Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-29 / 151. szám
ess.. ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1972. június 29., csütörtök Esem én y ékről RÖVIDEN LOSONCZI PÁL ZALA MEGVÉBEN Losoncai Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szerdán kétnapos látogatásra Zala megyébe érkezett. Zalaegerszegen, a megyei pártbizottság épületében Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára és Újvári Sándor, a Zala megyei Tanács elnöke köszöntötte a vendéget. KOHL—BAHR ESZMECSERE Az NDK és'az NSZK között megkötött első állam- szerződés, a közlekedési szerződés aláírása után dr. Michael Kohl és Egon Bahr államtitkárok, az NDK, illetve az NSZK kormánya által kinevezett küldöttségek vezetői szerdán harmadszor találkoztak egymással az NDK fővárosában, hogy folytassák az NDK és az NSZK alapvető viszonyának szerződéses rendezéséről elkezdett véleménycseréjüket. Gandhi—Bhutto találkozó Az indiai—pakisztáni csúcstalálkozó színhelyen, Simlában Indira Gandhi miniszterelnök üdvözli Bhutto elnököt Ötven percig tartott tegnap Indira Gandhi indiai miniszterelnök és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni köztársasági elnök ötnapos csúcstalálkozójának első ülése Simlában. Az indiai kormányfő szóvivője szerint — a megbeszélések mindvégig szívélyes és békülékeny légkörben folytak. Indira Gandhi a csúcstalálkozó megnyitásakor hangsúlyozta, hogy e megbeszélés-sorozat jelentős. Reményét fejezte ki, hogy a sim- lai találkozó elősegíti a két ország viszonyának új alapokra helyezését. Bhutto pakisztáni elnök válaszában kijelentette: „békét akarunk, ez a célunk”. Hozzáfűzte azonban, hogy a feladat és a megoldásra váró problémák „igen bonyolultak”. Arról biztosította az indiai kormányfőt, hogy a két ország jó kapcsolatainak kialakítására törekedve, „számíthat a pakisztáni kormány és nép támogatására”. Az indiai és a pakisztáni vezetők kölcsönösen megerősítették: azért jöttek ebbe az indiai hegyvidéki városba, hogy „véget vessenek a két ország negyedszázados ellenséges viszonyának”. Az ötnapos indiai—pakisztáni csúcstalálkozó keretében — a program szerint — ösz- szesen hét ülést fognak tartani. Szerdán este újabb plenáris ülést tartottak, ———■■in uw — - ír mn n mi Kitüntetések Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke szerdán a Kremlben átadta az Októberi Forradalom Érdemrendet Friedl Fürnberg- nek, az Osztrák Kommunista Párt politikai bizottsága tagjának. Friedl Fürnberg állhatatosan munkálkodott, a munkásosztály szocialista eszményképeinek megvalósításán. tevékenyen részt vett a háború, a reakció és a fasizmus elleni küzdelemben. A szovjet államfő ugyancsak a Kremlben nyújtotta át szerdán az Októberi Forradalom Érdemrendet Rodolfo Guioldi-nak a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő személyiségének, az Argentin Kommunista Párt egyik alapító tagjának, a nemzetközi kommunista mozgalomban szerzett nagy érdemeiért, a fasizmus, az imperializmus elleni harcban való aktív részvételéért, valamint a szovjet és az argentin nép közötti barátság szilárdításában való közreműködéséért. Magyar pártküldöttség Moszkvában FRANCIA ROBBANTÁS A DPA és az UPI papee- tei kormányköröket idézve jelentette, hogy Franciaország megkezdte tervezett nukleáris kísérleti sorozatának végrehajtását és helyi idő szerint vasárnap délelőtt a francia—polinéziai köz- igazgatási székhelytől 1280 kilométerrel délnyugatit végrehajtották az első robbantást. Az UPI szerint az idézett kormánykörök nem voltak hajlandók közölni a robbantás hatóerejét. ŰJ FEGYVER Washingtonban az amerikai szárazföldi hadsereg lé- gíerejének prancsnoka, William Maddox tábornok bejelentette, hogy kísérletképpen Dél-Vietnamban két amerikai helikoptert olyan új rakétákkal szerelték fel, amelyek részben optikai irányítással, részben elektronikus vezérléssel mintegy 2700 méteres magasságból 13—14 másodperc alatt nagy pontossággal. érnek célba. Egy helikopter ha$ ilyen rakétát szállíthat, s miután az új fegyver „bevált”, azt tervezik, hogy a legújabb helikoptertípusokat ezzel szerelik fel. METR—BRANDT TALÁLKOZÓ Golda Meir izraeli miniszterelnök és Willy Brandt nyugatnémet kancellár kedden Becsben találkozott és megbeszélést folytatott a nemzetközi kérdésekről. A találkozó magánjellegű volt. Meirhez közelálló körök Szerint az izraeli kormányfő elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a két ország között nincsenek nézeteltérések. Brandt, aki őszre tervezett izraeli látogatását a nyugatnémet belpolitikai helyzetre való tekintettel elhalasztotta, most annak a reményének adott kifejezést, hogy egy későbbi időpontban. „remélhetőleg kancellárként” Tel Avivba utazhat. JUBILÁLÓ SZAKSZERVEZET Húsz évvel ezelőtt alakult i meg a Helyiipari és Város- | gazdálkodási Dolgozók Szak- j szervezete, hogy összefogja i egy szakmailag szerteágazó, f de népgazdaságikig egy szfé- ' rába tartozó, s általában kis létszámú, annak idején még technikailag és szociális ellátottságban meglehetősen f elmaradott üzemekben dől- j gőzök tömegeit. Az évfordu- , lóra emlékezve kibővített, j ünnepi központi vezetőségi \ ülést tartottak szerdán a Gorkij fasor 44. szám alatt. < A libanoni helyzetről j Az egyiptomi lapok szerdán üdvözlik az ENSZ Biztonsági Tanácsának Izraelt elítélő határozatát. Mint az A1 Ahram kifejti, az Egyesült Államok ismét magára maradt abban az igyekezetében. hogy mentegesse az izraeli agresszorokat. Az amerikaiak képtelenek voltak arra, hogy vétóvá] éljenek, vagy nyíltan támogassák Izraelt — mutat rá a lap. A sorozatos izraeli betörések nyomán a térségben kialakult helyzetet valamennyi egyiptomi lap veszélyesnek ítéli meg az arab egység szempontjából. Az Al Ahram szerint Libanont „komoly összeesküvés fenyegeti”, amelynek célja az egység megbontása, és a palesztin ellenállási mozgalom felszámolása. „A KGST 1971. évi tevékenységének áttekintése” címmel gazdasági összefoglalót adott ki a szervezet titkársága Moszkvában. A legfrissebb adatok szerint a KGST-országok népgazdasága 1971-ben is nagy ütemben fejlődött. A nemzeti jövedelmük az előzetes adatok tanúsága alapján 6,3 százalékkal növekedett. A gazdaság legdinamikusabb szektora továbbra is az ipar. A termelés volumene a KGST-országokban az eltelt egy év alatt 7,8 százalékkal növekedett. Tavaly-a KGST tagállamaiban 1062 milliárd kilowattóra energiát állítottak elő, j 388 millió tonna kőolajat termeltek ki és 168 millió tonna acélt öntöttek. Ez idő alatt 326 000 fém forgácsológépet, 562 000 traktort és 1 709 000 gépkocsit gyártottak. A KGST-tagországok többségében jelentős volt a fejlődés a mezőgazdaság területén. A bruttó-termelés volumene hat százalékkal felülmúlja az 1966—1970. évi világátlagot. Tovább folytatódott a mezőgazdaság mű szaki bázisának kiszélesítés* megszilárdítása és a terme lés intenzitásának növelése A KGST-országok külke reskedelmi forgalma 1971 ben előzetes adatok szerin mintegy 60 milliárd rúbe volt és a megelőző évhez vi szonyítva 8.7 százalékkal növekedett. j A szocialista gazdasági,kö i zösség országainak összlakos- j sága 1971. végére meghaladta a- 351 milliót. 1 A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Aczél Györgynek, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának és Óvári Miklósnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével szerdán pártküldöttség utazott a Szovjetunióba. A küldöttség tagjai: Nagy Miklós, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, Lakos Sándor, a KB társadalomtudományi intézetének igazgatója és dr. Csendes Lajos, az agitációs- és propagandaosztály helyettes veze- J tője. Az SZKP Központi Bizottságának meghívására szerdán Moszkvába érkezett az j A szocialista gazdasági integráció fejlődése szempontjából nagy jelentőségű volt a népgazdasági tervek összehangolása a most folyó ötéves tervidőszakra. Jelenleg készítik elő az 1976—1980-as évekre szóló népgazdasági tervek összehangolásának javaslatát. A KGST 1971. évi tevékenységéről megjelent áttekintés meggyőzően bizonyítja, hogy a tagországok kommunista és munkáspártjai ál- taj kialakított szocialista gazdasági integráció meghozza gyümölcseit, s a szocialista közösség erejének megszilárdulására vezet. A francia kommunisták tízéves erőfeszítéseit siker koronázta: kedden Párizsban aláírták a Francia Kommunista » Párt és a Francia Szocialista Párt közös kormányprogramját. Az esemény igaz; értéke természetesen csak a gyakorlatban, azaz egy baloldali kormány működése esetén lenne lemérhető. A közös kormány- program kidolgozásává] — úgy tűnik — ez a cél már nincs is olyan távol. A meglehetősen terjedelmes kormányprogram világosan kifejti a baloldal terveit a hatalomrajutás után. Először is, meghatározza a MSZMP küldöttsége, amelyet Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezet. A küldöttség fogadására a repülőtéren megjelent Pjotr Gyemiesev. az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. A Buenos Aires-ben és más argentínai nagyvárosokban kirobbant zavargások miatt a hadsereg alakulatai szerdára virradóra megszállták Buenos Aires kulcsfontosságú pontjait. A katonai hatóságok szigorú rendszabályokat foganatosítottak az újabb tüntetések megakadályozására, a rend biztosítására. Argentínából érkező jelentések szerint ugj'anis várhatóan további megmozdulásokra kerül sor Alejandro Lanusse tábornok rendszere ellen, amely hat évvel ezelőtt jutott államcsínnyel hatalomra. Az elmúlt napok nagyszabású tüntetéseit a jelentések összefüggésbe hozzák a lakosságnak a gazdasági helyzete és a rohamosan emelkedő árak miatti elégedetlenségével. dolgozók életszínvonalának, élet- és munkakörülményei megjavításának, a nagybankok. pénzintézetek, a legnagyobb monopolvállalatok köztulajdonba vételének módjait. Terve van a közelet demokratizálására, az alkotmány módosítására, az ország ' külpolitikájának megváltoztatására. A kormány- program egészében a francia tömegek érdekeit, az ország haladását és függetlenségét szolgálja, és a tervezett intézkedésekkel meg kívánja nyitni az utat a szocializmus felé Franciaországban. A két párt között létrejött szerződés pillanatnyilag egyedülálló Nyugal-Európában. Vaszilij Sauro, az SZKP KB kulturális osztályának vezetője. Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB agitációs és propaganda osztálya vezetőjének első helyettese. Ott volt a fogadtatásnál Rapai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete es a diplomáciai képviselet több beosztottja. ta párt kedden véget ért konvencióján Juan Domingo Perónt jelölték köztársasági elnöknek. A 76 éves politikus, volt elnök 1955 óta Madridban él száműzetésben. Most arra számítanak, hogy az elnökválasztási küzdelemben való részvételét siker koronázza. Egy argentínai szövetségi bíróság kedden este engedélyezte Perónnak, hogy induljon az 1973-as választásokon. A legfrissebb értesülések szerint újabb heves tüntetésekre és összecsapásokra került sor Argentína több városában, így Cordobában. La Plata-ban és Tucumanban. Lanusse tábornok, argentínai elnök összeült a legmagasabb rangú katonai vezetőkkel, hogy megvitassa az országban kialakult helyzetet. Hozzá hasonló Chilében látható. A közös kormányprogram jelentőségét nehéz lenne el- túlozni. Persze e program csak lehetőséget biztosít, amelynek megvalósításáért rendkívül komoly politikai munkát kell kifejteni. Mindenekelőtt meg kell nyerni a tömegeket a program céljainak, hogy azok már a legközelebbi választásokon konkrét szavazatokban jussanak kifejezésre. Hatalmas erőkifejtésekre van szükség továbbá, hogy megteremtsék a szükséges előfeltételeket a kormányprogram végrehajtásához. KGST-évkönyv Az úgynevezett jusUcialisA baloldal kormányprogramja la varffások Argentínában HÍREK ▼ képekben Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára beszédet mondott az NDK szakszervezeteinek kongresz- szusán. majd szerdán délután a berlini Stern rádiógyárba látogatott. Az üzem dolgozói mindenütt meleg szeretettel köszöntötték magyar vendégüket A Nemzetközi Vöröskereszt Durgó Katalin nyugdíjas ápolónőnek ítélte oda a. Henry Dunául emlékérmet. Durgó Katalin hosszú évtizedeken át — a két világháború során is — önfeláldo- zóan ápolta a betegeket. Személyében először kapta magyar ápolónő ezt a magas kitüntetést A Francia Kommunista Párt székházában sajtóértekezletet tartott Georges Marehais, az FKP főtitkárhelyettese (felső kép) és Francois Mitterrand (alsó kép) szocialista vezető. A konferencia azután jött létre, hogy a két párt megegyezett egy közös kormányprogramba n i