Észak-Magyarország, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-14 / 217. szám
MAPI POSTÁNKBÓL Miért liüidüék vissza a nyugdíjam? Kevés nyugdíjat kapok, s bizony alig várom a 23-át, amikor a posta kikézbesíti. Augusztusban azonban hiába vártam nap mint nap, s már szeptember közepén járunk, de még ma sem kaptam kézhez. Érdeklődtem a postánál, álról azt a felvilágosítást adták, hogy visszaküldték a nyugdíjintézetnek. Az ok: utcánk neve megváltozott. Eddig Vanczák János utca volt, most Nagy Ilona utca. Én időben jeleztem a változást a nyugdíjintézetnek, arra azonban nem gondoltam, hogy a helybeli postának is jelenteni kell, hiszen ők értesülnek az utcanév-változásokról. Napokon belül meg kell érkeznie az újabb havi nyugdíjamnak, s már előre idegeskedem. nehogy azt is visszaküldjék. Ügy gondolom, nagyobb figyelemmel és gpn- dossággal kellene eljárni a kézbesítésnél, hiszen a nyugdíjból élek. Horváth Imréné Miskolc II., Nagy Ilona u. 12., fszt. 2. (volt Vanczák János u. 12., fszt. 2.) Vezessék el a vizet A Martintelepen levő Csokonai utcái az elmúlt évben szépen rendbehozták. Igaz, a I9-es számú házig nem jutottak el, csak a 11-ig, de megértjük, mert úgy tudjuk, nem volt rá további fedezet. Az útépítés alkalmával azonban az utca egyik oldalán szennyvízlevezető árkot létesítettek, és azóta. ide hordják a szennyvizet, szemetet, amit az árok nem tud elvezetni. Az út magasabban van, mint a lakóházak, ezért a szennyvíz — különösen nagyobb esőzések alkalmával — befolyik az aknákba, a lakóházak pincéibe. Kérjük, hosszabbítsák meg az árkot a. mező felé, hiszen így nemcsak tönkremennek házaink, hanem fertőzést is könnyen kaphatunk. Ráski László Miskolc 1., Csokonai u. 15. Kérés a közlekedési vállalathoz Olvastam a Miskolci Közlekedési Vállalat tájékoztatóját, miszerint a tapolcai útnak a Vörös Hadsereg útja— Déli terelőút közötti szakaszát előreláthatólag december 15-ig lezárják a közúti forgalom elől. Ez idő alatt a 2-es és 12-es jelzésű autó- buszjárat Hejőcsab.án keresztül jár. Ezek a járatok viszont nem állnak meg Hejő- csabán. Nagyon sokan utaznak dolgozni Görömbölyről, Hejőcsabáról az Egyetemvárosba. Most naponta több megállót is utazunk azért, hogy a tapolcai elágazásnál átszállva a 12-es, vagy a 2-es járatra, visszafelé is meghagy ük ugyanazt az utat. Ráadásul még az a hátránya is megvan ennek a „kényszerű városnézésnek”, hogy útközben a járatok el mellőzhetik egymást. Egyszerűbb megoldás lenne egy megálló közbeiktatásával megtakarítani az utazgatással elfecsérelt időt. Sokkal indokoltabbnak tartanám ezt az intézkedést, mint például azt. hogy a gyorsjáratoknak .a bérházak előtt, és nem az elágazásnál létesítettek megállót. Saját megfigyelésem szerint az ott lakók alig veszik igénybe ezeket a járatokat. A jobb kihasználás céljából is jobb lenne, ha ezt a megállót áthelyeznék a tapolcai elágazáshoz. Nem csupán egyéni érdekből szeretném kérni az illetékeseket, hogy vegyék figyelembe az utazók véleményét, javaslatait, hiszen a jó és gyors közlekedés mindannyiunk közös érdeke. Tóth Anna Miskolc II., Pusztaszeri u. 3. Nem jó reklám Sokszor olvasto.m már a TÜZÉP-hirdetést, miszeri nt nyáron szerezzük be a télj tüzelőt, mert akkor nem kell sokat várni a hazaszállításra. 1-Ia ez igy lenne, akkor az én július 18-án megrendelt szenemnek is meg kellett volna már érkeznie. Ekkor f izettem be ugyanis 30 múzsa lyukói szénért 621 forintot, és 363 forint fuvardíjat. Ebben a hideg időben bizony jó volna már egy kicsit fűteni, de- ha ilyen lassan történik a szállítás, csak a szén bepakolásakor fogok majd megmelegedni. Személyesen nem tudok bemenni reklamálni, mert kevés nyugdíjból élünk. és csupán az útiköltség 16 forintba kerülne Bükkaranyosról. Ezúton kérem hát a TÜZÉP Vállalatot, küldjék ki végre az időben megrendelt szenet. Lukács Miklós Bükkaranyos, Báthori István u. 12. Címzett: a GEIKA putnoki szervize A Gelka — mint a rádióban, a televízióban hirdetik — gyorsan javít. Sajnos, én ennek az ellenkezőjét tapasztalom. Augusztus első hetében elromlott a 7200 forintért vásárolt televíziónk. Mivel községünkben többször megfordul a putnoki szerviz gépkocsija, és a helyszínen is javítanak, megkértem egyik dolgozójukat, nézze meg a készüléket. Megígérte, de elfelejtett eljönni. Felhívtuk a szervizt telefonon, de innen is csak ígéretet kaptunk. Azóta is telefonon, személyesen többször fordultunk hozzájuk, de a több mint egy hónap kevés volt a készülék megjavításához. j Férjem rokkant nyugdíjas,’ egyedüli szórakozása a televízió, s annyira várta, hogy megnézheti majd az olimpiát, de attól is megfosztotta a szerviz. Háromgyermekes családanya vagyok, jegyvizsgálóként dolgozom a vasútnál, ami bizonv nagyon fárasztó, íev sem időm, sem energiám állandóan a szervizbe járni, érdeklődni, bosszankodni. Jó lenne, ha az illetékesek mielőbb megvizsgálnák panaszomat — , amely nem egyedülálló — és intézkednének, hogy bizalommal fordulhassunk a Gelka szervizhez. Nótás Eél ánc Bánréve, Baross Gábor u. 10. Levelekből—röviden — Az elmúlt hónapban az Edelényi Bánya.üzem igazgatóságának kezdeményezésére a dolgozók 5—6 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek el a dusnokpusztai általános iskolában. A gyermekek érdekében tett önzetlen seaítsénért ezúton is sze- 1 vetnénk köszönetét mondani — írja Kocsis Júlia, iskolavezető Dusnokpusztáról. — Aggtelek község Tanácsa nagv erőfeszítéssel igyekszik évről évre szépíteni a községet. Ejmely üdülőhely és idegenforgalmi központ. Két év . alatt járda, támfal, út épült, | és most készítik a Szabadság park vaskerítését. A Borsod megyei Vízmű segítségével 320 folyóméter vízvezeték épült, így 21 család kapott vizet. Az általános iskola belső festésére és külső munkáira 30 ezer forintot költöttek. Tervezik a további járdaépítést és a Petőfi téren játszótér építését. amelynek. földmunkái már folyamatban vannak — írja B. J.-né Aggtelekről. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat Sárospataki Üzemigazgatósága pénzbeszedó munkakörbe felvételt hirdet az alábbi munkaterületekre. j Egyik munkaterület |i Páros hónapokban: Í Fony, Gönc, Korlát, Vizsoly, Vilmány. Páratlan hónapokban: Abaújvár, Kéked, Pányok, Zsujta, He.jce, I-Ier- nádszurdok. Hidasnémeti. Tornyosnémeti, Regéc, Mogyoróska, Háromhuta. '! Motorkerékpár-jogosítvánnyal rendelkező férfi — esetleg női — jelentkezőket előnyben részesítjük. Aki motorkerékpár-vezetői jogosítvánnyal még nem rendelkezik, annak megszerzésével kapcsolatos költségeit megtérítjük. Másik munkaterület Páros hónapokban: Zalkod, Makkoshotyka, Végardó, (Sárospatak), Sátoraljaújhely. Páratlan hónapokban: Sátoraljaújhely. E munkaterületre női munkaerők is jelentkezhetnek. íizelés \ a kollektív szerződés szerint, ezenkívül kiküldetési és utazási átalány. Jelentkezni lehet: ÉMÁSZ V. Sárospataki Üzemigazgatóság behajtási csoportjánál. Sárospatak, Bláthy O. u. 2. Előbbi területre abaújszántpi. utóbbira a sátoraljaújhelyi kirendeltségen. Dolgozókat alkalmaznak A Sajószentpéteri üveggyár felvételre keres 3 éves gyakorlattal rendelkező gépésztechnikusokat. Fizetés a 7/1971. (IV. 1.) MŰM sz. rendelet és a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán személyesen. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. A Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Miskolc. József A. u. 57-, fcstő-mázoló, cpülct- üvegező. vízszigetelő és műköves szakmunkásjokat alkalmaz. Felvételre keresünk gyakorlattá! rendelkező gépírót. Jelentkezni lehet a postaigazgatóság munkaügyi osztályán, Miskolc. Kazinczy u. 16. sz., I. cm. 160-as szoba. A 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 18. sz. főépítésvezeltisé- gc keres gyakorlattal rendelkező építesz munkahelyi technikust, valamint előkészítésben és alvállalkozói ügyintézésben jártas építésztechnikust Jiejöcsabai cs berentei munkahelyre. Jelentkezés a fenti címen, Beren- tén. A Miskolci Pamutfonó felvételre keres gyakorlott gyors- gépírónőkei. és 16—30 év közötti női munkaerőt fonóátképzős munkakörbe. Azonnali belépésre felveszünk: szövő., uísózó, varró betanított munkásoknak 14 évet betöltött női munkaerőt, 2 és 3 müsza- 109 munkakörbe. Jelentkezés írásban vagy személyesen a személyzeti osztályon. PATEX f rettírgyára, Budapest, XIII., Fáy utca 81—83. Mezökereszlcsi konfekció üzemünkbe varr ógép műszerészt felveszünk. Jelentkezés személy e- sen a telep vezetőjénél, vagy írásban a szövetkezet központjában. Konfekció Szövetkezet, Budapest, XIII., Lehel u. 14. Keresünk CASCO-s gépkocsival rendelkező nyugdíjast, jó kereseti lehetőséggel. Sajókazai ÁFÉSZ fertőtlenítő részlege. A Dél-borsodi TÖVÄLL azonnali belépéssel alkalmaz takarítónőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál. (Miskolc, József A. u. 38. sz.) A Csavaripari Vállalat, Onga, felvételre keres TMK-üzemébe esztergályos, köszörűs, marós szakmunkásokat. Érdeklődni Jeliét: 17-641, 127 mellék telefonszámon. Felveszünk öntő, forgácsoló és szerelési területekre szak- és toe- lanitott munkásokat, segédmunkásokat. öntödei dolgozók — akiknél a felvételi követelmény a 18. éves kor betöltése —, kiemelt bérrel és 42 órás heti munkaidő mellett kerülnek felvételre. Vidéki dolgozók részére szállást és hazautazást biztosítunk. Kismotor- és Gépgyár 4, sz. gyáregysége, Bp.. XIII., Frangepán u. 30. Keresünk Martintelepen levő bisztrónkba takarítónőt. Jelentkezés: AGROKONZUM SZKV munkaügyi osztály, Miskolc, Baross G. n. 13—15. Kőműveseket, ácsokat, kubikosokat, komplett brigádokat cs segédmunkásokat 16 éves kortól AZONNALI BELÉPÉSSEL KERESÜNK budapesti, kiemelt építkezésekre. Jelentkezés: Április 4. ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET, Budaiiest, VIII., Auróra u. 23—25. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik felejthetetlen drága halottam, dr. Kardos Tihamér temetésén megjelentek, sírjára virágot. koszorút helyeztek és részvétükkel fájdalmamat enyhíteni Igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetét. Dr. Kardos Tihamcrnc köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, özv. Fodor Sámuelné temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Angolmechanikás fekete, rövid zongora eladó, igényesnek. Bolond u. 3. Kisipari muslárzöld színű garnitúra, kombinált szekrény, stíl komódszekrény eladó. Szendrey u. 7. Felajánlom megvételre IK 67-7!) forgalmi rendszámú VÁZ 2101 típusú, karambolos személygépkocsimat megvételre. A gépkocsi megtekinthető Arló, Pozsonyi u. 7. sz. alatt, 16-tól 20- ig. 8 órától 16 óráig. Arajánla.toJcat kérem leadni ..Roncsautó” jeligére a kiadóba. Berecz Géza. Pianínó, modern, új, igényesnek eladó. Almos u. il. Dunna, párna, porcelánkészlet, mester- hegeclü olcsón eladó. Lehel u. 4. Kézzel hajtós drót- fonó eladó. Miskolc, Hl. Kér., Lányi E. u. 36. CM-es Wartburg és hálóiszobabútor fizetési könnyítéssel is eleidé Miskolc, 1H.. Má- nyoki Adóm u. 33. Külön bejáratú, bútorozott szoba két rendé;; lánynak kiadó. I. kér., Nimród u. 8. sz. ii-eis busztól 2 percre. Kiadó bútorozott szoba két fiatalembernek. 111. kér., Endrcsz György _u. 30. K ülön bejáratú albérleti szóba kiadó szeptember 15-től. 111. kor., Szarkahegy 64. Tapolcán leül ön bejáratú, fürdőszobás, bútorozott szoba diákoknak kiadó. Telefon: 21-605. Beitől főzhető ke rtes ház eladó. Megtekinthető 16 órától. Forrás völgy 9. _ Elcserélném kétszo- ba-összkomí'ortos, er- kélyes, Kilián-déli. szövetkezeti lakásomat kétszobás, vagy annál nagyobb, kertes liaz- ra. Lehet OTP-s is. lehetőleg újszerű építményre, megegyezéssel. Ajánlatokat a 38- 762-es telefonra, délután 2—8-ig. Feketé- né. Eladó Miskolc-Tapolcán kétszobás, alápincézett. teraszos, közművesített 500 négyszögöl ingatlan. Keveset futott autót vételárba beszámítok. Telefon: 15-241. úlaTos- válMenyasszonyok, gyelcml Böseges J laszték a Csilla rn*j asszonyt ru ha-köH jnzöben Kun t I csönzöben, u. 2. Régi álló és inga liórát veszek. 94 625” jeligére a - szabadulás téri hi1) tőbe. VizVj Értesítés! ték-szerelő mühci met Szemere u. szám alól Budai zsef u. 11. sz. alá lyeztem at. Ügyi vörösréz fürdőkál és konyhai falikút adó. Bíró Bér ti szerelő m. Telefon: 241. J Kedden, 12-én esi órakor a ielsőzs^ 7-eis buszban f eleji tem BŐM ki ári JÉ mat fekete toKJ barna huzattal. í rém a becsületes találót, jutalom h nőben szíveskedjéKj memre leadni: Mill Zoltán, FelsőzsOj Arany János >s ú. 4jj Dolgozó nő egy kisgyermekkel külön be- i járatú, üres szobát keres. október 1-től. ! ..Sürgős 4” jeligére a kiadóba. Gépesített üzem bérbe adó lalat részére, raktárnak is alkalmas. Érdeklődni lehet: Miskolc, I.. Bacsó F ''•1 a u. 53., vagy 56. alatta Ugyanott tölgyfaparké fcfcá s a j t ó eladó. Boxerkulya kCi gazdáját.' Átveti Miskolc. Kassai u. ! Vili 2. a. Szabó. | Mezőgazdasági ek. állami gazdaság vállalatok részére h Családi ház nagy kerttel, beköltözési lehetőséggel eladó. Miskolc, III. kér., Salétrom u. 39. sz. ményfertfy (zsizíóktcíUj egér-. rí test i.zsrzts.'ii i ~*-i rést), egér-, patkói irtást garanciával 'j latunk, szerződést J tünk. Sajókazai AT**} fertőtlenítő rész»1 Telefon: 21. ag A NYUGELLÁTÁSSAL KAPCSOLATOS, ÖSSZES FOFFOS KÉRDÉSBEN MINDENKIT ELIGAZÍT A NÉPSZABADSAG KÜLÖN KIADVÁNYA, AMELY A LEGFRISSEBB RENDELKEZÉSEKET IS TARTALMAZZA. ÖN IS KISZÁMÍTHATJA, ELLENŐRIZHETI BELŐLE: Mi ILLETI MEG, MIRE TARTHAT IGÉNYT. Kos Krná ku *ckl ny\ ótrj rnSBIMÍ Mípsmrn mmmim ,-■20: ,rHize’ njpüs ’■Lon: me. "Lógj "Lufi "ail új Ml'' "8111? ;'9.00: ikúSol : 21.06: "''■tize Ka. hlvél b, !Eji szú Meddig kaphat a szövetkezeti tag öregségi és munkaképtelenségi járadékot? — Mikor és hogyan kérhető a nyugdíjra jogosító idő megállapitása? Mikor mentesül a szövetkezeti tag a nyugdijjárulék fizetése alól? "rt, “Bort, ;n-30: |"ek. fán. la-30: inon. ‘főm Nie hatig 'est ir«t. 19.40; 120.00: | Júűs. í'oja: 1 ÍJ«c. 22.0*1: "éfci ver.s, SZÁMTALAN \ kérdésre válaszol EZEKRE ÉS MÉG A KIADVÁNY. KAPHATÓ AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL ÉS A POSTAS KÉZBESÍTŐKNÉL ARA: 4 FORINT "list h i A Mi M< *0111 Hí *>cl j Úióí n a A B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztálya a lakosság 1972/73. évi téli és kora tavaszi ellátásához szükséges burgonya, vöröshagyma, fokhagyma, zöldség cs téli alma tárolására A kiél Fi PÁLYÁZATOT hirdet. A pályázat feltételei átvehetők a B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztályán. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett öcsénk KRASZ KÁROLY GYULA 51 éves korában váratlanul elhunyt. Szeretett öcsénket f. hó 14-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor ham- vas.ztás előtt búcsúztatjuk a Mindszenti temető kápolnájából. \ Nővére Jolán, bátyja Mihály, sógora Polacsck Károly és unokaöccse Api . o.i Mm M.5! Sás. ’».5 Ml in.2 !0.l 20.0 filn a ] A - Süc Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték é« szerették, hogy özv. RACSKO BÉLANfi Bosnyák Erzsébet 88 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése szeptember 14-én. csütörtökön délután 4 órakor, a Szent Anna temető ravatalozójából. A gyászoló hozzátartozók Mély fájdalommal tudat' juk, hogy a szeretett férj' apa. nagyapa és rokon SAJGÓ FERENC 54 éve« korában. rövid szenvedés után elhunyt. Temetése g ze p te m bér 15-én. pénteken délután 4 órakor, a Törköly ősi temető ravatalozójából. A tryászoló család l! Vá tál J’.O] in.. au, Fa. S!1.I i’el ve l’Or 19. a Hl