Észak-Magyarország, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-15 / 269. szám

CSZAK-MAGYARORSZÄG 2 1972. nov. 15., szerda Eseményekről A Kínai Népköztársaság fMM egy éve tagja az ENSZ-nek ALLENDE w ® W® A SZOVJET NAGYKÖVETTEL TÁRGYALT @ Dr. Salvador Allende, Chile köztársasági elnöke hétfőn a La Moneda palotá­ban fogadta Alekszandr Bá- szov. szovjet nagykövetet és tervezett moszkvai látogatá­sának részleteiről tárgyalt vele. KUWAITI ÉRTEKEZLET <8 Szerdán kezdődik Ku- waitban az arab külügymi­niszterek . és hadügyminisz­terek értekezlete, amelyen Mahmud Riad, az Arab Li­ga főtitkára beszámol a kö­zel-keleti válság legutóbbi arab és nemzetközi fejle­ményeiről. SZTRÁJK LIBANONBAN ® A Libanoni Dolgozók Általános Szövetsége (CGTL) felhívására egynapos országos általános sztrájk kezdődött tiltakozásul a szombati tö­megvérengzés miatt. Bezár­ták az iskolákat, egyeteme- • két, megbénult az ország gazdasági élete. parafAltäk I ® A jövő évi kereskedel­mi árulisták jegyzőkönyvé­nek parafálásával kedden be­fejeződtek a magyar—francia vegyesbizottsági tárgyalások. A jegyzőkönyvet a Külkeres- kedelmi Minisztériumban Tóth Ferenc, a minisztérium főosztályvezető-helyettese és Louis Roudié, a francia kül- . ügyminisztérium igazgatója -látta el kézjegyével. PERON ELINDULT Argentínába • Juan Perón, volt argen­tin elnök kedden Madridból Rómába érkezett. Tizenhét évi száműzetés útán csütör­tökön innen indul vissza ha­zájába, Argentínába, hogy is­mét részt vegyen az ország politikai életében. Sajnos a reményok m testesültek i Egy esztendővel ezelőtt, 1971. november 15-én foglal­hatta el — a szocialista or­szágok és más haladó orszá­gok több mint kétévtizedes harcának eredményeképpen — jogos helyét a Kínai Nép- köztársaság az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Ez az esemény jól példázta az erőviszonyok alapvető meg­változását a világban, s ked­vező körülményeket teremt­hetett volna, hogy a szocia­lista országok a békés és biztonságos nemzetközi vi­szonyok érvényesüléséért küzdő többi állam sikereseb­ben vethesse latba befolyá­sát a világszervezetben is. Sajnos, a remények nem teljesültek. Sőt, a Kínai Nép­köztársaság szereplése az ENSZ-ben még azoknak is kiábrándulást jelentett, akik — számításba véve Peking politikai tévelygéseit, cik­cakkjait és főleg szovjetéi le- n esség tői fűtött indítékait — fenntartással és óvatossággal tekintettek a kínaiak fellépé­se elé. A Kínai Népköztársaság ENSZ-szereplése azzal kez­dődött, hogy az Egyesült Ál­lamokkal együtt rágalmazta Indiát és a Szovjetuniót, a bengáli nép nemzeti felsza­badító küzdelmét, s elítélte a független Bengáli Népi Köz­társaság megalakulását. Október 4-én hangzott el Csiao Kuan-hua kínai kül­ügyminiszter-helyettes felszó­lalása az idei ENSZ-közgyű- lés általános vitájában. A diplomáciai szakértők — amint ez már lenni szokott — azonnal nagyító alá vet­ték a 66 perces beszédet, s még. azt is megszámlálták, hányszor ejtetbe ki az Egye­sült Államok, s hányszor a Szovjetunió nevét. Ez a szor­gos analízis egyöntetű véle­ményhez juttatta a megfigye­lőket: a két úgynevezett szu­perhatalom közül a kínai küldött a Szovjetunió ellen intézte a hevesebb támadá­sokat. Az európai biztonsági ér­tekezlet, mondotta, konfron­tációhoz fog vezetni, s az érdekszférák felosztását cé­lozza. Peking megbízottja ez­zel az értékeléssel szinte szó szerint ismétli, amit a biz­tonsági értekezlet ádáz ellen­zői például olyan ismert ke­resztes lovagok hirdetnek, mint a bajor demagóg: Franz-Josef Strauss. Hasonlóan önleleplező az a kritika, amellyel Kína az ENSZ közgyűlése elé terjesz­tett szovjet javaslatot illeti. Azt állítja, hogy az erőszak alkalmazásának kizárása és az atomfegyverek betiltása a nem-nukleáris országok el­len irányul. Hogy miért? Er­re adósak maradnak Peking- ben a válasszal, hiszen lo­gikusan nehéz is lenne bizo­nyítani, hogy ha betiltják az atomfegyvereket, miért ke­rülnek nukleáris fegyverke­zés szempontjából rosszabb helyzetbe azok az országok, amelyeknek nem volt atom­bombájuk, azokkal szemben, • amelyek nukleáris fegyver- készletüket megsemmisíte­nék. Önkéntelenül is 'arra kell gondolnunk, hogy Kína a tilalomtól és az ezzel kap­csolatos nemzetközi hangu­lattól saját atomfegyver-kí­sérleteit félti. Ugyancsak megmagyaráz­hatatlan, miért támadja Kí­na a szovjet—amerikai SALT-megállapodást, s miért tekint egy lefegyverzés felé tett lépést — még ha az két­ségtelenül csak részleges is — a fegyverkezési hajsza fo­kozásának. S végül rendkívül leleple­ző Pekingre, valódi szándé­kaira és szovjetellenességére, hogy a Szovjetunió által ja­vasolt leszerelési világérte­kezletet elveti, mondván, ez „üres viták klubja lenne és ezért jobb, ha nem tartják meg”. Nagyon valószínei, hogy egy ilyen értekezleten sokfajta nézet, vélemény kapna hangot, talán éles vi­tákra is ser kerülne. De Csak november 30-ig 10 °jo engedménnyel kapható a FAVORIT STÁB RECORD televízió a mezőkövesdi, sárospataki, encsi, tokaji, abaújszántói, 1 mező csati általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek áruházaiban és boltjaiban. OTP-hitelakció jobb vitatkozni, mint fegy­verrel egymásra támadni! S milyen veszélyeket rejt ma­gában egy, a leszerelés kér­déseivel foglalkozó konferen­cia azok számára, akiknek szándékaik békések? Peking az elmúlt esztendő­ben élénkítette diplomáciai kapcsolatait, külpolitikai érintkezését a világ sok or­szágával és a „kulturális for­radalom” elutasító merevsé­gét feladva, rugalmasságot és olykor kifejezetten mosolyt mutatott. Csak éppen ez a nagyon egyenlőtlenül mért rugalmasság és mosoly árul­kodik. Megértés az ideológiai ellenfél és a nemrégen még Kína állami létét is tagadó kormányok iránt, s rendíthetetlen bezárkózás, el­utasítás az azonos társadal­mi berendezkedésű országok minden ésszerű és — lénye­gében — a közös ügyet szol­gáló kezdeményezésével szemben! D rámaian hosszú kongresszus volt, csak éjfélkor került sor a szavazásra. Az Olasz Szocialista Párt kong­resszusán alulmaradt Mancini, az eddigi főtitkár és Lombardi, az úgynevezett balszárny javaslata. A nagy többséget De Martino eddigi pártelnök csoportja kapta meg, annál is inkább, mert hozzájuk csatlakozott a vete­rán Pietro Nenni csoportja. Manciniék szerint nincs alap a kormányon levő keresz­ténydemokratákkal való párbeszédre, határozott ellenzé­ket kell képezni. DeMartinoék másképp látják: szerin­tük a középbal kormányzati formula felújítására van szük­ség, mégpedig azonnal. Igaza van-é a kisebbségben maradt csoportnak? Kétsé­ges. A kereszténydemokrata párt, illetve Andreotti kor­mánya ugyanis többségben uralkodik, voltaképpen e pil­lanatban nincs is különösebb szüksége a szocialistákkal való koalícióra, ilyenformán annak ellenzékiségét is elvi­seli. Ugyanakkor De Martinoék javaslata — mely a szocia­lista pártvezetésen belül most többséget kapott — meg­fontolandó. Ha ugyanis elkezdenek tárgyalni a keresz­ténydemokratákkal új, középbal kormánykoalícióról és ezek a megbeszélések sikerre vezetnek, elképzelhető, hogy a szocialista pártnak a kormányon belül sikerül a kor­mányt ama reformok megvalósítására szorítania, ame­lyekre Itáliának oly nagy szüksége van és amelyek meg­valósításáért — úgymond a szocialisták — vissza akar­nak lépni egy középbal kormányba. Különösen figyelemre méltó, hogy az is elhangzott Genovában, az Olasz Szocialista Párt kongresszusán, ami­kor De Martino és társai az újbóli középbal koalíciós kormány megalakítása mellett érveltek, hogy nem uta­sítják el az Olasz Kommunista Párttal való együttműkö­dést a reformok kidolgozásában és végrehajtásában. Odáig persze hosszú még az út. Egyelőre ki kell várni a kormányon, levő kereszténydemokrata párt vezetősé­gének döntését: elfogadja-e a szocialisták ajánlatát, a középbal kormányzat felelevenítését? Tassáisskaz£ak a MTESZ-hen A Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szö­vetségének miskolci székhá­zában tegnap értekezletet tartottak a több mint húsz tudományos egyesület elnö­kei és titkárai számára. Az egyesületek már jövő évi feladataikra készülnek, most fogalmazzák meg az. 1973-ra szóló munkaterveket. Az értekezleten Dojcsák János, a megyei pártbizott­ság titkára tartott előadást gazdasági kérdésekről, ezen belül a megye előtt álló, jö­vő évi gazdasági feladatok­ról. A MTESZ megyei szer­vezetének tagegyesületei ed­dig is részt vállaltak a kü­lönféle gazdasági problémák megoldásából. Az előadás el­sősorban azt a célt szolgálta, hogy ráirányítsa az egyesü­letek figyelmét a legfonto­sabb tennivalókra. Politikai könyvnapok megnyitója Tegnap délután a Lenin Kohászati Művek martin- acélművének tanácstermé­ben ünnepélyesen megnyi­tották a politikai könyvna­pokat. A Miskolc városi Pártbizottság, az LKM párt- bizottsága és a Kossuth Könyvkiadó kirendeltségé­nek rendezvényén Moldován Gyula, a városi pártbizott­ság titkára mondott beszé­det, méltatta a politikai iro­dalom jelentőségét. Az ünnepségen, tíz-, illet­ve ötéves terjesztői munká­jukért tizenketten arany, ti­zenhatan pedig ezüst foko­zatú kitüntetést kaplak. Az LKM hivatali épületeiben es az üzemekben kéthetes ter­jesztési akció kezdődött. Ünnepélyes kelyszinl szemle Tegnap, november 14-én, kedden délben ünnepélyes helyszíni szemlét tartottak a Ki lián-déli Nyár utca végé­nél az első miskolci Atrium Lakás-garázsépítő és Fenn­tartó Szövetkezet képviselői. Itt építik fel Borsod megye első átrium típusú, 36 laká­sos házát, Nagy Zoltán Ybl Miklós-díjas építész tervei szerint. A miskolci lakásépítő szö­vetkezet, amely az 1971-es kormányrendelet után első­ként alakult meg városunk­ban, több mint 10 millió fo­rintos beruházással építteti meg az új típusú házakat. A 36 lakásból 18-nak zárt ud­vara lesz. Négyféle lakásti- pust terveztek, 55 négyzet­métertől 125 négyzetméterig- A kivitelezést az Ónodi Épí­tőipari Szövetkezet végzi eh amelynek dolgozói már mo megkezdik a munkákat. A lakók a burkolati munkákat — egyéni elképzelés szerint — maguk végezhetik, vagi' végeztethetik el, amely anya­gilag kedvező. A szövetkeze* műszaki ellenőrzésére 3 MEZÖBER dolgozóit kérték fel. A tervek szerint Borsod megye első átrium típusú há­zainak átadása 1973. szép' temberében lesz. Az olvasás egészségügyi követelményei A borsodi ifjú olvasók hó­napja alkalmából tegnap, november 14-én délelőtt an­kétet tartottak Kazincbarci­kán az Egressy Béni Műve­lődési Központban. Az an­kéten, amelyen a megye biológiai és testnevelési szakfelügyelői, a Vöröske- reszt-tanárelnökök, a járási és városi vezető főorvosok, vöröskeresztes titkárok, egészségügyi dolgozók és a kazincbarcikai pedagógusok vettek részt, az olvasás egészségügyi követelményei­ről volt szó. Dr. Dohányos Pál, Kazincbarcika vezető főorvosa köszöntötte a ta­nácskozás részvevőit, akik között ott voltak a város párt- és állami vezetői. Az ankétet dr. Vavrovics Mar­git, a megyei tanács egész­ségügyi osztályának helyet­tes vezetője nyitotta meg, majd dr. Körmöczki László, a Magyar Tudományos Aka­démia pedagógus kutatócso­portjának tudományos mun­katársa tartott előadást A könyv és az önálló olvasás címmel. Az ankét másik elő­adását dr. Füsti Molnár Sán­dor, az Egészségügyi Felvi­lágosító Központ szaktanács­adója tartotta Könyvek az egészségügyi nevelés szolga' latéban címmel. A tanácskozáshoz kapcso­lódva könyvkiállítást is nyj' tottak az Egressy Béni Mű' velődési Központ előcsarno­kában. A kiállítást, amelyed egészségüggyel kapcsolatod könyveket, különböző kiad' ványokat láthatnak az ér­deklődők — amelyet könyY' árusítással is összekapcsol' tak — dr. Tóth Judit, a me' gyei egészségügyi nevelés' csoport vezetője nyitotta meg. Szavazás épéikor

Next

/
Oldalképek
Tartalom