Észak-Magyarország, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-14 / 243. szám
1972. október 14., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 3 GondoS&tck egy p^nnszSevéS nyomán Kedves édesanya, feleség! ön levelet írt szerkesztőségünkbe. Szokatlan a kérdése. szokatlan a panasza. „Miért adnak külön brigád- pénzt a munkásoknál;, ha lobbied termelésük van? Elég gyakran és elég nagy összegeket odaadnak az előtnun- kásnak, hogy azt igya el a brigáddal . . .” Tulajdonképpen örvendetes dologról van szó. Arról, hogy az adott üzemben az emberek nagy ambícióval dolgoznak, jó eredményeket érnek el és ezt a vállalat — a feleség véleménye szerint is — ».nagy összegekkel" jutalmazza. liz a dolgozók megbecsülését, munkájuk méltó anyagi elismerését tükrözi. Van azonban levelében egy kitétel, amellyel vitáznunk 'kell. Az. hogy az elömunkás azért kapja a pénzt: „igya el a brigáddal". Ilyet egyetlen, tisztességes gazdasági vezető nem mond, nem akar, sőt, elítéli az ilyen esetet. Igaz, előfordul, hogy egy kisebb kollektívának kevés célprémium jut, mondjuk 15 tagú brigádnak 500 forint. Ezt nehéz lenne névre szólóan szétosztani. a gyakorlat az. hogy -—3 személy nevére utalják ki, és így kerül a brigád közös kasszájába. Sok brigádnak van közös kasszája. Tisztességes célokra használjak az összegei. A Tiszai pályaudvar Lenin brigádja például bútorvásárlással segített a szabolcsi árvíz idején egy ötgyermekes öz- veg.v vasutasasszopyt. Másutt betegtársat segítenek, a színházlátogatás, az országjárás költségeit, fedezik belőle, vagy nppen ez segít közös külföldi kiránduláshoz. Az ön panasza mégis felhívja valamire a figyelmet, bel li ívja arra a közismert tényre, hogy a valóban jó, szocialista, nagyszerű közösségek mellett akadnak, akik félreértik a mozgalom célkitűzéseit. Nem egyszer hal- fűnk ilyen megállapítást. •— Nagyon jó ez a brigád, űe nem tud szocialista módon élni... A ,,de" mögött az van. hogy il brigádok tagjai nem az odot.t helységben, Miskolcon, Kazincbarcikán vagy Özdon 0,nek. hanem bejárnak az Üzeni be. A megállapítás szedőt igaz, végeznek társadalmi munkát, igaz tanulnak ,s- de mert különböző helyen jaknak, ritkán jönnek össze közös rendezvényekre, kirándulásokra. Hm. Nos, az LKM bugasorán Bérezés Lajos vezetésével dolgozó szocialista brigád tagjai sem egy helyen laknak. A műszakos üzemvezető mégis, azt mondta róluk: igazi jó, szocialista közösség. Három éve csaknem az utolsók voltak. Ugyanazok az emberek vannak ma is benne, mégis, mintha mások lennének. Több ezer lonnáva'l termeltek többet a tervezettől. és jól támogatják a blokksort is. Több helységben laknak a M EZÖGÉP asszonybrigádjának tagjai is. Az üzemvezető úgy beszél róluk: igazi szocialista közösség. Minden feladatot. maximálisan elvégeznek. Bár a legtöbbnek magának is van gyermeke, mégis támogatják a sályi intézetben lakó gyermekeket. A kasszáról is sok szó esik. mint a közös összejövetelek alapjáról. Tulajdonképpen nem is a kasszával, hanem a helyenként fellelhető egyenlősdivel van a baj. — Nálunk minden közös — mondták az egyik építő- brigádban indokolásként: a fa mindenki számára egyformán nehéz. Ez igaz. De hát « fának is van könnyebb és nehezebb vége. Alig néhány perces beszélgetés alatt is kiderül, hogy különbség van a hozzáállásban és a képességekben is. És csak fanyar érzést vált ki, hogy a brigádvezető kitüntetést kapott, de ebből csak áz oklevelet vitte haza, a pénzt — egyenlően szétosztotta a brigádtagok között. . Do előfordul az ellenkezője is. •Tárt a szerkesztőségben egy panaszos. 900 forint jutalmat kapott. A brigádvezető, azt mondta, hogy ebből csak 300 az övé, a többit adja a művezetőnek. A brigádtag azt mondta: odaadja az összes pénzt, ha azt a brigádkasz- szába leszik, de a művezetőnek nem ad egy vasat sem. Mind a brigádvezető, mind a művezető tagadta. Ám, a művezető mégis hajlott a közös részesedés felé. mondván, hogy a brigádmunkában neki is része van. — És ha ön prémiumot kap. szétosztja a brigád között? — Én?! Miért? Én azért megdolgozom! ön azt írja, állítólag „több feleség” nevében: „Reméljük, van igazság a földön és beleszik panaszunkat az újságba .. Ez megtörtént. Ez azonban kevés ahhoz, hogy egy férj, egy apa más ember legyen. Egy cikk nem tud megváltoztatni egy embert, aki „az italtól eszét vesztve verekedik, mindent összetör". A brigádok sok nagyszerű dolgot csinálnak az emberek nevelésében, formálásában is. És néha sokat vállalnak. Az új emberektől többnyire félnek, nem tudják, mi lakozik benne, s nehezen veszik be a brigádba. A Volán kazincbarcikai egységénél azt a módszert vezették be. hogy az új embert egy évi próbaidőre veszik fel a brigádba, s az új tag esetleges „vétkei” ez idő alatt nem ronthatják le a brigád eredményeit. Az ÉPFU Petőfi, Hunyadi és Hajnal nevű szocialista brigádjai már többet kockáztatnak. A három brigád több mint 30 új embert vett fel tagjai sorába, kockáztatva a brigádcímet, a jutalmat. A diósgyőri durvahengerműben van egy nagyszerű brigád. Tagjai kiváló emberek. A brigád ..körzetében” van egy ifjú ember. Mindenki tudta róla. hogy fizetéskor alaposan „betintázik", s kimarad a munkából. A brigád mégis bevette soraiba, vállalta, hogy megneveli. Sokat; kockáztat. Sokat, hiszen az j ifjú az elmúlt évben 10 na-j pót maradt lei a munkából. Nos, ez évben eddig, benn az üzemben remekül ellátja munkáját. Nem hiányzik. A nevelés első „lépcsője” rendben van. A gyárkapun kívül azonban még szeret „fene- gyerekeskedni”. A brigádtagokat nyugtalanítja ez az állapot. Minden „húron" játszva keresik a jó megoldást. De hát egy embert nem könnyű át nevelni. Kedves Levélíró! Panasza alapján mi keveset tehetünk. Legfeljebb felhívni tudjuk a szocialista brigádok, a nagyobb kollektívák figyelmét, jobban vegyék figyelembe az értékelésnél. hogy adott ember a gyárkapun kívül is szocialista emberhez méltó módon él-e. Olykor keveset gondolnak rá a gyárkapun belül, hogy egyik-másik „fenegyerek” kinti viselkedése milyen kínokat okozhat a családnak, s mint ön is írja, mindez hogyan hat ki az ifjú ember- palánták, a gyermekek életére. Igen, kicsit jobban kell figyelni rá, ki hogyan él a gyárkapun túl. Csorba Barnabás rr Őszi csúcsforgo lom n Az őszi csúcsforgalom első hónapjaiban megélénkült a vasút munkája. A ínegnövckedett feladatot a rakodóterek gépesítésével oldják meg. Az angyalföldi körzetesíteU pályaudvaron naponta 120 vagont raknak ki cs (10 vagonba raknak be árut. Mini lakótelep épül Leninvárosban Len in város térségében a három nagy ipari komplexum — olefinmű, kétezer megawattos erőmű és kőolajfinomitó — építői, valamint szerelői kényelmes elhelyezésére a város területén korszerű kis lakótelepet alakítanak ki. Az itt készülő központi fütéses, hideg-melegvíz szolgáltatással ellátott összkomfortos lakásokat — az építkezés időtartamára — munkásszállóknak rendezik be. A Borsod megyéi Állami Építőipari Vállalat brigádjai a kis lakótelepen házgyári panelokból egyelőre 420 lakást szerelnek össze. A munkákat tavasszal kezdték meg és az idei terveknek megfelelően eddig 120 ilyen lakást adtak át, a további fi0-at íredig október végére készítik el. Így, novemberben a szállóknak kialakított 100 lakásba az erőmű építői közül már több mint ezren költözhetnek be. A borsodi építők a még hátralevő 240 panellakást a jövő évben adják át. JÉ! haladnak az iszi munkák Nem kis gondot okoz a három község — Hejöszalon- ía, Hcjőkcresztúr, Szakáid — lakóit foglalkoztató Hcjö menti Tsz-ben az őszi munkák megszervezése. Különösen sok problémát jelent ez akkor, amikor a sok tennivaló elvégzéséhez egyre kevesebb az idő, hiszen rövidülnek a napok, s az időjárás sem mindig kedvező. A tsz vezetői, s a szakemberek jó munkájának bizonyítéka. hogy példás körültekintéssel szervezték meg az őszi mezőgazdasági munkákat. A betakarítás megkezdése óta nyújtott műszakban dolgoznak a gépek, s vasárnap sem pihennek a termelőszövetkezet tagjai. Mindezeknek köszönhető, hogy a mai nappal mintegy ezer ka- tasztrális holdon befejezték az őszi búza vetését, s jó ütemben halad az őszi mélyszántás végzése is. Befejezték a kukorica betakarításának mintegy 70 százalékát is. Wúztl a nyugdíjkorhatárhoz Fiatalos lendület az ÓKÜ~ben A cél: négymiSSiö forint nyereségtöbbSet 99 Ma otthon oroznék a pg.\ AZ ELMÚLT VÁLASZTÁSKOR — 1971 októberétől •— sok KlSZ-litkári szék cserélt gazdát. Az „öregek” mentek, a fiatalok jöttek. Egy év lelt el azóta. Az új titkárok túl vannak a kezdeti nehézségeken, sok újat is meghonosítottak már azóta Szervezetben. A napokban fiatal KISZ-titkárral. Rabi Józseffel, a Bükkaljai Bányaüzeni KISZ- b i zo ü sá gá- nak titkárával, beszélgettünk. — Milyen gondokkal, nehézségekkel találkozott tavaly ősszel? — Amikor idekerültem, az addigi négy alapszervezet helyett csak három maradt, Ugyanis a lakótelepi K1SZ- alapszervezet, az új. KISZ KB-hatáiiozat alapján különvált a bányaüzemi bizottságtól. Kevesebb emberrel kellett munkához látni. — Azelőtt mi volt a munkaterülete? ■— Műszaki előadóként dolgoztam. Itt, a KlSZ-bizottságon. Most megszűnt a nyolcórás munkaidő. Állandóan készeniéiben kell lennem. Társadalmi munkákat szervezünk, kultúrműsorokat rendezünk. Sokat köszönhetek az alapszervezetek titkárainak, akik átsegítettek a kezdeti nehézségeken. __ Az említetteken kívül h ogyan foglalná össze a titkár legfontosabb feladatait? — Nagyon nehéz erre válaszolni, hiszen sok minden tartozik munkánkhoz. Például havonta rendszeresen tartunk végrehajtó bizottsági ülést. Ezen részt vesznek az alapszervezetek titkárai is, meg a vb-tagok. Tárgyalunk, vitatkozunk az alapszervezetek aktuális feladatairól, tennivalóiról. __ Az elmúlt hónapban milyen társadalmi munkát végeztek ? — Szeptemberben 47<i órát dolgozott az egyik alapszervezet. — Mi okozza most a legnagyobb gondot? — Még mindig a szervezettséggel van a legtöbb probléma. Sokan vannak fiataljaink között — közel 300 a taglétszám —, akik nem helybeli lakosok. Őket köti a busz, illetve a vonat indulása. Nehezen lehet így biztosítani a klubéletet, a taggyűlések rendszerességét. Érthető, hogy nem szívesen maradnak itt a fiatalok, hiszen, ha elhúzódik egy-egy rendezvény, akkor esetleg már csak a késő éjszakai járattal tudnak hazamenni, esetleg már nem is indul aznap vonat vagy busz. Egy új módszert szeretnénk megvalósítani, de ez még kimunkálás alatt van. A másik nagy problémánk a lakáskérdés. A közeljövőben kezdünk egy KlSZ-lakósépi- tési akciót, amellyel a fiatal házasoknak szeretnénk segítséget nyújtani. Ehhez még az üzem. a község és az OTP támogatását is szeretnénk igénybe venni. — Milyen terveik vannak még a közeljövőben? — Politikai oktatási formákat szervezünk, amelyek rendszeresen hetente vagy kéthetente aktuális eseményekkel ismertetik meg a tagokat. Ebben az évben öt csoportot indítunk. Tovább kívánjuk erősíteni kapcsolatunkat a sajőszentpéteri 3-as számú iskola úttörőcsapatával. Velük az idén márciusban kötöttünk szerződést. Patronálásképpen szemléltetőeszközöket készítettünk a •gyerekeknek, a jó tanulóknak könyveket adtunk. TOVÁBB FEJLESZTJÜK a termelést elősegítő-, szocialista brigádokon belüli versenymozgalmakat, az FMKT segítségével az újítómozgalmakat. Jó lenne elérni, hogy egy-egy taggyűlésre, rendkívüli összejövetelre szívesen maradjon itt mindenki! Szeretném, ha a KlSZ-szerve- zetben otthon éreznék magukat a fiatalok! Monos Mária AZ ÓZDI KOHÁSZATI Ü Z EM EK fi nőmben germ ü ve több mint fél évszázada üzemel alapvető korszerűsítés nélkül. A finom-, a közép- és a dróthenger sorokat még az 1910-es évek elején építették, az abroncssorozat 1933-ban készült el, s azóta kisebb korszerüs i téstől el tékán tve változatlanok a hengersort berendezések, melyek döntően még most is kézi kiszolgálásra épülnek. Nem változatlan viszont a gyárrészleg termelésének mennyisége. 1939-ben, amikor már az abroncssorozat is üzemszerűen termelt, 127 ezer tonna készáru került ki a finomhengerműből. 1950- ben 174 ezer tonna, tíz évvel később, 1960-ban 302 ezer tonna finomhengerműi termék hagyta el az ózdi gyárat. Ebben az évben pedig 453 500 tonna a gyárrészleg készáruterve. — Hogyan lehetett a termelést két évtized alatt ugyanazokkal a berendezésekkel. lényegében változatlan létszám mellett megháromszorozni? Azt jelenti-e hogy háromszor annyit dolgoznak most a hengerészek? — kérdeztük Lukács Gábor gyárrészlegvezetőt. — A termelés növekedését nem a hengerészek verejtékének növelésével, hanem saját erőből történő kisebb korszerűsítéssel, az állásidők csökkentésével, illetve a jobb időkihasználással, a gyártás- technológia fejlesztésével értük el — válaszolta a gyár- részlegvezető. — Fél évszázad alatt a hengerek forgási sebességét alig 10—15 százalékkal növeltük, viszont évről évre fejlesztettük és korszerűsítettük a fizikai munkát is megkönnyítő kisgép-parkunkat, s ugyanakkor a szocialista brigádok versenyében is nap mint nap olyan kezdeményezés születik, amely a termelékenység növelését segíti elő. Csak egyetlen példát említek, a Lenin Kohászati Művek öntödéjével közösen kísérleteket végeztünk a henger minőségének javítása, tartósságának növelése céljából. A kísérletsorozat eredményesen zárult, s a jövő évben csupán a jobb minőségű hengerek alkalmazása várhatóan 4 ezer tonna többletet eredményez. Az ÖKÜ finomhengerműve lassan eléri a nyugdíjkorhatárt, az élet azonban fiatalos tempót követel tőle. Lukács Gábor gyárrészlegvezető elmondotta: annak ellenére, hogy 1972-ben az előző évekhez viszonyítva 13 500 tonnával növelték a készárutervüket, a harmadik negyedév végéig hengerelt áruból fi ezer tonna, készáruból 3200 tonna többlelet értek el. A gyárrészleg vezetése abban reménykedik, december 31-ig elérik a 4fi0 tonnát, ami közel 4 millió forint többlet- nyereséget eredményez a kohászati üzemnek. Á finom- hengermű kollektívája ezzel szeretne hozzájárulni a település 700. évfordulójának megüt n néni éséhez. A TERMELÉS NÖVELÉSE mellett más módon is igyekeznek javítani a gazdaságosságot. Ebben az évben külön intézkedési tervet készítettek a fajlagos anyagfelhasználás csökkentésére. Érdekes szám: minden tonna készáru előállításánál egyetlen kilogramm anyagmegtakarítás éves viszonylatban 1.5 millió forinttal növeli a tiszta nyereségét. T. I. ic ® nn ^ j f j m g