Észak-Magyarország, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-22 / 44. szám
1973. febr. 22., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Csendháborító s — Engedély nélkül építők — Szemetelés A Miskolc városi Tanács V. B. igazgatási osztálya elkészítette a szabálysértési hatóságok egy évi munkájának mérlegét. A mérleg azt igazolja, hogy a közfegyelem Miskolcon nem nagyon javult, továbbra is sok a meggondolatlan, felelőtlen ember, továbbra is sok a munkája a szabálysértési előadóknak. Tavaly a három kerületben összesen 2727 embert jelentettek fel különböző szabály- sértések miatt, akik közül 2100 embert büntettek meg. Miskolcon is nagymértékben elszaporodott például az engedély nélküli építkezések száma. Az ílymódon építkezők már az elmúlt években is sok gondot okoztak a hatóságoknak, sok büntetést is kaptak, számuk azonban továbbra is magas. A jövőben az engedély nélkül építőkkel szemben még szigorúbban lépnek fel, még szigorúbb büntetést szabnak ki rájuk. A szabálysértők között a vásárlókat megkárosítók is szerepelnek. Ezek büntetését a jövőben ugyancsak megszigorítják. Az igazolatlan iskolai mulasztások száma főleg az első kerületben növekedett. Ezekben az ügyekben a bírság mellett a gyámhatóságoknak is van tennivalójuk, ezért az igazolatlanul mulasztók szüleinek életmódját, a családi körülményeket a gyámhatóságok is figyelemmel kísérik, ahol szükséges, ott közbeavatkoznak. A szabálysértők között szép számmal képviseltetik magukat a csendháborítók is, akik éjszakai dorbézolással, nem hagyják pihenni szomszédaikat. Az ok legtöbbször a nemtörődömség, de előfordul szándékos bosz- szantás is Ügy tűnik: még mindig nem eléggé eredményes a város tisztasága ellen vétők megfékezése sem. Tavaly ugyan 132 embert büntettek meg emiatt, mégis sok szemetelő „úszta meg” vétségét. A városi tanács a szemetelők ellen részint szigorúbb bírság alkalmazásával, részint pedig a rendőrséggel együttműködve lép majd- fel. A különböző szabálysértőket egyébként már tavaly is eléggé magas összegekkel bírságolták. Sokuknak kellett 300 forintot fizetni, de nem volt ritka az 1500—2000 forintos bírság sem. A hatóságok különösen szigorúan léptek fel a vásárlókat megkárosító, az ipari, a kereskedelmi, a közegészségügyi, az építési szabálysértőkkel szemben, a szigort azonban, ahol szükséges, a jövőben fokozzák. Ugyanis a szabálysértések száma annak ellenére is magas, hogy — mint ismeretes — az önkiszolgáló boltból való lopás már bírósági eljárást von maga után. \ Vállalatunk 1973. szeptember 1-ével FELVESZ IPARI TANULÓKAT az alábbi szakmákra: kőműves, ács, fapadlózó és műanyagburkoló, hidegburkoló, épületasztalos, épületbádogos, üvegező, épületlakatos, géplakatos, központifűtés-szerelő, víz-gázszerelő, építőgépész, műkőkészítő Vidékieknek tanulóotthoni elhelyezést és teljes ellátást biztosítunk Az említetteken kívül bejárásos képzésről gondoskodunk szobafestő és mázoló (tapétázó), villanyszerelő szakmákban Jelentkezés: 43. sz. Állami Építőipari Vállalat szakoktatási csoport, Budapest, XI., Dombóvári út 17—19. IPARI ÜZEMEK, ÜZEMÁGAK! 1973-ru szabad kapacitásunk van az alábbi bérmunkák elvégzésére: Kemény krómozás (max 600 mm hosszúságig, 200 cm3 alapterületig! Precíziós öntés (0.7—0 0 kg-os súlyhatárig) Siillyesztékes kovácsolás (rúdanvagból, 0,2—3 kg-os súlyhatárig) Hőkezelés, edzés (6000 mm hosszúságig, 2,5—3 kg-os súlyhatárig) Barnitás (íeketltés lúgos oldatban) Érdeklődés, és információ: FÉG, FEGYVER- ÉS GÁZKÉSZÜLÉKGYÁR áruforealmi osztályán Telefon 476-024, ügyintéző: Rakottyai Agnes Műszaki tanácsadás a termelési főosztályon Telefon 276 127. ügyintéző: Radványi J. gyártásvezető Levélcím 1440. Budapest, IX., Soroksári út 158. Telex: 22-4213 A szak becsüs a helyszínre megy Több milliós érték a polcokon A héten nyitotta meg Miskolcon a Széchenyi utcában a Bizományi Á'.uház Vállalat a közei félmillió forintos költséggel- átalakított ruházati áruházát. Az ünnepségen Kőkig István, a vállalat kereskedelmi igazgatója elmondotta: az átalakítás előtt közel 30 milliós forgalmat bonyolított le az üzlet. A távlati tervek szerint felépül majd Miskolcon egy 1500—2000 négyzetméter alapterületű árunáz, amelyben a zálogház és a bizományi áruház különböző szakosztályai is helyet kapnak, hiszen a forgalom mind nagyobb növekedésével kell számolni. Magyarországon a BÁV- nak több mint 100 br.ltegy- sége működik. A boltok profilját — elsősorban — az igények szabják meg. Miskolcon nem célszerű például érteites képeket, stílbútorokat, aranytárgyakat és műtárgyakat tartani, mert a kereslet minimális. Az áruválaszték 90 százaléka ruházati cikk, ami olcsó és keresett. Az áruház átalakításával korszerűbb körülmények között — becslések szerint — várhatóan mintegy 30 százalékkal növekszik az áruház forgalma. Xéhány, a lakosságot közvetlenül is érintő intézkedésre is sor kerül. így — többek között — idíőt rabló várakozás lerövidítése érdekében úgynevezett mozgó felvásárlási forma keretében sietnek az eladók segítségére. Ennek a lényege: a szak- becsüsök és a felvásárlók a helyszínen „kötik mag” az üzletét, ami ha beválik, a vállalat rendszeressé teszi ennek a módszernek az érvényesítését. A vállalat „üzletágai” közül talán a legismertebb a zálogház, ahol a felbecsült érték mintegy 50 százalékát fizetik ki. Az így létrejött szerződés három hónapra szól. ami meg is hosszabbítható. Előfordul azonban, hogy határidőn túl értékesítés ellenére sem jelentkezik az érdekelt ügyfIlyenkor a bizományi gondjaira bízzák az árut, eladásra. — Van olyan értéktárgy is, amely a szívünknöz nőtt — árulja el Kozsuo Istvánná, a miskolci zálogház vezetője. — Évekig volt például birtokunkban egy ezüstserleg, amelyet valaha gróf | Széchenyi István adott aján- j dékba egy lovasverseny i győztesének. Többszörös csa- | ládi öröklés után a jelenlegi I tulajdonosok, a mintegy 40 ezer forint értéit íi, több kilós ezüstserleget nálunk ..felejtették”. Időnként aukciókra is sokéról, elsősorban a fővárosban. Ott néha „mesébe illő” kincsek cserélne* gazdát. | Nemrégiben például magánszemélytől 500 ezer forintért vásárolt meg a vállalat egy briliánst. A vállalat mindenekelőtt a szolgáltatásodra épül. A miskolci áruház átalakításával, megnyitásával is a lakosság igényeinek a kielégítése a cél. H. G. Halározott vezetőség, elégedett tagság így jellemezhető a legtalálóbban az a közhangulat, amely a monoki Kossuth Lajos Termelőszövetkezet közelmúltban megtartott zárszámadó közgyűlésén uralkodott. A művelődési otthon nézőterét zsúfolásig megtöltötték a 'enne! őszövet Kezet dolgozói, többségükben leányok és asszonyok Huszti István tsz-elnök beszámoló jelentése minden pontjában a vezetőség határozottságát igazolta. A szövetkezet az elmuit évben összességében eleget tudott tenni a X. partkongresszus határozatainaK. Bár a részietekben még akad javítanivaló, egyébként a szövetkezet gazdái es alkalmazottai — mint mondta az elnök — derekas munkát végeztek, így érték el a két előző viszontagságos év után, hogy a gazdaság halmozott termelési értéke a tervezett 38,8 millió forint helyett 65.2 millió forintban realizálódott; hogy az előírt 46,25 millió forint termelési költség helyett csak 43.6 millió forintot használtak fel: hogy a bruttó jövedelem a tervezés szerinti 13.3 millió forint helyett — az 1970. évinek háromszorosára — 14 9 millió forintra emelkedett. A nyereségként mutatkozó 5 millió 923 ezer forint biztosította a munkabérek 15.5 százalékos emelését, ami 10 órás munkanapra számítva a korábbi 74 forint helyett 84.80 forintos ntiagmunkabárt eredményezett. Ez a tagság többségének megelégedésére szolgált. Az eredményes zárszámadás lehetővé tette, hogy a tagok és alkalmazottak közül az átlagon felüli jó munkát végző szövetkezeti dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesüljenek. Tíz dolgozó kapta meg a kiváló termelőszövetkezeti dolgozó kitüntetést megfelelő pénzjutalommal, - kilencen pedig elismerő oklevelet, pénzjutalmat kaptak. Zsuffa Tibor Monok /I szikszói csikcggyúrkiie§ A Szikszói Baromfikeltető Állomás hetente 40—45 ezer jó fajtájú, a tojóállományt javító naposcsibét szállít a környező tsz-cknek és az áfész-ek útján a háztáji gazdaságoknak. A képén: a „csibegyár” legfrissebb „terméke”, az elszállításra váró naposcsibék NAPI POSTÁNKBÓL Miért nem veszik fel az utasokat?... Nyókládhúzáról, a ládházi oldalról nóponta többen is járunk dolgozni a Mályi Téglagyárba, Az emlékműnél levő feltételes megállót érintve, 25 perc különbséggel két autóbusz is megy egymás után. Február 'l2-én reggel azonban egyik sem állt meg. Tudomásunk szerint már többször figyelmeztették a buszvezetőt hasonló magatartás miatt, azonban úgy tűnik, eredmény nélkül, llic.ba van tehát bérletünk és hiába figyelmeztetik a vezetőket. nem tudunk időben beérkezni munkahelyünkre. Ilyen bizonytalan körülmények között nagyon nehéz munkába járni, mert idegeskedve, bosszankodva, elkésve érünk oda. Molnár Vincéné Nyékládháza Elviselhetetlen a zaj... Már többször szó esett a diósgyőri városközpontban előforduló problémákról. Mi. az Árpád utca 12, sz. alatt lakók is szeretnénk segítséget kérni, hogy otthonunk valót».m otthon legyen. A lépcsöház lakóinak nyugalmát. az otthon tartózkodást ugyanis nagyban zavarja a pincében levő szivattyú működésével járó zaj. Nappal is alig elviselhető ez, de éjszaka szinte kibírhatatlan, mert aludni sem lehet tőle. Több altatót már nem szedhetünk egészségünk károsodása nélkül, viszont az alsóbb szintek lakói nap mint nap kimlvatlanul, fáradtan indulnak munkába. Sajnos nem tudjuk, melyik vállalathoz. vagy szervhez forduljunk panaszunkkal. Ezért fordulunk az Észak-Magyar - országhoz. s leérjük, hívják fel az illetékesek figyelmét a mielőbbi intézkedésre. Kántor Sándor és társai Miskolc. III., Árpád u. 12. * A panasszal kapcsolatban a következő tájékoztatást kaptuk: „A höközponti szivattyú karbantartása és kezelése. ugvanúgy, mint a la kasok, a Miskolci Ingatlan kezelő Vállalathoz tartozik Az Árpád utca 12. sz. aiab levő szivattyú garanciális ideje még nem 1 olt le. A zajcsökkentésen kísérleteznek. Ebben több szerv, a Beruházási Vállalat, a BÁÉV. a városi tanács közlekedési és építési osztálya, tervosztálya és a műszaki egyetem gépelemek tanszéke vesz részt." A bérház lakóinak érdekében várjuk a mielőbbi és gyors megoldást. tA szerkő I cszéiycs útszakasz.. Kora reggeltől késő estig nagy forgalom bonyolódik le a Kun Béla utca és Zsolcai kapu kereszteződésénél. Óvatosan és nagy körültekintéssel lehet csak átjutni a másik oldalra, különösen akkor, ha a sorompót hosszabb zárva tartás után nyitják fel. Egymást érik az autóbuszok, gépkocsik. Van ugyan kijelölt gyalogátkelőhely, de az már szinte láthatatlan, a sár és az eső lemosta. Sem a gépjárművezetők, sem a gyalogosok nem veszik figyelembe. Nagyon sok kisgyereket visznek és hoznak ide az óvodába, szinte óránként érkezik vonat a Gömöri pá- ivaudvarra. ahonn. n tömege- en indulnak be a városba. Rossz nézni, ahogy keresztül- kasul, de még véletlenül sem a gyalogátkelőhelyen mennek. át az úttesten, a jármüvek között. Nemcsak saját testi épségüket teszik ezzel kockára, hanem súlyos baleset előidézői is lehetnek a figyelmetlen gyalogosok, hiszen a sáros, csúszós :dőben biztonsággal fékezni nem mindig lehetséges. Kérjük az illetékeseket, intézkedjenek, hogy a zebra látható legyen, s az sem ártana. ha a szabálytalanul közlekedőket figyelmeztetnék. K. P. Miskolc Küldöitjujvűles Nyék Iád ház« ii .4 közelmúltban tartották meg Nyékládháza, Ónod és Mályi szövetkezetbe tömörült dolgozóinak küldöttgyűlésé!. Az igazgatóság, az ellenőrző bizottság és a nőbizottság jelentéseinek megtárgyalása után számos értékes hozzászólás. hasznosítható javaslat hangzott el. Papp Janos, a községi pártbizottság csúcstitkára a dolgozók fizetés- rendezésének előkészítésére és a beruházásokra hívta fel a figyelmet. A küldöttek azt a hirt vihették megbízóiknak, hogy a szövetkezetben a tagol; javát szolgáló, jó és eredményes munka fohr'l. M. Nyékludháza, Szabálysértők, szabálysértések