, és nem a megismerésre”. Nem volt érdektelen Zolnay Pál rendezőnek az a megjegyzése sem, hogy az olyan filmrendező, aki nemcsak játékfilmet csinál, hanem — mint ő — riokumentumfiünet is, sajátos helyzetbe kerül. Mert míg dokumentumfilmjein a hitelességet, az életvalóságot kérik számon, és a munkás, akit megnyilatkoztat, mint például a Soroksári út 160. című nagysikerű filmjében tette, igaz emberként nyilatkozik meg, és nem tűri a lakkozást, a valóságtól eltérést — de nem tűrik a filmet másnap reggel vitató százezrek sem —, ugyanaz a munkás és ugyanazok a vitatkozók. ha moziba mennek, hazug világot, szirupot, mellébeszélést, giccset várnak, és elutasító módon fogadják ajz olyan alkotást, amely nem így szolgálja ki őket, hanem a művészi megfogalmazású valóságot kínálja. Nem volt érdektelen a színész szerepének taglalása sem. Szirtes Ádám színművész részben az amatőr szereplők elszaporodását kifogásolta, részben a filmszakmai vitákon a színészek fokozottabb részvételét sürgette. Ugyanakkor a rendezők részéről — elsősorban Kovács András fogalmazta meg — az a panasz hangzott el, hogy a film a színész elfoglaltsága szempontjából huszadrangú, hiszen a színész a színházhoz kötődik, és filmezni csak széttöredezett, sokszor órás, másfélórás szabad idejében tud, s a filmalkotásnak egy-egy színművész kedvéért ehhez kell igazodnia. Többek között -ez is indokolja az amatőrökkel való filmkészítést. Igen nagy helyet foglalt el a szemle vitájában a most bemutatott Nincs idő című, Kosa—Csoóri—Sára _ film. Már bemutatása előtt is megelőzte némi vita, bemutatását követően pedig úgy oszlott meg a kritikai vélemény, hogy az erények, es a filmet elfogadók, sőt dicsérők kerültek döntő többségbe, a számottevő országos kritikák közül mindössze egy utasította el mereven. E kritikát vette védelmébe és indokolta Rényi Péter, s az ő álláspontjával szállt vitába több részvevő, többek között egy pécsi egyetemi docens, s nem utolsósorban a tanácskozást vezető Vitányi Iván. A Nincs idő körül kibontakozott. vita sokrétűen tisztázta az alkotás értékeit és határozta meg helyét a mai magyar filmművészetben. A vitavezető nagyszabású előadásának első, vázlatos summázatát közreadta idei i. számában a Filmkultúra című szakfolyóirat, amelyet ott kaptak kézhez, a szemle részvevői. Ebben többek között így summázza a magyar film helyzetéről alkotott véleményét: „A külső és belső okok következtében, tehát a filmművészet fejlődésében is felmerült a merre tovább kérdése. Mégsem vo’- na helyes megrekedésről, megtorpanásról, vagy hasonlókról beszélni, a merre tovább olyan kérdés, amely mindig, mindenütt jelen van. A filmművészet fejlődésében is lehetnek, vannak is nehezebb szakaszok, mégis hangsúlyoznunk kell, hogy a fejlődés egészében véve megtartotta folyamatosságát... Ha áttekintjük legutóbb bemutatott filmjeink sorát, képet kapunk róla, milyen irányban indult meg intenzív fejlődés. Ha összefoglalóan jellemezni kellene, úgy velem, a problémafelvetés, a világkép kiszélesítését keli a középpontba állítani. Néhány probléma, néhány megoldási mód makacsul Visszatér, s ennek okát nemcsak abban találom, hogy a magyar filmrendezők általában makacs emberek, hanem abban, hogy maga a valóság is makacs velük szemben. így látjuk újabb és újabb alakban feléledni a dokumen tarizmust, a klinikai típusú realizmust, gyakran ellentétpárjával, a szimbolikus ábrázolással együtt, így látjuk újra és újra feltűnni a groteszket, így látjuk az ábrázolt problémák között újra és újra megjelenni az üzemi demokráciával és különösen az ifjúság életével kapcsolatosan.” Ezt az összegezés,- a tanácskozás nem vitatta, egyetértőén fogadta el. Véget ért hát a VII. filmszemle. Határkövet talán nem jelent, de mindenkén- oen előbbrelendíti a későbbiekben a magyar film ügyét. Benedek Miklós (Vége) A Hongkongi paróka Budapesten A budapesti művészeti hetek, egyben pedig a centenáriumát jubiláló főváros ünnepségsorozö Iának értékes programja a vidéki Színházak fesztiválja. A Fővárosi Tanács meghívása alapján kilenc vidéki színház mutatta, illetve mutatja be produkcióit Budapesten, a Fővárosi Operettszínház színpadán. A sorozatot október 23-án este a Miskolci Nemzeti Színház vendégszereplése zárja. Az együttes az október 12- én bemutatott, és azóta nagy sikerrel játszott Hongkongi paróka című szatírát mutatja be. A vendégszereplésre a város több magasrangú képviselője elkíséri a színházat. ‘Sallós Gáborral, a színház igazgatójával beszélgettünk a vendégszereplés előkészületeiről: — Örömmel halljuk, hogy a fővárosban igen nagy az érdeklődés bemutatkozásunk iránt, a jegyek elővételben elkeltek és kísérőink elhelyezése a nézőtéren már gondot jelent a pesti rendezőknek — mondja, — Tudjuk, hogy az érdeklődés az illusztris szerzőnek, Szakonyi Károlynak is szól, de alighanem vonzerőt jelent százötven esztendejét jubiláló színházunk is. Egyébként 1970 tavasza óta nem voltunk a fővárosban, akkor Choinsky Riadó című kamaradrámájával szerepeltünk. Most, ebben az évadban viszont szeretnénk többször is fellépni. Ügy tervezzük, hogy a tavasz- szal, illetve 1974 elején még Páskándi Géza A kocsi rabjai című darabjával és a két, zenés vígjáték egyikével lépünk fővárosi színpadra. A fővárosiak majd az évad végén, a zenés vígjátékok triennalé.ián viszonozzák a vendégszereplést. — Nemcsak színházigazgató minősítésben utazik, Iranern a Hongkongi paróka főszereplőjeként is. Sallós Gábor igazgató, vagy Sas Béni, az Aeroimpex igazgatója izgul jobban? — Mindkettő, de a színházigazgató jobban, mert ez. a vendégjáték a színház ügye, és a szerző ügye, s mert olyan darabbal lépünk Pesten színpadra, amelynek feltűnést kell keltenie. Közvetlenül mai, húsba-vérbe vágó a mondandója, Szeretnénk, ha sikere lenne a darabnak, Szakonvinak, s persze magunknak, színházunknak is. (bm) Tudományos filmjeink sikere Várnában Vöröskereszt különdíját is megkapta — és Komis Gábor rendező alkotása az ember csontrendszeréről. A fesztivállal egyidőben megtartották Várnában a Nemzetközi Tudományos Filmszövetség XXVII. kongresszusát is. Várnai kongresszusán , magyar elnököt választott a nemzetközi szervezet: egy éven át, a jövőre Miskolcon megrendezendő XXVIII. kongresszusig, Koi- lánv Á.goston Kossuth-díjas rendező, érdemes művész tölti be az elnöki tisztet. A várnai Aranyhomok üdülőhelyen ünnepélyes ered- xnényhirdetéssel ért véget a tudományos filmek XXVII. nemzetközi fesztiválja, amelyen négy világrész tizenhat országának több mint 140 filmjét mutatták be. A fesztiválon a maevar népszerű tudományos filmgyártás kiemelkedően szerepelt: az ebben a kategóriában bemutatott négy filmje közül három díjat nyert; az összes 12 díjazott film közül három magyar Ezek: György István filmje a számítógépekről, Vitéz Gábor filmje a környezetvédelemről — ez a A KPVDSZ kulturális napol elmúlt évi megnyitó ünnepségén került ismét hivatalosan szoba, hogy jó lenne újra megteremteni Miskolcon a bábszínházát. Akkor, azon az ünnepségen felelősségteljesen hangzott el az ígéret: a KPVDSZ íelújitja a régi, ma már csak az ifjúsági korhatár felső éveiben járó fiatalok által ismert bábszínházát. Ehhez ' egyébként központi segítséget is kilátásba helyeztek, sót, később arról is beszámolhattunk, hogy a KPVDSZ égisze alatt megalakult egy bábozó csoport. De közben múlt az idő, és változtak az elképzelések is. Ez év tavaszán már olyan elképzelésekről hallottunk, hogy a város a helybeli csoportokkal 'és a vendég,szerep- lesre hívott, jelesebb hazai együttesekkel elégíti ki a legkisebbek. a 14 éven aluliak bábszínházigényét. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy két helyen kerülne sor az. előadásokra, tekintve, hogy a nagy távolságok miatt célszerű lenne megosztani a közönséget. Akkor egyébkent a nyári kezdésről szólt a fáma. Végezetül, de nem utolsósorban napvilágot látott az. e havi miskolci Műsorkalauzban egy program: a Művészeti és Propaganda Iroda a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházba hirdette a bábszínház előadásait. Nos, a programfüzet szerint már október 14-én sor került volna az első előadásokra. Most, vasárnap pedig ismét két alkalommal kellett volna fogadnia a gyerekeket a bábszínháznak. Sajnos, ezúttal igencsak bevált a Műsorkalauz megjegyzése; miszerint fenntartják a műsorváltoztatás jogát. Olyannyira bevált, hogy az ifjúsági ház vezetőjének, Kovács Lajosnak véleménye szerint ebben az esztendőben nálunk nem is lesznék bábelőadások. A magyarázat: ők csak néhány nappal (!) a tervezett előadás előtt szereztek tudomást, a dologról. Akkor, amikor a Művészeti és Prooaganda Iroda átruházta a bábszínház ügyét, s a pénzt, a 10 000 forintot (!) is átutaltatta. De ilyen rövid idő alatt már sem együttest nem tudtak szerezni, sem megfelelő paravánt. Az ifjúsági ház tulajdonában levő paraván ugyanis csak a ház bábcso- portiának próbáira alkalmas. A 10 000 forint is kevés, hiszen egy neves együttes vendégjátékára szinte tel jes egészében elmegy, költségvetésben pedig a bábszínház még nem szerepel. Gyermékikö- zönségről lévén szó. a bevétel nem fedezi m költségeket, íev tehát január előtt nem lehet szó nyitásról. De más probléma is van. Miskolcon csak egyetlenegy színvonalas, egész műsort betöltő programra kész együttes van, az Ady Művelődési Házban a Játsszunk e<rvütt! báb- csooort. A KPVDSZ megalakult csoporti a ugyanis oly titokban dolgozik, hogy hírt sem hallunk felőle. Ezek a tények, s velük szemben ott az igény: a Játsszunk együtt! bábcsoport előadásain, az Adyban szinte egymás ölében ülnek a gverekek. Azokban az óvodákban, ahol az óvó nénik olvkor előveszik a bábfieu- rákat, másképpen, de ugyanerről az érdeklődésről tudnának beszélni. Ám. ha már igényekről van szó, ki sem kell mozdulnunk a lakásból, csak ki kell nyitnunk a televíziót. Elég ugyanis, ha csak a — sajnos, a képernyőn is ritkuló — bábelőadásokat néző gyerekeinkre pil'an- tunk. S mindezek mellé a neveléselmé'et megfogalmazott igazsága: a báb egy bizonyos korosztálynál nemcsak szórakozási lehetósog, hanem az igazán sok irányú nevelés hathatós segédeszköze. Ezt egyébként igencsak, tudja mindenki, aki gyermekekkel foglalkozik, ismételgetik unos-untalan, ám lépteink lassan haladnak előre. © Pedig hát egyértelműen világos. a televízió már említett bábelőadásai nem pótolhatják az élő bábszínház hatását. A való és annak festett mása, között igencsak nagy a különbség. Friss rá a példa. Bizonyára jó néhányan látták már a Miskolci Nemzeti Színház Mese színházában a Csipkerózsika előadását, amikor a közelmúltban a televízió is műsorára tűzte. A gyerekek nemcsak azért élvezték jobban a színházi előadást, mert hitük szerint a miskolci bemutató jobban sikerült a fővárosinál, hanem azért is, mert a közv etlen élmény erősebben és tartósabban hatott. De hát ez is ismert tény, és nem egyedül; a művészi nevelésben . Bár jo néhány érvet és tényt sorakoztattunk fel, ellentmondásaikat még mindig tovább kell fokoznunk. Ma Magyarországon egyetlen hivatásos bábszínház működik, a fővárosban. A szakma képviselői szerint pedig akg több, mint tucatnyi olyan amatőr csoport van az országban. amelyek képesek színvonalas, egész műsort kitöltő produkciókra. És igencsak nehéz a bácsoportok szervezése. De az említett országos színvonalú csoportok közül az egyik éppen Miskolcon van, a Játsszunk együtt! bábegyüttes. Ennek pedig mégiscsak kiinduló pontnak kellene lennie, méghozzá úgy, hogy bábelőadásait ne csak a diósgyőri városközpont kis lakói élvezhessék. A város más részeiből az Adyba ugyanis meglehe- sen hosszú az út, s a hely sem tud több igényt kielégíteni. így hát az az elképzelés, hogy a másik bábszínház az ifjúsági házban legyen, indokolt és jó megoldásnak tűnik. S talán valamit javulna a helyzet, ha már a bábszínházra gondolva próbálnának műsorokra készülni a meglevő — azért mégis csak meglevő (!> — bábcsoportok. sza kkörök, akár úgy is, hogy a bábszínház esetleg faizonvos életkor sajátosságainak figyelembevételével hirdetné programját. Mert nyilvánvalóan más igénye van a 10 éven alulinak és a 10 éven felülinek, hogy egyelőre a 14 éven aluliaknál maradjunk. Mert a bábszínház ügye azért ma Miskolcon még elsősorban a gyerekek ügye. Akkor is. ha egyes csoportok már felnőtt előadásokra gondolnak. Tudjuk, a városnak számos olyan gondja van. anielv előbbre való, mint a bábszínház. Óvoda, bölcsőde, iskola kell, meg napközi, hogy csak néhány égető gondot soroljunk fel azok közül, amelyek a .gyermekekkel kapcsolatosak. Mégis valljuk, hogy a bábszínház dolgát, sem szabad mostohán kezelni, mert az általa nvújtott nevelési hatások és tényezők bőven kamatozódnak a ráfordításban. A legkisebbek ilyetén szórakozva-nevelése folytatódhat azután — a reméljük — a jövőben tovább bővülő Mese színházban. Csutorás Annamária Újabb határidő Meddig marad terv a bábszínház?
