Észak-Magyarország, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-16 / 12. szám

1973. jan. 16., kedd ESZAK-MAGYARORSZAG 3 A Tiszai Vegyikombinát- ban megvalósuló olefinmü politikai és gazdasági jelen- tőségéről már sok írás és nyilatkozat jelent meg. Van azonban ennék a gyárépí­tésnek olyan sajátos vonat­kozása is, amely a várt si­ker esetén más értelemben is hallatlanul megnöveli majd ennek a beruházásnak a jelentőségét. Arról van ugyanis szó, hogy a mintegy 5,5 milliárd forintos beruhá­zást mindössze két és fél, legfeljebb három év alatt keli megvalósítani. Mindez olyan hatalmas munkatem­pót kíván az építőktől és szerelőktől, beruházóktól és tervezőktől, amelyhez fogha­tó nitkaságszámha megy a hazai gyárépítéseik történeté­ben. Mit sikerült eddig a be­ruházási programból, megva­lósítani? Erre igyekeztünk választ kapni, amikor a na­pokban a generáltervező és lebonyolító Petrolkémia Be­ruházási Vállalat leninváro- si kmendettiségén érdeklőd- • tünk a munkák állásáról. Farkas Kálmán kirendelt- ségvezető a következőket mondta: Jól vizsgáztak az építők — Az elmúlt évben az egyik legfontosabb feladat­nak a kiviteli tervszolgálta­tás folyamatos biztosítását tekintettük, hogy a két ge­nerálépítő, a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat. vala­mint a Közmű- és Mélyépítő Vállalat teljesíthesse a szer­ződésben vállalt kötelezettsé­geit. Csak a legjobbat mond­hatom a két kivitelező vál­lalatról, amely kérésünkre mintegy 1000 dolgozót vont össze a leninvárosi munka­helyre, és mindent elkövetett az időarányos építési felada­tok végrehajtásáért. Jól vizs­gáztak tehát az építők, akik 1972-ben mintegy 230 millió forint értékű munkát telje­sítettek. A közös összefogás eredményeképpen alapjában véve sikerült valóra váltani mindazokat a célkitűzéseiket, amelyek a szerelésre kész állapot határidőre történő biztosítását jelentették. Így például a munkában érde­kelt ki viteleső vállalatok időben megkezdték a piro- lízis kemencék vasszerkeze­tének szerelését, valamint az etilén és propilén tárolótar- tályok készítését, s megkez­dődhetett a csőelöregyártás is. Vállalatunk igen fontos­nak tartotta, hogy a várha­tó csőszerelési nehézségek enyhítésére megteremtse az eiőreszerelós lehetőségét:. Ezért hoztunk létre olyan műhelycsarnokot, ahol bizo­nyos szerelési feladatokat — mint például a csőanyagok előre szerelését — még az építési idő előtt megkezdhe­tik a kivitelező vállalatók. Az előre gyártás ugyanak­kor azt is célozza, hogy még a kemény téli időben se kelljen abbahagyni a mun­kát. Mindössze egy-két mun­katerületen fordult élő ki­sebb határidő-eltolódás. — Korántsem ilyen kielé­gítő a II-es telepi munkás- szálló építésének üteme. Bár az építők megtették a ma­gukét, a szakipari vállalat azonban, lemaradt a. belső munkákkal. Folyamatos gépszállítás Bár az időjárás eddig nem okozott különösebb gondot, több intézkedést foganatosí­tottál';, hogy ha. téliesre for­dul az idő, ne legyen külö­nösebb kiesés a munkában, így például megtörtént a té- liesítés a pirolízis kemencék­nél. a belső falazást a hideg idő beálltával is zavartala­nul folytathatják. A PET- ROLBER ezenkívül gondos­kodott anröl is, hogy a sze­relés speciális feladatának megoldásához szükséges gé­pek, berendezések, vagy azoknak legalább egy része a kivitelezők rendelkezésére álljanaik. — Folyamatosan érkeznek az NSZK-beli Kinde-cégtől vásárolt ólefiniizem beren­dezései és gépei a TVK-ba — újságolta a kirendeltség- vezető. — Az elmúlt év vé­géig csaknem tízezer' tonna árut, a berendezéséknek mintegy 43 százalékát a kül­földi partner már leszállí­totta. Nagy építési koncentráció A szakemberek előtt is­mert, hogy az 1973-as esz­tendő döntő év lesz az ole- finüzem építésében. Az idei munkától függ ugyanis, si­kerül-e határidőre üzembe helyezni ezt a hatalmas vegyipari létesítményt. Mint azt Farkas Kálmán, a PET- KOLBER .leninvárosi kiren­deltségének vezetője elmond­ta, 1973-ban mintegy 220— 230 millió forint nagyság- rendű építési munkát kell elvégeznie a 31. sz. Állami Építőipari Vállalatnak, va­lamint a Közmű és Mély­építő Vállalatnak. De még ennél is nagyobb felada­tok varnak a szerelő vál­lalatokra. A szerelési mun­kák volumene csaknem eléri a 400 millió forintot. Egyéb feladatokkal együtt körül­belül 700 millió forint érté­kű munkát kell. teljesíteni az idén ahhoz, hogy ars Ole­fin üzem a jövő évben elké­szüljön. A nagy építési koncentrá­cióra vall, hogy ebben az év­ben legalább húsz nagy ki­vitelező vállalat, és csaknem ugyanennyi alvállalkozó dol­gozik szinte egyidőben a vi­szonylag k;is területen fekvő ólefinmű megvalósításán. Ez hallatlanul nagy szervezett­séget, koordinációt és fele­lősséget kíván az építők és szerelők több ezres seregétől. L. 1, Ut - a hetedik zászlóhoz Azt az utat, a^lj^ van — kár keresni a tér­képeken. Pedig ez az út, amelynek végén ott állt, ott lengett a szóban forgó zászló is: járható. A Magyar Nép­hadseregben tavaly is sokan végigjárták, több-kevesebb sikerrel. Azoknak, akikről itt szó lesz, a. zászlót is si­került elérniük. Az elmúlt évtizedben immár hetedszer. Miről, s kikről van szó? Arról a vörös vándor- zászlóról, amelyet a KISZ Központi Bizottsága évről évre a szocialista verseny­mozgalomban győztes egysé­gek KISZ-bizottságainak nyújt át a kiképzési év vé­gén. S a Magyar Néphad­sereg egyik, megyénkben ál­lomásozó egységéről, amely ezt a zászlót — nem köny- nyű .riválisokat megelőzve —, 1972-ben ismét elnyerte. Ez pedig az MN, Pf. 335-ös számú eavsége. Decemberben már beszá­moltunk róla. hogy ismét övék lett a zászló, amelyet Miskolcon, a Fegyveres Erők Klubjában ünnepélyes kere­tek közt nyújtottak át a győzteseknek. Arról azonban csák igen szűkszavúan szól­tunk. hogy a versenygyőztes egység katonái, KISZ-sz«r- vezetei milyen utat tettek meg a zászló elnyeréséig; hogy voltaképpen mivel ér­demelték ki. ezt a kitünte­tést. Először is tudn.ii kell, hogy h fegyvernemenként kiirt versenyben az előre megha­tározott feladatok teljesíté­séhez egész évben áldozat­kész munkára, a harci és politikai kiképzés kimagasló eredményeire van szükség. Ezt pedig csakis a parancs­nokok, a KlSZ-vezetők, az ifjú kommunisták és az egész személyi állomány becsüle­tes. mindennapi helytállásá­val lehet elérni. Azt; is tudni kell, hogy es az egység békében is harci feladatot lát el. Nem kis szerepe van az ország légte­rének, népünk nyugalmá­nak, a békés alkotómunka legfontosabb feltételének biz­tosításában. Nos, a versenygyőztes egy­ség az elmúlt kiképzési év­ben is kifogástalanul meg­felelt a vele szemben tá­masztott magas szintű köve­telményeknél;. A parancsno­kok és a KlSZ-érdemérem- mel kitüntetett IvlSZ-bizott- ság irányításával a személyi állomány kitűnő eredménye­ket ért, el a harckészültség növelésében és a kiképzési feladatok teljesítésében ■— hallottuk a zászlóátadási ün- rr^ségen. ÜrÜEHIllí*! haüoUuk ÍV,X UIVimuuig hogy az egység katonái kifogástala­nul kezelik korszerű fegyve­reikéi, s bármily bonyolult körülmények között megbíz­hatóan oltalmazzák hazánk légterét. A kiképzési és harci fel­adatok teljesítésében az egy­ség ifjú kommunistái mind­végig élen jártak. A szocia­lista hazánkért versenymoz­galomba a KTSZ-tagság há­romnegyed része nevezett be, s a részvevők mintegy 80 százalékban teljesítették vállalásaikat. A vietnami csekkszámlára — zsebpén­zükből — 13 000 forintot fi­zettek be, a véradóakció só­ján pedig csaknem, 300 li­ter vért adtak Vietnam vér­ző fiainak, leányainak meg­segítésére. Az utóbbiak ékes­szólóan bizonyítják, hogy népünk katonafiai körében az olyan mély politikai, in­ternacionalista tartalmú ak­ciók sem maradtak üres jel­szavak, mint a Vádoljuk az imperializmust! S az egység KTSZ-szervezetei a forradal­mi ifjúsági napok rendezvé­ny« során is igen sokat tet­tek a szocialista hazafiság, a proletár nemzetköziség eszméinek el mélyítéséért. Mindezek nem kis mértélv­ben járultak hozzá a vörös vándorzászló elnyeréséhez. A szocialista versenymoz- galom eredményeiben igen nagy szerepet' játszott az if­jú kommunisták, a K1SZ- tagok példamutatása. A Ma­gyar Néphadsereg kiváló ka­tonája címet például tavaly/ az egység sorállományának 10 és fái százaléka, a K1SZ- tagség 14 és fél százaléka érdemelte ki. Élenjáró cím­mel tüntették ki a sorállo­mány mintegy 33 százalékát, a KISZ-tagság csaknem 39 százalékát. A verseny érté­kelésének időszakában az egység KISZ-bizottsága 72, a KISZ Központi Bizottsága kilenc katona.fiatalt részesí­tett dicséretben. Mozltalő trafóállomásuk ..Hordozható*’ trafóállomásokat gyártanak a Farkaslyuki Központi Üzemben. Eddig 20 da­rabot készítettek el, s hozzákezdtek a másik 20 darabból álló széria gyártásához. A tra­fóállomások az üzem udvarán várnak az elszállításra. Gyártmányaik az ország minden részébe eljutnak Fotó: Bacsó József lÉfisteíliito a vegyiparban A vegyipari és az olajipari üzemekben ebben az évtized­ben mintegy négymilliárd forintot fordítanak a korsze­rű irányítástechnika megva­lósítására. A tetemes összege l megosztják az űj beruházá­sok és a. .már meglevő üze­mek között. Az ebben az idő­szakban épülő üzemeket ele­ve a legkorszerűbb műsze­rekkel látják el, s a tervek szerint 1980-ig sor kerül va­lamennyi vegyipari és olaj­ipari üzem rekonstrukciójára is. Az .irányítástechnikában egyre nagyobb szerep jut a számítógépeknek. Egyelőre hal: őzeimben látszik kifizető­dőnek a technológiai folya­matok .számítógépes irányí­tása. Az egység KlSZ-szerveze- tei dicséretes eredményeket értek el a szabad idő hasz­nos és ésszerű megszervezé­sében is. A kiváló ifjúsági klub pályázat soi'án az egy­ség egyik KlSZ-allapszerve- zetének klubját a Magyar Néphadsereg aranykoszorús ifjúsági klubja, címmel, egy másikat a fegyvernem kiváló ifjúsági klubja, míg egy har­madikat a magasabb egység kiváló ifjúsági klubja meg­tisztelő címmel tüntették ki. Az egység katonái sikerrel szerepeltek a Ki mit tud? versenyeken, és a Kell a jó könyv mozgalomban; több százan vettek részt az Öt karika — öt verseny tömeg­sport-mozgalomban is. Jó eredményeik sorából külön is említést érdemel a KISZ-bizottság párttagajánló tevékenysége, melynek során tavaly — élve a módosított szervezeti, szabályzat adta lehetőséggel — 38 ifjú kom­munista katonát vettek fel pártunk tagjai sorába. Ilyen volt tehát; az egység útja tavaly, amelynek végén ismét — s immár hetedszer is! — birtokukba vehették a 'KISZ Központi Bizottsá­gának vörös vándorzászlaját, Kimagasló gratulált a zászlóátadási ün­nepségen a Magyar Néphad­sereg politikai főcsoportfő­nökének helyettese, gratulál­tak a KISZ Központi Bizott­sága, valamint a miskolci párt- és KISZ-bizottságok képviselői, s ezúton gratu­lálunk mi is, szívből kíván­va. hogy az új kiképzési év­ben érjenek efl ismét ha­sonló sikereket. . Csépányi Bajé* A mezőcsáti művelődési otthonban megtartott ünne­pélyes immkásör egységgyű­lésen Balogh Miklós, a Me- zőcssáti járási Pártbizottság titkára üdvözölte a munkás­őröket és a vendégeket, Je­len volt az ünnepségen dr. Kolcszár István, rendőr ez­redes, a megyei párul-vb tag­ja, a megyei rendőrkapi­tányság vezetője és Szent - györgyi Gyula, a munkásőr­ség megyei parancsnokának helyettese. Kormos Ferenc, a munkás­őrség járási parancsnoka el­mondta beszámolójában: az elmúlt évben tovább fejlő­dött az egység munkája, si­keresen tettek eleget: felada­taiknak, Az egyik raj el­nyerte a kiváló raj címet. Hárman kiváló parancsnok, kilencen kiváló munkásőr kitüntetést kapták. lyos időjárás megváltoztatta az aggteleki karsztvidék for­rásainak megszokott rendjét. A jósvafői karsztvízkutató állomás jelentése szerint már csak azok a nagyobb források működnek, amelyek vízutánpóflásukat a mé­lyebben fekvő karszbüregek- böl kapják. Ezeknek hozama is napról napra csökken. így például a Kossuth cseppkő- barlangból fakadó Nagyto­honya forrás — amely kel­lős szivornyarendszerrel mű­ködik — a percenkénti 7 ezer literes átlag helyett je­lenleg csak 1200 liter vizet ad. A karsztvidéken, ahol 50, idszonylag bővizű forrást tar­tanak számon, eddig mint­egy 30 száradt ki. Így — töb­bek között — teljesen ki­apadt a Kistohonya, a Ve- csem, a Borz, a Csurgó, a Szín, valamint a Bódvaszi- las környéki források jó ré­sze, s jelentősen csökkent a A beszámolót követően n járási munkásőr parancsnok előterjesztése alapján az egység tagjai elhatározták: csatlakoznak az „Adjunk vért Vietnamnak!"’ mozga­lomhoz, A járási pártbizottság ne­vében Mező István, a párt- bizottság első titkára üdvö­zölte a kitüntetetteket, a tar­talék állományba vonulókat, és az új munkásöröket, egy­ben átadta az országos pa­rancsnokság által adományo­zott kitüntetéseket. Tizen­egyen szolgálati érdemérmei, tízen munkásör emlékérmet, tizenheten pedig munkásőr emlékjelvényt kaptak. Az ünnepi egység'gyülésen fel­szólalt Szentgyörgyi Gyula, a munkásőrség megyei pa­rancsnokságának helyettes vezetője is. barlang és a jósvafői Kos- suth-barlang föld alatti ta­vainak vízszintje is. A csa­padék hiánya érezteti hatá­sát a barlangokban is. Egyes helyeken — így például a Vass Imre cseppkőbarlangban — a föld alatti üregek any- nyira kiszáradtak, hogy a sziklafalakat borító cseppkö­veket szinte már „por" ioni be, A Vass Imre barlangban — ahol a kutatóállomás föld alatti obszervatóriumát he­lyezték el — több mint egy évtizede vizsgálják a csepp­kövek növekedését. A méré­sek szerint például a felszín­ről 1©szivárgó vízcseppektől az úgynevezett függő csepp­kövek évente átlag 6 milli­métert növekednek. Ez a ío- lyamat most a felszíni csapa­dék és a szivárgó vizek hiá­nyában igen meglassult' az aggteleki barlangokban, ahol már teljesen száraz szikla- termek is találhatók. Porzik a cseppkő Szárazság az aggteleki karsztvidékéé A hosszú ideje tartó aszá- tornászéntandrási Rakóczi­igyedi nagyberuházások Döntő szakaszához érkezett az alefinüzem építése Mankásariik ünnepi egységgyiiése Mezicsálen

Next

/
Oldalképek
Tartalom