Észak-Magyarország, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-09 / 185. szám
1973. aug. 9., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Sakk Befejeződött a Heves megyei Sporthivatal párád fürdői mesterversenye, amelyet magas színvonal és sportszerű légkör jellemzett. Az «den holtverseny alakult ki, s bár Grács nyerte, egyedül Kádas maradt veretlen, s ezzel életében először teljesítette a mesteri normát. Végeredmény: ,1. Grács (Ganz-VILL) 8,5, 2. Kádas vDVTK) 8,5, 3. Széles (Szegedi VSE) 8, 4. Várasdy (Szegedi VSE) 7,5 ponttal. A másik diósgyőri, Szurovszky 6 ponttal a nyolcadik helyen ^egzett. Edzőtábor Az ÓKSE vívó szakosztálya 1973-ra vállalt minősítési tervét az első fél év alatt teljesítette. Az eredményes munka növelése érdekében augusztus 6-án, hétfőn tíznapos edzőtáborba utaztak a vívók, Tornaszent- andrásra. . DVTK—LMTK 3:1 (0:1) Diósgyőr, 800 néző, vezette: Dévai. DVTK: Szabó — Kovács, Hajas, Váradi (Gál), Hajdú — Oláh (Egri), Salamon, Kolláth — Tatár, Horváth, Görgei (Fekete). Szépszámú szurkolósereg volt kíváncsi a Diósgyőr főpróbájára a vasárnapi NB. I. B-s rajt előtt. A 3. percben felcsattant a taps egy Salamon-alakítás után. A 10. percben Oláh két védőt és a kapust is kicselezett, de kapu mellé pörgette a labdát. Görgei, majd Tatár hagyott ki óriási helyzetet. (Az J. negyedórában tetszettek a távoli lövések, nem tetszettek a pontatlan, vagy csinbe adott labdák.) A 23. percben Oláh csak a kapussal állt szemben és újra csak a jobb sarok mellé durrantott. Két perc múlva a Haisz buktatásáért megítélt büntetőt Druzsin értékesítette, 0:1. (A II. negyedórában feltűnt, hogy milyen rosszak a beadások: az első védőn elakadtak, vagy jócskán elkerülték a társakat.) A 34. percben Oláh kihagyta harmadik ordító gólhelyzetét is, közelről a kapusba vágta a labdát. Egyre inkább zúgolódott a közönség. A 40. percben ismét Oláh gurított ■a jobb sarok mellé. (A IIf. negyedórában már nyilvánvalóvá vált, hogy Tatárnak Oláh helyén jobban menne, az ö helyén pedig egy szélsőnek.) Szünet után a IV. negyed lagymatag játszadozással telt el. A 60. percben történtek a diósgyőri cserék. Két perc múlva Kolláth vezette fel a labdát, s lőtt. Bár a kapus beleütött, a labda a bal alsó sarokba vágódott. 1:1. A 69. percben Horváthtól visz- szakapott labdát Egri a jobb- összekötő helyéről a kapu jobb oldalába vágta. 2:1. (Az V. negyedórában furcsa volt, hogy Salamon milyen gyakran maradt hátul, s hol Hajas, hol Gál húzódott előre.) A 80. percben Horváth szép cselek után lőtt 14 méterről a jobb sarokba, 3:1. A mutatott játék elég vérszegény volt, bár messzemenő következtetéseket nem szabad levonni belőle. Akiit- látták a DVTK-t Jugoszláviában, azt mondják, hogy ég és föld a különbség az Ottani és a szerdai játéka között. Mindenesetre Egri jól mutatkozott be, s ahogy mondják, ha nem sikerül a főpróba, sikerül az előadás. (Ny. P.) Spartakiád mozaik KanuB'a céloz .leiepet a Nógrád megye—Borsod megye női kézilabda mérkőzésről . Fotó: Szabó István ötéves a KPVDSZ-nél a szervezett tömegsport, s az tdei edelényi verseny volt a negyedik megyei döntő. A szervező KPVDSZ sportbizottságának nagy segítséget nyújtottak a helyi szervek, az áfész, s a nagyszabású tömegsport-versenynek otthont biztosító Edelényi Bányász. A MÁV is „besegített” egy különvonattál. A társadalmi összefogásnak köszönhető, hogy ideális körülmények között került sor a rendezvényre. * Természetesen a vállalatok is nagy támogatást adtak. A felajánlott tiszteletdíjak: zsebrádió, porcelán dísztárgyak, kerámiák, készletek — amit az egyes versenyszámok győztesei kaptak az érem és oklevél mellé — értéke meghaladta a 10 ezer forintot. Nem véletlenül jegyezte meg egy aktív sportoló, hogy ez a díjazás egy magyar bajnokságon is „elment" volna. * Hajtottak a versenyzők becsülettel. Szikrázó összecsapások kispályás fociban férfiaknál, nőknél egyaránt, lendületes kézilabda-, röplabdacsaták, s az atléták lelkes küzdelemsorozata maradandó élményt jelentett. S ami a legszebb volt, hogy a Utolsó nap a nagy túra előtt. A kajakok többsége már az utánfutón. Árnyas fűzfa alatt öt hatalmas nylonzsákban a kaja. A lányok és a fiúk valamennyien a DVTK Csorba-telepi vízitelepének teraszán ücsörögnek. A legutolsó „otthon- ne-feledd” dolgokat beszélik meg a rekkenő hőségben. — Ki a legfiatalabb túrázó? — Lénárt Erika. — Mit vársz a túrától? ■ — Jól jön a kikapcsolódás az idény után. Biztos jól érezzük magunkat. — Jól — nevet Pelrás Mihály, aki tavaly már részt vett egy túrán, Tokajtól De- ninvárosig 'anátolt. — Elkapott bennünket az eső, jól megáztunk... Jó kedvvel készülnek a srácok, kilenc lány, hat fiú a hosszú útra. Tokajtól Szegedig. Egyes és kettes egységben teszik meg a Tiszán sportszerű küzdelmek minden részvevőjének arcán ott sugárzott a sport, a játék önfeledt öröme. * Akadtak érdekességek is bőven. A súlyemelők 60 kilogrammal kezdtek. No- vák, a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat dolgozója, mivel más sportágban is indult, már csak 80 kilogrammal kezdhetett, s ennél a súlynál sokan „elvéreztek”. Ö azonban simán kilökte, s végül is 100 kilogrammal biztosan nyert.' * Ha már az erps embereket említettük, papírra kívánlco- zik a kötélhúzók versenye is. Nagy csatát vívott a Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat és a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat csapata. Feszültek az izmok, és a kötél, de egyik csapatnak sem sikerült „elhúzni” a másikat. A nagy küzdelemben a pattanásig feszült kötél bizonyult a gyengébbnek és elszakadt. Kicsi a csomó, nagy a rakás leit a kötélhúzókból. S ez még egyszer megismétlődött a „restaurált" kötéllel. Volt nevét és, élcelődés és szerencsére új kötél is a három darabra szakadt régi helyett. Kossárik Nándor a 400 kilométert. Napi 40 kilométert lapátolnak egyhuzamban, aztán szabadfoglalkozás. A lányok főznek. — Ki a főszakács? — Olyan n/incs. Hárman főzünk. Ki mihez ért. — Például zsíroskenyeret. A tizenöt versenyző és két vezető sátrakban alszik. Ügy tervezik, hogy augusztus 17- en érkeznek Szegedre. 18— 19-én már indulnak a szegedi szabadtéri játékok alkalmából sorra kerülő kajak-kenu versenyen. — Lehet lazítani? — kérdezem a túrát vezető edzőtől, Urbán Gyulától. — Igen. A túra feloldja a versenyidény végeztével u Csorba-telepi tó okozta idegi fáradtságot. Pihentető jelleggel ütemeztük be. Ez umolyan nyaraláspótló, de sportbeli értéke is van. Tulajdonképpen már 1974-re készülünk vele. ■— Elég a kaja — bökök a a zsákok felé. — Áh — mondják kórusban. — Hogy lenne elég. Ez csak négy napra van . (Közben Urbán edző megsúgja. hogy az öt hatalmas zsákban még a kenyér sincs benne, majd Tokajban vesznek.) A túrázók visznek filmfelvevőt, fényképezőgépet, Vass Zsuzsa még naplót is ír majd. És mesélik, hogy haj- nalanta indulnak, amíg nincs olyan rekkenő hőség. A napi 3—4 óra lapátolás után bőven jut idő focira. fejelóbajnokeágra („orrcsonttörésig”) — természetesen a lányok is beszállnak. — Könyveket visztek? — kíváncsiskodom. — Szakácskönyvet — zeng a fiúk kórusa, de a lányok is nevetnek. — Erről jut eszembe. Lelakatoltátok a kaját? — kontráznák a lányok. — Le — válaszolnak a fiúkra pillantva. Aztán hamarosan végesza- kad az élcelődésnek. Még néhány tanács: vegyél gumilabdát, intézd el az elsősegélyládát stb, aztán indulás haza csomagolni. A DVTK sportiskola 15 kajak-kenusa tegnap, szerdán délelőtt elindult a tiszai túrára. A fiatalok minden valószínűség szerint utolérik a Tisza-túra részvevőit, akiknek két nap előnyük van. Jó utat, kajakosok! Nyitray Péter 1973. augusztus 9.. csütörtök A nap kelte 4.31» nyugta 19.07 órakor A hold kelte 16.20, nyugta--------órakor N évnap: Ernőd Tíz évvel ezelőtt, 1963. augusztus 9-cn halt meg — 72 éves korában — Bebrits Lajos, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom régi harcosa, újságíró, miniszter. tó ér járás —-----V árható időjárás ma estig: felhőátvonulások, már csak néhány helyen esővel, zivatarral. Az esős, sokfelé viharos északnyugati, északi szél ma mérséklődik. A nappali felmelegedés a Dunántúlon erősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet ma 22—26 fok között. — Ismét szervez nyelvtan- folyamodat a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Miskolc városi szervezete. A már hagyományos nyelvtanfolyam mellett esetleg szó lehet arról is, hogy — ha érdeklődés lesz — néhány ritkábban használt nyelvből is indítsanak tanfolyamot. Jelentkezéseket egyébként augusztus 15-től fogadnak el nyelvtanfolyamaikra. — Űj, 6 tantermes szakmunkásképző iskola és 200 férőhelyes diákotthon építését kezdték meg a közelmúltban Sárospatakon. A létesítmények elkészítését a lakosság és a városban levő üzemek társadalmi munkával is segítik. — MEGKEZDTÉK a nemrégiben feltárt, több mint 5 millió tonnás pátvasérc- tömzs kibontását a rudabá- nyai vasércbányában. Egész hegyet, mintegy 10 millió köbméter meddőt hordanak el, hogy a tömzsöt kitermelhessék. — NAGYSZABÁSÚ hangversenyre készül a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Mura Péter vezényletével augusztus 20-án a diósgyőri várban mutatják majd be Haydn Teremtés című oratóriumát. A hangversenyen Horváth Ekzter, Köröndi György és Gregor József működik közre. — Nemzetiségi esteket rendeznek ezekben a hetekben Baranya megyében. Mohácson és a megye öt más nemzetiségű községében szerb-horvát és német nyelvű ünnepi műsorokkal, a nemzetiségi művészeti csoportok közreműködésével minden alkalommal sok né- zfet, hallgatót vonzanak a művelődési intézményekbe. — ÜJ KENYÉRGYÁR épült Hatvanban. A gyárból naponta 130 mázsa friss kenyér kerül a lakossághoz. Az új üzem sokat segít a selypi iparmedence kenyérellátásában is. — Dux Erika zongoraművésznő, a Debussy szülővárosában, Saint Germain en Daye-ben rendezett zenei emlékversenyen első díjat nyert. — MISKOLC VAROS újonnan alakult úttörőzenekara első fellépésére készül. A fúvószenekar augusztus 20- án mutatkozik be a város közönségének. — Négyezer vagon paradicsom feldolgozására rendezkedett be a Kecskeméti Konzervgyár, az ország legkorszerűbb feldolgozó üzeme. Itt sűrítményen kívül paradicsompor is készül. — A NYÁRI SZÍNHÁZ sorozatban augusztus ll-én, szombaton este fél 8 órakor a Pinceszínház Petőfi A helység kalapácsa című művét, a Szkéné Színpad az Aucasin és Nicolette című ófrancia széphistóriát mutatja be a diósgyőri várban, — Hat-hat borsodi pedagó- guscsalad nyaral kéthetes váltásokkal Balatanfüreden, a Pedagógus-szakszervezet Borsod megyei Bizottsága által építtetett új családi üdülőben. — Fehér Da jós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a Minisztertanács elnökhelyettese — dr. Kovács Sándornak, a SZÖVOSZ általános elnökhelyettesének társaságában — szerdán látogatást tett a Nagyvásártele- pen. a ZÖDDÉRT Vállalatnál. A látogatáson jelen volt dr. Sághy Vilmos, a belkereskedelmi miniszter első helyettese, dr. Vallus Pál, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökhelyettese és Pa- tay János, a SZÖVOSZ elnökhelyettese is. — A saigoni csapatok júliusban a Mekong folyó deltavidékének nyugati részében 500 támadó hadműveletet indítottak a felszabadított területek birtokba vételére — jelenti a Felszabadulás hírügynökség. — Mahmud Riad, az Arab Diga főtitkára a kairói A1 Akhbarnak adott interjújában életbevágóan fontosnak ítélte meg egy arab csúcs- értekezlet összehívását. Annak a véleményének adott kifejezést, hogy a csúcstalálkozó az arab világ sok időszerű problémájára találhatna megoldást. — KEDDEN az észak-írországi Newry-ben tíz rendőr könnyebben megsebesüli egy bombarobbanás következtében. A bombát ismeretlen tettesek helyezték el a rendőrőrs közvetlen közelében, a merénylőknek sikerült elmenekülniük. Emlékszik még? A IC SZTli S MEGLEPETESE! ' i \ ' ' Szerezzen örömei családjának! ijjabb hirdetésünk egy bét máivá ugyanitt Tokajtól Szegedig