Észak-Magyarország, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-10 / 265. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1972. nov. 10., péntek Nemcsak forintok kérdése ' ft Mint ismeretes, a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottsága legutóbb az állami oktatás megyei helyzetéről, fejlesztésének helyi feladatairól tanácskozott, és fontos határozatokat hozott. A sokrétű vitából, amely az alapos és igen részletező, elemző jelentést kiegészítette, az csendült ki, hogy a megyei bizottság tagjai, valamint a meghívott részvevők kiemelt fontosságú kérdésnek tekintik oktatásügyünket, reálisan látják annak helyzetét, és a feladatok meghatározásánál is — figyelemmel a Központi Bizottság június 15-i határozatára — ez a realitásokkal számoló előretekintés volt a domináló elem. ® Mind a jelentésből, mind a vitáktól kitűnt, illetve az erre vonatkozó több, korábbi megállapítás megerősítést kapott, hogy B orsod megye k őzök tatást e! Iá tol tsá ga i gépi súlyos örökséget vett át a felszabaduláskor. Bar a fejlődés roppant dinamikus, a megye helyzete korántsem, kielégitö, különösen nagy a lemaradás az iparban szegé-, nyebb, kis létszámú falvakban gazdag vidékeken, s a fejlődés nemcsak .n megyén, hanem még egyes járásokon belül is egyenetlen. Az óvodai ellátottság, a körzeti iskolák. gondjai, az általános iskolai diákotthonok ma még nagyon alacsony férőhelyszáma és sok egyéb olyan gond is szerepelt természetesen a jelentésben — és megfelelő hangsúlyt kapott a vitában is — amelyeknek megoldásához beruházások, tízmilliók szükségesek. Talán egy kicsit el is tolódott az állami oktatás fejlesztésének gondja — nem a megyei bizottság ülésén, hanem az art megelőző, különböző beszélgetésekén, vi- ■ fórumokon — a forintokban gondolkodás felé, s ép- oen ezért volt hasznos, hogy már a szóbeli kiegészítőben ■•ámutatott Deme László, a megyei pártbizottság titkára: ..az állatni oktatás továbbfejlesztése nemcsak beruházás, nemcsak forint kérdése, hanem legalább ilyen, ha nem nagyobb mértékben az iskolában folyó tartalmi munka, a nevelés és oktuAás egységének megteremtése, az oktatás didaktikai és metodikai továbbfejlesztése, amelyhez bármennyire fontosak is, de mégiscsak elsősorban eszközként tekinthetők és tekintendők az objektumok, azok felszerelései, berendezései. T ermészeiesen változatlanul nagyon szükséges az eszközök, az objektív feltételek további javítása. — ezt soha nem téveszthetjük szem elől —, de nem engedhetjük meg, hogy a vél eszközzé degradálódjék, illetve — ami valójában ugyanaz ,— az eszköz céllá. lépjen elő.” © Ezzel a gondolattal közeli rokon az a másik követelményt megfogalmazó gondolatsor, amely a Központi Bizottság határozatában, majd a megyeiben is helyet kapott,; s arról intézkedik, hogy az állami oktatás tovább fejleszt é- rfíél a. meglevő iskolaszerkezeten belül kell megoldani, előrelépni a tartalmi munkában kell. Részben mert jelenlegi anyagi helyzetünk, eszközeink nem adnának lehetőséget e szerkezet módosítására, részben pedig — és ez az első fontosságú — a legfontosabb feladat a jelenlegi, már adott keretek jobb kitöltése éppen a már említett tartalmi vonatkozású javításokkal, a nevelés és az oktatás minőségi javításával. Ez országos feladat, és különösen nagy figyelmet érdemel Borsodban, ahol, mint azt a jelentés és a vita őszintén feltárta, sok tekintetben az országoshoz képest is van még jócskán behozni- valónk. Nem új célok, nem új feladatok. de megoldásuk .most még sürgetőbb, követelmény, s az elmúlt évekből még m ara d ék 1 a laria b b ul megváló- sítandó teendőkként maradtak ránk a tanulók túlterhelésének felszámolásában adódó, képessegeiknek az eddigieknél hatékonyabb és sokoldalúbb kibontakoztatására irányuló tennivalók. Csakúgy mint. a tanulók értékelésének továbbfejlesztése. a fizik.ri dolgozók gyermekei tanulásának és továbbtanulásának segítése, a segítés .szervezettebbé, tehát hatékonyabbá tétele. Éppen a nevelőm unka tartalmi javítása érdekében az iskolák funkcióinak továbbfejlesztése úgy oldandó meg, hogy a tanintézet ne csak a tanulási, hanem a tanulók társadalmi tevékenységét is , szervezze, váljék a fiatalok művelődésének, alkotó kedvteléseinek. értékes szórakozásának. szervező közpon tjava; szűnjék meg az iskolák még ma is tapasztalható zártsága, alakuljon ki szorosabb kapcsolatuk a közművelődési .intézményekkel, mint az iskolán kívüli nevelés legfontosabb fórumaival. Nem beruházást igénylő feladat néhány sürgősebben megoldandó teendő sein. Néhány legfontosabbat érdemes feljegyezni: a helytelen nevelői szemléletek megváltoztatása a tanulói túlterhelés megszüntetése érdekében; a fizikai dolgozók gyermekeivel való törődés még szervezettebbé tétele; a munka melletti -tanulás szorgalmazása, különös tekintettél, a dolgozók alapismereti ' tanfolyamokra való Szervezésére; a tanulói önkormányzat továbbfejlesztését szolgáló módszerek kialakítása. Q Az állami oktatás továbbfejlesztése Borsod megyében is össztársadalmi érdek, a megvalósítás ebből adódóan össztársadalmi feladat is, A Központi Bizottság határozatának megvalósítására hozott, megyei párthatározat természetesen igényel, sok beruházást, sok-sók forintot, de a határozat végrehajtása nem lehet forintok kérdése. Ezt már a megyei teendők realizálásának kezdetén, le kell rögzíteni. A sok értékes alkotás köÉrtékes kiállítás látható Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központ színházi előcsarnokában. A Diósgyőri Vasas Képzőművészeti Kör -ikotúi vallanak munkáikkal hazai tájakról, emberekről, G-el szere létről. A kiállítás különböző képzőművészeti technikával készült alkotásokat fog egybe, liláiss elrendezésben. S bár nehéz dolog rokonítani soksok egyéni alkotást, a kiállításból mégis kitűnik: valamennyi művészt az ember, a züi is kiemelkednek Lőrincz Róbert munkái. A Nagyolvasztó és a Gyár című képek a munkás környezetéből merítik témájukat Művészi erővel vallanak az ember ős a gyár kapcsolatáról. A kiállítóit munkák az alkotók optimizmusáról, töretlen hitéről tesznek tanúbizonyságot. A tárlatot november 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Bőd Éva Egyszerűség, plasztikusság, s tökéletes harmónia jellemzi Bőd Éva keramikusművész alkotásait. A miskolci Szőnyi István teremben tegnap, november 9-én délután megnyílt kiállítása — a műfajon belül — az utóbbi időszak egyik legsikeresebb bemutatkozásának tekinthető. A művésznő, aki 1965 óta — első gyűjteményes kiállítása óta — szinte valamennyi^.neve- I sebb magyar kollektív IparA család és a könyv munka méretété ihlette alkotásra. Mindenképpen figyelmet érdemel Mezőfi Tibor Erdei munkások című képe: klasszikusan zárt kompozícióban, meleg színekkel ábrázolja a munkát végző, életerős embert. Bíró. Kon- rád és Sevesik Jenő tájké- pein figurálisán nem jelenik ! meg az ember, de érezni, hogy i ezek a tájak befogadnak, otthont, menedéket nyújtanak. Simkó János képei közül az Erdei patak című vonja magára a figyelmet; a lágy vonalvezetés, a tompa fény-árnyék játék meleg líra :ságot kölcsönöz e festménynek. Erőteljes alkotás Fazekas István három rézkarca, a Kohászat-sorozat. Tóth Gyula linómetszetei (Alvók., Félelem, Három asz- szony) egyetemes érzéseket vetít ki művészi megfogalmazásban. Az emberi rettenet ábrázolásából az élet sze- ; retete sugárzik. Pléh Zoltán j alkotásai közül a Tuskpasz- szony és a Vetkőző című faszobrok érdemelnek figyelmet. . * A borsodi ifjú olvasók ho- j napja rendezvényeinek sorában tegnap, november 9-én délelőtt Miskolcon, a Hazafias Népfront Borsod megyei- Bizottságának tanácstermében ankétot tartottak a család és a könyv kapcsolatáról. A tanácskozáson megyénk szülői munkaközösségeinek tagjai, 'a Hazafias Népfront aktívái, valamint a közművelődésben tevékenykedő szakemberek vetlek részt. ‘ Az ankétot Hegyi Imre, a Hazafias Népfront Borsod megyei titkái-a nyitotta meg. Bevezetőjében utalt a Hazafias Népfront feladataira az olvasó népért mozgalomban, a felnövekvő nemzedék olva sóvá nevelésében. Majd Gödi Erzsébet, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának munkatársa tartott előadást A szülői ház szerepe az olvasóvá nevelésben címmel. Előadásában vázolta az oktatási intézmények célkitűzéseit, tevékenységét az ifjúság irodalmi ízlésének kialakításában. Hangsúlyozta: az is- ; kola elsősorban az ifjúság ismeretszerzési képességét hivatott megalapozni, hogy a gyermek önmagát fejleszthesse tovább. Az önművelés legalapvetőbb és legáltalánosabb forrása' a könyv, A könyv megszerettetésében pedig — már kisgyermekkorban — a családi közösségnek, a szülőknek is nagy feladata van. A családban is irányítani kell a gyermek olvasói ízlésének fejlődését, hiszen az olvasásnak személyiségformáló ereje van, Fontos tehát, hogy pedagógus és szülő azonos elvek alapján, egyetértésben munkálkodjék a közös cél érdekében. Az előadás után a részvevők vitát indítottak a család és a könyv kapcsolatáról. Piros és kék nyakkendős pajtások tanácskoztak Az úttörő-parlament küldöttei szekcióüléseken vitatták meg a soron levő feladatokat PIROS és kék nyakkendős. pajtások vették birtokukba tegnap, november 9-én délelőtt a Borsod megyei II. Rákóczi Ferenc Könyvtárat. Ülésezett a megyei úttörő- pari amen l. Borsod 357 úttörőcsapata küldötteinek tanácskozásán részt vett: Madarász György, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Török László, a megyei KISZ-bizottság titkára, Merényi József, a megyei tanács osztályvezető-helyettese,' Faragó László, a Művei ődés- ügjd Minisztérium, Templom Józsefné, az Országos Úttörőelnökség képviselője. Lukács Valéria, a parasz- nyai úttörőcsapat, küldötte nyitotta meg az úttörő-parlamentet, s látta el az. elnöki tisztet. A. vitaindító referátumot Tóth Ferenené, a megyei KISZ-bizottság titkára, a megyei úttörőelnökség elnöke tartotta Az úttörők és kisdobosok részvétele úttörőéletünk irányításában címmel. — Hagyomány, hogy fontos döntéseknél az úttörőéiekerámiái művészeti kiállításon részt vett, rendkívül gazdag anyagot hozott magával Miskolcra. Készletei, vázái, tálai s mozaiktechnikával készült íalikerámiái elsősorban már említett egyszerűségükkel és plasztikusságukkal hívják fel magukra a figyelmet. De alkotásainak rendkívüli hatását kereshetjük színeinek finom harmóniájában is. Matt és fémes, csillogó üveg olyan keveredését találhatjuk meg alkotásain, amelyek az egyszerűen lágy vonalakkal párosulva tökéletes harmónia illúzióját keltik fel az1 emberben. Éppen egyszerűségében modern Bőd Éva művészete, amely mentes minden külsődleges elemtől. S így az agyagnak, az anyagnak tökéletes szépségét képes visszaadni. Külön méltatást érdemel színeinek harmóniája. Bőd Éva a pasztellszínek művésze. Munkái ezért is képzelhetők el nagyon jól a mai, modern lakásokban: meri feloldják a fonnák merevségét, s valami' különös hangulat lengi körül őket. Bőd Éva kiállítását, melyet Mura Péter érdemes művész, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója nyitott meg, november 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Cs. A. tel érintő kérdéseknél kikérik a legilletékesebbek, a kisdobosok és az úttörők véleményét. A véleménynyilvánítás legmagasabb fóruma az. ú ttörő-parlament — mondotta vitaindítójában Tóth Ferenc- né. — Most negyedszer hívták össze az úttörő-parlamentet. Az első parlament összehívása óta megerősödtek az úttörőtanácsok. Lényeges szerepet töltenek be az iskola és az úttörőcsapat életének irányításában, a raj, az őrs, a szakköri közösségek munkájának szervezésében. Véleményt mondanak a házirend összeállításában, a csapat mu n ka tervének k ialakí lásá- ban. Azután arról szólt, hogy jó lenne, ha a pajtások elmondanák, minden úttörőtanács él-e jogaival, valóban a közösség véleményét képviselik-e egy-egy döntésnél. Szólt u táborozási lehetőségekről, a mezőkövesdi járási pajtások szép kezdeményezéséről, ahogy társadalmi munkával felépítették a bogácsi úttörőtábort. Megyénkből kevés úttörő megy táborozni. Mit javasolnak a pajtások, hogyan lehetne segíteni ezen, hangzott egy másik kérdés. Tudnak-e élni úttörő jogaikkal, amelyet az ifjúsági törvény is biztosít számukra? EZEKRE a kérdésekre a plenáris ülés vitáján és a szekcióüléseken válaszol talk a pajtások, s megválasztották küldötteiket az országos úttörő-parlamentre is. Pályázati felhívás A KÓTA (Kórusok Országos Tanácsa) és a Hazafias Néplront Honisme' réti Bizottsága pályázatot hirdet magyar és nemzetiségi népdalok kórusfel' dolgozására, • valamint magyar népdalcsokrok összeállítására. Pályázati feltételek; ... v . J ■ i:, ’■&. - v '£ K4; *, ■"»' -r -t ■ *■; • - '*r -•'V ' - • ' -■ **" “ - "■ C I. Magyai népdalkórusok. Pályázni olyan könnyű — falusi énekkarok és népdalkörök együtteseinek előadására számító — két- és háromszólamú feldolgozásokkal lehet, amelyek egynemű és vegyeskarm is megszólaltathatók (mindkét változat kézirata beküldendő), és a kórusnevelés ügyét jól szolgálják. Nem feltétlenül szükséges, de kívánatos, hogy u feldolgozók hasznosítsák a Zeneműkiadó Páva-sorozatában megjelent dallamokat, illetőleg figyelembe vegyék a Dózsa- és Petőfi-évlordulókhoz, valamint az 1848—-49-es szabadságharchoz szövegükkel illeszkedő népdalainkat.. Pályadíjak: I. 7000 Ft, II. 5000 Ft, III. 3000 Ft. A különösen jól sikerült alkotásokat a zsűri ezen felül még 3000, 2000, illetve 1000 forintos nívódijjal jutalmazza. M. Nemzetiségi népdalkórusok, F kategóriában is könnyű 2—3 szólama (vegyes, illetve egynemű karral is előadható) feldolgozásokkal lehet pályáz- ni.’A stílusos népi hungszeres kíséret is számításba veendő. A dallomanyag a magyarországi nemzetiségek népdalai közül választandó. Pálya- és nívó- dijak; az I. kategóriával megegyeznek. III. Népdolcsokrok. A pályázaton tematikus egységbe (pl.: párosítók, lakodalmasok, summásdalok, betyárdalok, katonadalok) összefűzött, változatos lejtésű és ritmikájú népdalcsokrokkal lehet részt venni. Nem feltétlenül szükséges, de kívánatos a Bartók—Kodály gyűjtötte dallamok, illetve a Dózsa- és Petőfi-évfordulóhoz, valamint az 1848—49-es szabadságharchoz kapcsolódók alkalmazása. Pályadíjak: I. 2000 Ft, II 1500 Ft, III. 1000 Ft. A pályázat jeligésl [ügy pályázó több kategóriában, több művel is pályázhat. A pályaművekhez a feldolgozó ill. összeállító nevét és címét wt borítékban kérjük mellékelni. Beküldési cím és határidő: KOTA Titkársága, Budapest, V., Vörösmarty tér 1., 1973., I. 10. Boltvezetők, fegyelem S Értesítjük a divatáru-cikkekkel foglalkozó boltvezetőket, hogy „Ezt kínáljuk karácsonyra” címmel a megye részére november hó 15. napján KIÁLLÍTÁST TARTUNK a budapesti bemutatótermünkben (V., Alpári Gyula u. 8.). A boltvezetőktől e napon azonnali szállításra megrendeléseket veszünk fel. MINDENKIT SZERETETTEL VÁR li r c 1 2 i \ I 1 1 i 1 A Vasas képzőművészeti kör kiállítása