Észak-Magyarország, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-31 / 205. szám
E5ZAK-MAGYAROR5ZAG 2 1972. aug. 31., csütörtök Eseményekről RÖVIDEN BJSZKU BÉLA FOGADTA Biszku -Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán fogadta M. M. Abdul Rahmant, az iraki kormány miniszterét, a Kurd Demokrata Párt vezetőségénél: tagját, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. Péter János külügyminiszter fogadta Gul Hassan Khant, Pakisztán iszlám nagykövetét, aki a közeljövőben adja át megbízólevelét. SZADAT TÁJÉKOZTATÓJA Anvar Szadat egyiptomi elnök kedden Alexandriában a sajtó, a rádió és a televízió vezetői előtt tájékoztatót adott a politikai helyzetről. Szadat pénteken, az Arab Köztársaságok Szövetsége kikiáltásának első évfordulóján a nemzethez intéz beszédet. KOHL—BAH It MEGBESZÉLÉS Dr. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtitkára és Egon Bahr, a bonni kancellári hivatal államtitkára szerdán Bonnban megkezdte újabb megbeszéléseit a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatainak alapvető kérdéseiről. FÖLDFOGLALÁS Nyomorúságos körülmények között .élő, éhező Costa Rica-i parasztok az ország különböző részeiben elfoglalták a United Fruit Company tulajdonában le- j vő; dé parlagon heverő föld- i ■jeit. A ■ halóságok-'lcatonasá- got- vetettek be a „zendü- lők’ ellen. A katonák több parasztot letartóztattak. ANGÉLA DAVIS ELŐADÁSA Angela Davis Moszkvában előadást tart a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi nőszemináriumon. Történelmi konferencia Ptienjanhan Az Észak- . és Dél-koreai Vöröskereszt Társaságainak szerda délelőtti első — a résztvevők által „történelminek” minősített — plenáris tárgyalási ülésén a phenjani Tedongan konferencia teremKim Tae-hi, az észak-koreai delegáció vezetője ben megállapodást írtak alá a Korea két részében élő szétszakadt családok tagjainak felkutatásáról és a családok egyesítéséről folyó megbeszélések napirendjéről és arról, hogy mindkét fél mindent megtesz a tárgyalások sikeréért. A fotóriporterek pergőtüzében először Kim Tae-hi, a KNDK vöröskeresztes küldöttségének vezetője mondott beszédet, hangsúlyozva, hogy a tárgyalások megnyitása nagy lépést jelent az Északon és Délen szétszóródott honfitársaik szenvedésének enyhítése felé. Kifejtette, a tárgyalások lehetőséget nyújtanak arra, hogy a koreaiak ..maguk vitassák meg belügyeiket” eloszlassák az Észak és Dél közötti „megnemértést és gyanakvást”. Kim figyelmeztetett arra, hogy a tárgyalások feltételei kedvezőek, de egyelőre csak lehetőségek, amelyeket még valóra kell váltani, s azt húzta alá. hogy a „közös nevezőt” kell keresni. nem a különbségeket. Li Bum-suk, a dél-koreai Vöröskereszt küldöttségének vezetője arról beszélt, hogy a résztvevők ,',a nemzet történetének új fejezetét kezdik írni”, s hangsúlyozta, „mi írjuk ezt a fejezetet, s nem mások”. A dél-koreai küldöttség vezetője felhívta a figyelmet az akadályokra. s arról beszélt, hogy először vissza kell nyerni a kölcsönös bizalmat és meg kell teremteni a megbékélés jogkörét lépésről lépésre kell haladni és előbb a könnyebb problémákat kell megoldani. Jun Gi-bok, az északi küldöttség első tanácsadója, a párt Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője üdvözölte a tárgyalásokat a Koreai Munkapárt nevében. A megbeszéléseknek sikert Li Bum-suk, a dél-koreai delegáció vezetője kívánó 2500 távirat közül' olvastak fel néhányat. Ezután került sor a megállapodás aláírására. Li Bum-suk zárófelszólalásában a szeptember 13-i szöuli találkozóhoz kívánt sikert, majd Kim Tae-lii be- rekesztette az ülést és Észak és Dél küldöttei kezet fogtak az elválasztó asztalok fölött. Révész Géza elvlársat, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagját, nyugalmazott (nyílsz* tért 70. születésnapja alkalmából az MSZMP Központi Tegnap, augusztus 30-án kétnapos látogatásra érkezett megyénkbe dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, aki tegnap, szerdán délelőtt látogatást tett Kazincbarcikán. majd a KISZ Borsod megyei Bizottságán Dudla Józseffel, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagjával, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkárával találkozott. Ezt követően látogatást tett a megye néhány állami és közigazgatási intézményében, köztük a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságán és a megyei tanácson. Bizottsága levélben köszöntötte. A Központi Bizottság üdvözletét és ajándékát Ká- dáP János, a KB első titkára és Nyers Rezső, a KB titkára adta át. Délben a Borsodi Szénbányák székházába mentek a vendégek, ahol a vállalat igazgatója, Monos János tájékoztatta őket a nyugdíjas szénbányászok helyzetéről, valamint a szabályozási rendszerről. Délután az Ede- lényi járási Pártbizottságon íogadták dr. Horváth Istvánt és Dudla Józsefet, ahol megbeszélték a fogadónapi előkészületeket. A második napon, ma. egész napos fogadónapot tart a KISZ KB első titkára Ormosbányán, Dámákon és Abod községben. Este pedig részt vesz a miskolci bányásznapi ünnepségen. Napirenden az oktatás A tanévkezdés időszerű kérdéseiről tanácskoztak szerdán a Művelődésügyi Minisztériumban a megyei művelődésügyi, osztály vezetők és iskolai csoportvezetők. Az értekezleten, amelyen megjelent és felszólalt Ilku Pál művelődésügyi miniszter is, .dr ! Orbán László, a miniszter i első helyettese üdvözölte a I vendégeket. Dr. Gosztonyi János miniszterhelyettes ismertette a | Minisztertanács augusztus 24-i döntését, amelyben meghatározta az oktatásügy továbbfejlesztéséről szóló párt- határozat alapján a kormány elé bocsátandó témákat. Kiemelte a következő tanévben sorra kerülő feladatok közül a tananyag és általában a tanulói túlterheltség csökkentését. Az igazgatók öt évre szóló kinevezésével kapcsolatban a miniszterhelyettes arról tájékoztatta az ülés részvevőit. hogy a minisztérium fokozatosan kívánja éleibe léptetni ennek új rendszerét. Dr. Gosztonyi János felhívta a figyelmet az általános iskolákkal való törődésre. megerősítésükre, oktatónevelő munkájuk színvonalának emelésére. űr. Horváth István borsodi látogatása Szüreti előkészületek Tokaj-Hepaliáe Az úttörőélet soron következő főbb eseményeiről, a tanintézeti KISZ-szervezetek teendőiről tartottak tájékoztatót szerdán a Magvar Saitó Házában. Lakatos Ernőnek, a Tájékoztatási Hivatal általános elnökhelvette=énók megnyitója után Szabó Ferenc, a Magyar Úttörő Szövetség főtitkára számolt be az 1972—1973-as tanév úttörőmozgalmának feladatairól. Az úttörő szövetség az 'dén nem hirdet központi, országos akciót. Az ajánlott tevékenységi formát egv jelmondatba sűríti; a néonel tűzönvízen át! Az úttörők csatlakoznak például Petőfi Sándor születése 150. évfordulójának megünnepléséhez, Pákozdon szeptember 29-én | megrendezik az úttörő hon- ( védelmi alegységek országos , találkozóját. A középiskolai, az egyetemi és a főiskolai KlSZ-szer- vezetek idei feladatairól Sziícs Istvánná, a KISZ Központi Bizottságának titkára tájékoztatta a sajtó munkatársait. Elmondotta, az idei tanév leendőit jórészt az szabja meg. hogy megkezdődik a KISZ VIII. kongresszusa határozatainak megvalósítása, valamint az. hogy az ifjú kommunisták munkálkodásának számos feladatát jelölte meg a párt oktatáspolitikai határozata, a KISZ Központi Bizottságának erről szóló dokumentuma. (Folytatás az 1. oldalról) az egyéni szőlőtermelők közölt. A borkombinát a mintegy 100 "ezer hektoliternyi saját termésű mustjának tárolásán kívül biztosította a becslések szerint, közel 150 ezer hektoliternyi felvásárolandó must tárolásához is az elegendő pinceteret. A must felvásárlását a sátoraljaújhelyi járásban az újhelyi, a sárospataki, a hercegkúti. az olaszliszkai és a tolcsvai, a szerencsi járásban pedig az erdőbényei, a bod- rogkeresziúri, a tokaji, a tarcali, a mádi, a tállyai és az abaújszántói pincészetek bonyolítják lé. A felvásárlási irányárak minőségeként kategóriánként megegyeznek a tavalyi árakkal. Érdemes az idén is külön szedni az aszú szemeket, mert azokat minden mennyiségben megvásárolja a borkombinát. Az első osztályú aszúszemért kilogrammonként 80, a II. osztályúért 60, és a III. osztályúért 40 forintot fizet az átadónak. A tájékoztatót követően a termelőszövetkezeti, a szakszövetkezeti és a tanácsi vezetők' megvitatták a szüreti előkészületek számos rész- problémáját. /t>en Wiizer javasíala Di Otto Winzer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere a leszerelési világkontérén cia összehíVasának kérdéseivel kapcsolatban levelet intézett Kurt Wald- heimhez, az ENSZ főtitkárához. Winzer levele a konflisé ciával kapcsolatban ^tkc; dítványozza, hogy az kéziét parlamentiként . köd jók, amelyet két, *^a^‘ három évenként hívfljfctő, össze plenáris ülésre. rf^J 7 Propán-bután magyar gáztűzhelyet veszek, palack nélkül. Ajánlatot kérek a .sajtóház portájára, Baj- csy-Zs. u. i •>. Pianínó, modern, eladó, vagy bérbe adó. Almos u. 11. RS 09-es traktor tartozékokkal, széles nyomtávú pótkocsi és méhek eladók. Tisza- lúc, Táncsics u. 42. ftko nkji iái kol . 13* Eladó azonnaliján költözhctőséggel á szobás családi 600 négyszögölét,, lekkel. Miskol1 kér., Kisköban!1 (Pacsirta Tóthi /-1. k likoclc '®tkc fői »iái, Rövid. páncéltőkés zongora eladó. Érdeklődni : Széchenyi u. io., házfelügyelőnél. 90x52-es gobelinkép eladó, Miskolc, Felszabadítók u. 24/b, II. ein., 11. a. Bérbe adó igényes- nck 145 cm-es pán- .céllőkés zongora. Si- monné. Tel,: 21-667. Kandó K. u. .10. Megtekinthető este 6 óra után. _____ ____ C U rendszámú 408- as Moszkvics eladó. Érdeklődni lcheL 17 órától. Telefon: 36- 406. Kovács Lehel, Kilián-tlél, Benedek u. 23._______________ P ianínó, angolme- chanikás, pánceltökés, körpáncélos. eladó. Megtekinthető délután. S/.entpéterl kapu 70., fs/.i.. haha. Szabó. Eladó jo állapotban levő háromajtois szekrény és rekamié. Miskolc, I. leér., Szeles 14. Beköltözhető kertes családi ház, műhely- helyiséggel eladó. 220 ezerért. J. kér., Martin telep, Sík u. £7. Érdeklődni lehet szombat kivételével, min- dennap délután. Égy kis dia kf iának szállást adok. Széchenyi u. 8., földszint 3. ajtó. Albérleti szoba-korty- ha azonnalin is kiadó. gyermektelen házaspárnak. Goröm- böly. Tárogató u. 23. Miskolc közp ban 2 szoba, komfortos, kert* ládi ház,, ki* vállalat, vágy * kezet részére kússzál lás, irodái más célra 3 évű be kiadó. Vali® ..Kizárólag K*-1 jeligére a kiad1 Kiadó kis szol) dőszoba- és Kö használattal hál nak. ITT. kér., u. 51., VTI. erű1 Telek eladó. Érdeklődni: Szem ere u. 0. sz., 13. Telefon: 372 diáklány 1) zott szobát kap' kér., Szabadsági Zongora, rövid, kör- pancelos, pancéltö- lcés Büsendorfer, sürgősen eladó, vagy bérbe adó (Szegő). Szentpéterl kapu 70., X. emelet, 1. ajtó. Katowicénél. I.andberger, páncéltőkés, körpáncélos, barna, rövid zongora olcsón eladó, vagy bérbe adó. Szállítást vállalom. Rátku, Kossuth U. Vennék régi fajta üzleti mákdarálót, címeket „Daráló” jeligére a kiadóba kérem. Miskolc-Tapolcán külön bejáratú szoba. 2 diáklánynak kiadó. Katona Joz «M Avason, Mélyvölgyben, a főúton, kb. 3(>0 m-eci, több ágú. minden tárolásra 'alkalmas borpince, egyben, vagy külön udvarral, három részre meg- oszlhatóan eladó. Pince h á z b a n vízvezeték van. Érdeklődni szeptember 2-től. Kenesi László, Miskolc. Eot- tóház. Kisebb házat keresek kis kerttel a III. kerületben. Telefon: 16-217 (munkái dőben). Bútorozott szoba fürdőszoba-használat- tal két diák. vagy dolgozó lány részére kiadó. Mátyás király U. 100. sz. K toil les Uo 66 SZC fö kői Vai I hu, Özi &U. Tanul ól eánynal’^ lást adok. ívl' Észtcrhűzi u. 33^^’ Beköltözhető M . ^ ház eladó. Talán Ju sz. IM o n y asszon.yo«*j gyelem! laszték a Csilla s a sszo n y i ru h a - csönzöben. KuD^ u. Elveszett egy ' sertés augusztOí án Diósgyőr, EŰ 15. alól. Kérem j osületes megtiá1 jutalom ellenébe^ ti címen értesíts radi lm rétiét. he Ipari tanuló, vagy dolgozó szobatársat keresek. Széchenyi u. is., n/3. Eladó világos, pán- oéltőkés, rövid zongora. Ózd. I., József Attila u. 7. _ 17 hónapos bikabör- jú és egy 5 éves tehén eladó. Diósgyőr, Szervezet u. 26. Megkímélt 125-ös MZ 6000 kilométerrel eladó. Laborfalvi 13. Bútorozott szoba eg.v • személy részére kiadó. Reményi u. _14. 2 szobás lakas mellékhelyiséggel. 200 négyszögöl telekkel eladó. állomáshoz 3 perc. Ernőd. Faragó Béla. Sürgősen eladó 2 szoba, konyha, verandas ház. melléképületekkel. 500 négyszögöle«. Mályl, Deák Ferenc u. 46. Pólónkat isivá’ j ókeresz túri laK elveszett zsenit tehenének le: S 2110 006 Kérem annak teienílését. Ü.j házak ép régiek tatai' színezését, kot1 munkálatait í* seggel vállalom- bős. Borsvezér Parkettufektctc'-c ;isz<)lás, si'!«'! vül. pvc-. gun1 szőnyegpadló - f * les. i [ lilaszí Pozsonyi u. U0. fon: 311-461. 19 hí 31 4 m ki re jé cii te L: le 1\ d, k Monstre-botrányot M ost az oroszlán barlangjában vagyok” — moll McGovern az amerikai gazdasági, sőt poliliW irányító központjában, a tőzsde fellegvárát)* New York-i Wall Streeten. Az Amerikai DemokrataJlL elnökjelöltje félig-meddig tréfának szanla ezt a tot, pedig ez a teljes; igazság. A dél-dakotai szenátor régen foglalkozik politikával ahhoz, hogy pontosan J esélyei igen nagy mértékben függnek az ,,oroszlá!®®o] lang” urainak jóindulatától'. Y ® És George McGovern a Wall Streeten ennek PJ** tudatában mondta el beszédét, amely még amerikai l;t?0z mények között is nagynak számító visszakozásokkal^ f tele. Az a politikus, aki kampánya elején még a alapos megadóztatását ígérte, a Wall Street előadót^ be lépve meglepő mértékben megszelidült. Minden Sw, érezni lehetett, hogy pénz nélkül a mai Amerikában^a győzni, de még kampányt folytatni sem lehet és fl V,'. _ csak, vagy legalábbis főleg innen, az „oroszlánban, 1 bői” várható. ^j'11 Az amerikai választási kampány, amely most n'lí'jjeE»1 lóban gőzerővel folyik, minden tekintetben hú mat'Ö“ korábbi korteshadjáratok botrányos hagyományaihoz^; tozatlanul kísért az erőszak szelleme: George merénylőjének tárgyalása után vett őrizetbe az VB] . férfit, aki állítólag merényletet akart megkísérelni^ chard Nixon ellen. Világra szóló skandalumnak számít, ahogy Th( Eagleton. McGovern első alelnökjelöltje visszalép* jelöltségtől, állítólag azért, mert kiderítették, hogy v’8 ideggyógyászati kezelés alatt állt. De azóta is több 1 rikai lap teszi fel a kérdést: vajon valóban ez az ’ ok? Vagy az, hogy valakinek, valakiknek nem tej» Eagleton személye, esetleg éppen az „oroszlánbal'’'* ' ban”? Aztán jött a betörés a demokrata párt székházábaíA tek az ITT-skandalum újabb fejleményei, végül bcW a legújabb, a tejbotrány. Kiderült, hogV a nagy t«!ze' melók 300 ezer dollárt fizettek titokban Nixon pártr’J’ai választási alapjába, cserébe viszont '750 millió dől8 ti ártámogatást kaptak ... Folyik az amerikai választási kampány és úgyv bánnák egymás után a monstre-botrányok, mint 8rirs tárdák. áj" íttörőprogram 1972-1973 Révész Géza köszöntése