Észak-Magyarország, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-24 / 199. szám
1972. aug. 24.; csütörtök ESZAK-MÄGYARORSZÄG 3 Fotó: Laczó József Épül az ózdi rendelőintézet Az Özdi Kohászati Üzemek mintegy 14 ezer dolgozójának egészségügyi ellátására több mint 23 millió forintos költséggel korszerű szakorvosi rendelőintézet épül a gyár területén. Az iíj létesítményben 14 szakrendelőt — sebészetet, belgyógyászatot. röntgent és laboratóriumot, fogászatot, szemészetet és fizikoterápiát — alakítanak ki. Az új épületben rendezik be az üzemorvosi rendelőket, és a gyári mentőállomást is. Az új szakorvosi rendelőintézetben az eddigi tervek szerint tíz üzemorvost és 15 szakorvost foglalkoztatnak. A négyszintes épület már tető alá került és az építők jelenleg a belső helyiségek kialakításán dolgoznak. Elegendő fűtőanyagot tárolnak A Nehézipari Minisztériumban kiegyensúlyozottnak ígérkező tüzelőellátásról adtak tájékoztatást. Ezt segíti a tervszerű készletpolitika is. Az ország szénkészlete a tél kezdetére körülbelül egyhónapos termelésnek megfelelő mennyiségű lesz. A belkereskedelem telepein elegendő tüzelőanyagot tárolnak. Növeli az ellátás biztonságát az is, hogy jelentős mennyiségű, jó minőségű külföldi szenet is tárolnak. Feltöltöttek a kőola-jfino- mítók és nagy fűtőolaj-fogyasztók tárolóit is. Egészében véve ez a folyékony tüzelőanyagok területén kedvező ellátási helyzetet teremt, noha a lakosság tüzelőolaj-ellátásában még előfordulhatnak átmeneti torlódások, kiszolgálási nehézségek. Ezt elsősorban az okozhatja, hogy ma még-igen sok vevő jut egy-egy kiszolgáló helyre, mivel az év végére — a tavalyihoz képest — a tüzelőolaj-fogyasztás 35 százalékkal, az olaj kálvha-állo- mány csaknem 30 százalékkal nő. s az üzemelő olajkályhák száma megközelíti majd az 1,7 milliót. év végén beköltözhetnek a családok. Ezeken kívül Kazincbarcika városközpontjában, ahol az idén még 220 lakást szerelnek össze, ugyancsak szerdán kezdték meg a házak alapjainak építését. A magtisztítás munkáját ügyes, praktikus berendezés segíti már napjainkban. A telkibányai Béke Tsz fedett színjében több mint hetven vagon gabonát tisztított meg a képünkön is látható gépi berendezés Sok a (eladat S ha ehhez hozzávesszük a konyhakerti, növények szedését. az 1400 hektárnyi vöröshere és az 1778 hektárnyi lucerna kaszálását, behordását, akkor láthatjuk csak i<>izán: mennyi munka vár még az őszi hónapokban is a sátoraljaújhelyi járás szorgalmas tsz-gazdáira. Van hőven tennivaló Őszi munkák előli az újhelyi járásban Bár az idei araiás egyáltalán nem volt könnyű, embert. gépet ugyancsak próbára tett, mégis lassan-lassan feledésbe megy már a sátoraljaújhelyi járásban, hiszen a kenyérgabonát kellő meny- nyiségben és kiváló minőségben régóta a magtárban tárolják a szövetkezeti gazdaságok. Sót. egyes tsz-ek a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat számára bértárolást is végeznek. A nyári munkák tehát befejeződtek, s helyettük majd az ősziek adnak gondot a tsz-gazdáknak. Elkezdték a tarlóhiűitást Már az aratással egyidejűleg elkezdték és azóta tart még a tarlóhántás, amit mintegy 13 ezer hektárnyi területen végeznek. Körülbelül ugyanekkora területen kell jó magágyat készíteni a jövő évi kenyérgabona számára is. Erre a célra azonban mennél előbb be kell takarítani a kapásnövényeket, mert a gabonaféléket elsősorban a kapások után felszabaduló táblákba vetik.Nem kis feladatot jelent a szövetkezeti gazdaságoknak a kapásnövények betakarítása, hiszen a járásban kukoricát 6125 hektárról, napraforgót 1961, burgonyát 1889. cukorrépát 874 hektárról kell hazaszállítani. Főképp azok a gazdaságok termelnek nagyobb területen kapásnövényeket, elsősorban kukoricát, amelyek fokozatosan növelik állatállományukat. A mintegy tízezer darab szarvasmarhának. kilencezer sertésnek és harmincezer julmak ugyancsak sok szálas- és abralcta- karmányra van szüksége. Ezért például a tiszakarádi Üj Élet 367. a karosai Dózsa 246. a kenézlői Dózsa 230 hektárról takarít be kukoricát. De számottevő a Bodrogközben a napraforgó termesztése is; a pácini Dimitrov Tsz 276, a tiszakarádi Üj Élet 344, a cigándi Petőfi 140 hektáron termeszti ezt a fontos ipari növényt. Megtisztítás ügyes berendezéssel lz érdekek összhangja jegyében Javult a számviteli rend a menye termelőszövetkezeteiben ió éí ÍÖKÖtt me? “hetój íiai áról szaki szói segítséget nyújtani tanácsokkal, a jogszabályok ismertetésével. Az elmúlt évben életbelépett beruházási korlátozás következtében jelentősen csökkent a befejezetlen beruházások száma. Mindez kedvező jelenség. A KEDVEZŐTLEN adottságú mezőgazdasági üzemek támogatásának megváltozása nagy feladatokat ró a termelőszövetkezeti vezetőkre. A korábbitól eltérő mértékű támogatással bizonyos mérvű termelésszerkezeti változtatásokat kívántak elérni. Bár a költségtérítésben viszonylag magasabb támogatásban részesítik az állattenyésztés főbb ágazatait, az- állattenyésztésen belül és a két főágazat között jelentős szerkezeti változás azonban nem tapasztalható. Ilyen értelemben nem ösztönöz a belterjesség növelésére a megváltoztatott termelési támogatás. A hagyományos pénzügyi vizsgálatok során nagy figyelmet szentelnek a gazdasági eredmény vizsgálatára. Érdekes, hogy a kimutatott eredményeket a megvizsgált tsz-ek mintegy 90 százalékánál megváltoztatták. A módosításokat az árbevételek és a különféle bevételek, valamint a költségek helytelen időbeni elhatárolása, a költségelszámolás hibái tették szükségessé. Egyes tsz-ekben eredményt képezlek a föld értékesítéséből, nettó értékkel rendelkező állóeszközök értékesítéséből. Előfordult. ‘ hogy a megengedettnél magasabb teljesítményértékeket számoltak fel a saját kivitelezésű építkezéseknél. Gyakori hiba, hogy nem az előírt áron értékelték a tagok és az alkalmazottak részére értékesített terményeket, szolgáltatásokat. Az időbeni elhatárolások között nem vették számba a bankkamatot, az évi villany- számlát. Gyakori hibaforrás, hogy az állóeszközök esetében a költségelszámolás bázisát képező alapokat rosz- szul, vagy egyáltalán nem munkálták ki, mivel nem vették figyelembe a támogatási rendszerben bekövetkezett változást. Az ipari jellegű tevékenységet is folytató tsz-eknél általános hiba, hogy elmulasztják a műszaki alap fejlesztésével kapcsolatos kötelezettségüket is. Súlyos következményeket von maga után, hogy sok tsz nem tesz időben eleget az előző évi adóvizsgálatok határozatainak. A számviteli, A pénzügyi és a beruházási fegyelem javítása érdekében különféle intézkedések történtek. Ezek mind a szövetkezetek, mind a népgazdaság érdekeivel összhangban vannak. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az állami költségvetésben a tervezett bevételekre a népgazdasági kiadások fedezete érdekében terv szerinti időben van szükség. Ezért káros következményekkel jár, ha a szövetkezet munkálkodásának eredményeit, és azok felosztását nem a valóságnak megfelelően rögzíti. Ugyanígy nehezíti a népgazdaság fejlődését, ha a szövetkezetek nem, vagy nem időben tesznek eleget adófizetési kötelezettségüknek, vagy jogtalanul vesznek igénybe különféle árkiegészítéseket. Az előző évihez viszonyítva jelentős mérvű javulás észlelhető a számviteli munkában és a pénzügyi fegyelemben. Tudatában vagyunk annak, hogy a jelentős fejlődést a tsz-ek a területi szövetségek támogatásával, nagy erőfeszítéssel tudták csak elérni. AZ ELÉRT eredményekkel azonban még nem lehetünk elégedettek. Utalnunk keld rá, hogy az 1970. évi zárszámadásoknál a minőségi követelmények szempontjából. a megye még csak a 17. helyet foglalta el. Vani tehát tennivaló bőven. Nagy feladat áll a termelőszövetkezetek számviteli dolgozói előtt. Ez azzal a kívánalommal is jár. hogy nagyobb megbecsülésben kell részesíteni a számviteli dolgozókat. A szövetkezetek vezetőinek az egyi-e bonyolultabb gazdasági problémák mellett jobban kell támaszkodniuk a számviteli apparátus munkájára. Tóth Endre, a PM Bevételi Főigazgatóság B.-A.-Z, megyei Hivatalának vezetője IJjahh lakások épülnek Miskolcon és Barcikán .Borsod megyei Állami “•Pari Vállalat dolgozói A'ári termékekből már 4,2 alatt alakítanak ki egy . A A jó] begyakorolt U'üi f a eredménye, hogy az 1, már csaknem 1200 új adtak ál. ,es* ,^1'dán Miskolcon. Diós- ÖU és Kazincbarcikán l>J panelházak építéséhez R' hozzá. Diósgyőrben r ke< áui a bolgárföldi város■széd* nyugati területén üj la- né‘i Li get ■ ® építését kezdtek meg. j ifi ^szüntetett perecesi kisnosflülvonal mentén ötszintes 'Y Sittekben (»45 összkomfor1 v iakást szerelnek össze. Át, s“kra a jövő évben kerül es s irt űzöd sorálas1 iskolcon a belváros és a iélieíi'i kapui lakótelep kö- unis*j , jmbi ' úgynevezett osszekoto ,gy Psrészben szerdán két olajt V épülettömb vasbeton iiszl »jaj készültek el. í a i. j Elekre tízemeletes házakat nini! elnok. amelyekben 322 RoPpontj fülessel és hideg- ltevéeír vjz szoigáltatással el- itnal itt lakost építenek. A vá- 1 ^ 'és?, első tízemeletes 174 as°s panclházába már az I“ I'M BEVÉTELI Főigaz- tigunak Borsod megyei izerinpla ez évben is tartott elnökjsyi revíziókat a megye szát'flflöszövetikezeteiben és , genjzövetkezeleiben. A retjén k több olyan megálla- süe ód rögzítettek, amelyek lakoüfete általános érdeklő- asabb‘ tarthat számot. E cikk- ( azoi mindenekelőtt a nép- idai ®sagi és a vállalati ér- kói d* Összhangjának megtöri indRével, a beruházások jokbalBatasaval kívánunk fogyni. agy ^állapításaink szerint a izáriflfelöszö vetkezetek a bérűié g »4 támogatás adta lehe- hogyekkel az üzeni szem- ivelje óból általában célsze- mpon élnek. Ez azonban nem ■ AZ ig esik egybe a nép- olok |kági érdekekkel. :°ria.megyei hivatal első fél- lfl . Vizsgálatainak tapaszla- ' r öö, azt mutatták, hogy az a. g i támogatással megva- <rs j H beruházások kihasz- f az 1 a nle8vizsgalt esetek L-itun nem érte el a jog- g K‘l dyban előírt minimális et„ | ználtsági szintet. Több _ 'ázásnál tapasztalható a 70 Aa'f. “Ü-.ások túlméretezettsé- erde»rrü a benépesítéssel, va- jít az anyagellátással ,R?n; ?°latban megoldhatatlan ■ll'?eJát elé állítja a termelőét0 ^eket. Emellett még raid nem marad elegendő ■ f erre a tsz-eknek, s ez leérték ben lerontja a f'ázós hatékonyságát, j esetek döntő többségért ■f/’/a beruházásoknál ta- M J "álható gondok, tervezé- ’ fányosságokra, a gazdaszámítások megalapo- "iságára, egyes esetek- .Pedig a gazdasági szem- redtú^ figyelmen kívül ha- övetkwa vezethetők vissza. íjéneWy esetben a gazdasá- lemZ'-’áimitások inkább fejlett, szodei'n gazdasággal szemben megosztott követelményt űztek, semmint a reáli- .«elérhető hozamokat és etunrilelmeket. Nem lehet az- 11 ,íi csodálkozni, hogy ilyen külPben a beruházás nem át ja meg a tervbe vett /esüli aságosságot. S Pénzügyi revíziónál azt ntet te férték: az adott beru- ní,.<s hogy felel meg a he- . 'adottságoknak, beillesz- ... -Á-e a termel őszö vefcke- UK iáviati fejlesztési tervei- Á revizorok igyekeztek ió éf ^ BERENTEI HID