Észak-Magyarország, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-03 / 128. szám

É3ZAK-MAGYARORSZÁG 2 7973. Jßntes 3., vasárnapi •aaMBMSBBm Az építésügyi ágazat ter­vező intézeteinek képvi­selői pénteken és szom­baton tudományos üléssza­kot tartottak az Építők Dó­zsa .György úti székhazában. A kétnapos tanácskozáson több mint 30 előadás megvi­tatásával összegezték az utóbbi három évben elért kutatási és műszaki fejlesz­tési tapasztalatokat, eredmé­nyeket, s meghatározták a további terveket. A záróülésen Bondor Jó­zsef építésügyi és városfej­lesztési miniszter foglalta össze az ülésszak munkáját. Hangsúlyozta, hogy a műsza­ki fejlesztésbe, az új építési módszerek és az újfajta épí­tőanyagok kialakításánál egyaránt szigorú követel­mény a minőség. Eleget kell tenni a lakosság jogos kí­vánságának, hogy az átadott lakások és egyéb építmények olcsók, jó minőségűek legye­nek, s az építés üteme is megfeleljen a követelmé­nyeknek. Ezért gondosan kell ügyelni arra. hogy a kutató- és a fejlesztési munka ered­ménye ne növelje az építés költségeit. Bondor József miniszter hangoztatta, hogy a hazai építésügyi kutatás és műsza­ki fejlesztés hatékonyságá­nak növelésében a korábbi­nál jobban kell támaszkod­ni a nemzetközi munkameg­osztásra, a kimagasló kül­földi tudományos eredmé­nyek hazai alkalmazására. A tudományos munkában kü­lönösen fontos bázist jelent a KGET-országok kutatói­nak, tervezőinek műszaki-tu­dományos együttműködése. A miniszter megállapítot­ta, hogy a tanácskozáson el­hangzott előadások és fel­szólalások meggyőzően ta­núskodnak a hazai építőipar műszaki színvonalának gyors növekedéséről. Május 31-én Harmati Sán­dor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke, az Orszá­gos Béketanács alelnölce, a Hazafias Népfront országos elnökségének tagja Sátoral­jaújhelyen, a járási pártbi­zottság nagytermében „Harc a fajüldöző afrikai rendszer ellen” címmel, június 1-én pedig Borsodnádasdon, a le­mezgyár művelődési ottho­nában szervezett békegyűlé­sen „Az arab népek iránti szolidaritás az izraeli agresz- szió évfordulóján” címmel tartott előadást. Június 1-én részt vett a Hazafias Népfront megyei elnöksége által „Európa je­lene és jövője” címmel szer­vezett kerekasztal-beszélge- tésen is, ahol felszólalt. ESEMÉNYEKRŐL Hó; ......MáH. ,.U. B ELGA VENDEGEK A SZÓ VJ ISTUNIÚ BAN @ Albert herceg, belga trón­örökös, a belga Külkereske­delmi Hivatal díszelnöke szombaton hazaérkezett Moszkvából. A belga trón­örökös a szovjet Külkereske­delmi Minisztérium 'meghí­vására egy belga—luxem­burgi gazdasági delegáció élén kéthetes látogatást tett a Szovjetunióban. KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG UTAZOTT GÉNEBE <l> Nagy Imre munkaügyi miniszterhelyettes vezetésé­vel szombaton magyar kor­mányküldöttség utazott Genfbe, a nemzetközi mun­kaügyi szervezet 58. konfe­renciájára. HAZAUTAZOTT O Pénteken este visszaérke­zett Washingtonba Nixon amerikai elnök és kísérete az Izlandon megtartott francia— amerikai csúcstalálkozóról. Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadó, Rogers külügy- ministzer és Ziegler elnöki sajtótitkár repülőtéri nyilat­kozatukban rendkívül sike­resnek minősítették a tárgya­lásokat, bár közvetve elis­merték, hogy konkrét meg­állapodás egyetlen vitás kér­désben sem született. Felvételi gáfétafató A miskolci Dolgozók Közgaz­dasági Szakközépiskolája (3501 Miskolc, Pf. 12«. L, Palóczy u. 5.) az 1973—74. tanévre felvételt hirdet. Jelentkezni lehet az esti és levelező tagozatra (4 éves) általános Iskolai, kiegészítő ta­gozatra (2 éves), középiskolai végzettséggel. Az iskola szám­viteli és gazdálkodási ágazata képesített könyvelői, vállalati tervezői és statisztikusi képesí­tést ad. Ez a képesítés a nép­gazdaság minden területén (ipar. mezőgazdaság, kereskedelem és közlekedés) jogosít a felsorolt képesítéshez kötött munkakörök betöltésére. A pénzügyi ágazat képesített könyvelői képesítést ad. ezen Eimié MARABU VIII. keresztrostélyos, COTTAGE típusú kazán, 23 db kompletten vagy tagonként, valamint 327-es MOZDQNYKAZÄN 167 négyzetméter fűtőfelületű, síkrostélyos Nyíregyháza, MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLA Rákóczi út 69. Érdeklődni: Molnár Pál műszaki vezetőnél kívül pénzügyi munkakörök — tanácsi, pénzintézeti, vállalati és szövetkezeti szerveknél — be­töltésére képesít. A szakközépiskolai érettségi bizonyítvány bármely főiskolán és egyetemen továbbtanulásra is jogosít. A jelentkezők felvételi lapot töltenek ki, amit az iskola gondnokságán kaphatnak, na­ponta 13 órától 17 óráig. A fel­vételi lapot a munkaadóval lát­tamoztatni kell. A jelentkezés­hez kétéves munkaviszony iga­zolása szükséges. (Munkahely­változás nem számít.) Beküldési határidő június 2í). Bővebb tájékoztatást a felvé­teli lap átvételénél adunk. Sl Horváti) fsfrá látogatása legyénkben 1 IfiSZOSÉ® pedagógusit Él i) ra V&.:H Dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottság el­ső titkára, országgyűlési képviselőnk, választási kör­zetébe, a borsodsziráki me­zőgazdasági termelőszövet­kezetbe látogatott. Megte­kintette a tsz üzemegységeit, találkozott a dolgozókkal, be­szélgetett a választópolgá­rokkal. Ezt követően a KISZ Bor­sod megyei Bizottságának csanyiki Vezetőképző Iskolá­ját látogatta meg. Beszélge­tett az iskola hallgatóival, oktatóival és megtekintette az iskola korszerűsítésének munkálatait. Látogatása so­rán útjára elkísérte Dudla József, a KISZ Borsod me­gyei Bizottságának első tit­kára is. (Folytatás az 1. oldalról) kola tanítója. Az oktató-ne­velő munkában kifejtett ki­magasló tevékenységéért Apáczai Csere János-díjat kapott Bujdos László, a mis­kolci 100. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet igazga­tója. A parlamenti ünnep­ségen adták át a kiváló ta­nár, kiváló tanító és kiváló óvónő kitüntetéseket. A bor­sodi pedagógusok közül ki­váló tanár kitüntetést kapott Kováts Dániel, a sátoralja­újhelyi Kossuth Gimnázium és Egészségügyi Szakközép- iskola tanára, Répászky Zol­tán, a mezőkövesdi 1-es szá­mú Általános Iskola tanára. Kiváló tanító lett Deme An­dorne, a sátoraljaújhelyi Esze Tamás Általános Iskola tanítónője és dr. Sáfrány Lászióné, az Alsózsolcai Ál­talános Iskola tanítónője. Kiváló óvónő kitüntetést ka­pott Nagy Miklósné, az al- sóberecki óvoda vezetője és Bíró Béláné, a miskolci se­lyemről óvoda vezetője. — ——a , exmsi Vezetőség választás a képzőművészeknél A Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-magyaror­szági Területi Szervezete a szövetségi közgyűlést köve­tően szombaton délután kon­zultációs bizottsági ülést tartott Miskolcon, a Művész­klubban. Az ülésen részt vet­tek a szövetség tagjai, vala­mint a megyei és a városi tanácsok képviselői. A me­gyei pártbizottságot Nagy Zoltán, a propaganda- és művelődésügyi osztály he­lyettes vezetője képviselte, aki több hasznos észrevétel­lel gazdagította hozzászólá­sában a tanácskozást. A területi szervezet négy­esztendős munkájáról Seres János, a területi szervezet titkára adott rövid beszámo­lót, majd a szövetség vidéki bizottságában végzett mun­káról Czinke Ferenc tájékoz­tató jelentését hallgatták meg a részvevők. A tájékoz­tató jelentések alapján szé­les körű vita bontakozott ki, melynek legfőbb témái a ki­állításokon való részvétel, a szövetség eszmei munkája, a szövetségen belüli élet, va­lamint nem' kismértékben az egzisztenciális kérdések és művészi munka egymásra hatása voltak. A vita után a vezetőség leköszönt. A konzultációs bizottsági ülés ezt követően a Feledy Gyula vezetésével működő jelölő bizottság javaslata alapján titkos szavazással megválasztotta a területi szervezet új titkárát, vala­mint a szövetség vidéki bi­zottságában a területet kép­viselő művészt. A szavazás j eredményeként a területi I szervezet új titkára Mazsa- I roff Miklós festőművész lesz, a vidéki bizottságban pedig Lenhey Zoltán grafikusmű­vész képviseli az észak-ma­gyarországi területet. A bi­zottság köszönetét fejezte ki a lelépő tisztségviselőknek több esztendős munkájukért. Majd javaslatot tett a jö­vő héten ülésező megyei és városi szervezeteknek a tit­kár megválasztására. Mis­kolc város, Borsod, Heves és Nógrád megye képzőművé­szei ugyanis június 9-én vá­lasztják majd meg szerveze­tük vezetőit. (Folytatás az 1. oldalról) Nagy ünnepség színhelye lesz ma a selyemréti ÉM- szálló udvara és étterme, ahol a Borsod megyei Álla­mi Építőipari Vállalat ren­dezi ünnepségét, amelyen egyben a vállalat megala­kulásának 25. évfordulójáról is megemlékeznek. Délelőtt kerül sor az ünnepi gyűlés­re, melynek előadója Vincze Géza vezérigazgató. Ekkor lesz a törzsgárda-jelvények és jutalmak átadása is, dél­után pedig különböző együt­tesek szórakoztatják színvo­nalas műsorral a dolgozókat. Miskolcra látogat ebből az alkalomból az Építők Szak- szervezete Vadrózsa Tánc- együttese is. Vidéken is mindenütt ha­sonló ünnepségekre, műso­rokra kerül sor. Kazincbar­cikáról, a 31. számú Állami Építőipari Vállalat mintegy 400 dolgozója családjával együtt Miskolc-Tapolcára jön el szórakozni az építők nap­ján. > i Az európai ügyek alapjában kedvező menete további jó előjelként hat az esztendő minden bizonnyal legfonto­sabb csúcstalálkozója, Brezs- nyev június 18-án kezdődő amerikai látogatása előtt. A nagy kelet—nyugati párbe­szédet, ezen a héten nyugat­berlini tárgyalások előzték meg. Brandt a brit kor­mányfővel, ITeath-hel talál­kozott. Nagyobb érdeklő­dést váltott azonban ki Ni­xon és Pompidou kétnapos beszélgetése „félúton” Izland szigetén. A szóvivők egy­aránt úgy nyilatkoztak, hogy a reykjavíki múzeumban, ahol a csúcsmegbeszéiés zaj­lott, nem voltak vesztesek és nem voltaic győztesek, ha­nem a jobb megértés jegyé­ben valamelyest közéledtek az álláspontok. Az amerikai elnök az „új atlanti szövet­ség” jelszavának meghirde­tése után most mindenkép­pen bizonyítani is szeretné az erősebb nyugati szolidari­tást. Némiképpen zavarólag hatott viszont, hogy amikor az államfők udvariassági vi­zitet tettek Eldjarn izlandi elnöknél, az saját országának álláspontját világította meg a London ellen viselt tőke­hal-háborúban. Dél-Vietnamban a héten bejelentették, hogy rövidesen megkezdődik a „térképcsere”. Ennek igen nagy jelentősége van, mivel első ízben hatá­roznák meg pontosan, hogy mely területekre terjed ki a DIFK, illetve a saigoni rend­szer fennhatósága. Dél-Viet­namban ugyanis nem össze­függő területek alakultak ki, hanem foltosán, „leopárd- bőr”-szerűen húzódnak a két fél által ellenőrzött vidékek. A feszültség, a tízezres nagy­ságrendben végbemenő tűz­szünet-sértések egyik alapve­tő oka éppen az volt, hogy saigoni részről állandó t'erii- letszerző akciókat indítottak. Ezek a provokációk megne­hezülnek, ha elkészülnek majd a világos térképek.) Az indokínai fejlemények was­hingtoni híre, hogy a képvi­selőház után az amerikai szenátus is elhatározta az anyagi eszközök megvonását a kambodzsai bombázásoktól. A Pentagon első visszhangja furcsa értelemzése volt a sze­nátusi döntésnek — csökken­tették a harci repülőgépek bevetéseinek számát, ,de egy- egy repülőgép nagyobb bom- baterhet visz majd magával. Végül egy jelentős hír Ln- tin-Amerikából: helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok Kuba és Argentina között, Az argentin—kubai rende­zés különben magas rangú amerikai tanú jelenlétében történhetett, történetesen aV kor tartózkodott Buenos Airesben Rogers külügymi­niszter. A finn fővárosban ezút­tal elmaradnak a diploma­ták kedvelt víkendprogram- jai, az európai biztonsági konferenciát előkészítő mun­kacsoportok még ma, vasár­nap is tanácskoznak. A csak­nem kétszáz napon út tartó megbeszélések után, elér­keztünk az első nagy sza­kasz finiséhez- Valószínűleg már a jövő héten bejelen­tik, mikor ülnek össze a kül­ügyminiszterek, hogy meg­nyissák az európai értekez­let több hónapra tervezett, különböző szinteken lebo­nyolításra kerülő tárgyalási folyamatát. Ügy tűnik tehát, hogy megkezdődnek az érdemi tárgyalások az európai biz­tonság kialakításáról, s a harmincnégy ország nevé­ben maratoni tanácskozáso­kat folytató kétszázhatvan nagykövet és szakértő megteremtette az alapokat. Az európai konferenciát sohasem tekintettük öncél­nak, s ezért a legnagyobb eredmény, hogy az előkészü­leti szakaszban sikerült ren­dezni több vitás kérdést. Ezek száma örvendetesen gyarapodott a héten, hiszen megoldást nyert a münche­ni diktátum nemzetközi jogi érvénytelenítése, megszöve­gezték az erre vonatkozó csehszlovák—nyugatnémet megállapodást. A külügymi­niszter-helyettesek már be­fejezték a munkát, a jövő hónapban a külügyminiszte­rek találkoznak, s a kora ősszel az aláírásra Brandt Prágába látogat. Azt, hogy mennyire heves küzdelmet kell folytatni minden csekély haladásért, jól jellemzi a két német ál­lam alapszerződése körüli hercehurca az NSZK-ban. A bajor kormány „zavaró re­pülése” következtében még mindig késik a törvénybe ik­tatás, a müncheni panasszal egyelőre az alkotmánybíró­ság foglalkozik. A ratifikálás késedelmei miatt nem lehe­tett eredményes a heti Kohl —Bahr találkozó sem, újabb összejövetel időpontját nem tűzték ki. Nagy figyelmet keltett viszont az a tény, hogy Honecker, az NSZEP első titkára Berlinben fogad­ta a bonni koalíciós pártok parlamenti frakcióvezetőit és kifejtette előttük az NDK változatlan készségét a köl­csönös érdekű kapcsolatok gyors fejlesztésére. Az angol Scylla fregatt és az Izlandi Thor ágyúna­szád manőverezik közel egymáshoz Izlandiéi délnyu­gatra. ahol az angol halászhajók újból halászni kezd­tek, bár Izland saját felségterületének tekinti ezt a sávot 11 miniszter véleménye: a lakisik legyeisl elesik Harmati Sándor előadása Sorsodőan Ünnepségek, szirÉiiMs ifen ai ápítsM iiapiii

Next

/
Oldalképek
Tartalom