Észak-Magyarország, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
SzolgáHaiás Mezőkövesden ■ Vegy tisztítás után mosás A nemrégiben városi rangot kapott Mezőkövesden nemcsak a jobb áruellátás érdekében tesz meg mindent az országos hírű helyi áfész, de a szolgáltatások megjavítását is sok mindennel sejtik. Nagy segítséget nyújtanak például a háziasszonyoknak az idén tavasszal megnyílt, korszerű vegytisztító szalonjukkal. Nemcsak Me. zőkövesden oldották meg ezt a szolgáltatást, de ho- zom-viszem járatok megszer. vezésével Szentistván, Bogács, Szomolya, Mezőkeresz. les és Bükkábrány községekben is összeszedik a tisztításra váró ruhákat. Havonta egy-két újabb községei kapcsolnak be a hozom-viszem szolgálatba. Az áíész vezetősége úgy döntött, hogy a vegytisztító szalont korszerű mosodával is kibővítik. Így lesz teljes értékű ez a szolgáltatási ágazatuk. A dolgozó háziasszonyok ugyanis igénylik az új városban és környékén is a Patyolat-szolgáltatást. A mosoda megépítéséhez az áfész megpályázta az ilyen szolgáltatás megvalósítását elősegítő dotációt. 1974-ben már szeretnének fehérnemű- és ágyneműmosást is vállalni az áfész új részlegében. Vitorlások a Mályi-tavon Miskolc szomszédságában, a Mályi-tő a vízisport kedvelőinek nagyszerű lehetőséget nyújt. A Borsod megyei Vitorlás Szövetség fogja össze négy szakosztály, 100 sportolójának munkáját. Képünkön: Vitorlások a tavon. Mezőgazdaságot védő rakéták Jégelhárító rendszer hazánkban A jégverések hazánk több részén okoznak évről évre százmilliós károkat. Szovjet tapasztalatok bizonyítják, hogy felhőrobbantásokkal igen eredményesen lehet védekezni e természeti csapás ellen. A Szovjetunió déli köztársaságaiban magyar szakemberek tanulmányozták a jói bevált jégelhárító rendszereket, s a mostani ötéves terv végére, hazánk egyik legtermékenyebb, „jégjárta” vidékén, Baranyában kialakítják az első magyar jegel, hárító állomást, A központ a tervek szerint a Tenkes-hegy térségé lesz. Itt állítják fel a radar-állomást és a jégelhárító, rakétakilövő állomásokat. Ezzel a „jégernyővel” mintegy 150 ezer hektárnyi területet mentesítenek a jégverésektől. A jégelhárító rendszer mintegy 40 milliós beruházást igényel. A baranyait követően remélhetően sor kerül majd a tokaj-hegyaljai „jégernyő” felállítására is. Ki nyer ma? Könyvről könyvért A Magyar Rádió hamar népszerűvé lelt nyilvános vetélkedő- sorozata, a Könyvről—könyvért, amelyben a játék részvevőinek irodalmi tájékozottságukról kell számot adni, s amelyben a nyeremény — mint a játék címe is elárulja — nagy értékű könyv- | .jutalom, július 23-án, előrelátha- j tólag 14 óra 10 és 14 óra 20 között i Miskolcról, a Kazinczy Könyvboltból jelentkezik. Akik a játékban részt kívánnak venni, az adás napján 13 óra 45-kor jelentkezhetnek a boltban. A játékot Czígány György vezeti, s a nyertes jutalma 500 forint ér- : tékü könyvutalvány. | Népszerű sorozat 4 hét zeneműve A hét zeneműve című népszerű rádiósorozat darabjait mutatja be a negyedévenként megjelenő, azonos című kötet. A Kroó György szerkesztésében megjelenő, rendhagyó hangverseny- kalauzzá kerekedő sorozat harmadik negyedévi kötete megjelent, s az adások sorrendjében részletesen bemutatja a sorozatban július 2-a és október 1-e között elhangzó zeneműveket. Befejeződtek a diósgyőri vár helyreállítási J munkálatai Az Országos Műemléki Felügyelőség befejezte a diósgyőri vár külső ^és belső felújítási munkálatait. Ezzel az 1953-ban megkezdett munkák végére tettek pontot. A vár helyreállítása 30 millió forintba került. Tapolca szerencsét hozott Ötös találat a lottón A lottózás egyik „szerencsevadászának” emlékezetes lesz a szép Miskolc-Tapolca, ahol a 23. heti nyerőszámokat húzták. (Lesz is miből idelátogatnia!) A 13-iki, pénteki húzás öt száma közül ugyanis egy szelvényen mind az öt számot eltalálták. A szerencsés lottózó nyeremé80 millió ivadék Kishalakból export, A Terimpex Külkereske- delrni Vállalat 80 millió növényevő halivadék szállítását kezdte meg Francia- országba, az NSZK-ba, Ausztriába és Csehszlovákiába. Az egy-két nyaras ivadékokat oxigénnel, vízzel töltött nylonzsákokban indítják útnak. A magyar édesvízi halaknak is nagy a keletje Euró- pa-szerte. Harcsából, csukából és főleg pontyból évente mintegy 2000 tonna az exAlig néhány hete annak, hogy az Ózdi Kohászati Üzemek rúd-dróthengerművének építésén egy 14 méter magasból lezuhanó 18 éves fiatalember kórházba szállítás után meghalt. Ezt megelőzően is két dolgozó szenvedett már halálos balesetet az idén az ÓKÜ-ben. Tegnap, szombaton délelőtt tragikusan végződött gyermekbalesethez riasztották a miskolci mentőket. Bükk- szentkereszten, a Jókai utca 38. számú ház udvarán M. P. 2 éves kisfiú játszadozás közben beleesett egy esővíznye — a nyereményilleték levonása után — 2 158 009 forint. Négy találatot 54 fogadó ért el, nyereményük egyenként 39 983 forint. Hármas találata 5022 fogadónak van, nyereményük egyenként 430 forint. A 157 835 kéttalálatos szelvény egyenként 17 forintot ér. nagyhalaikból import portunk. Angolnából is jelentősen nő az export, pedig e/.t a kígyószerű, finom húsú halat alig tíz éve telepítették a Balatonba és a Velencei tóba. Csak fogast nem exportálunk, mert ezt idehaza igényli a növekvő idegenforgalom. Az export mellett a Terimpex importál is halakat. Nagy, tengeri halakat, fagyasztott halárut vásárolunk Dániából, Norvégiából, Franciaországból és Belgiumból. Tegnap, szombaton hajnalban az ÓKÜ durvahengermű gyárrészlegében, ablokk- vég-átrakónál történt újabb halálos baleset. Pék Gergely 51 éves ózdi lakost zúzta halálra, emelés közben egy rosszul rögzített gerenda. A halálos baleset körülményeinek kivizsgálása folyik. gyűjtő hordóba. Mire kihúzták a vízből már nem tudták felfedezni rajta az élet nyomait. Sajnos, a helyszínre érkezett mentők Is már csak a kisgyermek halálát tudták megállapítani. TELEX Halálos gyakorlatozás Az NSZK-beli Baumhol- der közelében gyakorlatozás közben lezuhant egy Mohawk típusú amerikai katonai repülőgép. A személyzet mindkét tagja életét vesztette. Bálnával „karambolozlak” Különös tengeri kalandja volt egy angol házaspárnak. Maurie Bailey és felesége kis jachtjukon világ körüli utazást tettek, Üj-Zéland közelében „összeütköztek” egy bálnával, s a jacht elsüllyedt. A hajótörés után 117 napig hányódtak a tengeren, míg egy halászhajó megmentette életüket. Mindketten alaposan lefogytak, de máris az út megismétlését tervezik. Kábítószer katonáknak A bajor rendőrség „nagy fogást” csinált, egy Erlan- genben élő amerikai lakásán több, mint félmillió dollár értékű kibítószert sikerült leíoglalniok. A kábítószert az NSZK-ban szolgáló ameri Icai katonáknak akarták eladni. Zsoldosok gaztette Világszerte felháborodást keltett egy spanyol misszionárius-csoportnak az a leleplezése, amely szerint portugál zsoldosok Mozam- bikban tömegmészárlást követtek el. A misszionáriusok egy madridi sajtóértekezleten elmondták, hogy a portugál terrorkülönítme- nyek további öt hasonló „akciójáról” van tudomásuk. Az egyik misszionárius szemtanúja volt annak, amikor a zsoldosok Mu- cumburiban megöltek hat embert, a házakat felgyújtották és vagy kétszáz állatot is elpusztítottak. Idén már a negyedik Újabb halálos Ítélésé! az ÖHj-ben Tragikus gyermek halál Hordóba fűSt egy kisfiú ESZAK-MAGYARURSZAG. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTII LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés. panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint. Index: 25 655. Irányítószáműnk: 3527. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vcz.: SZEMES ISTVÁN. —ni'imiiiniiinr n in tun m ...ti tu ii „ Rövid utón Többször irtunk már róla, hogy bérházakban néhány fegyelmezetlen lakó mennyi szemétféleséget kidobál az ablakon. Volt rá eset. hogy az ablakon át ürítették ki a porszívó zsákját; \ hogy sörösüveget, egész üveg romlott uborkát, villanykörtét repítettek j ki rövid úton. Amit a napokban tapasztaltam, az már minden képzeletet felülmúlt. Nylonzacskóban csomagolt levescsontot dobtak ki az ablakon a kedves lakók ... Éjszakánként a kutyák veszekszenek rajta, ezzel több száz ember nyugalmát zavarják. Sok lakóban felmerül a kérdés: vajon kik azok, akik ilyet megtesznek? Ezek az emberek miként képzelik el az együttélést... Vagy talán elképzelésük sincs? ... (takács)