Észak-Magyarország, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-01 / 152. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 T973. július 1., vasárnop Veszprémből jelentjük: Befejeződött a III. tévé-találkozó Szombaton délután zsúfolt széksorok előtt, a nagyközönség és nem utolsósorban az érdekeltek figyelmétől kísérten lépett a mikrofonhoz a Veszprémi Vegyipari Egyetem aulájában Fábri Zoltán filmrendező, a 111. veszprémi tv-találkozó zsűrijének elnöke, hogy kihirdesse és meg is indokolja a döntést, mely alkotások, illetve rendezők találtattak az idén érdemesnek Borsos Miklós Ba- laton-szél című szobrára, illetve az abban megtestesülő díjazásra. A befejező aktus előtt azonban még szólnunk kell a találkozó utolsó két napjáról. Pénteken délelőtt megtartották a fesztivál nagy tanácskozását. Az ankétra igen nagy számban eljöttek a televízió alkotói, írók, tudósok. szociológusok, a fővárosi és vidéki sajtó televízióval foglalkozó munkatársai, kritikusok. Szinetár Miklósnak. a Magyar Televízió főrendezőjének, a találkozó igazgatójának bevezetője után Almási Miklós kritikus, a Magyar Színházi Intézel főmunkatársa, a filozófiai tudományok doktora tartott vitaindító előadást a televíziós művészeti műfajok helyzetéről, a felnőtté vált televízió gondjai közül két igen fontos témakört emelt ki: a televízió sajátos, a filmtől, színháztól, rádiótól eltérő adottságaiból adódó esztétikai követelményeket, valamint a tv-játékok helyét és szerepét a közművelődésben. Az" előadás több megállapítása — amelyeket itt nincs helyünk részletezni — részben vitára, részben továbbgondolkodásra sarkall és erre indította a tanácskozás részvevőit is. A vita sokszínű, több érdekes gondolatot adó volt. Alkotói gondokat éppen úgy feltárt, mint a televízióval szembeni táfsadal- mi elvárásokat. Gondok, kívánságok, igényók egyaránt megfogalmazódtak, nem egy esetben meglehetős szenvedélyességgel. A vita nem hozott, nem is hozhatott olyan eredményeket, amelyek a televízió művészeti alkotómunkáját egyik napról a másikra érdemben megváltoztathatják, de az alkotó folyamatok sok neuralgikus pontjára ráirányította a figyelmet, a helyzetfelmérésekhez sok értékes és a gyakorlatban hasznosítható adalékot szolgáltatott. A délutáni, illetve esti órákban befejeződtek a vetítések, bemutatták a még hátralevő öt filmet. Érdemes itt megemlíteni, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően a találkozó műsora szakosodott, a versenyben drámai alkotások, valamint Rsinhardt- év for dúló Max Reinhardt szeptember 9-én lenne 100 éves, ha élne. A színházkirály születésének centenáriuma alkalmából szimpóziumot kívánnak rendezni. New Yorktól 200 mérföld- nyire északnyugatra, Bing- hamtonban összeültek Max Reinhardt hajdani színészei és munkatársai, hogy előkészítsék a szeptemberi Rein- hardt-centenárium ünnepségeit. Binghamton néhány év óta — Salzburg és Bécs mellett — a Reinhardt-kutatás fontos központjává fejlődött. A szeptemberi szimpózium előadásainak középpontjában Reinhardt szellemi hagyalé- ta áll majd. zenés drámai művek vettek részt. A műfaji azonosság megkönnyítette a versenyző művek egybevetését, jobb lehetőséget biztosított az alkotóerő-kifejezési formák, módszerek összehasonlítására. így most a zsűri a primus inter pares elv alapján ítélhette oda a díjakat, a hasonlók közül legjobbnak ítélhető műveknek. A szombati nap a záróünnepség előtt ígért egyéb érdekességet is. Délután bemutattak két olyan tv-filmet, amelyek majd a későbbiekben kerülnek képernyőre, a Csokonai-vígeposz — Doroty- tya, vagyis a dámák diadalma a farsangon — színes tv- változatát, Horváth Jenő alkotását és Bárány Tamás Velünk kezdődik minden című regényének Gaál Albert rendezte tv-adaptációját. Ezeket a filmeket — a versenyfilmekhez hasonlóan — a környékbeliek otthon is foghatták. Pénteken este befejeződött a nemzetközi telemeeting bemutatósorozata is. A küllőid) képviselők, filmszakemberek 28 filmet néztek meg, de közülük, többen olyan filmeket is megtekintettek, amelyek nem szerepeltek a nemzetközi bemutató programjában. Természetesen a telemeeting kereskedelmi haszna ma még nem mérhető le, de a külföldi vendégek megnyilatkozásai szerint nagyobb szabású üzletkötések. íilmvá- sárlások várhatók szinte mind a 14 részt vevő ország részéről. Veszprém városa ismét igen jó házigazdának bizonyult. Kellemes, hangulatos volt a találkozó, a hazai és külföldi vendégek egyaránt jól érezték magukat. A ..Balaton közelsége” és a hétköz- beni kedvező időjárás sokat ..segített,” a rendezőknek. A bemutatók és a vita számos tanulsággal szolgáltak, amelyekre még' érdemes lesz visszatérnünk. A III. veszprémi találkozó díjait a következők nyerték. Fődíj: Egy óra, három arc (rendezte Horváth Ádám), Jó estét nyár, jó estét szerelem (rendezte Szőnyi G. Sándor), Diagnózis (rendezte Esztergályos Károly). Külön- díj: Palotai Boris A nyitott könyv Szerelmespár-novel- lájának másik epizódja, A két reszelő forgatókönyvéért, Czabarka György A tekele város operatőri munkájáért, Dayka Margit A fekete macska főszerepéért, Avar István, a György barátban nyújtott alakításáért, Hau- mann Péter A főnökben nyújtott alakításáért és Mi- hályfi Imre A főnök rendezéséért. Benedek Miklós Megjelent a júliusi Napjaink Megjelent a Napjaink júliusi száma. Borsod megye irodalmi és kulturális folyóirata ezúttal is gazdag olvasnivalót kínál barátainak. Különösen szép választékot nyújt lírai anyaga, amelyben többek között Serfőző Simon és egy egri gimnazista, Szokolay Zoltán verseit j is olvashatjuk. A novellatermésből Gergely Mihály A főportás örömei című elbeszélését és Péntek Imre Turmix, ebédig című riportját emeljük ki. Pataki dialógus a diákna- i pok után címmel Berecz Jó- j zsef tollából olvashatunk i megemlékezést, mely összegzés és a tanulságok megvonása is egyben. Fekete Gyula: Egy korty lenger ..sorozatában” Zavaró tényező címmel gyermekeinkről ír. Azokról a jelenségekről, melyek folytonos erőfeszítéseink közben zavaró tényezőként jelen vannak társadalmunkban. Érzéketlenségből vagy felelőtlenségből adódóan az „utánpótlás” ellen dolgoznak. A könyvek között rovatban Reményi József Tamás vonja meg a könyvheti líra mérlegét. Megállapítja, hogy „olyan mennyiségű líraanyag, mint az idei könyvhéten, még sohasem volt”. A költészet napja ürügyén Horpá- csi Sándor tallózott a folyóiratok versrovatában. (csutorás) SZLOVÁK TÁNCOK Czinke Ferenc munka,ja Felavatták a víziorgonát o Tegnap délelőtt 9 órakor, a megyei Rónai Sándor Művelődési Központban folytatódott a II. vasas dalosiinnep rendezvénysorozata. A részvevő kórusok tagjainak jelenlétében ünnepélyesen felavatták azt a víziorgonát, amely nyolcvan esztendővel ezelőtt a régi vasgyár imrn- káséttennében. állt és a/, ebédszünetben szórakoztatta a vasgyár dolgozóit. A víziorgonát az első világháború kitörésekor selejtezték ki, s a gyár egyik munkása őrizte meg, mígnem Kovát« György, a megyei művelődési központ igazgatója fel nem fedezte. Az érdekes és értékes víziorgona helyreállításában a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár dolgozói, a kohászati mintakészítő üzem munkásai jeleskedtek, s így ma délelőtt felavathatta Kiss Béla. a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára. A tegnapi napon egyébként rendkívül zsúfolt programúk volt a dalostalálkozó részvevőinek. Tegnap ugyanis több művelődési házunkban léptek színpadra — többek között a diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központban. a Gárdonyi Géza Művelődési Házban — hogy folytassák szerepléseiket, s a péntek esti díszhangversenyhez méltóan hitet tegyenek a felszárnyalő dalok mellett. A Bartók Béla Művelődési Központban megrendezett .hangversenyen léptek fel egyébként tegnap, tamperei vendégeink is. Megyei segédanyag az 1973Í7A. évi politikai oktatás előkészítéséhez A megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztálya — a korábbi évekhez hasonlóan — most is kiadta útmutatóját a pártós tömegszervezeti politikai oktatás új évadjának előkészítéséhez. Az útmutató mindenekelőtt a lömegpro- paganda munka múlt év tapasztalataira és további feladataira hívja fel a pártszervezetek figyelmét a megyei párt-vb április 27-i értékelése és határozata alapján. A továbbiakban ismerteti az 1973'74-es párlokta- tási év feladatait és tömegtanfolyamainak tematikáit, a tömegszervezetek — KISZ-, szakszervezet — politikai oktatásának 1973/74. évi rendszerét és tematikáit: s felhívja a pártszervezetek figyelmét a Hazafias Népfront égisze alatt folyó politikai ismeretterjesztő munkára. Végezetül a megyei segédanyag közli a pártoktatási tananyagok árjegyzékét és azok megrendelésének módját. 487 új diplomás Diplomaosztó ünnepség az egyetemen BUDA FERENC ARCUNK Kemény szél, csapkodó gonosz eső, nehéz vaksággal keresztelő, holdárnyék űri hidege, siralomcsülörtök éjidejc. Fcllegben, ködben, létlen lovon, bikaalakban viaskodom. Vitorlatollaim vassá, váltam ördöggé, farkassá. Fejvágó kasza, jaj, fekete, arcod és arcom, árvul bele, baltavágások, haláljegyek — nélküled, magamban mivé legyek'! Bújnék rettegve karod alá, kibontott melled rám kiabál, Istennel naponta találkozó, éleiéi dajkálva, elhordozó. Ereid tapintom, fájdalmaid, ó jaj, kékeres lábszáraid, görcseid, szorongó félelmeid, világgal teljes mély öbleid! Feléd a porból kapaszkodom, domború hasadat magasztalom, medencéd kapuját, gerincedet, vasróslély mögött virágszemed, csípőd, a tudásban bővelkedőt, terheket viselő titkos erőd, dicsérem derekad, lábad, öled, szerelem-tiporta. füveidet! Te vagy az ország, otthon, haza, megáldott méhednek van igaza. Beléd én jajszóval kapaszkodom, kívüled fölöttem nincs hatalom. Tegnap, június 30-án délelőtt fél 11 órakor kezdődött meg a Nehézipari Műszaki Egyetemen az 1972—73-as tanévben végzett hallgatók diplomakiosztó ünnepsége. A Himnusz hangjaira meghajoltak a karok zászlói, majd dr. Simon Sándor, a Nehézipari Műszaki Egyetem rektora nyitotta meg az ünnepséget, köszöntötte a részvevőket, akik sorában ott volt Deine László, a megyei párt- bizottság titkára, Csótai János, a Miskolc városi Párt- bizottság titkára. Varga Gá- borné, az országgyűlés alcl- nöke, a megyei tanács elnökhelyettese, Tok Miklós, Miskolc város Tanácsának elnökhelyettese, a társadalmi szervek és a nagyüzemek több képviselője. A Nehézipari Műszaki Egyetem diplomakiosztó ünnepségének, hagyományához híven a megnyitó szavak után a karok dékánjai tették meg jelentésüket a rektornak. A bányamérnöki kar dékánja 77 új bányamérnökről tett jelentést, közülük 74-en végeztek a nappali tagozaton. A kohómérnöki karon — a kar dékánjának jelentése szerint — 81-en szereztek diplomát ebben a tanévben. Közülük 49-en végeztek a nappali tagozaton. A legtöbb végzős hallgatóról a gépészmérnöki kar dékánja tehetett jelentést, 307- en kapták meg diplomájukat, 278-an a nappali tagozaton szerezték meg. A gépészmérnöki karon a nappali tagozaton két hallgató. Győri Ilona Mária és Égert János kitüntetéses, vörösdiplomát szerzett. A szerszámgépek automatizálási szakán 22-cn végeztek ebben a tanévben. Az egyetem KlSZ-bizott- sága ebben az esztendőben is adott át becsületdiplomákat. Becsületdiplomát kapott Lévai András, Tóth Ákos. Lengyel Károly, Horváth Ferenc és Molnár Éva. A diplomák átadása után dr. Simon Sándor, az NMK rektora vett búcsút a most végzett hallgatóktól, új mérnökeinktől. Szólt arról, hogy ez a nap diáknak és tanárnak egyformán jelentős állomás, hiszen a közös munka eredményeként jutottak el ehhez a perchez. Elemezte feladataikat, önfegyelemmel, folytonos tanulásra, a társadalmi élet sokoldalú problémáinak megismerésére hívta lel a búcsúzó, immáron mérnök hallgatók figyelmét. A most végzett mérnökök nevében Lévai András okleveles gépészmérnök köszönte meg az. egyetem oktatóinak munkáját, s fogadta, hogy életükben mindig becsülettel megpróbálnak eleget tenni kötelezettségeiknek. A Nehézipari Műszaki Egyetem diplomakiosztó ünnepsége az Internacionálé hangjaival ért véget. (CS. a.)