Észak-Magyarország, 1972. július (28. évfolyam, 153-177. szám)
1972-07-16 / 166. szám
/ 19®. jótfus 16., vasőrnap-Hmm r ............................. 7 0 A nyár a pihenés, a kirándulások, as üdülés, fizikai és szellemi erőnkmegújításának évszaka is. A vidámságé, nevetésé, amely a szikrázó napsütésben felerősödve visszhangzik a strandokon, elvegyülve a váz csobogásának zajával. A strandolás is nyári örömeink közé tartozik, s mostanában, amikor az időjárás nem kényeztet el bennünket, különösen élvezzük a slrandidől, a napfényt, a melegei. Lecsó József felvételei A kormos üvegcserép Tárgyak jönnek, tárgyak IT»ennek életünkben. Elvonható a papírzsebkendő. a . bapírpohár. Egyre több minden szól csak egy alkalomra. A tárgyakkal való viszonyunk időtartama egv- re'csökken. Innen a huila- 'iék-temetö, amely egyre nő A városon Miskolcon túl, a fű zöld tengerében fekete sziget: szeméttelep. Távolabb a hullámot verő búzatáblák. A hulladékhe- Syek, mint kialudt tűzhányók, kráterek. Oldalukon, mint lávaömlés, még füstöl a szemét. Torkunkat fojtogatja a bűz. Levegőt alig kapunk. °'yan forrőság van. Hátunk mögött sistereg az .aszfalt az autósuhanásos országúton. Árnyékunk hatalmas fekete lepke, mintha a földhöz lennénk gomoos- tüzve; moccanatlanul állunk. Nyolc-tíz éves forma gyerekek mászkálnak a szemétdomb tövében. Valamit húznak kifelé a kupacból. ! közelebb érve látjuk, egy ütött-kopott hintaló az. A gyerekek arcán az elégedettség széles mosolya. Lábra állítják a szélütött, moccanatlan lovacskát. Azonnal kioróbá1 i,:l- sorba ráülnek. — Gyí te! Gyi, te! — kiabálnak — Ismerős fogást keresnek rajta. Vidáman nézegetnek minket is. — Merre laktok? — kérdezem — Amott, a kubiknál — kiabálják többen is. — Es mit csináltok itt? — összegyűjtjük a rongyot, vasat, papírt, visszük Csabára, a MEH.-be. Megkeresünk naponta egy tízest is. — Mit vesztek rajta? Egyikük sem válaszol. Nevetve lökdösik egymást. — Én viharkabátot veszek ősszel — mondja egy fekete hajú kisfiú. — Az elmúlt héten négy kiló csontot vittünk négyen. Egy zseb pénzt kaptunk. A - húgom találta meg a .helyet, ahol volt — hátrább egy szőke hajú kislányra mutat. — ö ni! A kislány karjában egy törött lábú hajasbaba. Ahogy megmozdítja a baba üres szeméből fűrészpor pereg, mintha f ű részpor- könnyeket sírná. Mezítláb van a kislány, talpa körül üvegcserepek csillognak. — Mit találtatok eddig — faggatom tovább őket. Egymás szavába vágva mondják: — Hát... rozsdás gyűrűt, orvosságos üvegeket, papírpoharakat, fényképeket. fogkefét, törött szemüveget, cigarettacsikkeket, régi pénzt, meg mindent. — Rákozmált a kezem a vasra — mondja egy másik fiú. — Mikor kihozták a gyárból, még forró volt. .Nem vettem észre. Megpörkölte ... Visszafordulunk. Dudvá- ban, térdig érő gazban gázolunk. Fekete verebek röpdösnek fel mindenütt. A gyerekek sivalkodnak, szaladgálnak a korc-hegy körül. Apró szeméttel, mint konfettivel dobálják egymást. A domb mögül szalad hozzánk egy kisfiú. — Bácsi! Bácsi! — kiabálja. Lihegve ér oda. Kormos üvegcserepet nyújt felém: — Bácsi! Ezzel nézzen a Napba! * Honnan ez a sok szemét? Tárgyak jönnek, tárgyak mennek életünkben. Eldobható a papírzsebkendő, a papírpohár. Egyre több minden szól csak egy alkalomra. A tárgyakkal való viszonyunk időtartama egyre csökken. Innen a hulladéktemető, ami egyre nő. V. R. ^árc sgondnokság alakká Miskolcon Viszonylag nem nagy Miskolc belvárosa, mégis nehéz oenne rendet, tisztaságot tar- L*ni. Talán eppen azért, Luert, minden utca, tér szűk, zsúfolt. Mindezt csak tetézi ?. város hallatlanul nagy Jármű- es gyalogosforgalma. Nem könnyű ezt a várost szépíteni, de sajnos, nem könnyű megőrizni sem azt, ami már megszületett. Gyak- ran látunk a 'parkokban ^megrongálódott padokat, látunk szemetes utcákat, leszakadt, vagy felborított sze- méttaltokat, télen helyenként a, belváros utcáin is bokáig Járunk a frissen hullott hóban, míg a járókelők laposra nem tapossák. Olvasóink nemegyszer fordulnak ilyen témájú levelekkel szerkesztőségünkhöz, s ilyenkor töprenghetünk, kinek címezzük a bírálatot, a köztisztasági vállalatnak, a kerületi hivatalnak, vagy a kertészeti vállalatnak? Vagy éppen a rendőrség figyelmét hívjuk tel a közvagyon rongálóira? A városi tanács végrehajtó bizottsága is keresi a módját, hogyan lehetne egységeden! a város esztétikai gondozásával kapcsolatos tennivalókat. Keresik azt a hivatali asztalt, amelyikre valamennyi, ilyen jellegű bejelentést, észrevételt oda lehet tenni. így jutottak arra a gondolatra, hogy megalakítják • a városgondnokságot. Valamikor, évtizedekkel ezelőtt, amikor még jóval kisebb volt a város zsúfoltsága, működött hasonló szerv, az akkori városházához tartozóan. Ha akkor szükséges volt, a mai .viszonyok között még inkább szükség van rá. Legutóbbi ülésén a végrehajtó bizottság el is fogadta a városgondnokság szervezéséről szóló előterjesztést. A megvalósítás több lehetősége között választhatott a vb. Alaposan megvitattak minden változatot, 6 úgy döntöttek, hogy kísérletképpen a kereskedelmi osztályhoz tartozó piac- és vásárcsarnok felügyelőségen belül alakítják meg az új csoportot, amelynek 'lesz egy vezetőie, s zömmel hozzáértő nyugdíjasokkal működik majd. A városgondnokság írásban foglalt tennivalói már most olyan bőségesek, hogy erősen szelektálni kell benne, hogy a négy-öt tagú csoport munkája valóban hatékony legyen. Első lépés, hogy működési területüket egyelőre kifejezetten a belvárosra szűkítették. Kük a legfonlosabp feladataik? Főleg a közterületeken levő, városi vagyontárgyak karbantartásának figyelemmel kísérése. Ez vonatkozik arra is, hogy foghíjasán égnek-e a villanyok, rendben vannak-e a játszóterek, rendesen takarítják-e a járdákat, az utakat. A járdán levő kátyúkat, a szegélykövek kimozdulását, a felbontott részek visszaállítását szintén figyelemmel kísérik, s az erre a célra rendszeresített lapon jelentik a város- gondnokság vezetőjének, aki továbbítja az illetékes vállalathoz. Az ötletet örömmel üdvözöljük, mert tudjuk: az új szervnek bőven lesz tennivalója a város területén, s mindez hozzájárul , majd, hogy nagyobb rend és tisztaság legyen Miskolcon. (a. i.) Találkozások útközben ffeí elején indult za. Az. otthon, a haza: Eger. Közben több száz kilométert tett meg kerékpárján s 70 esztendős Kerti Lajos ’geológus. Bejárta a Bükk, a Cserhát és a Zempléni-hegység azon tájait, ahol ásványokat, kőzeteket keres és talál, amelyeket azután mintává faragva, postazsákba csomagol és elküldi a különféle tanintézeteknek. — Már nyugdíjas vagyok — mondta találkozásunk alkalmával a veterán geológus —, de a munkáról nem tudok lemondani. ' Szinte kapóra jött, hogy a Földtani Intézet keretében kőzetmintákat kereshetek és küld hetek azoknak a tanintézeteknek, amelyek igénylik. Jól karbantartott kerékpár, jól karbantartott test, fürgén gondolkodó ember. A kerékpár kormányán kis zsákban a kalapácsok, alatta a sátorlap és egy kis nylon tasakban keksz. A csomagtartó egyik oldaláról a camping-felszerelés, a takaró, másik oldaláról a gumimatrac lóg a kerék mellett összecsomagolva. A deszkalappal megerősített csomagtartón, kis ládában ott vannak a szükséges szerszámok és a zsákok, a kőzetminták részére. Tetejében pú- posodik a hátizsák, tele élelemmel, az üvegben szörppel, és néhány doboz cigaretta a hátizsák oldalzsebeiben, de csak kínálásra. Hiszen Kerti Lajos nem dohányzik. Es ez talán az egyik oka annak, hogy még 70 esztendős korában is rendszeresen vállalkozik ilyen hosszú és megerőltető kerékpártúrára, vállalkozik a munkára, amelyben kedvét leli. Ha valaki a praktikus öltözékig a kerékpár pedálját egyenletesen taposó „vándort” meglátja, nem gondolja rólk, hogy ilyen idős. — Pedig már régen voltam fiatal — mondotta, és elmosolyodott sapkájának sárga napfényt zöldre szűrő ellenzőjének, árnyékában. — Mindig is szerettem a vándorlást, többek között ezért kerültem ki njajd fél évszázada Párizsba, és ezért lettem ott geológus. 1932-ben tértem haza. Kerti Lajos, 70 esztendős nyugdíjas geológus kedden reggel 6 órakor ^indult el otthonról, Egerből. Mi délután 2 órákor találkoztunk vele Szalonna közelében. Azt mondta, este Perkupán táborozik le és tölti az éjszakát. Aztán megy tovább, járja a Bükk, a Cserehát, a Zempléni-hegység azon tájait, ahol anhydritet, perlitet, csillámpalát,, márványt és kaolint talál. • Kölcsönösen j(j utat, jó munkát kívántunk egymásnak. Kerti Lájos pedig felszállt kerékpárjára, amely egyben a „háza” is,, és egyenletes pedálozással tova- karikázött. A hét elején indult otthonról, a hét.végén tért haza. Az otthon, a haza: Eger. Közben megtett több száz kilométert, bejárta a Bükk, a Cserehát és a Zempléni-hegység ásványokat, kőzeteket rejtő tájait. A szekér lüzfábó! láda, fekete a lakatja, szürke pokróc takarja, piros az ostor bojtja, deres a lova, szürkéskék a postazsákja, cejgnadrágja, vászon inge. Ilyen a postakocsi Szin községben és a postakocsis, a 80 esztendős Kovács Gyula bácsi. — Tíz esztendeje szolgálok a postánál — mondotta Gyula bácsi, amikor éppen útra készült. — Az a dolgom, hogy naponta kétszer, reggel nyolckor és délután három órakor ezzel a postakocsival elvi- gvem a különféle, fontos küldeményeket a postahivataltól a vasútállomásra, illetve vissza. A 70 éves geológus A 80 éves postakocsis Közben berakta a lebilincselt postazsákot a ládába, rákattintotta a lakatot, a ládát letakarta pokróccal, hiszen ez lesz a ' szekér ülése. Komótosan körüljárta a lovat, meg-megigazította rajta a szerszámot, és csendesen szólt is hozzá: — Megyünk, Manci, megyünk nemsokára ... Aztán hozzánk fordult, és magyarázta: — Mert ez a ló úgy ismeri az idő múlását, tűint az ember. Pontosan érzi, amikor indulni kell. 'Most is. Mielőtt felszálltul, bújtatja, és végigsimit tenyerével őszülő kefehaján. — Igaz, öreg vagyok már — mondotta. — Éppen 80 esztendős. Azelőtt gazdálkodtam, most meg postakocsis vágyóit. Hiába, amíg ember az ember, nem tud munka nélkül élni. Tudok olyan öreget, aki még tőlem is idősebb, mégis dolgozik. Itt. van ez a ház — mutat szembe'— ez is nagyon öreg, mégis szolgál. Így vagyunk ml ezzel, akik arra születtünk, hogy dolgozzunk és egyhelyben éljük le életünket. Felült, a ládára, bal kezébe fogta a gyeplőt, jobbjába az ostort, aztán csak ennyit mondott csendesen: — Mehetel, Manci! Elindultak. A kocsi végigzörgött a falu főutcáján. Sem a gyeplőnek, sem az ostornak nem akadt dolga. Szöveg: Oravec János Kcp: Mécs Ernő 1 i Nyári örömök
