Észak-Magyarország, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-24 / 197. szám
Színes, gazdag program Honvédelmi repülőnap Tokajban A repülőnapok évről évre megmozgatják egy-egy helység, sőt az egész környék lakosságát. Látványosak ezek a bemutatók, hiszen például a kötelékrepülést, vagy a levegőből csoportosan aláereszkedő ejtőernyősöket valamennyien megcsodáljuk; azonkívül izgalmasak is, hiszen a lökhajtásos gépek kü- 'önböző manővereit, vagy egyéb gépek bemutatóit lélegzetvisszafojtva figyeljük. A látványosságon, az izgalmon kívül a majálisok, a népünnepségek vidám hangulata is rányomja bélyegét e repülőnapokra, ugyanakkor nevelő, formáló hatásuk is elvitathatatlan. Szeptember első napjaiban Tokaj lesz a színhelye a honvédelmi és repülőnapnak. A gazdag program már elkészült, és minden biztosíték megvan rá, hogy az érdeklődők színvonalas légi- és földi bemutatók részeseivé lesznek. A honvédelmi és repülőnap műsora 9-én, vasárnap 10 órakor kezdődik. Először a légibemutatókra kerül sor. Motoros- és vitorlázó gépek egyaránt szerepelnek a programban. Egyéni és kötelék- műrepülés után az ejtőernyősök következnek, majd a látványosságában is izgalmas, mindenki által kedvelt ballonvadászatra kerül sor. A lökhajtásos gépek veszik birtokukba a légteret, aztán helikopter-bemutató következik. A technikai bemutató a határőrség és a néphadsereg életébe enged bepillantást, és bizonyára szintén sokak érdeklődését felkelti majd. A mintegy kétórás légi műsor után repülőmodellezőbemutatóra kerül sor — immár a földön. A szintén rendkívül érdekes rádió, iránymérő-bemutató (rókavadászat) lesz ezután, majd birkózó-bemutató következik. A lövészalakulat harcászati bemutatója méltó befejezése lesz a több órás, színes, mozgalmas programnak. Este a honvédelmi bállal zárul az MHSZ, a határőrség és a honvédség által rendezendő, nagyszabású honvédelmi nap. Tői mini kétmilliót nyert Kifizették a loitó-főnycrcmcnyt Az Országos Takarékpénztár Somogy megyei Igazgatóságán csütörtökön kifizették a 32. heti öttalálatos lottószelvényre járó 2 178 809 forintos főnyereményt. A nyertes egy 63 éves kaposvári nyugdíjas, aki nyereményének felhasználásáról később dönt. A nyeremény ösz- szegét a felhasználásig takarékbetétben helyezte el. Wcolcpetés a régészeknek A székesfehérvári belváros ismét meglepetésekkel szolgált a régészeknek: a Rózsa utcában középkori templom szentélyének maradványaira bukkanlak. A Közép- iurópában egyedülálló építészettörténeti jelentőségű templom feltárása során eddig előkerült a szentély északi, kváderköves fala. A régészek folytatják a feltárást A templom a feltételezések szerint a polgároké volt. A feltárások befejezése után bemutatási és terepkialakítási tervet készítenek, s az Országos Műemléki Felügyelőséggel közösen alakítják ki Székesfehérvár új látványosságát. Szóváltás közben Hátba szúrta ótettársát Herczegh János 31 éves. büntetett előéletű alkalmi munkás’ kókai lakásán szóváltás közben konyhakéssel hátba szúrta élettársát Palotai Hiffaelné 32 éves háztartásbelit, aki a helyszínen meghalt. A Pest megyei Rend- ö--főkapitányság Herczegh .nőst előzetes letartózía- sba helyezte és eljárást indított ellene. Kiskunhalas határában Hunyadi Sándor 19 éves eladó. tompái lakos motorkerékpárjával, nekiütközött egy előtte haladó, szabályosan kivilágított lovas kocsinak. A baleset következtében a motorkerékpáros a helyszínen meghalt. Utasát, Barát László 13 éves tsz-tag, tompái la. kost súlyos állapotban szállították kórházba. Szabolcs-Szatmár megyében, a pátrohai vasútállomáson Horváth Bertalan 67 éves nyugdíjas, helyi lakos tilos helyen akart a síneken áthaladni, egy villany- mozdony halálra gázolta. TELEX kémek A bagdadi rádió bejelentése szerint augusztus 20- án kivégezték az iráni hírszerző szolgálat három ügynökét. akiket június 11-én ítéltek halálra. A kémhálózat másik öt tagja fegyházbüntetést kapott. Uohbanás A csütörtökre virradó éjszaka gázrobbanás történt a wuppertali (NSZK) óramúzeum műhelyében. Hárman meghaltak, nyolc személyt a | szerterepülő törmelék megsebesített. 7 űzvész Csütörtökre virradóan tűzvész pusztított az NSZK egyik legmagasabb épületében, egy 43 emeletes frankfurti irodaházban. A károkat több millió márkára becsülik. A rendőrség arra gyanakszik, hogy gyújtogatás történt. Földrengés Halálos vasúti baleset Özdon j Ejnvc... A miskolciak — sajnos — már beletörődtek, megszokták, hogy a. Tiszai pályaudvar olyan, amilyen. A vonaton ide érkező vendégek azonban nehezen értik meg, hogy az ország második városának — enyhén szólva — ilyen „elmaradott’ a pályaudvara. Es mit meg nem tesz a jő miskolci az öreg Tiszaiért?! a minap is védelmezni próbáltam egy népes vendégsereg bősz szidalmaival szemben. Gyengécske érvekre alapozott védőbeszédem már-már sikert aratott, amikor egyikük megjegyezte: „Erről a pályaudvarról még tetelefonálni sem lehet!”. Fogadást ajánlottam, hogy igenis lehet, de vesztettem. Persze, lehetne telefonálni, ha az állomás csarnokában található egyetlen nyilvános telefonkészüléket üzemképes állapotban tartanák. Néhanapján állítólag használható a készülék. Nekem nem volt vele szerencsém. Pedig kíváncsiságból három egymást követő napon is ki- villamosoztam a Tiszaira, hogy onnan hívjam fel „nagyigényű” vendégeimet, s a. helyszínről folytassam „védőbeszédemet”. A Tiszai pályaudvarról továbbra is az a véleményem, hogy „ez van, ezt kell szeretni”, de arra, aki azt az egyetlen nyilvános telefonkészüléket sem tudja rendben tartani, haragszom. fp. *•) 5.1 erősségű földrengést észleltek az Alaszkához tartozó Kodi^k-sziget övezetében. Károkról nem érkezett jelentés. Fkszerrahlás Négy álarcos fegyveres hatolt be egy madridi ékszerüzletbe és 6 millió peseta értékű ékszert zsákmányolt. Nem feledkeztek meg arról sem, hogy lehúzzák a tulajdonos ujján ékeskedő pecsétgyűrűt. Áradások Hivatalos közlés szerint csütörtökig 263 halálos áldozata volt a pakisztáni áradásoknak. Az Indus átszakította gátjait és elárasztotta Dabu és Tarka- na körzetének szántóterületeit. A 49. húzás Az Országos Takarékpénztár augusztus 27-én, hétfőn és 28-án, kedden Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban rendezi a gépkocsi nyereménybetétkönyvek idei harmadik, sorrendben 49., sorsolását. A húzáson az április 30-ig váltott és a július 31-én még érvényben volt ötezer és tízezer forintos gépkocsi nyereménybetétkönyvek vesznek részt. Hétfőn a vidéken váltott betétkönyveket, kedden pedig a budapestieket sorsolják. Szent leréz és az ördögök megkísérelte az át.iutást, és az Ózdi Kohászati üzemek Diesel-mozdo’-”'a elé lépett. Az egyébként szabályosan haladó mozdony elütötte, és mintegy 5 métert tolta maga előtt a szerencsétlenül járt asszonyt, aki a helyszínen meghalt. A felelősség megállapítására vizsgálat indult. Az cdclényi Couhurg-kastély Románia felszabadulásának évfordulóján, augusztus 23-án mutatták be a premier-mozik azt a román filmet, amely a hitleri megszállás ellen Észak-Erdclyben folytatott harc egyik epizódját, két román ' ejtőernyősnek a Szent Teréz magaslat viaduktja felrobbantásáért vívott küzdelmét és egy szép, fiatal nővel való találkozását ábrázolja. Képünkön a film egyik jelenete. (Júlia alakítója Nagy Réka.) Tegnap, csütörtökön délelőtt 11 óra előtt néhány perccel halálos közlekedési baleset történt Özdon, a Vár- kony felé vezető vasúti sorompónál. sárik Gusztávné 67 éves nyugdíjas, helybeli lakos a leengedett vasúti sorompót megkerülve — a szemtanúk elmondása szerint, érthetetlen módon — Fotó: K. Pál János Újhelyi újdonság: Zemplén divatház Sátoraljaújhelyen jelentősen korszerűsödött, bővült az utóbbi években a kereskedelmi hálózat. A napokban nyitották meg a város ruházati kereskedelmének egyik korszerű, új üzletét, amelyet régi helyiségek átalakításával létesítettek. Egy hármas társulás, a Hegyalja Ruházati Szövetkezet, a Sátoraljaújhely és Vidéke Áíész, valamint a Budapesti Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat összefogása eredményezte ezt az új kereskedelmi létesítményt, a Zemplén divatházat. A mikrovilág fotózása „Beszélgetés” ibolyántúli sugarakkal Az autógyártásban fordulópont az új törekvés: a maximális biztonságot nyújtó ko_ csík előállítása. A ma egyre több és nagyobb veszélynek kitett autósok számára biztató beszámolót közöl a Delta Magazin új száma a 6 országban kidolgozott 13 kísérleti biztonsági autóról. A lap a biológia új szenzációjáról is beszámol: szovjet felfedezés szerint a sejtek ibolyántúli sugarak révén érintkeznek, „beszélgetnek” egymással. Cikkeket közöl a Delta a kozmikus sugárzásról, a mikrovilág fotózásáról, a jövő képernyőjéről, anatóliai ásatásokról, beszámol a minikomputerek térhódításáról, a „gépműtéttel” megkísérelt növénynemesítésről (s így fehérje nyeréséről a levegőből) a jövő elektronikus képernyőjéről, s egy új magyar találmányról, amely a sportversenyek hagyományos mérőszalagját gyorsabb és pontosabb elektronikus módszerrel helyettesíti. Bemutatja a stadionok, szabadtéri színpadok védelmére alkalmas változtatható tetőket és a jövő irodáinak építhető íróasztalait. íróasztal-gépeit. Bravúros fotók szemléltetik a rovarok „légi akrobatikáját”, repülésük sajátos titkait. Ezenkívül számos hír, információ, képes tudósítás és a közkedvelt Delta-lexikon egészíti ki a lap új számát, amely ezúttal is száznál több látványos — javarészt színes — fotót közöl a természettudomány és a technika minden területéről. ESZAKMAGYARORSZAG. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség; Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. Köz- oonl: 36-132 16-672. 35-380. 36-579 Titkárság- 16-886 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16 450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049 Munkás- levelezés panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel- Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon; 16-213 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesftőknél Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint. Index: 25 655. Irányítószáműnk: 3527. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN. ( ÉSZflKMflGfABBBSHB