Észak-Magyarország, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-21 / 43. szám
fl Elkészült a program Művelődési hetek Len in v árosban A Derkovits Gyula Művelődési Központ az idén is megrendezi Leninvárosban a hagyományos művelődési heteket. Immár a hatodik alkalommal kerül sor e jelentős, kulturális és közművelődési célokat szolgáló rendezvénysorozatra. Az intézmény vezetősége a közelmúltban összeállította a művelődési hetek forgatókönyvét, amely az előző évihez hasonlóan, egész éven át gazdag programot ígér. A lakosság minden rétege megtalálja benne az érdeklődési körének legjobban megfelelő előadásokat, rendezvényeket. Így például terveznek író—olvasó találkozókat, könyv- és képzőművészeti kiállítást, bemutatják a magyar és a szovjet filmgyártás legjobb alkotásait, s lesznek hangversenyek a komoly- és a könnyűzene kedvelőinek. Ezenkívül megrendezik a már hagyományossá vált gyermekvédelmi, illetve pedagógiai hetet, amelynek során neves egyetemi tanárok, szakemberek tartanak előadást. A VI. leninváiíosi művelődési hetek első rendezvényét — a zenei napok keretében — március második felében tartják a Derkovits Gyula Művelődési Központban. Az ÁFOR felmérése szerint ezen a télen fogyott a legnagyobb mennyiségű tüzelőolaj, annak ellenére, hogy az időjárás megkímélte a tartalékokat. A múlt év utolsó negyedében egymillió tonna tüzelőolajat adtak el. Ennek több mint felét a Dunai Kőolajipari Vállalat termelése fedezte; a csúcsidőben naponta 700 tonna tüzelőolajat adtak át az ÁFOR- nak. A hazai termelésen kívül jelentős mennyiségű olaj érkezett Csehszlovákiából, a Szovjetunióból, Romániából és az NSZK-ból is. Az idei esztendő első negyedévében várhatóan 840 ezer tonna lesz a fogyasztás. A különböző megállapodásokkal ezt a mennyiséget mintegy 30 ezer tonna túlbiztosítással garantálja az ÁFOR. Mint ismeretes, az elmúlt évben sok gondot okozott a szállítás. Ennek elkerülésére, a mostani idényre az ÁFOR 300 tartálykocsit bérelt Romániából. Az oltás befejeséséig Korlátozás a tyúkfélék és a tojás árusításában Értesítem az érdekelteket-, hogy a baromlipestis elleni kötelező védőoltás befejezéséig Miskolc megyei város területén, beleértve a piacokat és csarnokokat, tyúkfélét (tyúk, pulyka, gyöngytyúk) és termékeit (tojás) árusítani — az alábbi kivételtől eltekintve — nem lehet. \ mezőgazdasági nagyüzemek (állami gazdaságok, termelőszövetkezetek) saját tenyésztésű (nevelésű), igazoltan védőoltott, élő tyúkféléiket és termékeiket a területileg illetékes állatorvos igazolásával behozhatják a Béke téri, az újgyőri piacra, csarnokba. esi árusíthatják, ha az ott szolgálatot teljesítő élelmiszer- higiénikus szakállatorvos megvizsgálta, és engedélyezte az. árusítást, de csak közvetlen fogyasztóknak (viszonteladóknak nem!). A tilalom nem vonatkozik a Baromfiipari Országos Vállalattól származó vágott, darabolt, csomagolt, karton ozott tyúkfélékre, és jelölt, bélyegzett tojásokra. Felhívom azokat a baromfitulajdonosokat, akiknek valamilyen okból kifolyólag oltatlanul maradt az. állományuk olyan területen, ahol az oltásit egyébként már befejezték, jelentsek be a tényt a területileg illetékes kerületi tanácsi hivatal szakigazgatási szervének, hogy a pótoltatást megszervezhessék. Miskolc városi főállatorvos Telefotó Michel Gauvin kanadai nagykövet, a vietnami tűz. szünet nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságának elnöke Saigonban sajtókonferenciát tartott, amelyen a tűzszünet betartására hívta fel a szembenálló feleket. A fővárosi Ásvány- és Jégipari Vállalat új Pepsi Cola üzemet létesített Budapesten. Az új üzemben óránként 14 000 üveget töltenek meg a közkedvelt üdítő itallal A Divattervező Vállalat 120 modell felvonultatásával tartotta meg tavaszi-nyári divatbemutatóját az Inter- contiiiental-.s/,állóban. Képünkön: pöttyös és mintás anyag kombinációjából készült szabadidő-ruha. A világ legdrágább bora Érdekes gyűjteményen dolgozik Pap Miklós, a Tokaji Helytörténeti Múzeum igazgatója. A nyugdíjas tanár arra kíváncsi, hogy Hegyalja legzamatosabb, s régi évjáratú borai milyen árfolyamon cseréltek és cserélnek gazdát szerte a világon. A különböző borárverésekről szóló jelentések, s külföldi kutatások alapján már több mint 300 adatot gyűjtött össze. Mintegy 20 olyan tokaji bor szerepei köztük, amelyek horribilis összegekért keitek el. A legdrágább bor még ma is az 1811-es, úgynevezett üstökös évjáratú tokaji aszú. A borhoz több érdé- J kés történet is fűződik. Kossuth Lajos feljegyzése szerint V. Ferdinand koronázására 1811-es évjáralú aszút kerestek; ilyet csak Mádon és Tokajban találtak. III. Napóleon 1860-ban 200 flaska üstökös évjáratú aszúbort vásárolt, Laskánként 50 frankért. Az 1890- es években a Majna-Frank- f űrt ban élő Rotschild Vilmos bárónak az orvosa tokaji óbort rendelt. Gyógyítására öt ilyen palack bort szereztek, amelyért pénzt nem fogadtak el. Amikor a báró egészséges lett. palackonként ezer márkát ajándékozott a szegény nép megsegítésére. Az üstökös évjáratú tokaji aszú még ma is tartja árfolyamát. Az elmúlt években például a londoni Christie árverési csarnokban egy palack 1811-es évjáratú aszú 220 fontért kelt el. Érdekes, hogy a kiváló évjáratú hegyaljai borokat nemcsak külföldön, hanem hazánkban is igen sokan gyűjtik. Az elmúlt napokban például levél érkezett a tokaji tanácshoz, amelyben egy budapesti polgár. felajánlotta 1917-es évjáratú — szamorodni borral töltött palackját — 3 ezer forintért. Ünnepre készülnek Mezőkövesden Matyó napok, *0 kiállítások. A felszabadulás óta aligha volt olyan jelentős esemény Mezőkövesd életében, mint amilyennek április 15., a tanács váj asztás napja ígérkezik. Ekkor lép életbe ugyanis az Elnöki Tanács ismert határozata, amely a település várossá nyilvánításáról intézkedik. A mezőkövesdiek jóleső érzéssel gondolnak arra, hogy nagyközségük rövidesen városi rangot kap. Készülnek is erre a napra. Szeretnék külsőségeiben is A prágai repülőtéren hétfőn dr. Stefán Sutka közlekedésügyi miniszter vezetésével megkezdte munkáját a TU—154-es típusú szovjet utasszállító repülőgépet ért katasztrófa körülményeinek kivizsgálására alakított csehszlovák kormánybizottság. A szerencsétlenség színhelyére szovjet szakértői csoport is kiszállt, Kovtyuk szovjet polgári légiközlekedési miniszterhelyettes vezetésével. A katasztrófát túlélte a személyzet kilenc tagja és 25 utas, akiknek mentése hétfőn, a délutáni órákban ért véget. A túlélők többsége jó egészségi állapotnak őrHalálos Szabol cs-Szatmár megyében, Apagy és Napkor község között Kártyán József 21 éves nyíregyházi technikus, féktávolságom belül, figyelmetlenül egy személy- gépkocsi elé futott, amely el20 millió oltvány Hódít a Heves megye ‘ történelmi borvidékein megkezdődött a szőlőoltvány-készítés. A Mát- ra-alján már több gazdaságban nagyüzemi keretek között, jól védett, hatalmas csarnokokban űzik ezt a jellegzetesen téli foglalkozást. A gazdaságok elsősorban az íz- és zamatanyagban gazdag korai és középérésű borszőlőfajták telepítését szorgalmazzák, amelyek egyúttal magasművelésre is alkalmasak. A módosult igényeknek emlékezetessé tenni a megtisztelő cím elnyerését. A nagyközség párt- és tanácsi végrehajtó bizottsága a közelmúltban együttes ülésen foglalkozott az ünnepi aktusra való felkészüléssel. Ennek érdekében hozták létre az operatív bizottságot is. Ugyanakkor, a két testület megbízta a nagyközségi párt- bizottság titkárát, valamint a helyi tanács és az operatív bizottság elnökét, hogy dolgozzák ki az áprilisban tarvend, legtöbbjük már elhagyta a kórházat. Négy légi utaskísérőn kívül, a gép roncsai között életét vesztette 17 csehszlovák, 37 szovjet, 5 kubai, valamint 1 lengyel, 1 NDK- és 1 román állampolgár. A katasztrófát, csodával határos módon, egészen <jnyhe sérüléssel túlélte az egyetlen, magyar állampolgárságú utas, Aszódi János, a KGST gépipari állandó bizottságának szakértője. A vizsgáló bizottság eddigi munkája során megállapította, hogy a szerencsétlenség időpontjában a légköri viszonyok kedvezőek voltak. i baleset ütötte. A fiatalember olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás közben meghalt. A személygépkocsi vezetője könnyebben sérült meg. leányka megfelelően hódít a leányka, a hárslevelű és az olasz- rizling. A Mátra-alja híres oltványkészítő közös gazdaságaira különösen nagy felelősség hárul ebben a munkában. Az itt készült szaporítóanyag fedezi ugyanis az ország évenkénti szükségletének, valamint az export-igényeknek nagyobb részét. A gazdaságok az idén mintegy 20 millió oltványt párosítanak. tandó ünnepségsorozat programját. Így például tervbe Vették, hogy a várossá nyilvánítás tiszteletére áprilisban nagyszabású Matyó napokat szerveznek. Ennek keretében Mezőkövesd múltja, jelene és jövője címmel reprezentatív kiállítást rendeznek, továbbá úttörő-seregszemlét, KISZ—Komszomol találkozót tartanak. Ezenkívül sor kerül különböző sportverse- nyékre is. TELEX „Idegeulégiosok” Mexikóban Azon nemzetek közül, ahol profi labdarúgó-bajnokságot rendeznek, Mexikó áll az első helyen a külföldről vásárolt játékosok számát tekintve. A legutóbbi felmérés szerint 79 ,;idegenlégiós” erősíti a mexikói klubcsapatokat. A vendég-labdarúgókért körülbelül 15 millió dollárt fizetlek ki. A legtöbb játékost, szám szerint 26-ot, Argentínából szerződtettek, ezenkívül 18 uruguayi és 15 brazil erősíti a csapatokat. Terjed a gcDgszlcrizmus A japán rendőrség minden eszközzel megpróbálkozott már, hogy felszámolja az országban egyre fenyegetőbb méreteket öltő gengszterizmust. Állandó megfigyelés alatt tartják u bűnbandákat, a rendőrség időről időre széles körű razziákat tart. De mindez szinte hiábavaló, a bandák és bűnszövetkezetek száma' szakadatlanul növekszik, s már megközelíti a 3000-et. Az egyik japán lap értesülése szerint a banditákkal szembeni küzdelemben tehetetlen rendőrség furcsa I lépésre szánja el magát: minden „bejegyzett” bandára adót akar kivetni, s ilyen módon a bűnszövetkezetek tevékenysége hivatalosan törvényessé válik. 569 autó Az Országos Takarék- pénztár február 26-án és 27-én Budapesten rendezi a gépkocsi nyereménybetétkönyvek idei, első, sorrendben a 47. sorsolását. A húzáson az október 31-ig váltott, s január 31-én még érvényben volt 5000 és 10 000 forintos betétkönyvek vesznek részt. 1 prágai légiszerencsétlenség után ESZAK-MAGYARORSZAG — A Mapvar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: W1RTB LAJOS Szerkesztőség: Miskolc. Balcsy-Zs u 10 Kö*- poot: 36-132. 16-671 80-380 S6-57U Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitikai „rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049 Muuköa- levelezes. panaszQgyeta 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Batcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telelőn: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi o. 1.V—17 Telefon: 16-213 Terlesztl a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint Index: 25 655. Irányftószámunk: 3527. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.; SZEMES ISTVÁN. Gyorsmérleg a tüzelőolaj-ellátásról