Észak-Magyarország, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-27 / 174. szám

1973. július 27., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 ROVATUNK ■ postájából A salÉpályásek miskolci versenye Az eső elmosta az első, idei salakpályás motorversenyt, amelyet a Papp J. SE rende­zett volna meg. Reméljük, most vasárnap kedvezőbb időjárás lesz a futamok al­kalmával. Ez lesz az utolsó előtti forduló, amely döntő befolyású a bajnokság szem­pontjából. Jelenleg két miskolci ver­senyző vezeti a mezőnyt. Berki (Papp J. SE) 23, Csa­tó (Borsodi Volán) 22 pont­tal áll az élen. Kettőjük kö­zött nagy küzdelem lesz az elsőségért. Érdekessége lesz még a miskolci versenynek, hogy a közönség egy évi kényszerszünet után ismét látja versenyezni Szőke Já­nost, aki most már a Borsodi Volán színeiben indul. Szőke már Szegeden is bebizonyí­totta, hogy a kihagyás elle­nére is kitűnő formában van. A hazai pálya és a közönség bizonyára még jobb ered­ményre ösztönzi majd. A részvevők közölt lesz Szi- ráczky (Papp J. SE), az elmúlt évi junior bajnok, Izsépi és Üveges, Bernáth, Jakab (Miskolc) továbbá a gyulai Gyepes, Debrecenből Radácsi, Perényi és a tehet­séges Domokos. Szegedről Za- horán, Szabó és Darázs in- dulnr' N. P. Tollaslabda ♦ Alkohol... ♦ Shane Gould Pilz György (3527 Miskolc, Zsolcai kapu 22.) egész kis ér­tekezést küldött el levélben a tollaslabdázásról, miután ol­vasta lapunkban, hogy egyik olvasónk ennek története fe­lől érdeklődött. „A tollaslabda játék több ezer éves múltra tekint visz- sza. Az ógörögök „szférika”, a rómaiak „paganika” néven űzték, Kínában „di-dsien-dsi- nek” hívták... az inkák és aztékok toliakkal ékesített, keményen kitömött bőrlab- dácskát ütögettek. A spanyol hódítók aztán „indiacó” né­ven be is hozták Európába, itt azonban „jen volant”, azaz repülőjáték elnevezéssel is­merték a fejedelmi udvarok­ban. A mai értelemben vett tollaslabdát brit katonatisz­tek kezdték terjeszteni. In­diában ismerték meg „poona” néven... a sportág nemzet­közi szövetsége 1934-ben ala­kult, Magyarország 1970. jú­niusában lépett be az IBF tagjainak sorába. * . Érdekes kérdéssel fordult hozzánk Papp Imre (Mező­kövesd, Kossuth u. 11.). Azt szeretné megtudni, dopping­szer-e az alkohol? Igen. Rovatunk postájában már írtunk a „célzóvízről”, így hívják öttusa-berkekben az alkoholt, amely — állító­lag — kezdetben megnyug­tatja a versenyzőt, s csak ké­sőbb teszi idegessé. Éppen ezért jól kell tudni időzí­teni bevételét. „Jó” példa er­re, hogy a tokiói olimpián az egyik öttusacsapat tagjai reg­gel kezdték a lövészetet — természetesen megfelelő mennyiségű célzóvíz elfo- gyasztásával. Ment is a lö­vészet ... A baj csak akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy nem másnap, hanem az­nap délután lesz az úszás! Amikorra az öttusázók vízbe ugrottak, enyhén szólva már illumináltalc voltak, s úgy úsztak, mint a „részeg ka­csák”. * Shane Gould-ról, az auszt­ráliai csodaúszóról érdeklő­dött levelében Kiss Sándor- né (Miskolc, Bolyai F. u. 6.) olvasónk: mit tudunk vissza­vonulásáról? Amikor Los Angelesből visszatért, állítólag már a re­pülőtéren kijelentette, hogy szakít a gyorsúszással, s a jövőben csak vegyesúszásban és pillangóban indul. Közben a lapok szinte naponta fog­lalkoztak a kislány 7 kiló súlyfeleslegével. Shane Gould pedig ilyen kijelentéseket tett: „Rájöttem, hogy nem­csak úszás van a világon ... felfedeztem, hogy fiúk is lé­teznek” stb. Az igazi megle­petés ezután következett: Gould bejelentette, hogy ab­bahagyja a versenyzést. S mivel sokak állítása szerint edzője véleménye változott meg róla, kijelentette, hogy a súlyfölösleg nem játszott sze­repet visszavonulásában. káplár 1973. július 27.. péntek A nap kelte 4.14, nyugta 19.2G órakor. A hold kelte 1.06, nyugta 17.38 órakor. Névnap: Olga. Évforduló ___________ S zázhuszonöt évvel ezelőtt, 1848. július 27-én született és 71 éves korában, 1919-ben halt meg Eötvös Lurand, a leg­nagyobb magyar fizikus, akadémikus, 18S9-IÖI 1905-ig a Ma­gyar Tudományos Akadémia elnöke. Eötvös Józsefnek, a magyar kritikai realizmus első nagy alakjának, a kiváló kultúrpolitikusnak és államférfinak a fia volt, s maga is jelentős közéleti tevékenységet fejtett ki, mint országgyűlési képviselő, majd 1894-ben vallás- és közoktatás­ügyi miniszter. Fontos szerepet vállalt a liberális egyház- politikai reformok (polgári házasság, polgári anyakönyvezés stb.) kivívásában. Tudományos tevékenységéért és haladó gondolkodásáért, egész életműve előtt tisztelegve, 1919 ápri­lisában a Magyar Tanácsköztársaság saját halottjaként te- mettette el. Sdójá*«*--------------­V árható időjárás ma estig: változóan felhős, hűvös idó, elszórtan záporral, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, helyenként erős lökésekkel kísért északnyu­gati, nyugati szél. Várható legmagasabb n‘ ’ >t 29—25 fok között. Sikeres seregszemle Két héten át megyénk vendégei voltak a IV. szak- szervezeti nemzetközi ifjúsá­gi labdarúgótorna részvevői. Izgalmas döntő tett pontot a küzdelemsorozat végére, amelynek hőse a borsodi tor­na egyik legjobb együttese, az NDK Ifjúsági válogatottja volt. A küzdelemsorozat befeje. zése után értékelésre ültünk össze a szervező bizottság ve­zetőivel, amelynek élén Kiss Béla, a Szakszervezetek Bor­sod megyei Tanácsának tit­kára. Arvay Béla, az SZMT sportbizottságának vezetője és dr. BOrOssy László, a me­gyei labdarúgó szövetség el­nöke álltak. Kiss Béla. az SZMT titkára a jól végzett munka megelé­gedettségével nyilatkozott a tornáról. — Megyénkben az volt a szervező bizottság célja, hogy olyan körülményeket teremtsünk, amelyek híven szolgálják azokat a célkitű­zéseket, amelyeket az orszá­gos szervező, bizottság meg­határozott a torna céljául. A népek barátságának jegyé­ben folyt a küzdelemsorozat, tehát a népek barátságát szolgálta. Mind a 7 csapat, amelyik Borsodban szerepelt, tapasztalhatta, hogy megyénk sportszerető közönsége szíve­sen fogadta a csapatokat, és az együttesek eredményes szerepléséhez szükséges fel­tételeket is megteremtette. A részvevők megismerhették megyénk nevezetességeit, la­kosainak életét, már ameny- nytre ilyen rövid idő alatt betekintést lehet nyerni egy nagy megye gazdasági életé­be. Elvihették magukkal ta­pasztalataikat csehszlovák, lengyel, román, NDK-beli ba­rátaink, de azok is, akik a kapitalista országokból ér­keztek hazánkba. Láthatták, hogy szorgos munkával mi­lyen eredményeket ér el dol­gozó népünk. A döntő mérkőzés után Budapesten a csapatok veze­tői elismeréssel szóltak és helyeselték, hogy a magyar szakszervezetek ilyen fóru­mot teremtettek a fiatal láb. darúgók számára. Elismerés­sel szóltak a nagy érdeklő­désről, amellyel Borsodban e mérkőzéssorozatot kísérték. Volt olyan törekvésünk is, hogy bemutatók, versenyek, mérkőzések szervezésével vendégeink meggyőződhesse­nek az üzemi tömegsport színvonaláról is. Ezt a tö­rekvést országos szinten a mi megyénkben sikerült a legjobban megvalósítani. — A torna magyar és kül­földi részvevői elismeréssel nyilatkoztak a vendéglátás­ról — mondotta Arvay Béla, aki a vendéglátó közvetlen szerepét töltötte be. Minde­nütt szeretettel és nagy gond­dal látták vendégül a csapa­tokat. A játékosok ezt azzal hálálták meg, hogy helyen­ként igen színvonalas játékot mutattak be. A torna folytatásáról még nem történt végleges döntés, mert van olyan elgondolás is, hogy jövőre a Dunántúlon rendezik meg, és hozzánk csal^ két év múlva jutnak el a csapatok. Bármikor is ke­rül rá sor, mi szívesen vál­laljuk az újabb torna lebo­nyolítását. Dr. Borossv László a szak­ember szemével kísérte vé­gig a fiatalok mérkőzéseit. — A torna sikeréért min­den intézkedést megtettünk. Örvendetes volt a fiatalok fegyelmezettsége. A mérkő­zéssorozat egyetlen kiállítást sem hozott, a figyelmeztetés­re is ritkán került sor a pá­lyákon. A játékból megálla­píthattuk, hogy a csapatok igen gondosan készültek fel a torna mérkőzéseire, különben nem bírták volna a nagy megterhelést, hiszen egy-egy csapatnak 7 mérkőzést kellett játszania két hét alatt. Itt-ott nagy erőkülönbség mutatkozott a csapatok kö­zött, de ennek megoldása a jövő kérdése. A legszínvona­lasabb mérkőzést Borsodban az NDK—Románia találkozó hozta és a Vegyész—Bányász mérkőzés egy-egy periódusa. A mérkőzéssorozat nagy tanulsága, hogy még tudato­sabban kell foglalkoznunk az utánpótlás nevelésével, a vá­logatást még szélesebb ala­pokra kell kiterjesztenünk. Ebben a tekintetben a leg­több segítséget kaptuk a szakszervezeti ifjúsági torna ] megrendezésével. Ilyen és ha- I sonló fórumokkal biztosíthat- j juk labdarúgósportunk fel- ! emelkedését. Nemes Péter Az NB I. B rajtjára készülő DVTK labdarúgó-csapata szerdán játszotta utolsó, hazai előkészü­leti mérkőzését. Pénteken, ma reggel Jugoszláviába ut.azlk az együttes) ó.s az előzetes tervek szerint 4 mérkőzést, játszik. Péntekéi’ a jugoszláv vendég­látók a határon fogadják a diós­győrieket. és közösen folytatják útjukat az első mérkőzés szín­helyére. Júliust 29zen- "Horgoson mérkőzik a DYTK. (31-An Cser- venka lesz a mérkőzésj színhe­lye. majd augusztus 2-gn a Di- usmó Vlnkovci lesz az ellenfél. A7J utolsó mérkőzést augusztus 4rén, a Spartak Suboticával látsszák a diósgyőriek és augusz­tus 5-én utaznak vissza. A DVTK NB I. B-s látékos- lcerete Fügeczky Róbert elnök. Hőrich Tibor technikai vezető, | Preiner Kálmán és Szabó Géza I edzők vezetésével utazik el jugo­szláviai mérkőzéssorozatára. Hazaérkezés után. augusztus 8-án a Lenlnvárosi MTK csapa­tával játszik edzömérkőzést a DVTK a diósgyőri stadionban, majd augusztus 12-én az első baj­noki mérkőzését játssza a MÁV DAC-cal. Nemes — A LENINTAROS1 KISZ- bizottság mellett működő védnökségi operatív bizottság tegnap, a Tisza! Kőolajipari Vállalat telephelyén tartotta ülését. Sörös István igazgató adott tájékoztatást a beruhá­zás helyzetéről és a további feladatokról. A továbbiakban az ifjúsági törvény végrehaj­tásával, a helyi tapasztalato­kat vitatták meg. Az ülésen szó esett a lenlnvárosi mun­kásszállások kulturális és szociális ellátásáról is. — Két alkalommal is ad tér­zenét a miskolci MÁV Fú­vószenekar. Ma, július 27-én, délután 5 órakor a Szabadság téren, vasárnap délután fél négykor pedig Tapolcán hall­gathatják zenéjüket az ér­deklődők. — A Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központ énekkara, tánckara, irodalmi színpada, népi zenekara és szólistái adnak műsort szom­baton, július 28-án a perecesi szabadtéri színpadon. A mű­sor este 7 órakor kezdődik. — Skopjéban, a macedón fővárosban emléktalálkozót rendeztek az 1963. július 26-i földrengés tizedik évforduló­ja alkalmából. A találkozón Skopje testvérvárosainak képviselői is részt vettek. A szomorú emlékezetű földren­gés több mint ezer embert pusztított el. — Külföldi professzorok — egy. a vízvédelemmel foglal­kozó nyugatnémet és egy amerikai tudós — töltöttek 2 napot az Észak-magyarorszá­gi Vízügyi Igazgatóság ven­dégeként megyénkben. Az ENSZ támogatásával a Sajón a vízszennyezést jelző vízvé­delmi berendezé«“'-/»* tanul­mányozták. — Szürkevas-öntödét építe­nek az Üvegipari Művek pásztói szerszám- és készü­lékgyárában. Az űj öntödé­ben az üveggyártáshoz szűk. séges — eddig importált — különleges formákat állítanak elő. 1975-től valamennyi ha­zai üveggyárat ez az öntöde lat el formákkal. — Két lengyel gépsort vásá­rolt a Sárospataki Faipar* Vállalat, A gépek beállításé, val növelik a parkettaüzem termelését, a későbbiekben pedig megvalósítják a be­építhető konvhabút.onoir tását is — TŰZ ütött Ki tegnap Cö„v húszezer tonnás libériái tank­hajón. Anglia délnyugati partvidéke közelében A lán_ gok megfékezésére a brit flotta több hajóját a hely­színre irányították. — Veszteglő tehervonatnak rohant egy másik tehersze- relvény mozdonya a szlová­kiai csorbái állomás közelé­ben. A mozdonyvezető meg­halt, fűtője súlyos sérülése­ket szenvedett. A mozdony­ban mintegy másfél millió forint kár keletkezett. — Béke-ünnepséget rendel­tek a Bodrogköz csücskével, s egyben a Szovjetunióval is határos szlovákiai Kistárkány Községben. A Tisza menti te­lepülés békedemonstrácíóján szovjet és magyar vendégek is részt vettek. — Két új parkot hoznak lel- re Özdon, a vasgyár szom­szédságában. A lakótelepke- zelöség hel.vén és az Ózdi Kohászati Üzemek hivatal - háza melletti hűtőtorony kö­zelében épülnek meg az úi parkok, amelyek várhatóan kedves színfoltjai 1^-mek a városnak. — Túlteljesítette első ieic, i tervét a szovjet ipar. A műi: év azonos időszakához ké­pest 7 százalékkal nőtt a ter­melés; a munkások bére 3, a kolhozparasztoké 5 százalék, kai emelkedett. Legnagyobb mértékben, 34 százalékkal a számítástechnikai eszközök, és 30 százalékkal a személy- gépkocsik gyártása fejlődött. — A KERM1 a forgalomban levő termékek minőségének hatósági ellenőrzése során megállapította, hogy a Koz­metikai és Háztartásvegyipari Vállalat Komfort elnevezésű háztartási öblitöszere nem minden esetben felelt meg a követelményeknek. Az 1972. IX. 15-, 18-, 26-án. maid 1973. II 28-, III. 1-, 15-, 17-és IV. 1-én gyártott termékek további árusítását a KERMI megtiltotta, és elrendelte a forgalomból «—’ó kivonásu­kat. — A MŰVELŐDÉSÜGY! mi­niszter utasítására, szeptem­ber 1-től megszüntetik az átlagosztályzatot az oktatási intézményekben. Megszűnnek a gimnáziumi és szakközép­iskolai érettségi vizsga (oko­zatai is. ezenkívül az általá­nos iskolások számos tan­tárgyból a jövőben nem kap­ni»«- »«*.., —•­.... __....stj.u, mint­e gy 400 ezer dollár ér’ékű kokaint foglalt le a rendőr­ség Peruban miután nagy apparátussal végzett haito.. vadászat során nvolc sze­mélyt letartóztattak, kábító­szer-csempészés miatt. Gól előtt és gól után A bal oldali képen Grüning (NDK) gólja látható. A jobb oldalúi Moraru (Bukarest) '-apus Már csak a hálóból tudta kiszedni a labdát. (NDK—Bukarest 1:0) . „ v 11 le von kmMM utazik a DVTK

Next

/
Oldalképek
Tartalom