Észak-Magyarország, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-19 / 273. szám
ES^-MAGYAROftSZSSa 6 Í972. név. T9,s rosémöp ( Az öreg földet lapátol a napsütésben. A fény megcsillan a gödörbe hányt rögökön. — Eltettem a krumplit. Tudja, nincsen pincénk, aztán így szoktuk eltenni. Majd ha eljön az idő, tavasszal kivesszük. A már csak világosságot adó november közepi napsütésben az öreg tovább lapátolt fekete gumicsizmájában, amelybe beletűrte a sötétszürke vastag nadrágot. Nézem régi, meleg mellényét, fekete kucsmáját. — Hogy hány unokám van ? — vakarja a fejét Afra József, még a kucsmát is hátratolja a tarkójára. —- Hát vannak szép számmal. Pontosan csak az öregasz- szony tudná megmondani, de elment egy kis káposztáért a piacra. Nem volt sértő, ahogy a párjáról mondta, akivel 50 éve, fél évszázada házasodott össze. Mostanában volt az aranylakodalmuk. — Hogyan telt el ennyi idő? — Elég szépen — válaszol Afra József a lapátra támaszkodva. — Veszekedés? — Ahogy mondják, kanál-villa nincsen meg csörgés nélkül, de megértettük egymást — bólogat magának az apró öregember, aki már 72 éves. Gazdálkodott, aztán belépett a tsz-be, és a nyugdíjban sem tölti tétlenül idejét. Ad dolgot a sző- lőcske, nyáron még pásztorkodott. ahogy ő mondja: „bojtárként”, mostanában pedig éjjeliőr a Bona-dom- bon, minden második éjszaka szolgál. — Mit csinálna másként, ha újra kezdhetné ezt az ötven évet? — Nem öregednék meg — mondja az öreg Áfra József: — Már fáradok, a műit kor tőkéket voltunk kiszedni, le kellett ülni, mert már fulladok. Nehéz a.'menés is. — Na győri szépen telt el az ötven év — kezdi Áfra Józsefné, aki már 30 éve lakik itt Mezőcsáton a férjével. Azelőtt tanyán éltek. Meg vagyok elégedve az öreggel, ha már 60 évig megvoltunk ... Mert mi még sose mondtuk egymásnak, hogy „eredj”, vagy hogy „itthagyíak”. A még férjénél is aiacso-^ nyabb Áfra néni beinvitál a lakásba, közben megtudom, hogy két gyereküknek 16 unokája van. Már öt dédunokája is van a két öregnek. Fényképek kerülnek elő a falakról, a tükör elől, ; nagy család, van mit nézegetni, emlékezni. Egyik unokájuk éppen itt van, bemutatják, kőműves- tanuló Miskolcon. Közben az arany lakodalomról is szó esik. — Csak Mezőnagymihály- ról voltak tízen — mondja Áfra József, aki három zenészt is fogadott az ünnepi alkalomra. Húzták reggelig, — Volt húsleves, paprikáslé, aprőkáposzta, töltött- káposzta, torta, sütemény sorolja felesége. — A gyerekek, unokák máskor is eljönnek. Szépen telik az idő. Nagyon jó gyerekek ... Nézegetjük a fényképeket. Az ötven év alatt nagy- ranőtt családot. — Apám se élte meg — hallom az öreg Áfrát — meghalt a fronton. Anyám, él, 92 éves, még táncolt is, olyan jól' érezte , magát az aranylakodalomban. Csak azt sajnálom, hogy fényképész nem jött a lakodalomba, ezer forintot se sajnál-, tam volna, hogy megörökít-, se a nagy családot __ M ert így telik az öregek ideje, szépen, emlékek között, unokák és flak jöttét várva Nyitray Péter Annuska Á It sátorban, A DÜSS8H amelyet a nagy nap tiszteletére állítottak fel, cigányzene szól. A ponyva egyhangúságát bokrétákba kötött virágok tarkasága bontja meg. A. hosszú asztalon díszes térítők, rajta, tányérok, poharak és borral teli fiaskók. A padokon szorosan egymás mellett emberek dinek. Az egyik oldalon a tanya lakói, — idős bácsikák, nénikék, gyerekeik, s unokáik —, a másikon a brigád. Ök végezték el a szerelési munkát. Az ő tiszteletükre készítették a sátrat, az ő tiszteletükre gyűlt össze a lakosság. Őket köszöntik, éltetik. Mindenki vidám, jókedvű. A tanya ugyanis telefont kapott. A tanyaiak közül feláll egy idős néni, s odamegy a brigádhoz, a másik oidaira. Lehajol, a sorban mindenkit megcsókol. Annuska néni az. Mosolyogva nézik. Fürge, fiatalos mozdulatokkal megy egyik embertől a másikig, majd mikor az utolsóhoz ér, leül, mesélni kezd: — Tudja, kedveském, nagy nap ez a mai. Hosszú idő után végre ma megkaptuk a telefont. —• Hangosan beszél, mintha attól tartana, hogy nem értik meg minden szavát. — Nem kell már kilométereket gyalogolnunk, ha valami baj van. Közben az asztalnál lassan csendesedik a beszélgetés moraja Figyelik Annuska néni remegő hangját, aki most leveszi kezét a mellette ülő fiatalember válláról, ölébe ejti, összekulcsolja. — Valamikor gyermekkoromban csak álomnak tűnt az a sok minden, amiből ma már valóság lett. Hol volt akkor még telefon? Kilencvenegy éves vagyok, De- renken születtem. Fiatal éveimet az uradalmi kastélyban töltöttem, a hegy másik oldalán. Az urammal jó pár esztendőt éltünk itt le. Napszámos voltam. Nehéz idők voltak azok. Ahogy mesél, lassan visz- szatér a jelenbe. Végigsimítja hófehér hajíonatát, aztán folytatja: — Ma már minden más. Látja, maga. is mosolyog — szól oda a szemben ülőhöz — akár az unokám. Ök is mosolyognak, amikor azokról a napokról mesélek nekik. Hitetlenkedve néznek rám. Azt gondolják, talán amolyan öreganyó-féle mese az egész. Pedig nagyon is igaz volt. Talán nem is értik meg azt sem, miért ilyen nagy ünnep nekünk ez a. telefon, hiszen nekik otthon, a lakásukban van. Rövid szünetet tart, majd zavartan feláll: — No, de most már nem zavarom a beszélgetésüket, csak ezt úgy szerettem volna elmondani. Miért is untatnám tovább a magam .bajaival a társaságot ilyen szép napon? Cseutíeseu. megy vissza az „övéihez”. Egy ideig csöndesen üldögél, majd hirtelen — mintha valami nagy dologra határozta volna el magát — hangosan énekelni kezd a többiekkel. Még most Is szép, tiszta hangja elcsuklik egy pillanatra, amikor a sátor másik oldaláról az egyik- brigád tag — kezében egy borospohárral — odakiált: — Egészségére, Annuska néni! És a telefonra! —teszi hozzá. Remegő kézzel emeli fel ő is a poharát. Az egészségére, a telefonra! Monos Márta FEJ Teliinger István rézkarca Fapp Lajos 8« Üzenet ősszel Lengeni fehér pofcfooálon, s elszakadni, boldogon-fájón . néha jó lenne menekülni! Mikor nem tud az ember tömi, s ha már nincs idő tovább várni- Szállni, kétségbeesve szállni! Pélve a kék ég kavargását, szállni mégis, hogy szállni lássák bennünk a végső reménységet Mindegy, meddig, merre, mi végett! 5 fogyó fényben rezgő sugáron, lengeni fehér pókfonólon; já lenne, bizony, nem maradni. Mézes morzsákra nem ragadni. Vagy rút békává gömbölyödve halni belé a barna rögbe! A feketéllő hegyek aló! kike! a lágy; míg fenn, valahol csomós csend dörög, dő! a határ. A holdra varjak serege száll. A BARLANG A cél tulajdonképpen nagyon egyszerűen megfogalmazható: természetes állapotban megőrizni a barlangot és kulturált körülményeket teremteni megtekintésére. Baross Gábor, az aggteleki cseppkóbarlang igazgatója fogalmazott így legutóbbi beszélgetésünkkor. Persze, a cél nem kifejezetten ennek a beszélgetésnek az alkalmából fogalmazódott ilyenképpen meg, ez volt a sommája az Észak-Magyarországd Intéző Bizottság legutóbbi ülésén a barlanggal kapcsolatosan elhangzottaknak is és nyilván mindig is ez volt a cél. A cél ugyan könnyedén megfogalmazható, a valóra váltás azonban korántsem egyszerű. Nemcsak az anyagiak miatt, hanem az- eszközök megválasztása, a „hogyan?”, a „miként?” miatt sem. Tény viszont, hogy újra téma — azaz: továbbra, is téma — világhírű barlangunk fejlesztése, méghozzá nemcsak elképzelésekkel, vágyakkal, hanem konkrét, megvalósítható tervekkel. Tény az is, hogy nem teljesen egységes az öröm, nem mindenki helyesel a tervnek, de ez nem baj, hiszen a jószándék itt is, ott is nyilvánvaló és az ily módon kialakult, egészséges viták föltétlenül hasznára válnak a fejlesztésnek, a „hogyan?” leghelyesebb megválasztásának. Csónak sűrű iszapon ül — gátat kell építeni, világítási rendszert elkészíteni stb. De — a barlang igazgatója tájékoztatása szerint — «adottak a lehetőségek hozzá, hogy a csónakázótó a jövő szezonra elkészüljön. Az új látványosságok közül a csónakázótó terve áll legközelebb a megvalósuláshoz. Mint közismert, a barlangban körülbelül 400 méter hosszú, csonakázótavat alakítanak ki. A tavon öt, egyenként húsz-húsz embert befogadó csónak vinné a kirándulókat. A csónakokat akkumulátorral hajtják. — Hol tartanak a csónaké- zötóval ? — Ügy vélem, hogy körülbelül májusban át tudjuk adni a tavat. Ha. nem is lesz még minden teljesen készen, a legfontosabb létesítmények igen. A jövő szezonban a látogatók már csónakázhatnak a barlangi tavon. Persze, addig még bőséges a tennivaló. Egyebek között ki kell mélyíteni a. tavat — jelenleg a. csónak ragacsos, Vonat A másik nagy attrakció a barlang vas út. Szó volt már erről sok-sok évvel ezelőtt is, de megvalósítható tervként lényegében csak napjainkban tárgyalnak róla. Már a papíron levő tervrajzokat — a Budapesti Műszaki Egyetem vasútépítési tanszékének munikája — is meg lehet tekinteni. Igaz, ezek- már pár éve is megvoltak, de ma mégis előbb tartunk. Mennyivel? Ugyancsak az Igazgatót idézve annyival, hogy az akkumulátoros mozdony, a sín- anyág, a négy személykocsi „meglevőnek mondható”. — Mi lenne a következő lépés? — El kellene indítani a munkát. Meg kellene építeni a vasúthoz szükséges, különböző műtárgyakat, lefektetni a síneket, természetesen ehhez az alapot, hidakat építeni stb. — Teliát pénz...? — Igen, körülbelül kétmillió forint kezdő tőke. Egyébként a barlangvasút, körülbelül hétmillió forintba kerül. I 0 A fejlesztési tervek között szereped a jósvafői Tengerszem-tó környékének rendezése, csinosítása, a tó gátjának — 1939—40-ben épült — felújítása is. A tó környéke már ma is nagyon vonzó, a barlang látogatói jó időben, a túrák után rendszerint itt telepszenek le, élvezve a friss levegőt, napsütést. A környék további csinosítása, rendezése mindenképpen helyénvaló, ezzel nincs is különösebb vita. Más tekintetben igen. — Sokan féltik a barlangot. Attól tartanak, hogy például a csónakok, a vasúti szerelvények miatt elveszíti eredendő természetességét, mely éppen a legfőbb értéke, szépsége a cseppkövek világának. Mi erről a véleménye igazgató elvtársnak ? — Nean tartom indokoltnak ezt a félelmet. A csónak is, a vasúti mozdony is akkumulátorral működnek. A barlangnak sem cseppkövei, sem levegője, sem élővilága nem károsodik, változik meg. Ellenben például a kisvonattai, mely körülbelül 2,5 km hosz- szan közlekedik majd, olyan részeket is kuturáltan, kényelmesen tekinthetnek meg vendégeink, ahol jelenleg bizony nehéz a gyaloglás, nincs még rendes út sem, kevesen is vállalkoznak erre a valóban nehéz túrára. — Mégis: vasúton az évmilliós cseppkőcsodák között? — Csak első hallásra furcsa. De máért ne? Jugoszláviában napion jól bevált, egyik vonzó látványossága a barlangnak. Egyébként, ha a vasút megépül, a sínek mellett föltétlenül lesz majd gyalogjárda is. Aki óhajtja, az gyalogolhat. — Többen féltik a barlangot a — már természetesen nem a vasúttal . összefüggő — világítástól, erős reflektoroktól is. Ügy hírlik, a fény hatására a cseppköveken bizonyos moszatok születnek meg, amelyek eddig nem léteztek a barlangban. Mj ezzel az igazság? — Valóban megszülethetnek, megszületnek, de ez inkább érdekesség. Egyébként ezeket fél nap alatt; minden nehézség nélkül eltüntethetem. Igen, sokan féltik a barlangot. Azzal mindenki egyetért, hogy fejleszteni kell, kulturáltabbá kell tenni, de a hogyan kérdésben nem mindenki vallja ugyanazt. Egyáltalán nem baj persze. Tulajdonképpen megnyugtató, hogy messze földön ismert természeti kincsünk jövőjéről különböző szakemberek meglehetősen széles nyilvánosság előtt mondják el véleményüket,, észrevételeiket, helyeselnek vagy éppen vétót emelnek. Semmiképpen sem lenne helyes például, ha valamifajta vidámparkká alakulira a barlang. Az attrakciókat csakis megfelelő mérlegeléssel, körültekintéssel szabadalkal- mazná, megvalósítani. Ezt a mérlegelést meg is teszik azok, akik hivatottak rá. A vasút, a csónakázótó a helyénvaló, jó értelemben vett attrakciók közé tartozik. Meg akarják nekünk mutatni a barlangot Jósvafőtói Aggtelekig, és ehhez valóban el kell jutnunk Jósvafőtói Aggtelekig. És meg is kell világítani a cseppköveket, meri különben nem látunk belőlük semmit, pedig azért megyünk oda. Hogy milyen erősségű fénnyel ? Éz azoknak a szakembereknek a dolga, akik az algákat, moszatoka.t ismerik, Mindenesetre csak örülni lehet annak, hogy a sok-sok évvel ezelőtti tervek kezdenek valóra vállni. Priska Tiber Szépen telik az idő
