Észak-Magyarország, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-11 / 59. szám

I 1973. márc. 11., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Nem számít? Fiatal postakihordó kari- kázott a jellegzetes zöld színű kerékpáron. Távira­tot vihetett az egyik ház­ba. De a kapunál nem szállt le a nyeregből, ha­nem egyenesen behajtott az udvarba. A küszöböli ugrott egyet a kerék, oda- ütődött az oszlophoz, s nemcsak a zománc patto­gott le a vázról, hanem a sárhányó is ugyancsak be­horpadt az új kerékpáron. Valaki tehetett valami megjegyzést a járókelők közül, mire máris kész volt a fiatalember válasza: Nem számít, majd rendbehozat­ja a posta. S valóban nem nagy ösz- szegű a kár, és a posta egészen biztosan rendbe fogja hozatni. És ehhez ha­sonló rongálást mennyit követünk el nap mint nap? A gyerekek telefirkálják, leverik a frissen vakolt, festett falakat, a felnőttek gondatlanul bánnak a fel­szerelésekkel, berendezési tárgyakkal, szerszámokkal az állami házakban, a hi­vatali helyiségekben, mű­helyekben, s az utcákon, parkokban, tereken is. (hej) KOMPOZÍCIÓ Lenkcy Zoltán rézkarca NoteszSapok Moszkvából, Leningrádból Tíz nap Moszkvában és Lenina rádban nem nagy idő, mégis emlé­kek tucatjaival ajándé­kozza meg az utazót. De különösen emlékezetes annak, aki meghatáro­zott szakirányú céllal, kislétszámú küldöttség lapjaként intenzívebben ismerkedik e két város- óriás életével. Ezeknek az emlékeknek rendszerezé­séhez idő kell, de az ap­róbb, nem szakmai, min­den utazónál adódó em­lékek forgácsai' hazatérés után máris tolira kíván­koznak. Aid a miskolci vagy budapesti villamosok, autóbuszok zsúfoltságára panaszkodik, bizonyára el- restelli magát, ha csak egy­szer is megpróbál a moszk­vai metró Szverdlovszkaja állomásán este hat óra kö­rül fel, vagy leszállni. igaz, ez a moszkvai metró leg­forgalmasabb állomása, itt metszi egymást a legtöbb sugárvonal, több szintben is a föld alatt, s ember le­gyen a talpán a külföldi, aki azonnal eligazodik, me­lyik szintre, melyik mozgó- lépcsősoron kell menni, s milyen irányba kell fel­szállnia a vonatra. Mert lent már csak-csak, de amíg a felszíni csarnokból a mozgólépcsőkre jut va­laki! Itt aztán nem lehet senki „különutas!” Ha be­került a tömeg sodrába, lábai csak a kollektív moz­gási akaratnak engedel­meskedhetnek. S ha a ta­pasztalatlan külföldi netán rossz irányba sodródott, hát akkor sincs semmi baj: az ellenirányba jövő tömeg a másik mozgólépcsőn fel- sodoria. És kezdődik min­den elölről. * A Szverdlovról elnevezett megálló előtti téren, a hó­kupacok szélén a tavasz hírnökeit árulják. Leg­utóbbi utazásom óta meg­változott a tér képe. A Moszkva Szálló mögötti el­öregedett épületeket lebon­tották, bővült a tér, amely­nek közepén Marx hatal­mas márványszobra néz szembe a Nagv Színházzal, a kibővített úttestek alatt tágas aluljárórendszer éoült, s megfiatalodott suj öreg Metropol Egy valami azonban vál­tozatlan a téren: a metró előtt randevúzók százai álldogálnak. A kis tér szé­lén vagy huszonöt telefon- fülke, ahonnan sürgethetik a partnert. A többiek áll­nak á térén, s várnak. Ki’ türelmesebben, ki óráját tíz másodpercenként nézeget­ve. A várakozók s a türel­mesebbek jó háromnegye­de nő. Öle jobban ráérnek. Pedig többjüknél a szatyor­ban a vacsora nyersanya­ga is sorsára vár. Ki érti a moszkvai nők türelmét és a férfiak pontatlansá­gát? * (hon kései télről beszé­li, Moszkvában és Le- grádban természetes a reiusi vastag hó és a lény hideg. Csak a lyasszonyok dideregnek iit, amikor az anya- yvi hivatalból jövet óval körbejárják a vá- nevezetességeit és egy- helyen kiszállnak a siból, hogy lefényképez­ek magúkat. Láttam szkvában a Lenin he- n egy fehér ruhában ogó boldog menyasz- lyt, aki a süvöltő szél- i és metsző hidegben i engedte, hogy kabátot tsenek a vállára. A magasra lobogtatta a szú fátylat, így került a /képre. Leningrádban Auróra cirkáló, meg a onzlovas”. Nagy Péter bra előtt szálltak ki a ,al házasok a feldíszí- kocsikból. Pedig mind­tő a Néva amúgy is hu- os partján van, és mí- jz tizenhárom foknál, ikor a tenger felől éles, ó szemű hideg csapadé- zúdit a szél a városra, éhér fátyolos ruha nem lile megfelelő védööltö- nek. De az itteni embe- : edzettek. A moszkvai rös téren például moz- atlanul ülnek órákon a fényképészek admi- ztrátorai, hogy megírják nyugtákat, meg átve- >k a pénzeket azoktól, két a fürge fotósok le- yképeztek a kívánt hát- — Blazsennoj székes- rViá? Kreml. Szpaszkij­torony slb. — előtt. Még feltűnőbb a leningrádiak hidegbírása: a gyerekek a hóban játszadoznak, kis színes lapátokkal, vödrök­kel, mint nálunk a homok­ban, de jól bebugyolálva, nemezcsizrpácskában, a nagymama meg ül a ligeti pádon és elmerülten olvas­sa a vaskos regényt, csak néha-néha néz fel, mit csi­nál az unoka. A hőmérő mínusz tizenkét fokot mu­tat. ' ■#­Leningrádban úgy adó­dott, hogy vendéglátóink — minden fáradozásuk el­lenére — sem tudtak je­gyet szerezni a Gorkij Színház Tovsztvonogov ren­dezte A revizor előadására. Kár. Kárpótlásul koncertet ajánlottak. Oda sikerült — nem könnyen — jegyet kapniok. Elmentünk a ha­talmas, új, háromezeröt- száz férőhelyes, minden korszerű technikával fel­szerelt Október terembe, ahol kitűnt, hogy a kon­cért — esztrádműsor: Ba­rátok dalai. Nyolc szocia­lista ország könnyűzenéjé­nek nagyszabású parádéja, amelyet a vendégművé­szekkel a Szovjetunió tu­catnyi nagyvárosában mu­tatnak be — hónapokon ót. A sort Leningrádban kezd­ték. Látványos, színes, jól szerkesztett, a műfaj hatá­rain belü] színvonalas elő­adást láthattunk, nem egy emlékezetes számmal. Ma­gyarországot a leningrádi előadásokon Zalatnay Sa­rolta képviselte. Bevallom, itthon még sohasem hal­lottam élőben, személye­sen. Leningrádba kellett utazni érte. Azt is hozzá kell tenni, hogy a műsor egészén belül is igen elő­kelő helyezést érdemelt volna rangsorolás esetén. Ö volt az első akit újra, meg újra visszahívtak a tapsok, új meg új ráadáso­kat követeltek tőle. Büsz­kék lehettünk volna a ma­gyar művészet képviselőjé­ig, de a több ezres nézőté­ren senki sem tudta ró­lunk (ketten ültünk ott), hogy magyarok vagyunk. Benedek Miklós Mintha magamnak tervezném Finta József munkaadó­ja a budapesti Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat. Máskü­lönben az Ybl Miklós díj í. és II. fokozatának tulaj­donosa, az Építőipari és Belkereskedelmi Vállalat kiváló dolgozója, a salgó­tarjáni városközpont terve­zéséért az Állami Dij II. fo_ kozatával tüntették lei. Hogy még hány pályázaton nyert első, illetve második díjat, hamarjában ő maga sem tudja elsorolni, de a legne­vezetesebb kétségkívül a Hotel Duna Intercontinen­tal nyertes pályaműterve volt. — Bizonyára az építész feladatának tqrja a közön­ség Ízlésének, esztétikai ér­zékének alakítását is. Mennyiben van erre mód­ja? — Sajnos, a sürgető la­káshiány még mindig hát­térbe szorítja ezt a nagyon fontos feladatot. Egy új la­kótelep építésénél a meg­rendelők legfontosabb kí­vánalma a közművesítés Optimális lehetősége, és az, hogy az épületelemeket szállító gépeknek jó moz­gási lehetőségük legyen. Holott hát a lakótelepeken élőkét utóbb vajmi kevés­sé fogja érdekelni, köny- nyen, vagy nehezen mozog­lak-e az emelödaruk. A mi igyekezetünket, hogy formakultúrára neveljünk, mégis erősen meghatároz­zák a gazdaságosság gond­jai. — Hogya n vélekednek a kérdésről az új lakások gazdái, akiknek — érthető okokból- — az a legfonto­sabb, hogy lakásuk van? — Sajnos, az ö kritikai érzékük is megreked a le­tört kilincsek, rosszul mű­ködő vízcsapok bírálatánál. Ezek valóban bosszantó dolgok, de ha mindig, min­denki csak efféle hibákról beszél, oly rossz hangula­tot kelt az új épületek ké­szítői ellen, hogy végül is senki sem veszi észre az adott épület bizonyos ta­gadhatatlan szépségeit. — Szeretném megkérni, hogy erről a gondolatról — szép épületek — beszéljünk kicsit részletesebben. .4 ré­gebbi építészeti stílusok látványos formáit köny- nyebb volt szépnek látni, mint a mai sima tömböket. A modern építészetben hogyan lehet felfedezni a szépségeket? — A szépség mércéje ma is ugyanaz, mint a régebbi korokban volt. Az arány­törvények, a szerkezeti egy­ség, a plasztikusság, a szí­nek határozzák meg. Csak az épületekre aggatott díszek hullottak le. De úgy vélem. ,ez törvényszerű, hisz az élet minden terü­letén igyekszünk megsza­badulni a sallangoktól. — Hogyan értelmezzük az „igazságra való törek­vést". amelyet egy neves építész a. modern építészet egyik feladataként jelölt meg? — Egyértelműen vállal­ni kell az épület funkció­ját ! Első látásra nyilván­való legyen, milyen célt szolgál. Ne csapjuk be im­pozáns külsővel az embe­reket! Kerüljük az eklek­tikát, amelynek következ­tében díszes homlokzatú házak nem egyszer sötét, egészségtelen lakásokat ta­kartak ... — A modern építészet tehát nem tartja szüksé­gesnek művészi alkotások alkalmazását? — Díszítőelemek gyanánt nem. Egy fali dombormű például ne legyen dombor­mű a falon, hanem legyen maga a fal. Ilyen együtt­működésre mór sok példát lehet találni egy-egy új épületen. Eszményképp a gótika korát tudnám emlí­teni, ahol csodálatos har­móniában forrt össze az építészet a szobrászattal, a festészettel és számos mű­vészeti ággal. — Mo, a házgyári épít­kezések korában, amikor az építészt nem egy-egy házzal, hanem városrészek tervezésével bízzák meg, milyen lehetősége van sa­ját egyéniségének érvényre juttatására? — Erre ma is van lehe­tőség. Nagyobb formák el­helyezése, egy városrész hangulatának megteremté­se ugvanúgv lehet egyéni, mint egy épület tervezése. — ön hogyan kezd egy- egy tij tervének elkészíté­séhez? — Mindig a nagy formá­ból indulok ki. Hiába si­kerülnek ugyanis briliáns részletek, ha nincsenek harmóniában az egésszel. Talán nem érti félre: mun­kámat szép .játéknak ne­vezném. Ügy képzelem, hogy magamnak tervezem, gondolatban benne élek, és megkísérlem ott megterem­teni a lehető legjobb köz-' érzetet. A budapesti Volga-szál- lót, amely a közelmúltban készült el Finta József ter­vezésében, azóta is mint különleges látnivalót cso­dálják a látogatók, szak­emberek cikkek sorozatá­ban méltatják, mondván, lám. mit lehet az egyhan­gúsággal vádolt panelele­mekből elővarázsolni, fan­táziával. tehetséggel. Azóta megbízást kapott hasonló szálló tervezésére Pozsony­ban, és az ö tervei alapján készül majd egy tizen­nyolcszintes torony-diák­szálló a Lágymányoson. Hogy szerény szavait idézzük: — szép játék az övé. László Ilona A salgótarjáni üzletház Finta József tervezése Támadás vándormadarak ellen Nemcsak olasz „vadá­szok” az ellenségei az Európa felett északról Af­rikába húzó vándormada­raknak, hanem az ősi él- Ienség: az Eleonóra-sólyom is. (Nevét egy XIV. századi szardíniái hercegnőről, Ele­onóra d’Arborea-ról kapta.) Évente legalább egymillió költözőmadár esik e raga­dozó madár áldozatául, amely kíméletlenül csap le a madárseregre a Földközi­tenger fölött. Ciprus és Ma­rokkó között körülbelül kétezer pór él, s mivel fió­kói ősszel kelnek ki, szep­temberben, októberben, a madarak vonulásának ide­jén, sok táplálékra van szükségük. Az ornitológusok az utóbbi időben kezdték fel­mérni, mekkora lehet a költöző madarak száma. Jelenlegi becslésük szerint 100 napon belül egymilli- árd madár repül át Európa felett, egy részük — a ro­varevők, 1000—2000 méter magasan, a magvakat evők alacsonyan, néhány száz méter magasságban. A sólymok mintegy előmoz­dítják a természetes kivá­lasztódóst: elsősorban a gyenge, betegés madarak válnak prédául. A sólymok életét is mostanában kezd­ték kutatni- érdekes mó­don a fészkeket egymás szomszédságában építik fel, más ragadozó mada­raktól eltérően, és vadász­ni is tömegesen szállnak a Földközi-tenger fölé. ahol valóságos hálót feszítenek az érkező madársereg elé. A jó tápláléktól hamar megnőnek a sólyom-fiókák is: egy hónap múlva már repülni tudnak, s akkor az Eleonóra-sólyomból is ván­dormadár lesz: elköltözik Ecuadorba. \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom