Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-28 / 150. szám
VILÁG PROLETÁR IÁf EGYESÜL JETEK i A MAGYAR SZOCIALISTA MPNKASPART BORSOD MEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam, 150. szám Ara: 80 fillér Szerda, 1972. június 28. Izraeli behatolás Libanonba Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn este határozatot fogadott el. amelyben elítéli a libanoni területek ellen intézett izraeli támadásokat és felszólítja Izraelt, hogy a jövőben tartózkodjék a hasonló akcióktól, s haladéktalanul bocsássa szabadon a dél-libanoni határ közelében a múlt héten elfogott öt szíriai katonatisztet. A Biztonsági Tanács hétfő esti ülésével egyidőben nyolc izraeli páncélozott jármű és egy izraeli járőr hatóit be libanoni területre, jelentette be kedden egy bejrúti katonai szóvivő. A libanoni egységek tűzharcba bocsátkoztak az izraeliekkel és visszavonulásra kényszerítették a támadókat. A behatoló izraeliek a határtól több mint egy kilométernyire halálosan megsebesítettek egy libanoni polgári személyt. Bejrúti politikai körök véleménye szerint a Biztonsági Tanácsnak az izraeli agressziót elí Lélő határozata Libanon nagy diplomáciai győzelmét jelenti. A bejrúti Asz-Szaab című lap úgy véli azonban, hogy Izrael nem fog visszariadni a további agressziós cselekményektől egészen addig, míg az Egyesült Államok fegyveres és más természetű támogatását élvezi. Izrael mindenképpen meg akarja hódítani Dél-Liba- nont. A palesztin gerillák ottani tevékenysége csupán egyik ürügy a sokféle lehetséges közül — jelentette ki keddi sajtóértekezletén Hasz- szan El-Zajjat egyiptomi tájékoztatásügyi állammi n iszler. Fock Jenő HÍREK Mongóliába Utazik képekben Jumzsagijn Cedcnbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására Fock Jenő, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke július elején hivatalos, baráti látogatást tesz a Mongol Nép- köztársaságban. Beiike Valéria hazaérkezett Moszkvából Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke kedden hazaérkezett a Szovjetunióból, ahol megbeszéléseket folytatott a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Komu- nyiszt című elméleti és politikai folyóiratának főszerkesztőjével és találkozott az ideológiai élet több vezető személyiségével, Benke Valériát fogadta P. N. Gyemi- esev. az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára, Benke Valériát a Ferihegyi repülőtéren Bor- bándi János, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője és Pozsgai Imre. a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese fogadta. Jelen volt V. J, Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Kedden reggel Űj-Delliiböl Simlába repüli Indira Gandhi indiai miniszí erelnök- asszony. Ebben az Éj-Delhiin! 280 kilométerrel északra fekvő indiai városban találkozik szerdán Zulfikar AH Bhutto pakisztáni elnökkel, akivel a két ország közöíii kapcsolatokról tárgyal. A lakosság melegen üdvözli Sim- lában a kormányfőt Brandt beszéde A Szocialista Internacio- náté' XII. kongresszusa Édesben kedden folytatta munkáját. A tanácskozás második munkanapján Golda Meir, Bruno Pittermann, Bruno Kreisky és Pietro Nerihi mellett már megjelent Willy Brandt. Harold Wilson és Francois Mitterrand is. Willy Brand! nyugatnémet kancellár beszédében áttekintést. adott a jelenlegi néiíízeiközi helyzetről. Az európai biztonsági konferencia közeli megtartását üdvözölve Brandt kifejtette: a kontinens országai az egymás közötti kapcsolatoknál vegyék figyelembe a békés együttélést, a biztonság érdekében mondjanak le az erőszak alkalmazásáról, más államok belügyeibe ne avatkozzanak be és az önrendelkezési jog alapján álljanak. Brandt szerint ez év végéig megkezdődhetnek a multila- terális előkészületek, és valószínűleg 1973 nyara előtt megnyithatják az európai biztonsági konferenciát. Menekülnek a kormány csapatok Megegyezés Párizsban Kedden hajnalban, hétórás tanácskozás után létrejött a megegyezés az FKP és a Szocialista Párt vezetői között a közös kormányprogram szövegében. Az FKP székhazában csaknem egész éjszaka tartott a hétfőn este 22 órakor megkezdődött csúcstalálkozó, s kedden hajnalban 3/4 5 órakor ért véget. A két párt küldöttségeinek — Georges Marchais- nek, az FKP főtitkár-he- j lyettesének és Francois Mit- terrand-nak. a Szocialista Párt első titkárának vezeté-1 sével — végű] is sikerült közös álláspontot kialakítaniuk a még nyitva álló kérdésben. így az államosítások méretének problémájában, valamint a ..biztonság megszervezésének” kérdésében. Évzáró a Tanácsakadémián 79 községi tanácsi titkár, illetve leendő községi vezető vette át oklevelét kedden a Tanácsakadémia budapesti intézetében. Közülük Bordás Imre abádszalóki és Majoros Lajos izsófalvi hallgató vörös diplomát kapott. Az 1953 óta folyó tanácsakadémiai oktatásban ez volt az. első kétéves tanfolyam. Az érettségire és legalább egyéves tanácsi gyakorlatra épülő oktatás főiskolai jellegű volt: félévi kollokviumokkal, szigorlatokkal és végül képesítő vizsgával. A kétéves tanfolyam tapasztalatairól . eredményei ról dr. Kovács Tibor főigazgató nyilatkozott: — A tanácsakadémia történetében a most befejezett tanfolyam különleges helyet foglal el. mert ez volt az első olyan kétéves tagozat, amelyen nem választott, hanem kinevezett tisztségviselőket és másokat oktattunk A mar x i zm u s —len in i zmus oktatásának követelményei nagyjából a középfokú pártoktatásnak felelnek meg. a szervezési és igazgatási tanulmányok, valamint a gazdasági témák többek között a költségvetés, adó, statisztika és a mezőgazdaság területein szerzett ismereteik biztosítékul szolgálnak, hogy a jogszabályokban lefektetett helyes elveket - az életben, a gyakorlatban érvényesíteni tudják. — A kétéves oktatási forma tehát bevált. A szeptemberben induló tanfolyamon új tantárgyként csak a retorika szerepel majd. Budapesten a már vb-titkárokkéní dolgozó, de akadémiát nem végzett, dolgozók kezdik meg a tanulmányaikat Veszprém-' ben az utánpótlás, a leendő vezetők számára indul kétéves képzés. A képzettség egyenletességének biztosítására az egyéves akadémiát végzett vb-titkároknak azokból a tárgyakból, amelyeket annak idején nem hallgathattak, különbözeti vizsgát kell tenniük az idén. A mintegy 950 vezetőt érintő különbözeti vizsga egy harmada már lezajlott. i Z ü 'j ii! »T 4aBü Fidel Castro! kedden Lenin- renddel tüntették ki. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének erről szóló rendeletében megállapítják, hogy a Kubai KP KB első titkárának nagy érdemei vannak az imperializmus elleni harcban, jelentősen előmozdította a béke és a szo- eializmus ügyét, valamint a szovjet—kubai kapcsolatokat. M||§ le $ nap reggel megnyílt a Kertészkedők Boltja A dél-vietnami hazafias erők An Loc térségében súlyos csapásokat mérnek a kormánycsapatokra. Képünkön: me- ockülő dél-vietmuni katonák és evakuált polgári személyek dél-vietnami helikoptereket rohannak meg Az amerikai légierő kedden több hullámban barbár bombatámadásokat intézett Hanoi négy sűrűn lakott elővárosa, Gia Lam. Tu Liem. Thanh Tri és Dong Anh ellen. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának keddi nyilatkozatából kitűnik, hogy az amerikai légikalózok válogatás nélkül szórták le bombáikat lakónegyedekre, egészségügyi létesítményekre, óvodákra, iskolákra stb. sok polgári lakos életét vesztette, illetve megsebesült, számos épület elpusztult. Bombatámadások érték a demokratikus Vietnam más városait, tartományi székhelyeit. falvai! és tanyáit is. — Hanoi, valamint Vinh Phuc és Son La tartomány fegyveres erői és népe megfelelő büntetést mért az. amerikai agresszorokra: június 27-én lelőtte 10 repülőgépüket és foglyul ejtette több pilótájukat — hangsúlyozza a nyilatkozat. ’ . Nyolc óra 25 perc. Még fél óra sem telt el a megnyitás óta, máris sok az érdeklődő a miskolci Marx téren létesített 'Kertészkedők boltjában. Köröskörül vegyszerek. Tasakokban, dobozokban állnak a különféle növényvédő szerek, virágtápsók. 82 ezei forint a szakbolt nyitókészlete. Szakkönyvek is vannak a boltban. A gombák után érdeklődők éppúgy találnak kedvükre valót közöttük, mint a gyümölcstermesztők, vagy a szőlészkedők. Ki itt, ki ott nézelődik, érdeklődik, vagy kér. Idős, szemüveges ember válogat a pulton sorakozó prospektusok között. — Mennyibe kerül? — kérdezi bizonytalanul. — Semmibe, bácsikám. t— Ingyen van? — Ingyen. A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat egyik iegkorszerűbb boltja nyílott meg tegnap reggel a Marx téren. Modernek a raktárak is. külön 'helyiségben tárolják a növényvédő szereket, a gyenge és az erős mérgeket is. Munkásvédelmi, szociális szempontból is modem a bolt. Megmutatják az öllozöt- mosdót is, ahol nemcsak villanybojler áll a zuhanyozóban, hanem külön fehér és fekete öltöző is van. Az egész szociális részleg mini, de fedi a követelményeket. Szükséges is, a mérgek miatt. — Nincs raffia — hallatszik az első panasz, mindjárt a legilletékesebbeknek, ugyanis az „iparcikk” vezetői lépnek az üzletbe. Kidérül, hogy marad a műraffia, ugyanis az „igazit” Madagaszkárból kapjuk — s legközelebb csak jövőre. A körülbelül 300—350 ezei forintért létesített 'Kertészkedők boltja nemcsak a Marx téri „foghíjat” tüntette el. hanem több ezer miskolci kertszövetkezeti tag igényeit is szolgálja. Éppen a III. kerületben van egyébként a legtöbb kertszövetkezet, végig a Lyukó-völgyben és Pereces felé. Tavasszal kerti magvakat is árul majd a bolt. így ezek a condok is env’nHnek. A megfelelő áruellátást az AGROKET5 biztosítja, a rendelkezésre álló árukat 24 órán belül szállítja. A Kertészkedők boltja melletti vasboltban kaphatok a kerti szerszámok. Erről árulkodik, már a kirakat is. ásóktól fűrészig és gumicsőig minden van. Csak permetezőgép nincsen, sajnos, pedig igen sokan keresik ezeket, már az első órában is. — ígéretet kaptunk rá, hogy 300 darab „permise” érkezik — válaszol a panaszra Bárczi Lajos, a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályvezetője. — így az elkövetkező időben lesz ez is. Ám addig is igyekszünk gyorsan Nyíregyházáról és Égerből ,,permikét” szállítani. Egyébként nem csoda, hogy ilyen nagy az érdeklődés a permike iránt, hiszen mindössze 165 forintba kerül, míg a második „legolcsóbb” magyar permetező több mini 500 forint. Az újonnan nyílt Kertészkedők boltja minden esetre már az első órákban nagy sikert aratott, s nem lehetetlen, hogy hamarosan újabb meglepetéssel szolgál, s az igényeknek megfelelően nvitva lart esetleg vasárnap reggel is. Ny. r. i Észak-Írországban túzszüne- | lei hirdetett az ír Uözlársa- * sági hadsereg. Két perccel a tűzszünet életbelépése előtt még tűzharc áldozata lett a képünkön látható angol őrmester Belfastban Az ausztráliai Canberrában megkezdődött a SEATO nevű támadó tömörülés konferenciája. Képünkön; Rogers amerikai U ülügyminisfct er zárt ajtók mögött tartott ülésen újból az Egyesül* Államok támogatásáról biztosította a katonai szervezet tagországait