Észak-Magyarország, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-23 / 198. szám

1972. aug. 23., szerda ESZAK-MAGYARORSZAG rr i íaptár 1972. augusztus 23., szerda cv A nap kelte 4.50, nyugta 18.42 órakor A hold kelte 17.55, nyugta 3.05 órakor Névnap: Fiilop Évforduló í 1 t Kilencvenöt évvel ezelőtt ?S77. augusztus 23-án szü­letett és 1918-ban — 41 éves korában — halt meg Szabó Ervin, a magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő alakja, a marxizmus első hazai tudomá­nyos művelője,, a Magyarországi Szociáldemokrata Part baloldali ellenzékének, egyik legkövetkezetesebb, harcos vezetője. Jogi tanulmányokat folytatott, majd könyvtáros lelt. Előbb az Országgyűlés könyvtárába, majd a Fővárosi Könyvtárhoz került, amelynek 1911-től igaz­gatója volt. A könyvtárosságot hivatásának tekintette; a vezetése alatt állá intézményt szívós munkával, a korszerű társadalomtudományi könyvtár színvonalára emelte, és kitűnő szakembereket (Madzsar József, Dienes László. Kőhalmi Béla, Pikier Blanka stb.) nyert meg a könyvtár munkatársainak. A Tanácsköztár­saság idején róla nevezték el a Fővárosi Könyvtárat, de az általa tervezett, széles körű közművelődési könyvtárhálózatot, csak a felszabadulás után építhette ki az 1945 óta újból az ö nevét viselő könyvtár. _______ Kiállítás r Ssuth rádió. 8.18: Táncdalok. ; Régi hangszerek világa. II. s' Móricz Zsigmond művei: ra Sándor, II. 9.20: Népdal- [í0l\ 10.05: Mi a gazdasági rl°iógia? 10.15: Szimfonikus p 11.30: A Szabó család, p Tánczenei koktél. 13.20: r zene. 13.50: Válaszolunk pacinknak. 14.05: A román rlra hete. 14.18: Szovjet fú- rOuiók. 14.30: Nőkről nők- [• 15.10: Kantáta. 15.17: Klae»z- magnószalagon: A há- , testőr. VI. 16.05: IV. zalai l°rfesztivál, II. 16.25: Al- •16.45: Verdi-áríák. 17.20: A l£n Szocialista Köztársaság ünnepén. 18.10: Magnó- Rgyelem! 19.25: Nóták. 19.45: ltés a lat* a kiszolgálás za- pOi. ii. 20.00: Hangverseny- Oités. 22.20: A dzsessz vilá- 23.20: Verbunkosok. 23.40: ’t-fcoiig ora m ü v ele. rádió. 8.05: Don Carlo« É Beethoven-művek. 9.44: Egy vonzásában, iu.05: Zenés i°r üdülőknek. 11.45: Felhív- f igy elmüket. 12.03: Két i- 12.40: Házunk tája. 13.03: !So_k, hangszerszólók. 14.00: °töl hafjg. 18.20: Tanulás- Oás. 19.11: .loe Corr zori- ^ 19.25: Felismerés az ^Színpadon. 20.25: Kis ma- j, néprajz. ‘ 20.30: Üj könyvek. Toér Péter énekel. 20.45: .^fészek. 21.05: Népi zene. Kollégium épül. 22.00: Scgovi gitározik. 22.12: érdi: A könyörtelenek I*. Opera. 2.3.15: Zenekari !j^a. 23.40: A Metró-együttes 1‘oiei LEM! S-igg Magyar Rádió stúdiójának műsora m-es hullámhosszon, Miskolci Calérla: Szalay Lajos festőművész kiállítása. Nyitva délelőtt 11 órától este 7 óráig. Miskolci Képtár. Nyitva dél­előtt 10 órától este 6 óráig. Libresszó: Sáros László fotó­kiállítása. Nyitva 1 óráiéi este 8 óráig. M. Papp Gizella festőművész kiállítása a tokaji múzeumban. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. Vasas könyvtárak életéből — ki­állítás a Bartók Béla Művelő­dési Központban. Megtekinthető egész nap. Ország Lili grafikusművész ki­állítása a diósgyőri várban. Meg­tekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Lakásépítési és városrendezési kiállítás a Kossuth . Művelődési Házban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Rudabányai Ere- és Ásvány- bányászati Múzeum. Nyitva dél­előtt 9 órától délután 4 éráig. * Szikszói Grafikai Képtár. Meg­tekinthető délelőtt 8—12-ig és délután 2 órától este 8 óráig. Kis .Iánké1 Bori emlékkiállítás a mezőkövesdi művelődési köz­pontban. Megtekinthető dél­előtt 10 órától esté 6 óráig. Bélyegkiállítás a tokaji műve­lődési klubban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este" 6 óráig. Mazi )K 1 18—19 óráig fjTi körkép pkSZÖV és a kertszövetke- •^üvelődési osztály őszi tor­jáén e ”8.Vobb figyelemmel . . A Ronsocl megye társadalmá­éi ásodik műszakrél” , Kisz-bizottság munkája £40: a szerző! ^egye sportéletéből telefon etes jnk. ár szól lyórbof1 0. mim IiUDAriíST : Elektro '72. Riportfilm. Mi, lakik az emberben? tv-film. 10.45: Zenés ril- NSZK zenés film. 11.05: ^filmek kedvelőinek. 17.4.3: ^ 17.50: Egy pár tánc. Szé- Népmű vészeli film. 18.10: ‘int »bolt 18.50: A Román ^ista Köztársaság nemzeti 10.15: Esti mese. 19.30: lládó. 20.00: Kell a jó Vl 21.00: Puccini: Bohém- °Pera — keresztmetszet. ' Tv-híradó. 2. kiadás. BRATISLAVA Béke: K.: f4. hn6 és 8 ó. Fenn­akadva a fán. Színes francia. Kossuth: de. K.: nio és nl2 ó. A rend gyilkosai. Mb. színes francia. Du. K.: csak’ f3 ó. A halál 50 órája. Színes amerikai Dupla helyárral! Este Í7 c. A rend gyilkosai Mb. színes fran­cia. Hevesi Iván Filmklub: K.: f5 és 17 ó. Mouret abbé vétke. Színes francia—olasz. Ságvári: (Ady Művelődési Házban) : K.: 5 ■ é& 7 ó. A sípoló macskakő. Ma­gyar. Tapolca. Kertmozi: K.: 8 o. Szelíd motorosok. Színes ame­rikai. Felemelt helyárral! Csak 16 éven fel ü 1 ieknek! Színház 25. péntek: Bolha a fülben (Bór- dy György vendégfelléptével) (7) Bérletszünet 26. szombat: Bolha a fülben (Bár­ciy György ven dégf ellépt évei) (7) Bérletszünet 27. vasárnap: Bolha a fülbén (Bár- dy György vendégfelléptével) (7) Bérletszünet 28. hétfő: Bolha a fülben (Bár- dv György vendégfelléptével) (7) Bérletszünet 29. kedd: Bolha a fülben (Bár- dy György vendégfelléptével) (7) Bérletszünet 30. szerda: Bolha a fülben (Bár- dy György vendégfelléptével) (7) Béiletszünet |°p: Tv-híradó. 17.45: Dicsősé- I tejesetek. 13.15: Napjaink pögéböl. 18.40: Esti mese. Rv-hiradó. 20.00: Az igaz- öl'ája. Lengyel tv-játék. A? ulolso. 2Í.20: Tv-híradó. , Oroisz . nyelvlecke; 21.55: -eh kis történet. Szovjet \ !ndez¥ény ~— iockey-klub. a diósgyőri f óság-kertben. délután 5 időjárás-­------­V árható időjárás ma estig, fclhőátvonulások, kevesebb ( helyen csövei. Az időnként még erős északi szél csak lassan mérséklődik. Hűvös marad az idő. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let 15—1!) folt között. Három nap, mindössze 72 óra van hátra, s el­kezdődnek a XX. nyári olimpiai játékok. Az olimpiai láng, mely elég mostoha időjárás közepette haladt át Magyarországon, azóta a szomszédos Ausztrián keresztül München felé tart. Az érdeklődés, mely szinte napról napra fokozódik, már nemcsak a hazai edzőtáborok felé irányul, hanem — amióta a ma­gyar sportolók elég népes tábora elutazott — a ba­I jor fővárost is fokozottabb figyelemmel kíséri. A mai naptól lapunk hasábjain részletesen beszámolunk az előkészületekről, a nagy versenyről pedig min­dennap a legfrissebb eredményeket is közölve, kü­lön olimpiai oldalon tájékoztatjuk olvasóinkat. A ha­zai szerkesztés munkáját segíti majd a Magyar Táv­irati Iroda, a Központi Sajtószolgálat és kiutazó munkatársunk, IWüstelt©« ’72 HIKE® Shane Gould, a női úszó­versenyek legnagyobb sztárja igyekszik a legkevesebbet gondolni a soron következő napok nagy erőpróbáira. Ezért az edzések után kikap­csolódásként bűnügyi regé­nyeket olvas, kedvenc szer­zője Agatha Christie, leg­jobban kedvelt figurája Scherlok Holmes. * Kedden 19.00 óra után né­hány perccel a hírügynök­ségek gyorshírben jelentet­ték: a NOB egyik szóvivője közölte, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 36:31 sza­vazatarányban Rhodesiát ki­zárta a müncheni XX. nyá­ri olimpiai játékokról. Havasi küríök hangzó hangja adja meg augusztus 26-án, pontosan délután három órakor a jelt a XX. nyári olimpia megnyi­tására. Tizenkét esztendő után újra Európában kerül megrendezésre a világ leg­jobb sportolóinak négyéven­kénti legnagyobb versenye, amely tanúsítani hivatott a sport fejlődésének mértékét és irányait. Az olimpiai létesítmények ünnepélyes átadása már 58 nappal a játékok kezdete előtt megtörtént. Ez önma­gában is rekord, hiszen a ko­rábbi olimpiákon a létesít­mények egy része mindig az utolsó pillanatokban készült el. Willy Brandt kancellár az átadáskor mondott beszédé­ben többek között hangoztat­ta: „Az olimpia kitűnő al­kalmat nyújt a Német Szö­vetségi Köztársaság számára, hogy bebizonyítsa: a békét szerető emberiség táborához tartozik.” A Münchenbe sereglő spor­tolók őszintén remélik, hogy a kancellár szavai valóra vál­nak, mert ha a XX. nyári olimpia valóban a békés ver­sengés szellemében kerül le­bonyolításra, akkor a bajor főváros előreláthatólag nagy­szerű versenyekkel és kiváló i eredményekkel írja be nevét az olimpiák történetébe. A rendezők ugyanis kétmilli­árd márkás, hatalmas beru­házással a legkorszerűbb fel­tételeket teremtették meg az előzetes, nevezések szerint 123 országból Münchenben ösz- szegyülekező több, mint1'tíz­ezer sportoló számára. Nagy­szerű, többnyire műanyag pályák, gépesített idő és tá­volságmérés, kitűnő felszere­lések, minden igényt kielé­gítő edzési lehetőségek, az olimpiai faluban pedig ké­nyelem, sok szórakozási al­kalom és változatos koszt várja az érkezőket­XX. nyári olimpián — mely a valóban megren­dezett nyári játékok között csak a 17., hiszen 1916-ban az első világháború, 1940-ben és 1944-ben pedig a második vi­lágháború miatt nem ren­dezhették meg a játékokat — 22 sportágban 194 arany­éremért versengenek a világ legjobb sportolói. Az induló versenyzők száma alaposan túlhaladja a mexikói 6059-es létszámot, mert az európai országok mindegyike nagy csapattal, indul. A legnépe­sebb küldöttséggel a házi­gazda NSZK vonul fel, 523 sportolót neveztek a 22 sport­ág küzdelmeire. Előrelátható­lag csak az NSZK indítja valamennyi sportágban ver­senyzőit, a többiek, például a második legnagyobb csa­pattal felvonuló Szovjetunió, amely a tervek szerint 504 sportolót küld Münchenbe, már kihagynak egy-egy sportágat, mint a gyeplabdát, vagy a kajak-slalomot, A 247 sportolót felvonultató ma­gyar küldöttség, szinte eltör­pül a nagy csapatok mellett, hiszen versenyzőinek száma még a felét sem éri el az előbbiekének, de lényegesén nagyobb csapattal indul Münchenbe Lengyelország, az NDK, Nagy-Britannia és Olaszország is. Pedig a ma­gyar versenyzők is 20 sport- , ágban küzdenek majd az ér­mekért és a helyezésekért, s csupán gyeplabdában és ko­sárlabdában nem lesznek ott az indulók között. Mint minden olimpia előtt, úgy most. is sok szó esik az esélyekről. Valamennyi szak­értő megegyezik abban, hogy a csúcson a szovjet, és az amerikai csapat München­ben is külön küzdelmet vív. Hasonló párviadal várható a nemzetek nemhivatalos rang­listájának harmadik helyéért az NDK és az NSZK sporto­lói között. Az ötödik hely az, amelyet a reális esélyek alapján még jó néhány or­szággal együtt a magyar sportolók is „megcélozhat­nak,” A legnagyobb rivális­nak Japán sportolói látsza­nak, akik néhány sportágban több érmet és helyezést sze-' rezhemek — például csel­gáncs, féi'fi torna, — míg a magyar csapat gyenge pont­ja éppen az, hogy főként azokban a sportágakban va­gyunk erősek — pl. öttusa, vízilabda — ahol a megsze­rezhető érmek és pontok szá­nta erősen korlátozott, A magyar csapat végső he­lyezését illetően nagyon sok függ attól, hogyan szerepel­nek versenyzőink azokban a sportágakban, amelyekben sikerükre nem egyértelműen lehet számítani. Az esélyek latolgatásakor a nagy- szak­lapok például atlétikában, egyetlen magyar versenyző­nek sem adtak győzelmi esélyt. De az is döntő kérdés, hogy hagyományosan sikeres sportágaink, mint az öttusa, a birkózás, a kajak-kenu, a vívás, az ökölvívás és a súlyemelés, hozzák-e azokat az érmeket és pontokat, ame­lyeket elvárunk tőlük. Szá­munkra nagyon izgalmas a csapatsportok végeredménye, mindenek előtt az, hogy mi­lyen helyezést érnek el csa­pataink labdarúgásban, vízi­labdában, kézilabdában és női röplabdában. Végül sokat segíthetnek gyengébb sportá­gaink,-mint az evezés, a cselgáncs, az Íjászat egy-egy érem, egy-egy helyezés elcsi- pé sével. A ni a v 't I* sportvezetés t\ ma<j>dr azt tűzte olimpiai csapatunk elé, hogy a mexikóihoz hasonló ered­ményt igyekezzen elérni ér­mekben és pontokban egv- a liánt. IKVSE Elverte a rangadót A megyei kézilabda baj­nokság őszi második forduló­jában vasárnap este bonyo­lították le a KVSE—MEMTE rangadó mérkőzést, melyet végig nagy küzdelem, s 18 kiállítással tarkított durva játék jellemzett, melyet vé­gül is a KVSE nyert meg. S ezzel nagy lépést tett a baj­noki cím megnyerése felé. Nagy meglepetés az eddig gyengélkedő Papp J. SE. edelényi győzelme. Eredmények: Férfi, I. osz­tály: Özd vidéki Bányász— Felsőzsolca 29:21; KVSE— MBMTE 14:10; Edelényi Bá­nyász—Papp J. SE. 16:20; Borsodnádasd—LMTK 22:18; Ormosbánya—Borsodi Bá­nyász 27 :17. Női X; osztály: LMTK— Ózdvidéki Bányász 13:4; Me- zőcsáti VM—Hejőcsabai Gép­javító (Hejőcsaba nem jelent meg) Edelényi Bányász—Ti- bolddaróc (tibolddaróci játé­kosok érvénytelen sportorvo­si igazolása miatt, elmaradt.) Férfi II. osztály: DVTK II.—Tokaji VM. 22:23; Ede­lényi Spartacus—Hejőcsabai Gépjavító 14:27; Sajóbábonyi Vegyész—Sajókaza (Sajókaza nem jelent meg). Tcmcsi Gábor Kellemes, színes sportün­nepséget rendez a Magyar Honvédelmi Szövetség Bor­sod megyei és sátoraljaújhe­lyi járási vezetősége augusz­tus 27-én, Sárospatakon a Bodrog melletti Berekben. A délelőtti órákban az égen, délután pedig a földön zaj­lik le a nagyszabású honvé­delmi iiap műsora. Egymást követik az egyéni és csoportos bemutatók, s a sport- és lökhajtásos gépek, helikopterek különféle bra- vúrmutatványokkal, a pilóták egyéni és köielékrepüléssel szórakoztatják majd a közön­séget. Ballon- és rókavadá­szat, honvédelmi kiállítás, a honvédzenekarok hangverse­nye teszi még változatosabbá a kitűnő sportparádét. Minden bizonnyal nagy ér­deklődés kíséri Zemplén két híres népi együttesének: a Bodrog és a Hegyalja Tánc- csoportnak a szereplését is. Műsorukban színes választé­kát nyújtják a bodrogközi, hegyközi és más magyar táj­egységek jellegzetes táncai­nak. Súlyemelés A Leninvárosi MTK súly­emelő szakosztálya 1972. augusztus 20-án rendezte meg az Augusztus 20. Kupa felnőtt egyéni és csapatver­senyét, amelyen hét egyesü­let. 44 versenyzőt indított. Eredmények. Lepkesúly: 1. Kőszegi 275 kg. (LMTK), 2. Bagosi 175. (Debreceni Épí- « tők). Légsúly: 1. Kállai 290 kg. (DVSC), 2. Ó. Nagy 240 kg. (Bocskai SE), 3. Takács 200 kg. (LMTK). Pehelysúly: 1. Kiss 265 kg. (DVSC), 2. Erdős 240 kg. (Debreceni Épí­tők), 3. Vavró 202,5 kg. (LM­TK). Könnyűsúly: 1. Suba 335 kg. (Nyíregyházi BKSE), 2. Tóth 315 kg. (Bocskai SE), 3. Gulyás G. 315 kg. (LMTK). Váltósúly: 1. Gulyás S. 310 kg. (LMTK), 2. Radies 302,5 kg. (LMTK), 3. Kovács 295 kg (Gáspár SE). Középsúlv: 1. Kiss 350 kg. (DVSC), 2. Szabó 327,5 kg (Gáspár SE), 3. Nagy327,5 kg (LMTK). Félnehézsúly: 1. Tóth 340 kg (Debreceni Építők), 2. Cson­tos 315 kg (DVSC), 3. Erős 300 kg. (Nógrádi SE). Nehéz­súly: 1. Rácz 365 kg (Nyír­egyházi PKSE), 2. Kolozsvá­ri 350 kg. (DVSC), 3. Juhász 350 kg. (LMTK). Csapatversenyben: 1. Deb­receni VSC. 2. Leninvárosi MTK, 3. Debreceni Építők. Tatár (Papp J. SE) nagy lövést küld a királdi kapura (Papp J. SE—Királd 3:0.) Fotó; Szabó István Sporfparádé égen és földön

Next

/
Oldalképek
Tartalom