Észak-Magyarország, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-16 / 219. szám
Munkás-paraszt találkozó Kétnapos munkás-paraszt találkozót szervezett Borsod megyében a Hazafias Népfront, az Állami Biztosítóval közösen. A termelőszövetkezetekben és iparban dolgozó hevesi, hajdú-bihari, szabolcsi és borsodi CSÉB-tagok ötventagú csoportja csütörtökön az Ózdi Kohászati Üzemekbe látogatott, majd az edelényi Alkotmány Termelőszövetkezet tehenészeti és baromfitelepét tekintette meg. Délután az edelényi járási művelődési házban Hegyi Imre. a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságának titkára mondott bevezetőt, a munkás-paraszt szövetség erősítésének időszerű kérdéseiről. amelyet a négy metre küldötteinek eszmecseréje követett A gazda felelősségével kell tenni dolgainkat, állapították meg a vitában felszólalók, akik azt is leszögezték, hogy a mezőgazdaságban és az iparban is a termelékenység a legfontosabb. — Minél, többet kell. tudni egymásról, egymás alkotásairól, gondjairól — mondotta Hegyi Imre, aki nagyon hasznosnak ítélte ezeket a munkás-paraszt találkozókat, Az ötventagú csoport tegnap. pénteken Miskolccal ismerkedett. ellátogatott a megyei új könyvtárba, megtekintette a sportcsarnokot és járt a Centrum Áruházban is. A munkás-paraszt találkozó részvevőinek kétnapos programja tegnap délután a tapolcai barlangfürdőben ért véget. Sorompózár miatt késik az autóbusz I>apunk augusztus 31-1 számában „Nem jó így utazni” címmel közöltük Dudás Lajos levelét, melyben a 8-as járat pontatlan indulását, s az ebből adódó bosszúságokat teszi szóvá. A Miskolci Közlekedési Vállalat ezzel kapcsolatban a következőkről tájékoztat: ..A Búza térről 5.20-kor induló 8-as jelzésű autóbuszjáratunk előzőleg Felsözsol- ca—December 4. Drótművek között műszaki járatot bonyolít le. Felsőzsoleáról 4.37- kor, a December 4. Drótművektől pedig 5.13-kor indul és a Búza térre érkezve 5.20-kor a 8-as vonalon közlekedik. Sajnos, gyakran előfordul, hogy ez a járat a Gömöri pályaudvarnál sorompót kap, igy késve érkezik be. A so! Ügyeletes riporterünk i jelenti: Vendégváró izgalommal készülődött az Kszak-ma- gyarországj Vegyiművek MEO-ján dolgozó Dobó Katica iíjúsági szocialista brigád a tegnapi találkozóra. A vendégek, az ugyancsak ifjúsági szocialista brigád tagjai, a Tiszayasvávi Alkaloidagyárból érkeztek, a két brigád tagjai — miután felvették egymással a kapcsolatot — most találkoztak először. A „háziasszonyok” először munkahelyüket, a laboratóriumot mutatták meg a vasváriaknak. majd az ÉMV póliuretán üzemében tettek látogatást. S hogy a vendégek a megye más részeit is megismerjék, a gyár mikro- buszával délután Lillafüredre érkeztek. A tiszavasváriak a közeljövőben ..visszaadjál?” a meghívást, és a sajóbábonyi- ak látogathatnak el az Alkaloidagyárba. * Október 15-én nyílik meg Kazincbarcikán nyolc megye képzőművészeti köreinek munkáiból összeállított regionális kiállítás. A kiállításra több mint hatszáz alkotás érkezett. s a pályamunkák zsűrizését teenap végezték. A bírálók Tamási Ervin festő. Szabados Árpád grafikus. Karsai Zsigmond festő. Gáti Gábor szobrász, és Blánszkv Pál művészettörté-' nesz voltak. A zsűri kiválorompó elkerülésére nincs lehetőség, s mivel a csúcsforgalmi időszakban minden üzemképes autóbuszunk forgalomban van, így jelenleg nem találunk módot a probléma megoldására. Ettől függetlenül a téli menetrend szerkesztésénél megvizsgáljuk, hogy nem lehet- ne-e a Felsőzsolca—December 4. Drótművek közötti műszaki járatot a 8-as járattól íüggetlehíteni. vagy néhány perccel korábban indítani, hogy az 5.20-as Búza téri indulás — még néhány perces sorompózár esptén is — biztosított legyen. Az autóbusz pontos érkezése és indulása csak a vasúti felüljáró megépítése után nyer végleges megoldást ” flz első találkozás gatja azokat az alkotásokat, amelyek egyéni, kollektív, vagy körvezetői díjra érdemesek. * Szabálytalanul előzött motorkerékpárjával Tompa községben Rambala Péter 42 éves MÁV pályaőr, és nekiütközött az előtte szabályosan haladó kerékpárosnak. Mindketten az útpadkára zuhantak, s a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghall. * , Zuglóban, a Hungária körút, és a Mogyoródi út kereszteződésében vontató tehergépkocsijával szabálytalanul kanyarodott Simon János 25 éves gépkocsivezető, s ennek következtében motorkerékpárjával a vontatókötélnek ütközött Csige György 20 éves szállítómunkás. A baleset következtében a motoros a helyszínen meghalt. Simon ellen rendőrségi eljárás indult. * Eddig még tisztázatlan körülmények között halálos baleset történt tegnap késő este Sajóládon. Egy valószínűié’ ittas fiatalember — nem állapították meg. kinek a li bájából — egy épületeleme' szállító tehergépkocsi aló került. és a helyszínen meghall. A rendőrség az ügyben megindította a vizsgálatot. Bolpr-meppr barátsági hét Kazincbarcikán Tegnap, szeptember 15-én, pénteken kezdődött a bolgár —magyar barátsági hét Kazincbarcikán, a testvérváros, Dimitrovgrád várossá nyilvánításának 25. évfordulója alkalmával. A Hazafias Népfront városi Bizottsága, valamint a városi tanács által rendezett ünnepségsorozaton megjelentek :i Bolgár Kulturális Központ vezetői, dr. Vékony Ernő, az -MSZMP Kazincbarcika városi Bizottságának első titkára, Hegyi Imre, a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságának titkára, valamint a városi tanács, a tömegszervezetek vezetői és más meghívott vendégek is. A bolgár—magyar barátsági hét programjának részeként tegnap, szeptember ’ lóén, az Egressy Béni Művelődési Központban bolgár grafikusok kiállítása nyílt meg. Ennek megtekintése után a vendégek városnéző körútra indultak, majd a délután Ili órakor kezdődött rendezvényen Takács István, a városi tanács elnöke ünnepélyesen .felavatta a Kazincbarcika alsóvárosban épült; Dimitrovgrád parkot. Ezt követően a vendégek az Egressy Báni Művelődési Központban megtartott barátsági gyűlésen vettek részt. A bolgár—magyar barátsági nagj’-gyűlésen a Bulgáriában járt párt;_ és tanácsi küldöttség tagjai beszámoltak dimitrovgrádi tapasztalataikról. Hétfőn, szeptember 18-ón az Egressy Béni Művelődési Központban a testvérvárosi kapcsolatot bemutató kiállítás nyílik meg. A MÉH ajánlata Újdonságok, kéréséit árucikkek a miskolci telepeken Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat számos újdonságot, keresett haszonárut; kínál eladásra miskolci telepein. A miskolci. Búza téri MÉH- telepen például csavaranyák készítéséhez alkalmas, különböző méretű, hatszög-acélok kaphatók engedményes áron. Ugyanitt nagy választékban', kaphatók vékony szelvényű idomvasak, különböző, szögvasak és T-vasak. Az. építkezők. építőipari vállalatok a miskolci Sajó- parti MÉH-telepen rabitz-há- 1 öt helyettesítő drót,szövetet szerezhetnek be olcsó áron. Periodikus betonacélok is érkeztek a telepre, ahol a legkülönbözőbb haszonáruk kaphatók kedvezményes áron. A tárgyalóteremből Kizsehefte társult Köves Mihály budapesti lakos — aki alig töltötte be 18. életévét — már nem először kerül szembe az igazságszolgáltatással. Lopás és tiltott határátlépés előkészületének bűntette miatt 8 hónapi szabadságvesztést kapott. s most ismét börtönbe került. Köves Mihály a Budapesti Belkereskedelmi Szállítási Vállalatnál dolgozott, mint kocsikísérő. Az idén május végén egy szállítmánnyal Miskolcra utazott a vállalat tehergépkocsijával. Itt két napot időztek, ezért társaival együtt a Szeles utcai munkásszálláson helyezték el őket éjszakára. Köves este azzal, hogy aludni tér, bement a számára kijelölt szobába, ahol senki nem tartózkodott. Az egyik ágyon, egv zakót talált, kikutatta zsebeit és kivett belőle 150 forintot. Ezután beosont egy másik szobába is, ahol többen aludtak. Benyúlt az egyik férfi kabátjába, s onnan kétezer forintot emelt el. A lopást másnap reggel felfedezték, s a gyanúsított Kövesnél 33 forint híján meg is találták a pénzt. Így a kár megtérült, de a fiatal tolvaj ellen feljelentést tettek. A Miskolci Járásbíróság Köves Mihályt visszaesőként és házközösségben levő személy sérelmére elkövetett lopásban mondta ki bűnösnek, s ezért őt 4 hónapi szabadságvesztésre ítélte, amit szigorított börtönben kell letöltenie. —aa— Minőségellenőrzés Az 1059. óla működő Országos Húsipari Kutatóintézet feladatait az Állatforgalmi és Húsipari Tröszttől kapja. Ezek a megbízások a gyártmány bővítését, új húsipari termékek kidolgozását jelentik, valamint a meglevő termékek összetételének javítását szolgálják. A feladatok közé tartozik még új gépi berendezések tervezése, a már meglevők tökéletesítése. burányi József (eebnikus és Szombathelyi Éva technikus az intézet által kidolgozott, tartósított virsli minőségét ellenőrzi. G P A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI ZENÉS TURMIX A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság tájékoztatása szerint a csongrádi Kossuth Művelődési Otthonban megtartott lotlóöorsoláson, a 37. játékhéten a következő számokat, húzták ki: 5, 8, 27, 32, 4!) A sajószentpéteri Sándor Művelődési Közt öntevékeny művészeti portjai Zenés turmix cin'1 kétórás műsort állító! össze. A műsort szeptefl! 17-én Bánhorvátiban, sí tember 24-én pedig Pufi nyán mutatják be. nözsA. EM LÉK ÜN NÉPSÉG TERMELŐ- SZÖVETKEZETEK BEN Is Magy XVlll. Sajókaza lakossága tegnap, pénteken délután emlékezett meg Dózsa Györgyről. A művelődési házban rendezett ünnepségen Pásztor Lajosné pedagógus mél- tatta az 1514-es parasztháború vezérének nagyságát. Ugyanebből az alkalomból emlékkiállítás is nyílt, melyet egy hétig látogathatnak a község lakói. A Központi Gorkij N)'e iskola Borsod megyei t*1 zala az idei tanévben te?11 lőszövetkezetekben is sí vez tanfolyamokat. Nagy gítséget várnak azoktól termelőszövetkezetektől, mint például a kenézlöi zsa, a vizsolyi és felsőzsol Lenin termolőszövelkez® — ahol'MSZBT-lagcsopo! működik. Mai tar ELŐADÁS A MÜVÉSZKLUBBAN TOKAJI ŐSZ Az európai iskola 1945—49 között címmel diavetítéses előadást tart a Miskolci Művészklubban S. Nagy Katalin szeptember 19-én, délután 5 órai kezdettel.' JUHÁSZ JÓZSEF BUDAPESTI MEGHÍVÁSA A Miskolcon élő Juhász József költő meghívást kapott Budapestről, a Ganz- MÁVAG Művelődési Központtól. Szeptember 18-án író—olvasó találkozón ismerkedhetnek meg verseivel a nagyüzem vízgép- és kompresszor gyáregységének dolgozói. A Zilalty György ^ xiészetbarátok Köre rí elesésében vasáru, szeptember 17-én, után 3 órakor nyW meg Mezey István 0' fikái kiállítását. Tok ban, a Helytörténeti Jy zeumban. A kiállít, melyet szeptember ig lelátni hétnek mefl érdeklődök, SerfözőSf dor, a Icazincbarcv Egressy Béni Müveié1 si Központ igazgat1 nyitja meg. Kerékpárral a munkahelyre virágos Özem Tisztasági versenyt szer- ’' veztek a Debreceni Ruhagyár qzdi gyáregységében. Az üzem azóta megszépült: virágok, szobanövények díszítik a falakat, az arra alkalmas helyekét, 'és a szalagok környéke is tiszta, gondozott. VAGYONVÉDELMI KIÁLLÍTÁS Miskolcon, az ifjúsági házban vagyonvédelmi kiállítás nyílik szeptember 18-án, 14.30 órai kezdettel. A kiállítást Hajas Zoltán rendőr ezredes nyitja meg. Gázszolgálíatási korlátozás Brtesítjtí k ráxí agy asztóin U at, hogy Miskolc m. város Tanácsa V. B. engedélyével eves karbantartási m Linkálatok, fogadúállo-* más bővítése miatt 1972. szeptember 17-én, vasárnap 12 órától 1.972. szeptember 19-én, kedden 12 óráig a gázszolgáltatásban korlátozást tartunk. A korlátozás időtartamára kérjük fogyasztóinkat, szíveskedjenek a gázkészülékek használatánál fokozott körültekintéssel eljárni, és a nagy teljesítményű készülékek (vízmelegítők, cserépkályhacgők) használatától elállni, vagy rövidebb ideig igénybe venni. A korlátozás a háztartási fogyasztásra. üzemi konyhákra, intézményekre vonatkozik, mert az ipari felhasználókat — külön kiértesítésünk szerint — fenti időtartamra kizárjuk a fogyasztásból. Nem vonatkozik a korlátozás a diósgyőri, kiliáni, Győri kapui és környező város nyugati területére, miskolc-tapolcai és egyetem városi fogyasztóinkra. Szíves megértésüket és támoÍ®liP Foto: Laczó József KÖZÖSSÉGÉRT Ózdon, a városi Iáik nemrégiben adta át a „K zösségért” kitüntetés araO ezüst-, bronzjelvényeit, p‘ keltjeit, a városért legtöbb dolgozó embereknek, illet kollektíváknak. Tavaly l| millió forintnál nagyobb T, tékű munkát végeztek el 1 ózdiak a városért, társad:1 mi felajánlásként. VENDINFORMTANÁCSKOZÁS gatásukat kéri a TIGÁZ miskolci A VEND1NFORM 11. szágos tanácskozása Misk<j con lesz szeptember 21—2: én. A tanácskozás napireh1 jén a jövő évi együttműlí" dés. időszerű , szakmai ke1 dések és a borvilágversef tapasztalatai szerepelnek üzemegysége IKlaforvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos Miskolc ni. város területén 1072. szeptember Hi-án. (szombaton) 12 órától 1972 'szeptember 18-án, (héttőn) reggel 6 óráig; dr. Nagv Pál állatorvos, Miskolc. ír.. Vörös Hadsereg útja 17. Telefon: 10-605. Bejelentés: 8—9 és 18—it óra között. Várható időjárás ma estis erősen felhős idő, az őrs»1 többi részén is esőkkel. ' ----- i k ei helyen zivatarral. Fol«fj zatosan megélénkülő északi északkeleti szél. Várható le? magasabb nappali hömerscit let 12—17 fok között. ■ 3 Észak-magy arors/ag — a Magyar Szocialista Munkásod Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő, wíkiií la.#í»- Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-zs. u. ifi. Központ: 36-132 16-61* 35-380. 36-579. Titkárság: 16-886. GazdasáCDOlltjkaj rovat: tfi-035 Pár1 rovat: 16-078. Belpolitikát rovat: 16-450 Kujtürrovai: 16-067 Spor’ rovat: 16-040, Munkáslevelezés, panaszüevek : 16-046 Kj a dia : a Borsai megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Baicsv-Zstlinszk v u 16. Felelj kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: MlskóKÍ Széchenyi u. 15—11. Telefon: 16-213 Terjeszti n Maeyar Posta Kl^j fizethető: 0 helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél az előfizet** títla ec.v hónapra 20 forint., inrw- 26 665. Készült a Borsodi Nyomd*' ban. Felelős veiu: SZEMES ISIVAN. I r ÉSZAKMAGYARORSZÁG