Észak-Magyarország, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-26 / 121. szám

1973. május 26., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 A leggyorsabban fejlődő város A Leninvárosi Tanács pénteki ülésén meghallgatta es megvitatta a IV. ötéves terv városfejlesztési célkitű­zéseit tartalmazó előterjesz­tést, majd jóváhagyta az 3 í>72. évi költségvetés és fejlesztési alap felhasználá­sáról szóló zárszámadást. A városfejlesztési elképzelése­ket magába foglaló jelentés utalt rá, hogy az országos településhálózat fejlesztési koncepcióiról kiadott 1971. évi kormányhatározat Le- ninvárost az ország telepü­léseinek sorában mint közép­fokú központot jelölte meg. A város fejlesztését tehát úgy kell előirányozni, hogy meghatározott területen az összes gazdasági, oktatási, egészségügyi, szervező, irá­nyító, szolgáltató funkciókat ellássa. Így, a helyi párt- és tanácshatározatok szellemé­ben mindenekelőtt a lakos­ság életkörülményeinek to­vábbi javítására, a beruhá­zási egyensúly biztosításá­ra, s a foglalkoztatottság növelésére kell törekedni. 74 százalékos népességnövekedés Mint azt a végrehajtó bi­zottság előterjesztése is hangsúlyozta, a középtávú tervidőszak alatt az ipari nagyberuházások következté­ben jelentős népességnöve­kedés várható. Ha a mun­kásszállókon élő dolgozókat is figyelembe vesszük, a né­pesség-emelkedés meghaladja a 74 százalékot, amely két­szerese lesz a megyei átlag­nak. Ezért Leninvárosban a tervidőszak során több mint 1200 lakás felépítésével szá­molnak. Ezenkívül, elkészül még 420 lakás, amelyet az ipari beruházások befejezé­séig munkásszállásnak hasz­nálnak. Az igényeknek megfelelő­en tovább fejlesztik a köz­műellátást is. Így például új vízmű és szennyvízderítő építését tervezik. Mindkét létesítmény első üteme az ötéves terv utolsó esztende­jében kezdi men működését. Ezenkívül bővítik a hőátvi­teli rendszert: az erőmű és a város között egy újabb vezetékszakasz épül. Kivite­lezését már az elmúlt évben megkezdték, s várhatóan a következő fűtési idény kez­detére fejezik be. Az egészségügyi ellátás hasonlóképpen fontos tenni­való. A szakorvosi ellátás bővítésénél feltétlenül figye­lembe kell venni Tiszapal- konya, Oszlár, Sajószöged, Sajóörös és Nagycsécs lakos­ságát is. Tekintettel Lenin- város távlati fejlesztésére, a tanács egy 24 munkahelyes rendelőintézet építését hatá­rozta el. A leendő létesít­mény beruházási program­tervét az ÉSZAKTERV már elkészítette. Kivitelezése elő­reláthatólag a negyedik ne­gyedévben indul be. Új gyermekintézmények A lakásberuházás kapcso­lódó létesítményeként a IV. ötéves tervben sor kerül egy GO férőhelyes bölcsőde megépítésére is. A tanács ugyanakkor gondolt az óvo­dáskorú gyermekek megfele­lő elhelyezésére. A városfej­lesztési terv célkitűzései kö­zött szerepéi ugyanis az óvo­dai hálózat további bővítése. Ennek fontosságát az ipari üzemek is felismerték. A Tiszai Vegyikombinát igaz­gatósága például elhatározta, hogy még ebben az ötéves tervben több mint 3 millió forinttal járul hozzá az óvo­dai férőhelyek növeléséhez. Ezenkívül, a lakásberuházás kapcsolódó létesítményeként lehetőség nyílik egy másik 100 férőhelyes gyermekintéz­mény felépítésére is. A tervidőszak végére el­készül a város ötödik álta­lános iskolája — jelentették be az ülésen. A 16 tanter­mes oktatási intézmény át­adásával sokat javul a hely­zet Leninvárosban, egy tan­teremre átlagosan 30 tanuló i jut majd. Gondot okoz vi­szont a tervbe vett 200 férő­helyes középiskolai kollégi­um megépítése. A rendelke­zésre álló pénzügyi fedezet ugyanis nem elegendő a be­ruházás megvalósításához. Ezért, a városi tanács kutat­ja annak lehetőségét, hogyan lehetne helyi erőforrásból, valamint a telepített nagy- vállalatok közreműködésével biztosítani a hiányzó össze­get. IMvülő üzlethálózat A lakosság számának erő­teljes növekedése következ­tében az illetékesek arra szá­mítanak. hogy a város kis­kereskedelmi forgalma 1975- ben 130 százalékkal mégha- ! ladja az 1970-es szintet. Az igények kielégítését egyrészt a meglevő boltok szakosítá­sával és újabb kereskedel­mi egységek létrehozásával oldják meg. Ennek megfele­lően a városközpontban és a második tízezres lélek­számú városrészben az idén sport-játéküzletet, tej- és kenyérboltot, IBUSZ-irodát, valamint toto-lottóhelyiséget alakítanak ki, míg 1974-ben üveg-porcelán-, vas-edény- bolt, könyv—hanglemezbolt, gyermekcipő és rövidáru üzlet nyílik. Ugyancsak eb­ben az évben készül el az 1300 négyzetméter alapterü­letű élelmiszer ABC-áruház,. 1974-ben pedig a 2000 ada­gos gyorskiszolgáló vendég- lótóipari egység. Tovább fejlesztik a kiemelt szolgál­tatást is. így, központi tá­mogatással gyorstisztítósza­lon 'és Golka-szerviz épí­tését tervezik 1975-ig Lenin­városban. Lovas Lajos Egy bútorból 14 Csehszlovák és jugoszláv variahúlorok a miskolci bútorboltban Érdemes ezekben a napok­ban felkeresni a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat miskolci, Széchenyi utcai bútorszaküzletét. A vállalat, a vásárlók igényei­hez alkalmazkodva, korszerű, külföldi variabútorokat mu­tat be, kínál a vevőknek. A két, szakemberek sze­rint európai színvonalon álló bútortípus közül a csehszlo­vák Universal! már ismerik a miskolciak, a borsodiak. A 60 féle különböző elemből variálható bútor maximáli­san alkalmazkodik a korsze­rű lakás követelményeihez. Segítségével úgy a hagyomá­nyos, mint a modern lakások belső tere a legtökéleteseb­ben kihasználható. A gyárt­mány-család segítségével zárt- és nyitott falak, szek­rénysorok, könyvfalak egy­aránt kialakíthatók a szobá­ban. A kis- és a nagykeres­kedelem között lezajlott tár­gyalások lehetővé teszik tar­talékkészletek beszerzését is, s az ígéret szerint most már a szállítási határidők betar­tásával sem lesz probléma, A 60 különböző elemből — előjegyzés formájában — tet­szés szerint választhat a ve­vő, s természetesen lehető­ség van a vásárolt elemek számának bővítésére is. Az egyes elemek egyébként le­hetővé teszik, hogy a lakás tulajdonosa akár szélesség­ben, akár magasságban tet­szése szerint variálja a ki­alakított berendezési formá­kat. Ismeretes még a vevők előtt a jugoszláv Brest- Barbara cég Barbara nevet kapott, 30 féle elemből álló variálható bútora. Segítségé­vel a legegyszerűbb darab­ból álló könyvszekrény, s a legnagyobb zárt-, vagy nyi­tott szekrénysor egyaránt ki­alakítható. A Barbara az a variabútor, amely a lehető legjobb hely kihasználását biztosítja napjaink lakásá­ban. A magyar lakásokban ed­dig még minden esetben gon­dot okozott a szoba-sarkok berendezése, kitöltése. A' Barbara elem-család megol­dotta ezt a gondot: egy külön erre a célra kiképzett, szög­letes sarokszekrényrész a szobasarkokban is maximális helykihasználást tesz lehető­vé. Ilyen variálható elem­részt eddig még nem hasz­náltak hazánkban. Az elem­család Különlegessége egy kö­zépső, füstszínű üvegajtós szekrényrész is, amely ugyan­csak tetszés szerint variálva teszi esztétikussá, vonzóvá, harmonikussá a szekrénysort. Úgy az Universal, mint a Barbara már berendezett állapotban megtekinthető a Széchenyi utcai bútorszaküz- letben. A szűk hely termé­szetesen itt csak egyféle „fel­állást” tesz lehetővé, ám a vevők, az érdeklődők ezen is lemérhetik a felhasználható­ság sokféleségét, az európai bútorgyártás e két remeké­nek összes előnyeit. A bútorüzlet mindkét va- riabútorra előjegyzést vesz fel. A szállítás két hónapon belül történik, szükség ese­tén a bolt saját tartalékkész­letéből elégíti ki a vevőket. Az érdeklődők a sokféle elemből tetszés szerint vá­lasztják ki maguknak a meg­felelőt, s természetesen így alakul ki a megfelelő ár is. Csak érdekességképpen je­gyezzük meg, hogy a jugo­szláv Barbara variabútor semmivel sem drágább, mint magyar testvére, a Székes- fehérvári Bútorgyár terméke sőt talán még olcsóbb is. A nagykereskedelem mindkét bútortípust csak a főváros­ban, illetve négy vidéki nagyvárosban hozza forga­lomba. A négy város közé tartozik természetesen Mis­kolc is. A Széchenyi utcai bútor- szaküzlet vezetői és dolgozói elmondották azt is, hogy a i két bemutatott bútortípuson | kívül — amelyek elsősorban a választékot bővítik — ter­mészetesen sok másféle bú- * tort is tudnak ajánlani. Ezek közül hadd hívjuk fel a fi­gyelmet a bolt egyik újdon­ságára, az Egerben készült Tilda garnitúrára (a kirakat­ban is megtekinthető), amely a kárpitozott bútorok között egészen újszerű megoldásá­val, esztétikus megjelenésé­vel, s rendkívül olcsó órával tűnik ki. Ez a két nagymére­tű, kényelmes fotelból és egy kihúzható rekamiéból álló egri garnitúra (ára 7—8 ezer forint között van) egyelőre egész Észak-Magyarországon csak a miskolci szaküzletben kapható. A Széchenyi utcai bútor- szaküzlet és a szemben levő színes bútorbolt dolgozói szeretettel várnak minden ér­deklődőt, minden vásárlót az általuk kínált régi és új tí­pusú bútorok megtekintésére. Sex Sal link tojóbibridek A miskolci „tojásgyár” A Nagy-miskolci Állami Gazdaság baromfitelepét 1965-ben hozták létre 40 ezer férőhellyel. 1970-ben moder­nizálták és bővítették úgy hogy most er a korszerű „tojásgyár” ma már 93 ezer férőhelyes. Vinnai Károly kerületvezető — egyébként baromfiipari és tenyésztési szakmérnök • — elmondta, hogy egy évben 19,5 millió tojás kerül innen elsősorban Miskolcra, Borsod megyébe. A Sex Sal Link tojóhib­ridet a baromfitelep az Űri­újfalui Állami Gazdaságtól kapja naposcsibeként. 16—18 hetes korukig nevelik, majd ezután kerülnek a tojótelep­re, ahol a különféle betegsé­geket megelőző gyógykeze­lést kapnak. 22—24 hetes ko­rukban kezdenek tojni, és 29—30 hetes korukban érik el a maximumot. Ebben az időszakban naponta száz tyúk általában 94 tojást tojik. Egy év alatt 3 turnusban 40—40 ezer tojóhibrid cserélődik a baromfitelepen. A baromfitelepet tovább­fejlesztik. Egy új raktár, il­letve feldolgozó készül. A mosó, felrakó, átvilágító és osztályozó berendezést a Ba­romfiipari Országos Vállalat debreceni gyárától kapják majd. Pihenő­és sétaerdő A környezetvedelem egyre sürgetőbb kérdéssé válik az ember életében mindenütt a világon. Megyénkben — más vidékekhez hasonlóan — a borsodi és a zempléni táj gyönyörű erdőségei is nem­csak a fakitermelés céljaira valók, hanem az itt élők és az ide kirándulók felfrissü­lését és felüdülését, tehát egészségügyi célokat is szol­gálnak. A városfejlesztési célkitű­zések megtárgyalásakor mind­inkább bevonják az erdöfel- ügyelöségek szakembereit is a tervek készítésébe. Sáros­patak, Sátoraljaújhely és 12 környező község vezetői pél­dául máris foglalkoznak ez­zel a feladattal és együttes tanácskozáson vitatják meg a lakosság egészsége szem­pontjából oly fontos erdők kialakításának kérdését. Az előírásoknak megfelelő­en a településtől fél órai já­rásnál nem messzebb úgyne­vezett pihenőerdöt, az ezt kö­vető távolságban sétaerdőt, távolabb pedig kirándulóer­dőt jelölnek ki. Sárospatakon például a Botkő és a Pityer­gődomb pihenőerdő, a Me- gyer-hegy, Hordóskút és a Radvány-völgy sétaerdő cél­jára igen alkalmasnak lát­szik, ezért ezeken a helye­ken az erdőrendezést ezek­nek a szempontoknak a fi- gyelembevetelével végzik. Sajúbábenr kréntiltájábél Hivatalos és társadalmi munka Mire büszkék a község lakói ? A VÁLTOZÁS minden té­ren szembetűnő Sajóbábony. ban. Új létesítményekkel gyarapodott a község, ugyan­akkor örvendetes a fejlődés az itt élő emberek szemléle­tében is. Az emberek is tett- rekészek, cselekvőbbek let­tek. S mindezek mellett so­kat segített a gyár, az Észak­magyarországi Vegyiművek vezetősége és kollektívája. A legnagyobb eredmény­nek a lakásgondok megoldá­sát tekintik Sajóbábonyban. Az eredeti elképzelések sze­rint tanácsi erőforrásból 100 lakás épült volna fel a nagy­község lakóinak — Sajó- szentpéteren. A megyei ta­nács ehhez 15 millió forin­tot adott, 1973-tól 1975-ig, növekvő részletekben. Esze­rint a lakások zöme csak a tervidőszak végén, s még ak­kor sem helyben, hanem a szomszédos községben épült volna fel. Helyes volt a tanács tö­rekvése, hogy a lakások Sa­jóbábonyban és már 1972-tól kezdődően épüljenek. Hiszen a gond most a legégetőbb. A tanács erőfeszítéseit si­ker koronázta. Elérték, hogy a 100 lakás Sajóbábonvba kerüljön, ugyanakkor keres­tek olyan községet is, ame­lyik 1975-ig kölcsönt tudott adni az építkezéshez. Ez tet­te lehetővé, hogy már a múlt esztendőben egy nagyobb la­kásépítési program végrehaj­tását kezdhették meg. Ez, és természetesen az ÉMV hoz­zájárulása — ami a múlt év­ben 5 millió 330 ezer, idén 5 millió 950 ezer forint volt — eredményezte, hogy ta­valy átadtak 24 lakást és megkezdték 48 építését. Idén átadnak 48-at és hamaro­san megkezdik újabb 48 la­kás építését. Nem véletlen, hogy a korábban benyújtott lakásigénylések 90 százaléka kielégítést nyert. Gond per­sze még így is akad, hiszen a lakásépítéssel nem halad párhuzamosan a járulékos beruházások megvalósítása: az orvosi rendelő építése, az üzlethálózat bővítése. Sajnos mindez már nem fért bele a pénzügyi keretbe. A lakásgondok megoldása csak egy, bár kétségtelenül a legnagyobb eredmény. Emellett még számos kérés a választást megelőzően, a jelölő gyűléseken elhangzott javaslat elintézésére sor ke­rült. Hogy csak a leglénye­gesebbeket említsük: 4 . utat építettek a lakótelep melletti új házsorok között, ugyanitt bevezették a villanyt, kor­szerűsítették az óíaluban levő Dózsa György utat, 20- ról 90 darabosra bővítették a gázcseretelep kapacitását, korszerű közvilágítással lát­ták el a község főutcáját, és megépítettek egy 307 mél er hosszú, 1,60 méter széles be­tonjárdát. Az utóbbi külö­nösen nagy sikerként köny­velhető el, hiszen teljes egé­szében társadalmi munkával, a gyár szocialista brigádjai­nak segítségével készült. Nagyszerű példájaként an­nak, hogy a szőkébb pátria iránti szeretet élesztgetésé- vel. jó szervezéssel és ösz- szefogással jelentősebb anya­gi ráfordítás nélkül is nagy dolgokra képes a község la­kossága. A járdaépítéshez még csak annyit: a tanács tagjai — élükön az elnök­kel — mindennao kivették részüket a munkából. NEM VÉLETLENÜL hang­zott el a jelölő gyűléseken a megállapítás; jól dolgozott a tanács az elmúlt két év­ben, lehetőségein felül, köz- megelégedésre látta el fel­adatát. Hogy ennek ellenére mégis 14 új tag került be a közelmúltban megválasz­tott tanácsba? — Evés közben jön meg az étvágy — tartja a szólás­mondás, s ez Sajóbábonyra is érvényes — mondja Sza­bó István elnök. — A köz­ség lakói mind többet vár­nak tőlünk, s mi szeretnénk is többet tenni. A tanács­ba beválasztott új tagok, s különösen a fiatalok segít­ségével bizonyára sokat tu­dunk majd elérni. Az új tanács összetétele valóban jó, ideálisnak ne­vezhető. Nőtt a munkások, műszakiak, a közéleti mun­kára rátermett, és ilyen té­ren korábban is aktív ta­nácstagok száma. A megfe­lelő tapasztalat fiatalos hév­vel. lelkesedéssel párosul — mint az elnök mondja —. a fiatalítás nagyszerűen sike­rült. Bizonyság erre, hogy a napokban megtartandó ta­nácskozásra — a nagyközség kereskedelmi helyzetével, áruellátásával és az ipari ja­vító-szolgáltatással kapcsola­tos tennivalókat beszélik meg — már előzetesen is szá­mos észrevétel, ötlet, javas­lat hangzott el a fiatalokról. A munka tehát megkez­dődött. Az első eredmények máris biztatóak. Félig-med- dig elkészült a község és a lakótelep közötti, több mint négy és fél ezer négyzetmé­ter területű park. amely a járdához hasonlóan, teljes egészében társadalmi mun­kában valósul meg, s amely néhány év múlva a nagy­község büszkesége lesz. Ez persze, csak a kezdet, hiszen a következő négy évben ér­nél sokkal nagyobb szabású tervek vannak a program­ban. Első helyen a 204 la­kás — 102 tanácsi erőforrás­ból, ugyanennyi az Észak- magyarországi Vegyiművek beruházásaként — megépíté­se a lakótelepi sütőüzemmel egybekötött pékárubolt lét - rehozása, s nem utolsósor­ban, az évek óta megoldat­lan gond, az Ady Endre ut­ca kiépítése szerepel. — RENGETEG a tenni‘V lónk — mondja az elnök —. legalább annyi, ha nem több. mint két esztendővel ezelőtt. A régiek mellé egv n *-nó új feladaté“ kaptunk — igyekszünk "ajd minél töb­bet törleszteni az adósság­ból. Ezért vá'nsztottak meg bennünket. N. !.

Next

/
Oldalképek
Tartalom