Észak-Magyarország, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-25 / 172. szám

1973. július 25., szerda CSZAK-MAGYARORSZÁG 5 A YiT-küIdöttség tagjaként 8íockkolin, Oslo, Hamburg A leninvárosifiatalok bizalmából Az általános iskola hetedik osztályába járt, amikor a csa­lád Szabolcs megye egyik kis községéből Borsodba, azaz Lenipvárosba költözött. Az­óta pontosan tíz esztendő telt el, s bizony Krizsán Mária felnőtté vált. Persze, közben még történt egy és más az életében. Mindenekelőtt elvé­gezte a szákközépiskolát, majd utána, 1969-ben a Ti­szai Vegyikombinátban he­lyezkedett el. A nitrogénmű- trágva-gyár segédüzemébe került, ahol azóta vegyipari szakmunkásként dolgozik. A KISZ-szel 1966-ban ke­rült közelebbi kapcsolatba, amikor is, mint középiskolás, tagja lett az ifjúsági szövet­ségnek. Munkahelyén először megbízott alapszervezeti tit­kárként tevékenykedett. En­nek alapján a fiatalok a leg­utóbbi -választáson teljes bi­zalmat szavaztak Krizsán Máriának. Lelkiismeretesen, pontosan ellátja a titkári teendőket. — Nem könnyű szervezeti életet élni egy váltőműsza- >kos üzemben — mohdja. — A szabad idő egyeztetése mindig gondot okoz szá­munkra. Huszonhárom fiatal tartozik hozzám, de nem is Krizsán Mária baj, hogy kevesen vagyunk, legalább így jobban áttekint­hetem az alapszervezetben végzett munkát. Krizsán Mária nemcsak mint szakmunkás és KISZ- titkár állja meg helyét, ha­nem példát mutat a sportban is. Még egészen fiatal volt, amikor elkezdett kosarazni. — A középiskolában ked­veltem meg ezt a labdajáté-* kot, s viszonylag rövid idő alatt bekerültem az LMTK női csapatába. Nagyon ment akkor a játék, persze, nem csak nekem, a többieknek is. Néhány év elteltével már az NB II-ben játszottunk. Saj­nos, mindössze egy évet töl­töttünk magasabb osztályban, ugyanis tavaly kiestünk. Szá­momra más szempontból is rosszul végződött az l!)72-es esztendő; az ősszel megsérül­tem, aminek az lett a vé­ge, hogy néhány hónappal ez­előtt megoperáltak. De már ezt is kihevertem; már alig várom, hogy elkezdhessem az edzéseket. — Eddig valahogy úgy hoz­ta a sors, hogy nem sikerült kijutnom külföldre. A VIT- küldetés lesz az első ilyen utam, s nagyon örülök, hogy engem ért ez a megtisztelte­tés. ■*— S milyen a véletlen. Az egyik közeli rokonom — édesapám testvéröccse — hu­szonkét évvel ezelőtt, 1951- ben szintén tagja volt annak a magyar delegációnak, amely éppúgy mint most, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában találkozott a vi­lág különböző népeinek fia­taljaival. L. L. Olajpecsétek, díjtalanul Tegnap, kedden, fél tizen­kettő tájban Miskolcon fel­szálltam a villamosra két kislányommal. Előzőleg fagy­laltot fogyasztottak tölcsér­ből és nézeteltérés támadt köztünk, mert a puncsból ju- , tott néhány csepp a fehér ru­hára is. Morogva dörzsölget- í tem ki őket, mondván: les? mit hallgatni otthon. A ko­csiban helyet foglalva (egy 136-os számú csuklós volt) rámszóltak a gyerekek: „mi­lyen szép fekete foltok van-! nak az ingeden, a jobb vál­ladnál! Pedig te nem is ettél fagylaltot!” Odanézek, hát\ bizony egy ötvenfilléres nagyságú, egy 20 filléres és egy tízfilléres területű ko- j romfekete olajfolt díszelgett ugyancsak hófehér ingemen, j Nem kértem, adták, fizetni se kellett érte. Körülnéztem gyorsan, hogy az olajpecsét eredetét meg­tudjam. Nem volt szük­ség hosszas vizsgálódásra. A csuklós villamos ajtajának tetejéről csepegett . az olaj. Vagy sokat kapott az ajtó az olajúól a lakatosoktól, vagy a nagy melegben a régebbi olajozás felengedett. Szóltam a vezetőnek. Rögtön megál­lapította, hogy nem én va­gyok a „bűnps”. Megígérte, hogy mihelyt ideje engedi, megtörli az ajtó feletti ré­szeket. S írjak pár sort, a káromat majd megtérítik. A világ nem dőlt össze, persze. Ám illenék több gon­dot fordítani a kocsik ilyes­fajta tisztaságára is. A folt egyébként közös: én már ki­mostam a magamét. A többi a vállalat dolga. (Boda) Az illetékes válaszol A évi 4 Lapunk június 21-i szá­mában „Otthon érezzük ma­gunkat” címmel közöltük Horváth Imréné levelét, amelyben a Gárdonyi Géza Művelődési Otthon vezető­ségének mond köszönetét a nyugdíjasok részéfe rende­zett műsorokért, az irántuk tanúsított kedvességért, fi­gyelmességért. Szóvá teszi, hogy ő MÁV-nyugdíjas, jár­hatna a vasutasklubba, de csak 20 forintos tagdíj befi­zetése után. A levélre a Vasutasok Szakszervezete Vörösmarty Művelődési Házának veze­tősége nevében Bencs Fe­renc, a művelődési ház igaz­gatója válaszolt. Mint írja — a vasutasklubnak neve­zett Vörösmarty Művelődé­forint si Házban nincs nyugdíjasok klubja, csak magányosok klubja van. Ezt viszont más céllal hívták életre, más a feladata, mint a nyugdíja­sok klubjának, ezért a tag­ság összetétele is más. Egye­dülálló emberek (özvegyek, elváltak, hajadonok, nőtle­nek) számára biztosít mű­velődési, szórakozási és is­merkedési lehetőséget. A ha­vi tagsági díj itt 20 forint, s ezt az összeget a klubtag­ság állapította meg. MÁV-nyugdíjasainkat min­dig szeretettel várjuk a fel­nőttek klubjába, s tagsági díjuk évi 4 forint. Változa­tos, érdekes programot szer­vezünk részükre mi is — írja Bencs Ferenc, a műve­lődési ház igazgatója. IS os sás só lás cikk u st k hős A tó-ügy Jómagam ugyancsak azok közé tartozom, akik szeret­nék a Csorba-telepi tavak megfelelő kialakítását, a tó környékének rendezését. An­nak idején, amint nőtt a víz­felület, úgy növekedett a mi reménységünk is: szinte benn a városban, úttal, villannyal ellátva, percek alatt elérhető közelségben nagyszerű lehe­tőség kínálkozik a Vízi spor­tokra!, Az ország vízisport szakem- ,béréi is felfigyeltek a lehető­ségre, hiszen hazánk terüle­tén ez idáig nincs nagyobb város közelében, állóvízen nemzetközileg elfogadható versenypálya, és úgy látszott: Miskolcon tudjuk ezt meg­teremteni. Eredetileg a ka­vicskitermeléssel mintegy 2000x300 méteres tónak kel­lett volna keletkeznie, a szak­osztályok és az országos szö­vetségek is ezt vették figye­lembe, Viszont, csupán GOOx 300 méteres vízfelület kelet­kezett, mivel a kotrók egy sáv kihagyásával folytatták munkájukat, így a földsáv után keletkezett újabb tó. Sőt, most már arrább, újabb tó is keletkezett a kotrás nyo­mán. Nyilvánvaló, hogy a ka­vicskotró vállalat ott dolgo­zik, ahol számára gazdaságos, viszont az is nyilvánvaló, hogy így a vízisportokra al­kalmas terület nem alakul ki. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség illetékesei, akik néhány hónappal ezelőtt megtekintették a tavak jelen­legi helyzetét, visszavonták a felajánlott összeget. Kár lenne azonban lemon­danunk a lehetőségről. Szót kell értenünk a tó-ügyben, megtalálva a módját, hogy tervszerűen történjék a ka­vics kitermelése. , Kolozsvári István Hét ors huszonegy nap (in) Minden utazás együtt jár különböző találkozásokkal, különböző élményekkel. Hu­szonegy napos utunk során kilenc camping lakói voltunk, és nagyon sok emberrel au­tós turistával találkoztunk. Már maguk a campingek is megérdemelnek néhány szót, hiszen mindegyiknek van va­lamilyen sajátossága, jelleg­zetessége. A kilenc közül két­ségkívül a berlini érdemelné a pálmát, hiszen gyönyörű környezetben, fenyőerdő kö­zepén, ragyogó elrendezésben, főzési lehetőséggel, melegvíz- szolgáltatással, zuhanyozóval- fiirdővel, üzletekkel, kitűnő tájékoztatással és szolid órai­val szolgálja a turisták ké­nyelmét. A berlini camping- hez fűződik egyébként egy kedves emlékünk is. Egy meglehetősen „kidekorált” sátorra lettünk figyelmesek. Városnevek borították - be, alig volt már rajta üres hely. Egy sor európai város között ott volt Debrecen és Buda­pest neve. Ázsiai, amerikai városok neve is ott sorako­zott a sátron, sőt New Zé- landé is. A sátor gazdája — egy finn világjáró — hamaro­san előkerült. Két fiával jár­ja a világot japán kocsijával. Leginkább a fiúk vezetnek, ő élvezi az utak, a tájak szép­ségét. Amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, szinte összecsókolt bennün­ket. Magyarázta, hogy roko­nok vagyunk. Elmondta, hogy két évvel ezelőtt volt Ma­gyarországon, és különösen Debrecenben nagyon-nagyon jól érezte magát... Az is ha­mar kiderült, hogy az Arany Bikához fűződnek ezek a kel­lemes emlékei. Ennek szinte bizonyítékaként egy üveg pá­linkát húzott elő zsebéből. Magyarázta, hogy Finnország­ban nagyon drága az ital és nehéz hozzájutni... De itt... s csettintett a nyelvével.. Amikor udvariasan közöltük kínálgatására, hogy • még be akarunk menni kocsival a városba, bólintott, mosolyog­va felhajtotta az üveget, s jó nagyot húzott belőle ... Mire másfél óra múlva visszatér­tünk az Alexanderplatzról, üres volt a fiaskó, sőt a má­sik üvegnek is csak az alján lötyögött valami... A stockholmi és az oslói eampinget a tenger közelsé­ge tette vonzóvá. A víz köz. vétlenül a camping mellett kínálta hús hullámait, ami a 26—28 fokos melegben min­den turista állandó álma, vá­gya volt. A campingen belül itt is volt meleg víz a zuha­nyozóshoz, gáz a főzéshez, sőt, víz a kocsimosáshoz, de ezekért külön kellett fizet­ni... Stockholmban egy bő­beszédű, barátkozó japán bű­vész volt a sátorszomszédunk. Szintén bejárta már a fél világot, mondta, hogy régeb­ben Budapesten is fellépett. A kasseli camping elegáns rendezettségével tűnt ki, az aarhusi pedig azzal, hogy strandmedencét építettek a táboron belül, gyermekme­dence' és homokozó került melléje, fenyősövényekkel igyekeztek kellemesebb, esz- tétikusabb környezetet kiala­kítani. A bécsi camping na­gyon szép helyen volt, de túlzsúfolt. Talán a müncheni maradi­éi valamennyire a többiek mögött. Nem is a hely, a szolgáltatás, hanem inkább a környezet miatt. A hozzá ve­zető 200—300 méteres út rossz, kátyús, kiépítetlen, a camping szomszédságában le­vő telepen pedig teherautók sorakoztak. Az autók olajat, olajféleséget szállítanak. A magyarok, hazánkfiai külön fejezetet érdemelnek. Nem volt annál nagyobb örö­münk, mint amikor magya­rokkal találkoztunk. Különö­sen északon, ahol jóval ke­vesebb a magyar, mint pél­dául Olaszországban, vagy Spanyolországban. Svédor­szág országútján a H-betűs camionnal együtt sokáig vil­logtattunk, üdvözöltük egy­mást. Másutt lelkesen inte­gettünk egy Wartburg uta­sainak, s ők hosszasan viszo­nozták, míg csak el nem tűn­tünk egymás szeme elől. Nem ismertük egymást, azelőtt so­hasem találkoztunk ... Sem, mi sem kapcsol össze ben­nünket, „csak” az, hogy ma­gyarok vagyunk... Aztán a campingekben ... Kivétel nélkül mindegyikben találkoztunk magyarokkal. Nem sokan voltunk — főleg északon —, de voltunk... S mindjárt régi ismerősként kezdtük a beszélgetést, el­mondtuk élményeinket, mer­re jártunk, mit láttunk, mer­re tartunk, tanácsokkal láttuk el egymást. Olykor egymás szavába vágtunk, ömlött be­lőlünk a szó. Szóval nem le­het e beszélgetések hangula­tát, közvetlenségét visszaad­ni... Talán csak egy helyen bi- csaklott meg a barátkozás. Brcóban H-betűs motor állt a mellettünk lévő sátor előtt. Szomszédaink nem • voltak „odahaza”, de már előre örültünk, hogy magyarok mellé kerültünk. Egy óra múlva jött a fiú. a motor tu. lajdonosa — és vele egy lány ... Láthatólag nem na­gyon örültek közeledésünk­nek. Szép lassan visszahú­zódtunk hát. magukra hagy­tuk őket... Az NSZK-ban, Müncherr- ben, aztán Becsben már jó­val több magyar turistával találkoztunk, az is igaz, per­sze, hogy elsősorban nem az építészeti remekeknél, nem a múzeumokban, vagy Schön- brunnban, hanem a Haupt- bahnhof környéki, vagy a Mariahilfestrasse-i üzletek­ben. A szép tájak, történelmi nevezetességek helyett sokan inkább az árakat, ,i vásárlá­si lehetőséget tanulmányoz­ták ... Oslóban találkoztunk azzal a hazánkfiával, akit őszinte tisztelettel ma is bámulunk. Hatvanéves budapesti nyug­díjas és felesége 35 napos út­ra vállalkozott. Fél évig szer­vezte az útját, menetrende­ket. leírásokat, árjegyzékeket. különböző ismertetéseket gyűjtött össze, ennek alapján elkészítette a „forgatóköny­vet”, amely szinte óráról órá­ra, percről percre megszabta tennivalóit, útvonalát' stb. Kimutatást készített a kocsi terheléséről, a tartalék-alkat­részről, a sátorról, a hozott konzervekről. Külön kimuta­tás szabályozta a naponta el­fogyasztható ételféleségeket (hogy a pénz is, az élelem is kitartson öt hétig). Előttük volt még négy hét. Elmond­ták. hogy végigmennek Nor­végián, útba ejtve a Sogne fjordot, a legnevezetesebbet valamennyi közül, amely 200 kilométerre nyúlik be az or­szágba, aztán a Nordkap (Északi-fok) felé veszik útju­kat. Merész vállalkozás, hi­szen Norvégia" felső részén olykor űttalan utakon köze­líthető csak meg az Északi­tok, Európa legészakibb pont. ja. Kis zászlócska, kis jel­vény bizonyítja aztán, hogy az illető igenis járt a Nord- kap-en. Ezekhez az emléktár­gyakhoz állítólag sehol más­hol nem lehet hozzájutni, csak ott. Olyan trófeák tehát ezek, amelyeket mindenki nagy büszkeséggel visel, aki megszerzi... Utána a Lapp­földön át Finnországba, majd Svédországba mennek, s az NDK-n, Csehszlovákián ke­resztül haza ... Olyan színes szavakkal ecsetelték terve­zett útjukat, és annj’i opti­mizmus csengett lendületes szavaikból, hogy szinte száj- tátva hallgattuk őket. Felesé­gem szeme csillogott... Nekünk sajnos, nem volt öt hetünk, csak három. A há­romból is kettő már majd­nem letelt akkor. Nem for­dulhattunk hát velük észak felé... Másnap reggel ők is, mi is sátort bontottunk, s elindul­tunk. Oslo közepéig együtt haladtunk, ott elváltak út­jaink. Ok észjk felé kanya­rodtak, mi pedig dél felé. hazafelé... Becze Károly (Vége)

Next

/
Oldalképek
Tartalom