Észak-Magyarország, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-04 / 154. szám
A város fölött ?9 Hegedűs Csaba qyűzött!” A sajószögedi Dózsa Tsz- ben egy 64 hektáros őszi árpa táblán már az elmúlt hét végi esőzések előtt. Péter-Pál napján megtartották az aratási főpróbát. A három SZK —4-es kombájn jó munkát végzett, néhány óra alatt négy vagon termény került a szárítókba, illetve a magtárba. Az árpa átlagtermése is jó: hektáronként eléri a 34—35 mázsát. Most, a hét elején, amint az időjárás megengedi, azonnal folytatják az aratást. Hamarosan a búzát is aratják. TELEX Fokozódik a vízhiány A tartós hőség miatt vízhiány lépett fel Belgium számos városában. A mölt hét végén például Tamise városban teljesen elfogytak a víztartalékok és hasonló veszély fenyegeti Louvaint is. A vízügyi szervek a fogyasztás önkéntes korlátozására hívták fel a lakosság figyelmét, de egyes ’.elyeken már büntetés terhe mellett tiltották meg a kertek locsolását és a gépkocsik mosását. Összeomlott egy ház A marokkói Casablanca ipari negyedében vasárnap délután összeroskacH egy háromemeletes régi épület. Az első jelentések szerint senki sem halt meg, viszont többen megsebesültek. A szerencsétlenséget az utcán végzett csatornázási munkálatok okozták. Meghűlt Ricciardi Nápolyban 93 éves korában meghalt Riccardo Ricciardi, az olasz könyvkiadók doyenje. Ricciardi annak idején barátja volt Benedetto Croce híres antifasiszta filozófusnak is. R ahszolgákkal dolgoztatott A thaiföldi rendőrség Prachin öburiban felszámolt, egy olyan ültetvényt, amelynek tulajdonosa rabszolgákkal dolgoztatott. A tapioka ültetvény tulajdonosa és a fegyveres őrök még időben kereket oldottak. A kiszabadított munkások elmondották, hogy előleggel csalták őket az ültetvényre, ott pedig ütlegelték őket, ha teljesítményük nem érte el a kellő szintet. Bért nem kaptak, az előleget azonnal visszavették tőlük. A részben vetőmagnak termelt búza a tsz fennállása óta a legjobb termést ígéri. A három kombájn a tsz tervei szerint, jó munkaszervezéssel, az előző éveknél rövidebb idő alatt végez a valamivel több, mint 400 hektárnyi kalászos aratásával. Felkészültek a tsz-ben az esetleges csapadékos időjárásra is. Két fedett kombájn- szérűn tudják szárítani a gabonát. Húsz vagon termény befogadására alkalmas tárolóhellyel is rendelkezik a tsz. Haloiiaia informátor A Zalaegerszegen létesített első hazai szabadtéri népraj- ! zi gyűjtemény, a göcseji falumúzeum hazai és külföldi látogatóinak tájékoztatására \ automata „informátort” állí- j tottak fel a közelmúltban a múzeum területén. A forintos pénzérme bedobása után az automata orosz, német, francia, vagy magyar nyelven ismerteti az érdeklődőkkel a múzeumban látható gyűjtemény jellegzetességeit. Kirándulók a Pipiske-dombon Laezó József felvétele Hiába kereste az MTI munkatársa Hegedűs Csabát, az Országos Traumatológiai Intézetben. ahová súlyos balesete után 12 hete — április 12-én vitték, s ahol élete legnagyobb „győzelmét” aratta —, már nem volt ott. A hét végét otthon töltötte, s hétfőtől az Üllői úti urológiai klinika lakója. Hogy meddig, azt még az orvosok sem tudják. Lehet, hogy egy hét múlva, de lehet, hogy csak három hónap múlva hagyhatja el a betegágyat. Lassú gyógyulását, ma már csak igazi barátai kísérik figyelemmel, pedig közben történt vele más is. Szeptember elsejétől az Eötvös Ló- ránd Tudományegyetem jogi karának rendes, nappali tagozatos első éves hallgatója lesz. Ha elvégzi, Hegedűs Csaba lesz a magyar birkózósport első jogász világ- és olimpiai bajnoka. Pereces! száadtéri napik Az elmúlt évi kezdeményezés sikerrel járt: a vonzó környezetben levő pere- cesi szabadtéri színpad több alkalommal nyújtott otthont öntevékeny művészeti együttesek bemutatóinak. Az idén folytatódik ez a bemutatósorozat. A júliusi műsornaptár nyolc rendezvényt ígér. E hét végén, vasárnap délelőtt 10 órakor például a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház csoportjai mutatják be műsorukat. Szerepel a programban népszerű operettest is, amelyen — július 14-én, szombaton este a perecest bányász szimfonikus zenekar mutat be több operettrészletet, Csorba Ilonának és Fehér Tibornak, a Miskolci Nemzeti Színház tagjainak, valamint Hornung Antalnak, a perecesi művelődési ház szólistájának közreműködésével. A továbbiakban július 15- én, vasárnap délelőtt a Mese Bábszínpad szórakoztatja a gyermekeket, 21-én, szombaton pedig a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Manézs Színháza tart bemutatót. A hónap hátralevő vasárnapjain és szombatjain még egy alkalommal a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház, együttesei, a Játsszunk együtt! Bábegyüttes, valamint a Diósgyőri Vasas Művészegyüttes műsora várja az érdeklődőket. A júliusi programot. 29-én este a Csortos Gyula Színpad bemutatója zárja: a Fiúk, lányok, kutyák című vígjátékot mutatják be. Hortobágyi lovasnapok /\ mar nagyumaiiyus i/v. nun;uw«bji iicui*umvui kát az idén június 29-től július 1-ig rendeztek meg. Bár az időjárás nem kedvezett, így is több mint harmincezren voltak kíváncsiak a csikósok, lovasok, fogatosok versenyeire, valamint a Debreceni Népi Együttes pusztai hagyományokat felelevenítő színes műsorára. Sövényházi ásatások Különleges régészeti lelet került elő a napokban a sövényházi Árpád-emlékmű szomszédságában folytatott ásatások során. Az egyik sír feltárásakor megtalálták egy görögkeleti főpap méltóságjelvényét, a pásztorbotot. A vasvégű püspöki vagy apáti bot elefántcsontból készült, feje „t”-alakú. A lelet formája arra utal, hogy a tizenegyedik század elején görög szerzetesek építhettek itt templomot. Írásbeli források szólnak ugyan arról, hogy ebben a korban hazánk déli részén számos görög alapítású kolostor működött, de erre utaló tárgyi bizonyíték csak most került elő. Huszonhét brigád több mint 300 taggal versenyez a szocialista címért a Borsod megyei Fodrász Szövetkezetben. A brigádok naplóiból tegnap reggel kiállítás nyílt a szövetkezet Figaró-klubjában. A kollektívák tagjai közül soknak van valamilyen hobbyja. E gyűjtőszenvedély eredményeiből — pénz, érem, kézimunka, bélyeg stb. — is bemutattak jó néhányat. A szövetkezet kiváló szocialista brigádjának, a 3-as fiók tagjainak a munka, a vetélkedés a szenvedélyük, s ők a különféle fodrászversenyeken szerzett díjakat állították ki. A klubban egyébként tegnap este a nyugdíjasok napját tartották, és csütörtökön este pedig a kiállítás az ifjú szakmunkások fogadásával ér véget. Fotó: Szabados György ííérnének, kazánok Évente mintegy 360 ezer üzemi és háztartási kéményt kell ellenőrizniük, tisztítaniuk a Borsod megyei Kéményseprő Vállalat dolgozóinak. Bármilyen nagy szám ez, mégis a hagyományos kéményseprés ma már a vállalati tevékenység alig egy- harmadát jelenti. Annál több munkát ad az üzemnek, tsz- ek, gazdaságok, és a lakosság mintegy 30 ezer kis- és közepes kazánjának tisztítása. Ugyancsak a vállalatra tartozik évente mintegy 8—9 lakhatási engedély, s mintegy 3 ezer gázbekötési szakjavaslat kiadása. Az évi nagykazán-tisztítások száma is megközelíti a 10 ezret, s emellett különböző egyéb tüzelőberendezések vizsgálatát is végzik. A vállalati tevékenység széles skálája most hamarosan újabbal bővül: mivel ősztől kötelező a bizonyos teljesítményű kazánokat üzemeltetők adatszolgáltatása, ezeket, a levegőtisztaságvédelemmel kapcsolatos méréseket is a kéményseprők végeznék. A vállalat máris felkészült az ilyen jellegű feladatok elvégzésére, különböző, nyugati importból származó mérőműszereket is beszereztek. S végül hamarosan még egy fontos feladat ellátása hárul a tavalyi munka alapján szép sikert eléri vállalatra: a tervek szerint ők elégítik maid ki a Dunán inneni kéményseprő vállalatok szerszámigényeit is. Ellopta a leejtett pénztárcát Képzűmű veszeti kiállítás Ózdon A Dósi Huber István nevét viselő ózdi képzőművészeti kör hat fiatal tagjának — Csépányi Tibor, Krizsán József, Kustor Gyula, Kormos Ferenc, Klicsu Lajos, Ungvári György — alkotásaiból kiállítást rendeztek Özdon a Liszt Ferenc Művelődési Központ balett-termében. A kohászati üzem alkotó kedvű fiataljainak tárlója július 10-ig tekinthető meg. Osztrák divatbemutató Kiss András 61 éves miskolci lakos, az Egri Pince- gazdaság raktárosa tavaly nyáron meglopta egy útitársát. Mezőkövesden felszállt a Miskolcra közlekedő személyvonatra, ahol észrevette, hogy egy közelében ülő asszony a jegykezelés után nem tette vissza pénztárcáját a táskájába, hanem azt kezében tartotta, majd elaludt, s leejtette. Kiss András — abban a hiedelemben, hogy senki nem látja — felemelte, kiment a peronra, az abban levő 425 forintot zsebre tette, az ellopott tárcát pedig eltüntette. Mikor az asszony észrevette, hogy elveszett a pénze, értesítette a kalauzt, aki a szemtanúk közlése alapján igazoltatni akarta Kisst, de az arra nem volt hajlandó. Ezért Miskolcra érve a rendőrségre kísérték, ahol elismerte a lopást, a pénzt visz- szaadta, így a sértett kára megtérült. A Miskolci Járásbíróság —• figyelembe véve a vádlott büntetett előéletét — Kiss Andrást lopás vétsége miatt kéthónapi börtönre ítélte. — aa — Az Osztrák Szövetségi Iparkamara árubemutató kiállításán a Hotel Duna Intercontinentalban nagyszabású divatbemutatót tartottak június 26-án. Az osztrák textíliákból varrt modellek egy részét Ausztriában, jó néhányat Magyarországon — az OKISZ Gábor és a Divattervező Vállalat műhelyeiben — készítették. Képünkön: geometriai mintázatú anyagból varrt mellényes nappali ruhák ÉSZAK-MAGYARORSZAG. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: W1RTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. Központ: 36-132. 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: :8-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049 Munkás- levelezés. panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel' Mis- kolt, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a. kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: | 25 655. Irányitószáműnk: 3527. Készült e Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN. i __________________________________________________________ _________________________________________ Í SZflKUflBVflBBBSZflO iralisi főpróba SapsziieÉii