Észak-Magyarország, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-21 / 247. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1973. október 21., vasárnap VILÁGHIRADÓ A hét legfontosabb közel- keleti híre: Koszigin szovjet kormányfő Kairóban járt. Érthető, hogy utazását nem jelentették be előre. Hiszen egy háborúban álló országba látogatott el, az is nyilván­való, hogy a Szadat elnökkel volt többszöri találkozásáról a hivatalos közlemény nem közölt részleteket. A szovjet kormányfő és az egyiptomi államfő tárgyalásának ered­ményeit a közeli napok, he­tek, vagy éppen a távolabbi hónapok eseményei mutatják meg, katonai, gazdasági és diplomáciai téren egyaránt. Koszigin ezt követően járt az egyiptomi fővárosban, hogy Szadat elnök a kairói parlamentből nyílt üzenetet intézett Nixon amerikai el­nökhöz: Egyiptom kész elfo­gadni a tűzszünetet azzal a feltétellel, hogy Izrael azon­nal vonja vissza csapatait a megszállt arab területekről az 1967. június 5-e előtti vo­nalakra. Egyiptom ugyancsak hajlandó béketárgyalásokat is kezdeni az ENSZ keretében a valamennyi nép jogait fi­gyelembe vevő közel-keleti békéről. A szovjet diplomácia látha­tóan megsokszorozta erőfe­szítéseit a tűzszünet és a bé­kés rendezés érdekében. Ami természetesen nemhogy nem mond ellent, hanem ki is egészíti az arab államoknak nyújtott sokrétű támogatást. Nem vitatható, hogy az USA szintén törekszik bizo­nyos tűzszüneti megállapodás elérésére, de nem lehet meg­lepő, hogy az amerikai ren­dezési terv messzemenően fi­gyelembe veszi az USA szö­vetségesének, Izraelnek és természetesen magának az USA-nak az érdekeit. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államokból, sőt a nyugat­németországi amerikai kato­nai raktárakból is, özönlik a hadianyag Izraelbe. Ami a hadihelyzetet illeti, a hét közepére elterelődött az izraeli nyomás Szíriáról, e helyett az egyiptomi csapa­tok ellen összpontosított na­gyobb erőket az izraeli had­vezetés a Szuezi-csatornánál. érdemes-e fenntartani, s ha igen, milyen formában? Dá­nia képviselője jelenleg a Közös Piac miniszteri taná­csának soros elnöke is, így tehát Jörgensen moszkvai tárgyalásai a Közös Piac és a KGST kérdéscsoportjának elővételére is alkalmasak le­hettek. Párizsban Pompidou elnök félig-meddig kudarcot vallott azzal a kísérletével, hogy mó­dosíttassa az alkotmányt. A képviselőház és a szenátus külön-külön megszavazta ugyan a kormány javaslatát, hogy ezután 5 évre szóljon a köztársasági elnök megbí­zatása, nem pedig 7 eszten­dőre, mint eddig, viszont szé­lesebbé váljék az államfő jogköre, majdnem olyanná, mint az amerikai elnöké — nos, ha át is ment a javas­lat a parlament két házán, nem olyan többséggel, hogy a bonyolult eljárás harmadik és döntő szakaszában meg lett volna a kívánt három- ötödös többség. Pompidou a jelek szerint egy időre fel­hagyott a tervével..., amely­nek megvalósulása egyébként nem neki vált volna javára, hanem utódját szolgálta vol­na, a továbbra is betegesnek mondott államfő aligha áll még egyszer a választók elé. Az ellenzék azért is támadta a javaslatot, mert az az el­nöki rendszert valósította volna meg, másrészt pedig azért, mert gyakorlatilag 10 évre hosszabbította volna meg az elnök megbízatását, kétszer 5 esztendőre! Az amerikai példa ugyanis azt mutatja, hogy egy elnököt, ha újramegválasztását kéri, szinte lehetetlen megakadá­lyozni az újabb megbízatás ! megszerzésében ... A hét egy különös „hír­csemegével” is szolgált: az oslói parlament bizottsága a Nobel-békedíjat megosztva Le Dúc Tho-nak és Henry Kissingernek ítélte oda. Az indoklás: sokat tettek a viet­nami békemegállapodás lét­rejöttéért. A döntést vegyes érzelmekkel fogadta a világ. (Még a norvég bizottság két tagja is lemondott, tiltakozá­sul az ellen, hogy a támadó Amerika és a megtámadott Vietnam képviselőjét egy ka­lap alá vették... Kissinger Moszkvába Ifcffi Szombaton hajnalban Wa­shingtonból Moszkvába re­pült Henry Kissinger ameri­kai külügyminiszter. A Fe­hér Ház hivatalos közlése szerint kíséretében van Ana- tolij Dobrinyin, a Szovjet­unió washingtoni nagyköve­te, továbbá a State Depart­ment és a Nemzetbiztonsági' Tanács kilenc magas rangú tisztviselője. A UPI hírügynökség „szo­katlanul nagy létszámúnak” minősíti az amerikai kísérők listáját, amelyen egyébként az alábbi nevek olvashatók: J. Sisco közel-keleti ügyekben illetékes külügyi államtitkár, McCloskey nagykövet, a kül- ' ügyminisztérium megbízott szóvivője, H. Sonnenfeldt, a Nemzetbiztonsági Tanács ve­zető munkatársa, T. Picke­ring, a külügyminisztérium végrehajtó titkára, A. Ather­ton, Sisco helyettese, W. Lord, a külügyminisztérium osz­tályvezetője, L. Eagleburger, Kissinger tanácsadója, W. Hyland és P. Rodman, a Nemzetbiztonsági Tanács munkatársai. Kissinger közép-európai idő szerint 18 óra körül érkezik Moszkvába. Valószínű, hogy a szovjet vezetőkkel folytatandó tár­gyalásai következtében fel­borul hétfőtől esedékes úti­programja, azaz az amerikai külügyminiszter később bo­nyolítja le tokiói és pekingi útját. ESEMÉNYEKRŐL rivideii MEGSZAKÍTOTTA ® A Malgas Köztársaság megszakította diplomáciai kapcsolatait Izraellel. rendkívüli Állapot © Az INA hírügynökség je­lentette szombaton, hogy Irakban rendkívüli állapotot hirdettek ki. A UPI a hír­rel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy két nappal ez­előtt Irak mozgósította tar­taléksorban levő harckocsi- zóit és elrendelte az elsöté­títést. FELTÉTEL NÉLKÜL © Pakisztán feltétel nélkül elkötelezte magát az arab ügy oldalán és komoly tá­mogatást nyújt az agresszió ellen harcolóknak, — jelen­tette ki szombaton az iráni— törökországi és szaúd-arábiai útjáról hazatérő Bhutto mi­niszterelnök. A pakisztáni kormányfő szerint a jelenle­gi háború „az egész moha­medán világ próbatétele”. JAVASLAT ® Az ENSZ-közgyűlés álta­lános ügyrendi bizottsága ja­vasolta a közgyűlésnek, hogy tűzze napirendjére „Bissau- Guinea Köztársaság egyes körzeteinek törvényellenes portugál megszállása és a portugál fegyveres erők által elkövetett agressziós cselek­mények” kérdését. A javas­latot 58 ország indítványozta s a 25 tagú általános ügy­rendi bizottság 17 szavazattal egy (Egyesült Államok) el­lenében fogadta el. A tartóz­kodók között volt Franciaor­szág, Nagy-Britannia, Dánia és Hollandia. PABLO CASALS ® Továbbra is életveszély­ben forog Pablo Casals, a világhírű gordonkaművész, akit egy San Juan-i kórház­ban ápolnak. Bár a világ­hírű művész állapotában né­mi javulás következett be, az orvosok továbbra is pesszi­mistán nyilatkoznak. VÁRATLAN UTAZÁS ®Eban izraeli külügyminisz­ter szombaton váratlanul ha­zautazott New Yorkból — hi­vatalos közlés szerint azért, hogy részt vegyen a közel- keleti háborút érintő honi kormánykonzultációkon. NEM ENGEDÉLYEZIK © Dél-Afrika elutasította Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kár kérését és nem engedé­lyezi, hogy a világszervezet­nek az Apartheid kérdésével foglalkozó különbizottsága a helyszínen vizsgálja ki a carletonvillei mészárlást. Car- letonville-ben •— mint emlé­kezetes — a dél-afrikai rend­őrség 12 aranybányászt ölt meg szeptember 11-én. HAZAUTAZOTT (i Szombaton reggel Prágá­ból hazautazott Todor Zsiv- kov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke, aki a csehszlovák fő­városban részt vett a Bolgár Népköztársaság nemzeti kiál­lításának ünnepélyes megnyi­tásán, s ebből az alkalomból baráti eszmecserét tartott Gustáv Husákkal, a CSKP KB főtitkárával. Megkísérelték a Sínai-félszi- geten előrenyomult egyiptomi erők hátába kerülni, sőt, kommandóegységgel átkeltek a csatorna nyugati partjára is. A szíriai fronton az előző héten Damaszkusz felé áttörő izraeli páncélos éket sikerült feltartóztatni. Változatlanul úgy ítéli meg a helyzetet a katonai szakér­tők többsége, hogy 1967-hez képest most sokkal nagyobb az arab ellenállás. Szélesebb körű az arab országok együtt­működése is. Ez pedig nem­csak a frontvonalak alakulá­sára hat ki, hanem befolyá­solni képes például az USA magatartását is. Különösen akkor, amikor az úgynevezett „olajháborúban” szintén for­gatni kezdik az olajtermelő arab országok a sajátos fegy­verüket: a termelés és a szál­lítás részleges csökkentését. Mindezek alapján a hét vé­gén az arab világ egyes pont­jain, így például a libanoni fővárosban. Bejrútban, amely mindig is az arab világ leg­fontosabb hírközpontjának számított, a politikai megfi­gyelők azt kezdték latolgat­ni, hogy nemsokára elhall­gatnak a fegyverek és elkez­dődhetnek a tárgyalások. A közel-keleti háború is­mét háttérbe szorította a hé­ten sok más, jelentős nem­zetközi eseményt. Pedig ér­demes odafigyelni Jörgensen dán miniszterelnök moszkvai tárgyalásaira: a kis Dánia egyfelől stratégiai jelentőségű ország a Balti-tenger nyugati kijáratánál, másfelől pilla­natnyilag a politikai-gazda­sági súlya is megnőtt. A NATO tagja, méghozzá olyan tagja, amely gyakran helyez­kedett szembe egyes túlzó „atlanti” törekvésekkel, s en­nek kapcsán arra kell gon­dolnunk, hogy 1974 áprilisá­ban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az Észak-atlanti Szerződés Szervezete. A jövő év tavaszán napirendre kerül:. ■is Történelmi visszapillantás MÜNCHENTŐL GLEIWITZIG 5.­ADOLF HITLER ELÉGEDETLEN A müncheni egyezmény megkötése után a Francia K üiügy mi ni sztéri um ha érke­ző diplomáciai jelentések hiába térnek vissza rendsze­resen Németország háborús törekvéseire. A kormány nem akar erőt szembeszeg­ni az erőszakkal, inkább kö­zeledni próbál az agresszor- hoz. A fasizmus veszélyeit felfedő Francois-Poncetet visszahívják Berlinből, aki még utoljára, 1938. október 19—20-án a Hitlerrel foly­tatott búcsúbeszélgetésről így tájékoztatta Georges Bonnet külügyminisztert: „Hitler úr felidézte a mün­cheni egyezményt és sajnál­kozásának adott kifejezést, hogy az azóta eltelt idő nem enyhítette a nagyhatalmak kö­zötti feszültséget és semmikép­pen sem felelt meg reményei­nek. Franciaorsizágot illetően meglehetősen kíméletesen nyi­latkozott, de keserűen emlé­kezett meg az angol magatar­tásról, amely, mint mondta, alighanem valamilyen ereden­dő antagonizmus megnyilatko­zása . . . Adolf Hitler elége­detlen a müncheni szerződés utóhatásaival . . . Ügy látja, hogy a népek közötti viszony egyáltalán nem javult meg, semmilyen közeledés nem jött létre. A válság nem ért véget; ha a helyzet nem változik, rö­videsen újabb válság fogja kö­vetni .., Elmagyarázom neki, hocry ... a saarbrückem bc- srzéd pedig azt a meggyőződést keltette mindenütt, horv az áldozatokat hiába hozták. s hogy nem volt más eredmé­nyük. minthogy megnöveljék a ITT. Reich étvágyát... A Führer tiltakozik. Nem ő kezd­te el. hanem az angolok. Hit­ler azok kö7>é az emberek kö­zé tartozik, ak»ket a legna­gyobb éberséggel kell figyelni, s akit semmieeetre sem aján­dékozhatnánk meg fenntartás nélküli bizalmunkkal.” A francia és az an,goi kor­mány azonban még sem szán­ta rá magát, hogy lavírozó politikáján változtatva eré­lyes intézkedésekkel próbál­ja megállítani az Európát háború felé sodró német ag­ressziót. Ellenkezőleg: a kö­zeledés lehetőségét keresték. Pedig a Führer ekkor még nem érezhette magát elég erősnek az Antanttal szem­ben és ezért a Reich diplo­máciája olyan lépéseket tett, amelyeknek célja az volt, hogy kétoldalú megegyezés­sel megbontsa Anglia és Franciaország akcióegységét. A francia nagykövet — nyil­ván kormánya utasítására — nem is zárkózott el ez elől a megoldás elöl. Fran- cois-Poncet is beszámol már arról, hogy a búcsúlátogatá­sa során Hitlernek az alábbi kérdést tette fel: „Vajon a müncheni egyez­mény csak epizód-e, amelynek nincs folytatása, vagy pedig épp ellenkezőleg, a szerzett ta­pasztalatok azt bizonyítják-e, hogy a demokráciák és a te­kintély! rendszerek együttmű­ködhetnek az általános, béke megteremtésén, s hogy vajon nem lehet-e továbbfejleszteni ezt a tapasztalatot, nagyobb eredményeket nevelni belőle, hogy Európát lassanként nor­mális életkörülmények közé vezessük vissza? Hitler úr nem inszlsztál. Kijelenti, hogy a maga részéről egy véleményen van velem . . . Miért előzékeny Franciaországgal sízem ben? Mert maga is osztja, legalább­is időnként, a legtöbb német­nek azt az érzését, hogy már belefáradtak az évszázados párbajba; ezt az érzést ma még megerősíti a müncheni találkozás emléke, a rokon- szenv, amelyet Daladier elnök keltett beune, s az a fel­tevése, hogy országunk fejlő­dése ma olyan irányban ha­lad, hogy hamarosan jobban meg fogja érteni, méltányolni fogja a harmadik Reichet. De ugyanakkor bizonyosak lehe­tünk abban, hogy a Führer hű marad ahhoz az elhatározásá­hoz, hogy megbontja az angol —francia szövetséget és állan­dósítja nyugaton a békét, hogy szabad kezet nyerjen kele­ten”. Hitler tehát feledve alig háromhetes fogadkozását, is­mét ienyegetőüzjk, válságot, háborút emleget. Franáaor- S2ág kormánya pedig, annak ellenére, hogy a jelentések­ből látnia kellett, mire megy a játék, keresi a megegyezés, a „demokráciák és a tekintélyi rendszerek együttműködése továbbfejlesztésének lehető­ségét”, Hitler barátságát — még annak árán is, hogy szembe kerül régi nagy szövet­ségesével, Angliával. Nem Daladier-n múlott, hogy ta- pogatodzó lépéseit végül is nem koronázta siker. A francia kormány, hogy ezzel is demonstrálja köze­ledését a fasiszta Németor­szághoz, a Hitlerrel szemben fenntartásokkal élő Franco- is-Poncet-et visszahívta Ber­linből. Helyére Coulondre személyében olyan új nagy­követet nevezett ki, aki kö­zelebb állt a németekhez, megértőbb volt Hitler törek­véseivel szemben. Az új nagykövet bemutatkozó láto­gatásakor — nyilvánvalóan a kormányától kapott leg­újabb utasítások alapján — még nyíltabban vetette fel a két ország közeledésének le­hetőségét. Jelentése, amelyet erről a beszélgetésről kül­dött Georges Bonnet külügy­miniszternek. jellemzően tük­rözi, hogy a két ország kö­zötti viszony hogyan válto­zott a nagykövet személyé­hez kapcsolódóan is: Biztosítottam Hitlert, hogy „toKerCtes lojáiizmuáaáí logout Koteiessegeuiet edátnt... f el­tétlenül oizom uooan. hogy. a Két ticp tartós uat-u ny­ila log egyiitátoal kerülni . .. A Irancia nép úgy látta, hogy a müncheni egyezmény meg­nyithatja a közeledés útját. .. Hitler úr kijelentette, hogy tel­jesen osztja szempontjaimat, hogy maga is azt szeretné, hogy az a tárgyalási készség, amelyet már elődömnél meg­állapított, haladék nélkül cse­lekedetekben nyilvánulhatna meg ... A magara részéröl hangsúlyoztam, mennyire lon- tos volna, ha a két ország megindulna a kibékülés, s az együttműködés útján . . . Hit­ler úr ezután elbúcsúzott tő­lem, kezet szorított és megje­gyezte (Daladier-ről): Mindket­ten régi frontharcosok va­gyunk, s ha valaha nehézsé­gek merülnének fel, békésen meg fogjuk oldani őket. Ez a szellem hatja át a nemzeti szocialista rendszert s ennél­fogva nem mulasztottam cl, hogy Berlinbe való hazaérke­zésem után azonnal ne he­lyezzek el egy koszorút az Is­meretlen Katona sírjánál.” Ez a koszorú, bizony, a kö­zeledés koszorúja volt a ja­vából és hamarosan — a Führer óhajának megfelelő­en — „haladék nélkül csele­kedetekben” realizálódott. 1938. december 6-án Georges Bonnet és Ribbenlrop közös nyilatkozatot írt alá, amely­ben megállapítják, hogy nincs területi követelésük egymással szemben; a két ország között jószomszédi vi­szonyt létesítenek, a vitás kérdéseket tárgyalások útján tisztázzák. A nyilatkozat ál­talános megállapításait az egyetértésről a hivatalos kommüniké már konkréteb­ben fogalmazza meg: „A tárgyalások folyamán megvizsgálták a legfontosabb európai problémákat, főként azokat, amelyek Franciaország és Németország politikai és gazdásági kapcsolatait érintik.” Ezek a problémák és ezek a kapcsolatok minden bi­zonnyal tartalmazzák Cseh­szlovákia és Franciaország viszonyát. Németország el­képzeléseit az ..Üj Euróoa” felépítéséről. A francia kor­mánynak tisztában kellett lennie azzal, hogy a közéo- európai válság még nem zá­rult le. Németország továb­bi területi, politikai követe­léseket támaszt az eddig el­ért sikerei, az Antant gyen­geséget mutató politikájának ismeretében. A lecke azon­ban még nem volt elég, Fran- cois-Poncet figyelmeztetése csak falra hányt borsó volt. A francia—német nyilatkoza­tot követően Georges Bon­net nyilatkozatában külön is biztosította Hitler és kabi­netjét. hogy a francia kor­mánynak nincs szándéká­ban fegyverrel meggátolni agresszív lépéseit. Barbarits Miklós {Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom