Észak-Magyarország, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-29 / 256. szám

1972. október 29,, vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÁG 11 i i A DVTK- és az MVSC-stadionban i Miskolc labdarúgást kedvelő nagy tábora ugyancsak [ sajnálja, bogy kel érdekesnek ígérkező mérkőzés kö- , ziil csak az egyiket nézheti meg, ma délután, Ezúttal i ugyanis pontban 14 órakor Diósgyőrött régi rivális, a Rá- J aa ETO vendégszerepei és ugyanekkor az MVSC-pályan i pedig a városunkban oly szimpatikus. Egri Dózsa lesz [ a hazaiak ellenfele. Ez utóbbi kél csapat egyaránt i „újonc” az NB I. B-ben. hiszen az egriek tavaly még [ az NB I-ben játszottak — akkor a DVTK volt , a nagy riválisuk —. az MVSC pedig az NB Il-beu i szerepelt, A sors úgy hozta, hogy az egri lila-fehérek J az idén is ellátogatnak Miskolcra. Az Avas alján a szurkolók vendéglátásán kívül ez- [ úttal mély együttérzést és részvétet is nyilvánítanak i az Egri Dózsa iránt, hiszen mint tudott, tragikus hir- J lel épséggel elhunyt egyik régi játékosuk, Borán Ká- i roly. A volt labdarúgói az egyesület saját hallottjának 1 tekinti. i i Diósgyőrött, szeretnék az idei bajnokság első győzel­mét megszerezni, ma délután a Rába ETO elleni mérkőzé­sén. Szombat; délelőtt Pr ei­ner Kálmán vezetőedző irá­nyításával alapos edzésen vettek részt a játékosok, ezt követően pedig — miután az elmúlt, bajnokság végén a legnehezebb helyzetben is igen jól bevált — re j teleli elv­re vonultak a DVTK labda­rúgói. A mester az elutazás előtt nem állította össze a csapatot, mivel egy-két posz­ton még gondolkozik. Tizen- ötös keretet jelölt ki és vár­hatóan csak a mérkőzés előtt; hirdet csapatot. A keret a következő: Veréb, Kolláth. Salamon, Hajdú, Váracli, Ken­di/, Hajas, Gál, Vass, Kiss, üdvarev, Horváth, Síkom, Görget, Szabó. — Ahhoz, hogy megnyu­godjanak a kedélyek a játé­kosok és a szurkolók köré­ben, ma délután mindenkep­pen győzni kell. Tüdőm; ne­héz kilencven perc vára csa.- Patra, de bízom benne, hogy a hazai tábor buzdítására a játékosok becsületes, lelkes küzdeni vágyása nem marad eredmény nélkül. Nagy szük­ségünk volna az első győze­lemre — mondta az edző. Hogy mennyire nem lesz könnyű, az nemcsak,a győri­ek eddigi eredményei alap­ján érzékelhető, hanem kitű­nik abból a tudósításból is, amelyet lapzárta elölt a Rá­ba partjáról kaptunk. * Rendkívül hullámzó a Rá­ba ETO eddigi őszi teljesít­ménye. A Szegedet; (4:1), az Üjpesi Dózsát (1 :0) és az SB- TC-t (2:1) legyőzte, a Fe­rencvárostól (4:1) és a Cse­peltől (3:1) vereséget szen­vedeti. Csakhogy: az első há­rom mérkőzést Győrött, a má­sik kettőt pedig a főváros­ban játszotta. S most: újra idegenbeli mérkőzés következik. Még­hozzá olyan csapattal szem­ben, amely ellen utoljára Di­ósgyőrött 1964-ben nyert a győri együttes. Azóta hét mérkőzést játszott a két csa­pat. négy diósgyőri győzelem­mel végződött, 3 pedig dön­tetlenül. Tavaly . a.. DVTK ■Cíy őr bén' is ...fiy tíz ti i Tnr! nt t. E nnyi baljós győri előjel után — a Kába-parti vélemények szerint — csak jó következ­het. Talán még annyit, a múlt vasárnap az SBTC a öli. percben vesztett Győrött 2:1- re. Hét közben már biztatóbban mozgott az ETO. hat góllal terhelte meg az NB Il-es Győri Elektromos hálu.iat. — Dassú formajavulás ész­lelhető csapatunkon — mond­ta Farsang Ferenc, a Rába ETO edzője. — Támadó szel­lemmel fogunk játszani Diós­győrött és szeretnénk a DV- TK-stadionból egy pontot el­hozni. Korsós gyengébb for­mája miatt valószínűleg ki­marad, helyettese Glázár lesz. A Rába ETO így áll fel: Pal­la — Keglovich, Pozsgai, Horváth Béla. Magyar — Nagy, Somogyi. Póczik — Pen.es, Stolcz. Glázer. * Az MVSC háza táján is akadnak gondok. Marosi Ist­ván, Nagy és Lukács a sérül­tek listáján van. ráadásul a cskpat egyik legjobb játéko­sa, a hátvéd Molnár II. két sárga lapot kapott, s így ma délután nem játszhat. Ennek ellenére reálisan bizakodó a hangulat az MVSC berkei­ben. — Három mérkőzést; ját­szunk még hazai pályán, s ha ezt, a három találkozót megnyerjük, és idegenben ..el­csípünk” egy-két. pontot, ak­kor nem lesznek kiesési gond­jaink és az őszi bajnokságra készített tervet is teljesítjük — mondta a mérkőzés előtt Károlyi József elnök. Szentmarjai Tibor edző ar­ról beszél, hogy mily lelki- ismeretesen készültek a ma délutáni találkozóra, melyen az ellenfél, az edző egykori csapata, az Egri Dózsa lesz. A sérültek miatt és néhány játékos formaingadozását fi­gyelembe véve. a miskolci zöld-fehéreknél is csak a mérkőzés előtt jelölik ki a pályára tépő 1 izenegyetv ■ • - - * Virág Tibor a következő tudósításban számol be az ellenfél, az Egri Dózsa elő­készületeiről. A Volán SC és a Debrecen legyőzése után úgy tűnt, fel­jövőben van az Egri Dózsa labdarúgó-csapata, a követke­ző két forduló eredménye azonban nem igazolta ezt a feltevést. Idegen pályán kü­lönösen rossz az eddigi mér­legük, öt. mérkőzésen, mind­össze két pontot tudtak ra­bolni az egriek. Győzelemre íredig egyszer sem futotta az erejükből. Mathesz Imre elmondotta, hogy a Pénzügyőr ellen nyúj­tott játék alapján nem ér­demelt győzelmet az Egri Dózsa. Hiányzik a küzdő­kedv, a lelkesedés, az igye­kezet, pontosan az, ami az ellenfeleket az NB I, B-ben leginkább jellemzi. Hét köz­ben zavartalan volt a felké­szülés, a sérültek, betegek rendbejöttek. a keret tagjai közül csupán Szegő nem egészséges még, valamint Ambrus István október 2b'-án tényleges katonai szolgálatra vonult be, rá se;m számíthat­nak. Ezután a hét végén Be- rán tragikus halála minden­kit, lesújtott. — Milyen eredményt vár a miskolci találkozótól? — kérdeztük az edzőt és a csa­pa tkapi lányt, Bánkúti Lász­lót. Mathess Imre: — Nagyon nehéz erőpróba lesz. ebben biztos vagyok. Az MVSC-l közelebbről nem ismerem, azt; viszont tudom, hogy nagy akarással küzdenek, eddigi sikereik titka is főképp eb­ben rejlik. Bánkúti László: — A mis­kolciak jó szériában vannak, s nyilván önbizalommal ké­szülnek ellenünk. Szerintem a mi csapatunk nagyobb já­tékerőt; képvisel, én bízom a sikerben. Mindent, megte­szünk. hogy döntetlennél rosszabb eredmény ne szü­lessen. Az edző összeállítást nem közölt, de a 14-es kerete: Landi. Csank, Kárpáti, Ko­vács, Mészáros. Czcczeli, La­katos. Ambrus Z., Pa ivaros, Simon, í’igh. Bánkúti. Pat­kós, Szűcs. A hujnők Miskolci Vörös Meteorról A múlt. év őszén a KP- ^DSZ kezdeményezésére a Miskolci Vörös Meteor bá- ‘dsváUalata, a Miskolci Ven- Ságlátóipari Vállalat lett, s az egyesület vezetősége újjá­szerveződött. A sportkör élé­re dr. Makai Tibor igazgató került, akinek irányításával elnökség — hasznosítva tl pártszervezettől, a KP- ^DSZ-lől és a kereskedelmi bar fner vállalatoktól kapott borogatást — megteremtette sikeres sportélet erkölcsi es anyagi alapját. Az új irányítás megváltoz- atta a sportkörben uralkodó rigkört, s a pozitív nangulat- ' áll ozás legkorábban és leg­eredményesebben az egyesi!- NB il-es férfi kézilabda- Csapatában érvényesült. , A kézilabdázók mór az Kupában sikerrel sze- Ifhéltek Legyőzték a DV- . b, a Miskolci Bányász, s MEAFC csapatát és cso- ' ?ri.1ukban a második helyen ®"ezlek. A kuoaküzdeiem Pl?n- a bajnokság nyitánya az elnökség lehetőséget -'’emtett a csaoat edzőtábo- bzására. Az ottani szerve- a i • intenzív munka, a baj- kr- á'tért folyó eredményes ' '^elem alapiának bizo- nvuu u i lehetőségek ösztönzőleg t bU«k a esanatra. azegvi.it- lj's a bajnokság során általá- l n út első három helv va- .^Ivikén tanyázott. Lailcó v'M edző szerint sorsdöntő a nyírbátori 31:17-es „Ui- *h»tT” gvözelem. önhizal- ve,,; .'’doi| p•/ a bravúros feey- ,-t |t.ebv a csapatnak, hisz ott 'yá 1 isole rendre elvéreztek. $ö],.l'encsés volt a csapat sor- tlSa is. mert a versenytár­sakat az őszi szezonban ott - .honóban fogadta a Meteor. Az őszi. forduló közepén több sérülés zavarta a csa­pat szereplését, s így előfor­dult; egy-két kisiklás, ami szorossá tette a bajnoki cím­ért folyó harcot. A nagy já­tékkedv. a töretlen lelkese­dés és akarás azonban -meg­hozta a babért, s a Miskolci Vörös Meteor kézilabdázói megszerezték a jogot rá. hogy magasabb osztályba lépjenek. A bajnokságot nyert együt­tesben Bárczi, a csapat kapu­sa egyenletes. ;ió teljesítményt nyújtott, s kitünően szere­pelt Molnár is. De Futó és Csőit kó eredményessége, Breitenbach nagy lövöerejc, Krusniczki szellemes, fegyel­mezett játéka éppúgy a si­ker összetevője volt. mint Simonyi gyorsasága. Popo- vics Pál okos taktikázása, vagy Nagy. Nemes, Szojiza. Kerekes, Varga E. és Varga Z. lelkes, játéka. A bajnokság megnyerése tehát egy jó sportikollektiva elismerésre méltó eredménye. Természetesen a magasabb osztályban, az NB 1. B-ben magasabbak a követelmények is. A tó cél a jövőt; illetően a bentvnamdás kiharcolása. Ennek eléréséért még többet kell dolgozni, erősebbé kell tenni a játékosállományt, és a szakvezetést. Amennyi­ben ez sikerül, akkor — re­mélhetőleg — a bajnokság megnyeréséből fakadó öröm nem lesz tiszavirág-életű. Kosárik Nándor Fotó: Szabó István Naptár _______ 1 972. október 29., vasárnap A nap kelte 6.23, nyugta 16.33 órakor A hold kelte 23.17, nyugta 13.12 órakor Névnap: Nárcisz Évforduló_______ K ilencven évvel azelőtt, 1882. október 29-én született — és 62 éves korában. 1944-ben halt. meg Párizsban — Jean Giraudoux francia regény- és drámaíró. Naptár______ 1 972. október 30,. hétfő A nap kelte 6.24_. nyugta 16.31 órakor A hold kelte —, nyugta 13.36 órakor Névnap: Alfonz Évforduló_______ K ilencven évvel ezelőtt. 1882. október 30-án születeti és 1959-ben halt meg Bölöni György író, publicista. Időjárás--------­V árható időjárás ma estig: erősen felhős idő. országszerte, esőkkel. Többféle élénk, időnként erős délkeleti, déli, vasár­nap a Dunántúlon északnyugatira, északira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 1(1—15 fok között. — ZS. SZABÓ JÁNOS, a Szocialista Hazáért Érdem­rend tulajdonosa 82 éves ko­rában elhunyt. Temetése ok­tóber 31-én, 14 órakor a me­zőkövesdi -temetőben lesz. Az MSZMP Mezőkövesdi járási Bizottsága — .4 SÁROSPATAKI műve­lődési ház' munkáját tárgyal­va, megállapította a városi tanács végrehajtó bizottsága, hogy a szakköröknek nagy szerepük van a nevelési, tu­datformáló és szórakoztatási igények kielégítésében. Külö­nösen az irodalmi, színpad, a kamarakórus, a tánccsoport. a honismereti és a barkács- szakkör dolgozik dicséretes eredménnyel. — Szobrot állítanak Sátor­aljaújhelyen Petőfi Sándor­nak. születésének 150. évfor­dulója alkalmából. A szob­rot a művészeti hetek kere­tében november 19-én avat­ják fel a költő nevét viselő altalános iskola előtt. — SZAKMAI BEMUTATÓT tartott a Tiszai Vegyikombi­nát a VOLÁN Tröszt köz­pontjában. A nagy érdeklő­désre számottartó rendezvé­nyen a gyár felvonultatta a TVK-ban termelt járműipari segédanyagokat, a Tcrosan alvázvédőmasszát. a zaj­csökkentő- és tömitömasszát. — REPREZENTATÍV aján­dékboltot létesít Tokaiban az 1NTERTUR1SZT, valamint a Bodrogkcreszlvri Kerámia Szövetkezet. Itt értékesítik majd a szövetkezet legszebb termékeit. 4 mintegy 800 ezer forint költséggel épülő idegenforgalmi üzlet kialakí­tását, a KISZÖV 200 ezer fo­rinttal segíti. — Uzemkarbantaríásra kö­töttek szocialista szerződést az Észak-magyarországi Ve­gyiművek intermedier gyár- részlegének Winkler-brigádja és az M-üzem karbantartó kollektívája. — ÖREGEK napközi ottho­nát avattak tegnap, október 28-án Szikszón. A 20 idős ember számára helyet adó létesítményt jelentős társa­dalmi összefogással építették meg. — 1PARV ASÜT-KI ÁLLÍT ÁS nyílik október 30-án Ózdon. az ÖKÜ gyártörténeti bemu­tatótermében. 4 100 éves ós­di iparvasút fejlődését be­mutató kiállítás újabb állan­dó jellegű látványossága lesz a 700 éves gyárvárosnak. — Kctsza/,harmincöt millió forint nyereség elérését tűzte ki célul 1972-ben a Borsodi Vegyikombinát. A gyár dol­gozói a naptári év első há­romnegyed évének teljesít­ménye alapján a kitűzött célt december 31-ig el is érik. — A I^os Paciuuigos déí- amerikai együttes és Jósé Arzamendia paraguayi gitár­művész dél-amerikai indián népzenéből. latin-amerikai költők müveinek zenés fel­dolgozásaiból. valamint afro- kubán ritmusokból és meló­diákból összeállított műsorát október 30-án este Írét órai kezdettel mutatja be Mis­kolcon, a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban. — FEKETE GYULA találko­zott; olvasóival tegnap, szom­baton este az edelényi járási könyvtárban. Az írót az ede­lényi FŰSZERT dolgozói hív­ták meg. fél füllel * i i — Hallottam, hogy a < sterelem olyan betegség, i amelyet a házasélet gyo- \ gyit meg. lassacskán. — De mit tegyen az, j aki már a házasságkötés < előtt teljesen felgyógyul.' i — Özdon sorsolják novem­ber 10-én a lottót. November 3-án Balassagyarmaton. 17- én Sárbogárdon, 24-én Ászo­don húzzák ki a nyertes számokat. — A tigrisek megmentésére egymillió dollárt ajánlott fel a Svájcban székelő Nemzet­közi Vadvédelmi Alap. A pénzből mindazok a kormá­nyok részesülhetnek, ame- lvek tigrisvédö programot léptettek életbe. — PETŐ JÁNOS grafikus­művész tárlata november 3- án nyílik meg Budapesten, a Kulturális Kapcsolatok Inté­zetének V. kér., Dorottya ut­ca 8. sz. alatti kiállítót érmé­ben. 4 miskolci művész mintegy harminc litográfiá­ját bemutató kiállítás no­vember 19-ig tekinthető meg. Aliiéra várók, figyelem! Cv Lapzártáig az alábbi sorszá­mokig elégítenék ki a g épkocsi­igényekét (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről a leendő tulajdonosokat): Trabant Limousine 42912 Trabant Combi 5803 Trabant Ily coma t 982 Vart bürg Limousine 18380 Wartburg de Luxé 14338 Wartburg de Luxé, tolótetös 813 Wartburg Tourist 1981 Skoda S—too 30034 Skoda Coupé 112 Moszkvics 32191 Moszkvics Combi 531 Polski FIAT 1300 8486 Polski FIAT 1300 3331 Vaslav a 2823 Zaporozsec 10818 Zsiguli (Budapesten) 17181 'siguli (Debrecenben) 3801 \agy riválisok találkozása Előzetes a. négy csapul háza Iájáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom