Észak-Magyarország, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-20 / 168. szám

1973. júfius 20., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Pártépítés Leninvárosban Új lakónegyed épült Leninvárosban „A pórtépités során ezután is az a feladat, hogy a mun­kában élen járó fizikai és szellemi dolgozók köréből nyer­jünk új harcosokat. Megkülönböztetett figyelmet kell for­dítani a párt munkásjellegének erősítésére, az ipari mun­kások és más fizikai dolgozók legjobbjainak kommunistává nevelésére és pártba való felvételére. Erősíteni kell a nők és a fiatal nemzedék soraiban folyó pártépitö munkát is." (Az MSZMP X. kongresszusa hat. 39. p.) 4. A pártbizottság határozata A városi pártbizottság má­jus 22-i határozata — a Poli­tikai Bizottság 1972. novem­beri határozata, a megyei pártbizottság útmutatása, va­lamint a pártépitö munka le- ninvárosi tapasztalatai és tendenciái alapján — min­denekelőtt elvi útmutatást nyújt a pártépítő munka to­vábbi feladataihoz. Éspedig azáltal, hogy újra ráirányít­ja a pártszervezetek figyel­mét a X. kongresszus határo­zatainak 39. pontjára: a párt munkás jellege erősítésének, n nők és a fiatalok körében végzett pártépitö munka ja­vításának szükségességére. Ugyanakkor e határozat konkrét követelményeket tá­maszt a városi és a TVK pártbizottságával, a TEV csúcsvezetőségével és az alap­szervezetek vezetőségével szemben. A határozat a tagfelvételi munka feladatairól szólva — többek között— előírja, hogy az 1973-ban felvételre kerü­lő új párttagok legalább S0 százalékának a fizikai dolgo­zók soraiból kell kikerülni­ük, s az arány csakis' a fizi­kai dolgozók javára tolódhat el. A munkástöbbségei főként az üzemi alapszervezetekben kell biztosítani. A városi pártbizottság, a TVK pártbizottsága, a TEV '' csúcsvezetősége és az alap- 1 szervezetek számára semmi­féle „keretszámot” nem sza­bott meg, nem korlátozta az irányítása alá tartozó párt- szervezeteknek a szervezeti szabályzatban biztosított jog­körét, ellenben az érdekelt pártszervezetek minden eset­ben előre egyeztetik elkép­zeléseiket. a városi pártbi­zottság illetékes csoportjával — PTCS —, amely gondosko­dig a tervszerű és céltudatos tagfelvételi munka koordiná­lásáról. A határozat előírja, hogy a város párttagságán belül az adminisztratív alkalmazotti arányt csökkenteni kell. Ugyanakkor biztosítani kí­vánják, hogy az új párttagok között — az elképzeléseknek, illetőleg a terveknek megfe­lelően — legyen műszaki, közgazdász, orvos, humán fog­lalkozású értelmiségi dolgo­zó. Közülük is olyanok, akik eredeti foglalkozásukat te­kintve munkások voltak, egyetértenek pártunk politi­kájával és mellette nyíltan, őszintén, határozottan ki is állnak, ha szükséges védel­mezik azt. Akik magas szintű marxista—leninista képzett­séggel, műveltséggel rendel­keznek és elméleti felkészült­ségüket a mindennapos szak­mai, politikai munkában hasznosítják. A városi pártbizottság ha­tározata az irányítása alá tartozó pártszervezetektől rendszeres és tervszerű tag­felvételi munkát vár, felhív­ta figyelmüket a tagfelvételi munka színvonalának, mód­szereinek és stílusának fej­lesztésére. Előírja a tapaszta­latok rendszeres elemzését — testületi üléseken, taggyűlé­seken — s a helyi tapaszta­latok hasznosítását a további munkában. A pártbizottság lerületfe- Jelősei és a PTCS — a hatá­rozat alapján — már az év elején igyC i„nek megismer­tedül a paru.2ervezetek tag­felvételi terveivel, elképzelé­seivel, a felvételre számítás­ba jöhető személyekkel, s már a kiválogatás, az előké­szítés során igyekeznek segít­séget nyújtani az érdekelt alapszervezetetonek. A határozat általában ma­gas. ugyanakkor differenciált követelményeket támaszt a pártba jelentkezők iránt. Előírja, hogy a fizikai mun­kásokkal, a fiatalokkal, s a vökkel szemben támasztott követelményekhez képest az értelmiségi dolgozókkal szem­ben magasabbra kell emelni a követelmény szintet. A fizikai dolgozók szám­arányának javítására a hatá­rozat elsősorban a TVK párt- bizottsága, a TEV csúcsveze- tősége, a városgazdálkodási vállalat, a kenyérgyár, a MÁV, az áfész. a közszolgál­tatás és a Szőke Tisza Tsz pártalapszervezeleinek figyel­mét hívta fel; a nők szám­arányának javítását minde­nekelőtt a TVK pártbizottsá­ga, a Volán kirendeltség, a kereskedelem, az áfész és a Szőke Tisza Tsz pártalap- szervezeteitől; míg a fiatalok számarányának javítását a TVK pártbizottságától, a TEV esúcsvczelőségétől, a VGV, a tsz és a MÁV alap- szervezeteitől várja a párt- bizottság határozata. A határozat — a többi kö­zött — előírja, hogy a. szak­munkásképző intézetek és a szakközépiskolák tervszerűen és céltudatosan foglalkozza­nak a jövő szakmunkásainak párttaggá nevelésével; a tö- megszervezetek és -mozgal­mak kommunista vezetői — különösen a szakszervezetben és a KISZ-bizottságban — az eddiginél nyújtsanak na­gyobb segítséget a pártbizott­ságnak, a pártépités tervei­nek megvalósításához — a párt munkásjellegének, ösz- szetételének és tevékenységé­nek javításához. A párttagság összetételének javítása szempontjából döntő jelentősége van a pártalap- szervezetekben végzett szer­vező, előkészítő, nevelőmun­kának — hangsúlyozta a ha­tározat, amely tizenhét pont­ban írja elő az alapszerveze­tek ezirányú kötelességét, feladatait. Általános követelményként előírja, hogy a pártszerveze­tek a tagfelvételi mupkál te­gyék a mindennapi munka szerves részévé; ezirányú te­vékenységük legyen tervsze­rűbb, céltudatosabb és konk­rétabb, személyekhez kötött; Előírja, illetőleg javasolja a határozat a pártszerveze­teknek, hogy készítsenek pártépítési terveket; fokoz­zák az ajánlók és az egész párttagság felelősségét a tag­felvételek előkészítésében és a döntések során; előírja to­vábbá a párttagok nagyobb megbecsülését, a párt sorai­ban az aktív réteg növelését, a pártcsoportok szerepének fokozását a tagfelvételi mun­kában. Egyidejűleg a pártbizottság felhívja az alapszervezetek figyelmét arra is, hogy az 1971 júniusi ..munkaokmány»- ban” előírt feladatok jelen­tős része továbbra is érvény­ben marad. Azokat a jelen­legi határozat szellemében és előírásainak megfelelően kell végrehajtani. Csépányi I a jcw ................................. ——■■ ' i • • Uveghomok exportra Az Országos Érc- és Ásványbányák fehérvárcsurgói honiok- ncmesítő üzeme az üveggyártáshoz különleges tisztaságú, jó minőségű kvarchomokot állít elő. A termelt mennyiség évről évre emelkedik. Az idén csaknem háromszázezer ton­nát termel ki az üzem. E mennyiségből ellátják a hazai üveggyárak nagyrészét, sőt még exportra is jut: Jugoszlávia üvegipara az idén mintegy 30 ezer tonna homokot vásárol Fehcrvárcsurgóról. Képünkön: az önjáró rakodógép mun­kában. A Gazdasági Bizottság dön­tése alapján a Nehézipari Minisztérium is hozzájárul Benin város fejlesztéséhez. A tárca által biztosí­tott, több száz millió fo­rintból — a Nehézipari Mi­nisztérium és a Borsod me­gyei Tanács között létrejött megállapodás értelmében — egyaránt jut lakás, illetve munkásszállás építésére, to­vábbá számos kapcsolódó lé­tesítmény (például közmű stb.) megvalósítására. A legutóbbi miniszterhe­lyettes! szemlen napirenden szerepeltek a városépítéssel kapcsolatos kérdések is. Gór Nagy Sándor nehézipari mi­niszterhelyettes megnyugta­tónak találta a pillanatnyi helyzetet. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a városfej­lesztés az előírt ütem sze­rint halad. Így pékiául elké­szült a 420 lakásból álló — házgyári termékekből össze­szerelt —* úgynevezett felvo­nulási lakónegyed, amely az elkövetkező években az ipari beruházásokon dolgozó több ezer kivitelező-»második, ott­honául szó igái. Mint azt a miniszter helyet­tesi szemlén megállapították, egyedül a városi szennyvíz- derítő helyének krjefölese körül van némi huzavona. A leendő létesítmény tervei ugyan elkészültek, az iTtetéke- : sek azonban ez időig nem döntötték el, hol lehet, illetve hol célszerű azt felépíteni. Többen megfogalmazták, hogy a lehelő legrövidebb időn belül ki kell jelölni az építési területet, és lehetőleg már augusztusban hozzá kell fogni a beruházáshoz. Félő ugyanis, hogy jelentős határ­idő-eltolódás esetén (bár a városi szennyvíztisztításba ideiglenesen a TVK is bese­gít) az említett létesítmény hiánya nagy gondot okoz majd az erőteljesen fejlődő város szennyvizének tisztítá­sában. 85 kombájn dolgozik a mezőkövesdi járásbao Az utóbbi napok kedvező időjárása meggyorsította az aratást Borsod déli részein. A mezőkövesdi járás 12 ter­melőszövetkezete közül tizen­egy gazdaság még az elmúlt héten megkezdte a kenyér- gabona betakarítását. Egye­dül a szomolyai tsz-ben vár­tak tegnapig ezzel a munká­val. A járási hivatal élelmiszer, gazdasági osztályvezetőjétől kapott információ szerint az őszi árpát már mindenütt le­aratták; A legfontosabb fel­adatnak most a kenyérgabo­na, valamint a tavaszi árpa gyors betakarítását tekintik. A tavaszi árpa köztudottan az egyik leggyorsabban érő kalászos, így a legtöbb he­lyen ezt aratják le először. A termésnek csaknem egy- harmadát már betakarítot­ták. — A mezőkövesdi járásban minden percet kihasználva dolgoznak a gépiek és az em­berek — tájékoztatott Szászi Hál int osztályvezető. — Igen jó dolog az is. hogy a terme­lőszövetkezetek tulajdonában levő 85 kombájn kivétel nél­kül üzemképies. Ez a jó alkat. rész-ellátásnak is köszönhető. Az osztályvezető egyebek kö­zött elmondta: az egész já­rásban a mezönyárádi és a bükkábrányi tsz van a leg­kedvezőbb helyzetben. Ebben a két községben ugyanis mar túl vannak az aratás félide­jén. Az illetékesektől meg­tudtuk, hogy július 18-ig, a betakarításra váró, több mint 7600 hektár őszi búzából mintegy másfél ezer hektár­nyit már learattak ebben a járásban.. Kedvező híreket kaptunk a négy mezőkövesdi tsz-ből is. Az Üj Elet. a Búzakalász és a Kossuth Tsz földjein mar több mint egy hét óta dolgoz, nak a kombájnok. A kövesdi Matyóföld búzatábláin az el­múlt hét második leiétől ugyancsak gyors ütemben, szervezetten folyik a betaka­rítás. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom