Észak-Magyarország, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-26 / 279. szám
1972. nov. 26., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 3 0 százalékkal növekszik Kedvezőbb feltételek i szarvasmarha-tartáshoz interjú Fef<ss Lászlóval, a magyei tanács elnökhelyettesével Ki rá Ids ősz Folo: Laczó József Ötezer lakás építését segítik A héten a MTESZ-székház- fean a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya több más mezőgazdasági szervvel együtt, nagy érdeklődéssel kísért .szarvaséin rha tartási tanácskozást rendezett. A szakemberek érdeklődése a tanácskozás iránt érthető, hiszen a szarvasmarhatartást ösztönző kormányintézkedések a megye mező- gazdasági üzemeinek is sok úi lehetőséget ígérnek. Az előadások a tartástechnológiával és a különféle irányzatokkal foglalkoztak. Részt vett a munkában Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese is. akitől az Észak-Magyarország részére tegnap interjúi kértünk. — Milyen feladatokat ad a kormányhatározat megyénkben? — E határozat hosszú távon. 1985-ig szabja meg feladatainkat. de már most htunkat ad a szakembereknek. és annak ’ végrehajtásához hozzá kell kezdeni. Az olsö dolog, hogy mindenütt felmérjék, milyen állattartási lehetőségek vannak a helyi ndoüságokal figyelembe véve. A kormányhatározat, különben három fő termelési irányt .szab meg: 1. A tipikus iáj,jellegű tehenészetek kialakítását, elsősorban a tej- hasznosítás céljából, 2. A húsjellegű tehenészetek kialakítását, .és végül: a háztájiban a kettős hasznosítású. Zömmel a mostani magyar- tarka tehenek tenyésztését. — A tejelő típusú tehenészeti telepek kialakítására a mi megyénkben milyen lehetőségek vannak? ■— Az üzemeknek elsősorban a fajtakérdést kell tisztázni. A kormányhatározat által biztosított áremelések folytán c telepek ugyanis zsák akkor lesznek gazdaságosak, ha az egy tehénre eső NÉLKÜLÜK, a művezetők hélkül ma már aligha lehelbe elképzelni az üzemekben, Műhelyekben folyó munkát. A szó legszorosabb értelmé- ,“fn a termelés irányítói ők 'klamennyien. Részt vesznek il tervek kidolgozásában és úzok végrehajtásában, kötelességeik közé tartozik a dolgozók. szakmai oktatása, a munkaverseny szervezése és még sorolhatnánk tovább, fogaikat és kötelességeiket hülön minisztertanácsi határozat szabályozza. Úgy is mondhatnánk, u művezető összekötő kapocs az üzemek, hJ’árak vezetői és a termelésben közvetlenül részt, vevő dolgozók, munkások között. Nagyon sok függ tehát .munkájuktól, Ahol a művezetés Jól betölti feladatát, ott nem ‘'űndhatnak különösebb prob-' ómák a termelőmunkában Sem. Régebben, sók helyen ^élesebb körű szakmai előképzettséggel és gyakorlattal rendelkező szakmunkás látta a művezetői teendőket, papjainkban, viszont már ’eehnikumi végzettség szükséges e munkakör betöltéséhez. A minap Pásztor Károllyal, h TVK lakkfesték- és nüi- ?yantagy árának főművezetőjével beszélgettem a terme- ***t közvetlenül iráúyílö műlejhozam a 3—35U0 litert eléri. Jelenleg megyénkben az átlag nagyon alacsony, mindössze 1700 liter. A meglevő magyartarka állományunk tehát ennek a célnak nem felel meg. Ezért a jó alapanyag biztosítására külföldi fajták behozatalára szorulunk, amelyeket a magyartarka alapanyaggal kell keresztezni, es egy új típusú, jól tejelő törzsállományt kialakítani. A külföldről behozandó egye- dek tenyésztésére az Ongai Állami Gazdaságot szemeltük ki. ahol megfelelő öntözött legelő van. A második, még e témához kapcsolódó gondolat: a műszaki feltételek biztosítása. 1068-tol a megyében épült, illetve folyamatosan épül 43 — ebből 4 állami gazdasági — korszerű tehenészeti telep, 16 500 férőhely- ivei. Pénzügyi fedezel híján ugyan jelenleg 10 telep építése átmenetileg szünetel, de a kormányhatározat által megjelölt: határidőre ezek is megépülnek. — Borsodban »•/. ismertetett három termelési irányzatból melyikhez kedvezőbbek a feltételek? ;— A megye termelési körülményei. éghajlata és még sok más tényező inkább a húsjellegű szarvasmarhatenyésztés kialakításának kedvez. A lankás, dombos területek ugyanis, amelyek 'szántóföldnek nem jók, legelőként kiválóan hasznosíthatók és a különösebb tartási technológiát nem igénylő — húsjellegű — állomány ifi nagy jövedelmet biztosít. Ám itt. is ugyanaz a helyzet, mint a tejelő teheneknél. A meglevő magyartarka állomány lesz az alap, és a külföldről behozott húsmarhákkal való keresztezés útján (i—Í1 év alatt alakítjuk ki ezeket a tehenészeteket. ' — Eddigi ismereteink szerint az állattenyésztés fejlesztéséhez milyen jellegű állami támogatás szakiak sokrétű, felelósseg- teijes munkájáról. Pásztor Károly tizenhárom évvel ezelőtt. maga is vegyipari szakmunkásként dolgozott a Bu- dalakkban. Később a TVK- hoz került. Az első három esztendőben mint fizikai állományú csoportvezető dolgozott a műgyantaüzemben. Közben beiratkozott a debreceni vegyipari technikumba, amelynek sikeres elvégzése után művezető lett. Ennek, már kilenc esztendeje. Azóta ismét lépett egyel előre: in;.;odik éve főművezető az új műgyantaüzemben. Aliitól, MÁK szó eseti, hogy annak idején Pásztor Károly is szakmunkásként kezdte a vegyiparban. — Vajon mit szóltak a dolgozók ahhoz, hogy munkatársukból egyik napról a másikra „főnök" lett? — Tudták rólam, hogy kellő szakmai gyakorlattal rendelkezem. s úgy ismerem az tizemet, mint a tenyeremet. Azzal is tisztában voltak, hogy a nagyobb elméleti tudási sem adták ingyen, nagyon keményen meg kellett azért dolgoznom. Az emberek előtt, általában annak a vezetőnek van nagyobb tekintélye. aki valamikor maga is szakmunkásként dolgozott közöttük, és érti amit és pénzügyi fedezet áll majd a megyében rendelkezésre? — Az egyik: az érvényben levő kormányhatározat adta lehetőségek. A másik: — ez az előadásban is elhangzott —. hogy az észak-magyarországi részen eddig az állattenyésztési telepek csak bizonyos telepnagyság tolóit részesültek támogatásban. Ez a rendszer most megváltozik, és a kisebb telepeket is dotálják, ha azok nem egyedi, hanem állami lervezésűek. Hasonlóan támogatásban részesülnek azok az üzemek is, amelyek a meglevő istálló- rendszerek férőhelyeit 60 százalékban bővítik. Már az iá bővítésnek számít, ha a meglevő, de használaton kívülre helyezett melléképületekben (tejház, takarmány- előkészítő stb.) tenyésztési célra férőhelyet létesítenek. A támogatás új rendszere tehát mindenképpen arra ösztönzi termelőüzemeinket, hogy a meglevő épületeket minél jobban kihasználják. Végül ugyanezt mondhatom el a háztáji gazdaságokról, amelyek országosan mintegy 100 millió forintos támogatásban részesülnek. Ügv vélem — mondotta befejezésül Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese —. hogy ezt a témát nem lehet egy értekezlettel lezárni. Meg nagyon sok beszélgetésre, alapos vizsgálódásra van szükség ahhoz, hogy felmérjük és kidolgozzuk a . kormányhatározat végrehajtásának módját. A munka jó része a termelőszövetkezeti vezetőkre hárul, akiktől azt várjuk, hogy a tervidőszak végéig döntsék el: adottságaiknak melyik tenyésztési i agazat felel meg a legjobban, j és élve a kormányhatározat | nyújtotta támogatással, hogyan tudnak ebben, a gazdaságilag. fontos ágazatban elöbbrelepni. Onodvári Miklós \ csinál. Sokszor bizony adódik olyan helyzet is. amikor a művezetőnek meg kell mutatnia, mit hogyan es miért kell csinálni. S ha az ember felsül vele. a dolgozók nyomban kiállítják róla a bizonyítványt. — Egy művezetőnek nagyon jól kell ismernie az embereket is, ,ió és rossz tulajdonságaikkal együtt. Tudni kell bánni a beosztottakkal. Aki erre nem képes, ne is vállaljon el ilyen megbízatást, Őszintén megmondom, régebben több idő jutott a dolgozókkal való foglalkozásra. A munkatempó ma már azonban olyan nagy, hogy erre mind kevesebb idő jut. 1 — A nagy lekötöttség nemcsak az én problémám. Így vannak ezzel a többi művezetők is.'A termelés nagyarányú felfutása következtében megsokszorozódlak szakmai feladataink. Egy példát hoznék fel erre. A hatvanas évek elején egy esztendő alatt gyártottunk annyi terméket. mint most egyetlen negyedévben. Igen sok árut szállítunk külföldre is. Az exportkötelezettség a mú- gyántaüzem egész évi termelésének közel negyven százalékát teszi ki. Ez önmagában véve még nem jelentene kti— Milyen hangulatban vannak a ..pilóták"? — Ez nagyon különböző — válaszolja Farkas László. a 3. számú ÉPFU miskolci házgyári kirendeltségének vezetője. — Ho nincs munka, s akadozik a szállítás, olyan dühösek, mint a tigrisek. Alinál többel kell dolgozniuk, minél több elemet szállíthatnak ki, annál jobb a hangulatuk. — Most? — Bár a szállítás mos í. gyenge, mindössze 22—24 járműre van szükség, a hangulat nagyon bizakodó, mert gyorsan nö az igény. December 4-től kezdve 30-—3G trailer szállítja a házgyári elemeket Miskolcra. Egerbe, il]önősebb problémát, azonban igen sok import alapanyaggal dolgozunk, amely, ha nem érkezik meg időben — sajnos, erre is volt már számos példa — bizony könnyen fennakadás állhat elő eg.v-egy termékféleség gyártásában. A belső piac ugyancsak igényli gyártmányainkat, a különféle lakkokat, poliésztereket. Ezenkívül a feldolgozó üzemünket is el kell látni alapanyaggal és félkész termékkel. Ilyen körülmények közepette a művezetők termelést irányító tevékenysége, mint például a munka jó megszervezése, a technológiai fegyelem biztosítása, fokozottabb jelentőséggel bír. A BESZÉLGETÉS során óhatatlanul szóba került á művezetők munkájának elismerése, megbecsülése. Azt hiszem, nem mondunk vele újat. amikor arra a következtetésre jutunk, hogy a művezetők anyagi dotálása nem állt arányban végzett munkájúkkal. A művezetők felelőssége, tevékenységi köve ma már olyan nagy, hogy feltétlenül megérdemlik a róluk való-fokozottabb gondoskodást. Személy szerint Pásztor Károly is nagy megelégedéssel fogadta a Központi Bizottságnak azt a határozatát. amelynek értelmében jövő év március elsejétől a művezetők bérét átlagosan nyolc százalékkal felemelik. falvas Lajos I lelve lO-löl kezdve Leninvá- rosba. A kirendeltségvezető azt is elmondotta, hogy decemberben, ha szükséges, vasárnap, sőt éjjel-nappal is szállítanak. Bar ez megterhelést jelent. de az emberek kétszeres ambícióval dolgoznak. A miskolci 3. számú ÉPFU a miskolci, valamint a debreceni házgyárból 54 trailer- rei négy megye több városába szállítja a házelemeket. Ebben az évben 10 darab uj, szovjet gyártmányú, NAM1- traüert kaplak, s a korszerű gépek megkönnyítik a munkát. A traitereken kívül 3 darab 12 tonnás. KRASZ- típusú kocsi 10—10 tonnás pótkocsival szállítja a térelemeket, az előregyártóit lépcsőket, a fürdőszobákat. A két házgyárból 10 hónap alatt 4258 lakást szállítottak A Beton- és Vasbetonipari Müvek miskolci gyára szeptember 30-án teljesítette évi 22 millió forintos nyereség- tervét. Ebből az alkalomból Kovács József, a művek vezérigazgatója elismerését fejezte ki a miskolci kollektívának. A gratuláló levelet: felolvasták a szocialista , brigádvezetők pénteken, november 24-én Bodrogkeresztúron megtartott. tanácskozásán, ahol fő téma a termelés gazdaságos szervezése, az igények megjelelő kielégítése volt. Döntés született, hogy a negyvenhárom szocialista brigád csatlakozik a ..dolgozz hibátlanul’' munkamódszer célkitűzéseihez. Fogadalmat tettek a .brigádok vezetői, hogy az év hátralevő részében úgy dolgoznak, hogy a gyár évi nyeresége a tervezett és eddig elért 22 millióról 25—26 millió forintra emelkedjék. Elhatározták, hogy minimálisra csökkentik a gépallásokat. a termelési veszteséget, emelik a legyeimet es a munka hatékonyságai. Az eredmények további helytállásra kötelezik a gyár dolgozóit, akiknek minden tevékenységük arra iráHazánk legnagyobb külkereskedelmi partnere a Szovjetunió. A kölcsönös áruforgalom mindkét, fél számára kedvező alakulását irányozza elő az 1971—75. évekre szóló megállapodás. Ennek alapjan a kölcsönös áruforgalom éves átlagban mintegy 9 százalékkal növekszik. Az első évet sikeresen zártuk: 1971- ben az áruforgalom országaink között csaknem 13 százalékkal volt nagyobb, mint a megelőző évben. A Szovjetunióból származó behozatalunk több mint kétharmada nyersanyag jellegű termék, villamos energia és energiahordozó Például vasércszükségletünk döntő többségéi és öntödei nvers- vas-importunk teljes egészét a Szovjetunióból kapjuk, a kőolaj csaknem 90 százalékát. a motorbenzin 98 százalékát. a fűtőolaj 93 százalékát tőle vásároljuk. A magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztésének 'meggyőző példája a ..Barátság TI.” kőolajvezeték üzembe helyezése. Az 1975-r-e előirányzott 6.5 millió tonna olajimport egy része már az új vezetéken érkezik hazánkba. ki a négy megye különböző (őrületeire. 700-zal többe;, mint az elmúlt evben. Az év végéig összesen csaknem 5000 iakas elemeit szállítják ki és természetesen nagyobb részét a miskolci házgyárból, s csaknem mind Borsodba. A hangulatról még annyit, hogy a telepvezető elmondotta : nagy érdeklődéssel tanulmányozták a KB ülésen elhangzottakat. A két — a Petőfi, valamint a Rákóczi — szocialista brigád tagjai kifejtették. hogy ők készek segíteni a még több ház építését. A 3. számú ÉPFU miskolci központjában is azt az információt kaptuk: az egység felkészült ,a várható, növekvő feladatokra. Tőlük telhetőén mindent meglesznek a lakásépítési program sikeres megvalósításáért. Cs. B. nyúl, hogy a kedvezőtlen piaci helyzet ellenére is — amely a beruházási korlátozások miatt állt elő — túlteljesítsék évi tervüket, A feltételek adottak; a vevők igényeinek megfelelően alkalmazkodó termelési programozást készítetlek. Ee az egyedüli járható útja a gazdaságos termelésnek. Azt kell termelni, amire a vevőnek. a népgazdaságnak szüksége van. s ezt időben kell rendelkezésre bocsátani. A gyár dolgozói előretekintenek. A jövő évi feladatokat a szocialista brigádtanácskozás öt pontban foglalta össze. Ez év végéig befejezik a kazincbarcikai üzem teljes rekonstrukcióját, az 1972. év eredménytervének olyan mértékű túlteljesítését kívánjak elérni, amellyel elnyerik a szocialista munka gyára kitüntető címet. Célkitűzései teljesítésével a Beton- és Vasbetonipari Müvek miskolci gyárának kollektívája eleget tesz a nép- gazdasági előírásoknak. s biztosítja a jövő év eredményes gazdálkodásának feltételeit. 1 termelés irányítói Még többet akarnak és adnak