Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-17 / 141. szám

A Miskolc városi Tanács V. B. I. kerületi Hivatalának mezőgazdasági csoportja . a Hazafias Népfronttal együtt­működve július 7-én kerté­szeti bemutatót rendez a Vö­rösmarty utcai általános is­kolában. A rendezvény célja a kiskerttulajdonosok és a kertszövetkezetek termelési eredményeinek reprezentála­sa, termékeik bemutatása. Éppen ezért bárki benevez­het, aki szeretne bemutatni a kertszövetkezeti földjén, vagy kiskertjében megter. melt mezőgazdasági termé­ket az érdeklődőknek. A ren­dezők gondoskodtak róla, hogy az erkölcsi elismerésen kívül értékes díjakkal is ju­talmazzák a legszebb termé­keket. Kiállítás Kazincbarcikán ' A kazincbarciIcai Egrcssy Béni Művelődési Központ­ban hétfőn este 7 órakor Lendvay Sándor, a városi tanács elnökhelyettese nyitja meg a miskolci származású Choma József festőművész tárlatát. A művész 35 olaj­festményét. zömmel tájképeit csendéleteit állítják ki, me­lyeket Miskolcon, Diósgyőr­ben, a Csanyik-völgyben, az Avas alján és a Bodrog- parton örökített meg. A ki­állítást. július 3-ig tekintheti meg a közönség. Görögországi élmények Az Tlrszágos Műemléki Felügyelőség szervezésében a tavasszal görögországi tanul­mányúton járt küldöttség két tagja, Czeglédi Ilona régész és Vidor Ferenc építész ked­den este 6 órakor Tájak,, ro­mok, emberek címmel beszá­molót tart a miskolci Mű- vészklubban. Háromhetes út­juk során szerzett élményei­ket a görög műemlékekről, városokról, gyönyörű tájak­ról készített színes diavetí­téssel illusztrálják. « * Ügyeletes riporterünk jelenti: Séta a piacon A reggeli zivataros idő el­lenére, élénk volt a pénteki piac. A felhozatal megha­ladta a keresletet, s ennek is köszönhető, hogy néhány' árut olcsóbban lehetett kap­ni, mint a szerdai piaci na­pon. 3000 csirke érkezett a Búza térre, s kilója — a ko­rábbi 33—34 forinttal szem­ben — 31—3| forint volt. A tojás árába beleszólt a Mis­kolci Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat, amelynek boltjaiban már 30 fillérért is lehetett tojást kapni, míg másütt 1,40. sőt 1,50 volt az ára. A burgonya kilója 2—5 forint, s meglepő, hogy ép­pen az árakat diktáló Agro- konzum boltjaiban adták 5.80-ért. A sárgarépa és a zöldség csomója 1—2 forint, a káposzta kilója 3—4, a kel­káposztáé 4—6 forint. Az elű­ző napokhoz mérten nagy volt a felhozatal karfiolból is. kilója 5—10 forint közölt mozgott. A Miskolc és Vi­déke ÁFÉSZ nagy készlete •közrejátszott abban. hogy péntek reggel már 25—28 forintért mérték a paradi­csom kilóját, holott néhánv nappal ezelőtt, még 35—40 forint volt az ára. A tölteni való paprik- darabja 1.50— 3.50. a hegyes paprikáé 80 fillér—2 forint volt. Uborka sok volt tegnap. Az ára majdnem a felére csökkent: 0—12 forint. A zöldbab teg­nap 14—18 forint volt. a zöldborsó 3—5 forint. Őszi­barackot szerda óta lehel kapni a Búza téren, tegnap mintegy 18 mázsát hoztak belőle, s kilónként 13 forint­ért adtak. Az eper ára 16— 20 forint, a cseresznye U)— 16 forint, a meggy kilója 8— 12 forint. Az elmúlt napokban tör­tént felmérés szerint a ta­valyi árakhoz mérten 10 százalékkal olcsóbb , a para­dicsom, a paprika, az eper és a cseresznye, s csökkenés mutatkozik a leggyakoribb zöldségek árainál is. A MTESZ Borsod ' me­gyei szervezetének anyag- mozgatási és csomagolási szakbizottsága sajtótájékoz­tatót rendezett tegnap, pén­teken. A június 26—28-án, a Nehézipari Műszaki Egyete­men megrendezésre kerülő műszaki-tudományos konfe­rencia témájáról volt szó. Az egyetemen az ömlesztett anyagok mozgatásával, . az automatizálással kapcsolatos témák kerülnek napirendre. A háromnapos országos ren­dezvényen 35 előadás hang­zik majd el. A kohászat, a | bányaipar, a vegyipar, a szi- likátipar. az élelmiszeripar, az építőipar, az energiaipar, a mezőgazdaság és a közle­kedés szakterületéről 180 szakembert várnak 26-án Miskolcra. Éjszakai tűzhöz riasztották csütörtökön a bánhorváti ön­kéntes tűzoltókat. A Szabad­ság u. 127. sz. ház portáján égett egy szalmakazal. Az önkéntesek gvors beavatko­zásának köszönhető, hogy a lűz nem terjedt tovább, a kár így mindössze 300 forint. Országos barlangkutató napok Miskolcon Ma, 17-cn, szombaton, és IS-án vasárnap Miskol­con rendezik meg a hagyo­mányos országos barlang­napokat. A Magyar Karszt­os Barlangkutató Társulat Borsodi Területe Osztályának rendezésében a két nap alatt több érdekes programban lesz részük az ide érkező szakembércknck. Az első na­pon előadások hangzanak cl a Bükk barlangjairól, az újabban feltárt barlan­gokról. és a karsztvízku­tatás jelentőségéről. A má­sodik napon ismertető elő­adásokkal egybekötött geo­lógiai sélát tesznek Miskolc- Tapolca • és a Bükk-fcnnsík' karsztterületeire a részvevők. rrt r r r r /*•• 1 //? /rí tévénézés a Iuránból, gyógykúl a betegeknek A Mezőkövesdi Gyógyfür­dőnek már régóta jó híre van országszerte. Csodálatos környezete, a medencéket körülvevő parkok, és a csak­nem 15 000 rózsatő felüdülést jelent az ideérkező üdülőik­nek, és pihenni vágyóknak. A.z elmúlt időszakban jelen­tősen fejlődött a fürdő. A ré­gebben oly sokat emlegetett közellátás is javult. E héten ismét két jelentős szolgálta­tással' gazdagodott a fürdő. Csütörtökön kezdődött el az országban egyedülálló esti fürdőzés a strandon. A kel­lemes 30 fok feletti vízben, este negyed nyolctól három­negyed tizenegyig fürödhet­nek a vendégek. Az esti für­dőzés egyébként már az, el­múlt évben is csábította a vendégeket, ez évben viszont új színfolttal gazdagították. . Tévékészüléket helyeztek el a strandmedence szélén. A figyelmes és jó elképzelés már az első napon, sikert aratott, hiszen a medencében csaknem kétszázan nézték a televízió esti műsorát. A Borsodi Vízmű Igazgatósága, gyógyivókutat is állított fel a fürdő, területén. A meg­valósulást, alapos kutató­munka előzte meg. Jeleket Béla igazgató, csehszlovákiai tapasztalata alapján kezdte meg a vizsgálatokat. A tudo­mányos kutatás eredménye­ként dr. Diirói Sándor, a vasgyári kórház orr-íül-gége osztályának főorvosa és dr. Fekete Tamás belgyógyász főorvos megállapították, hogy ' a víz rendkívül sok olyan ásványi anyagot tartalmaz, amely különböző betegségek­re gyógyhatással van. Az ’ egyébként enyhén záptojás­ízű víz 48 C fokon jön a gyógy’kút csapjain. Tervek között szerepel — ha a leüt az eddig ismert hatásait be­váltja — az ottani víz pa­lackozása. illetve árusítása. Kép, szöveg: Mécs Ernő Hegyaljai Bormúzeum Toícsván „... illő, hogy a legneme­sebb magyai' bor szülőföld­jén múzeum őrizze a „Tokaj szőlő vesszején” nektárrá érő ital hírnevét, s minden, ha­zánkba látogató, vagy szülő­földben bepillanthasson az évszázadok óta folyó nehéz szőlőmunka múltjába, jelené­be.” Ez a gondolat már ré­gen felvetődött, s most vég­re megvalósításra érett. A Magyar' Mezőgazdasági Mú­zeum és a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkom­ÄT ALAKÍTOTTA KORMÁNYÁT Makariosz érsek, Ciprus elnöke csütörtökön átalakí­totta kormányát — de nem Athén szája íze szerint. Az AP jelenti az enózisz- hívő Grivasz tábornok kör­nyezetére hivatkozva, hogy az érsek-elnök új miniszie- rei közül egyik sem számít a ciprusi görög egyesülés harcos hívének. ÜZEMEGÉSZSÉGÜGY öt és fél millió forintot fordít a Lenin Kohászati Mű­vek az üzemegészségügy fej­lesztésére az idei ötéves tervben. A nagyüzem a meg­előző intézkedésekre, külön­féle orvosi műszerek beszer­zésére, valamint az üzemor­vosi rendelő és a mentőállo­más fenntartására fordítja ezt az összeget. KÍSÉRLET SZÉN- GYALUVAL Az Edelényj Bányaüzem­ben széng3raluval kísérletez­nek a jövesztés gépesítésére. Csaknem 70 méter hosszú, acéltámmal biztosított front­fejtésen üzemel a berende­zés. A .kísérlet eddig biztató eredményeket hozott. KOKTÉLKLUB Június 1'8-án, vasárnap délután öt órától este kilenc­ig a Heliosz együttes közre­működésével koktélklubot rendez a hejőcsabai Gárdo­nyi Géza Művelődési Ház. TŰ LTELJESÍTETTÉK A TERVET Az elmúlt héten az Özi Kohászati Üzemek durva- hengerművének blokksora 23 ezer tonnával túlteljesítette kitűzött tervét. Ezzel párhu­zamosan a bugasori dolgo­zók 6500 tonnával termellek többet. DÖZSA-KIÁLLlTÁS Sajószentpéteren, a bánya­telepi Petőfi Sándor Műve­lődési Központban június lil­én, hétfőn délután négy óra­kor kiállítás nyílik Dózsa György, a parasztvezér cím­mel. TANGANYIKÁRÓL Természettudományos g.yü.j- lőúlon Tanganyikában cím­mel kiállítás látható június 20-tól 30-ig Miskolcon, a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központban. binát közös erőfeszítéssel létrehozta.. Toícsván, a Hegy­alja jelentős bortermelő köz­pontjában a Hegyaljai Bor­múzeumot, amelynek ünne­pélyes megnyitására június 2-1-én kprül sor. Az egyedül­álló kiállítást dr. Balassa Iván, a Magyar Mezőgazda- sági Múzeum főigazgatóhe­lyettese rendezte, az ünne­pélyes megnyitón pedig dr. Vicskó Lajos, a múzeum fő­igazgatója mond beszédet. HALÄLRA ítélték ŐKET A varsói bíróságon befeje­ződött Zygmunt Garbacki és Marian Wojtasik varsói la­kosok bűnpere. A vádlottak 1071. augusztus 20-án külö­nös kegyetlenséggel meggyil­kolták Jan Gerhard neves lengyel írót, a „Fórum” cí­mű hetilap főszerkesztőjét. A tárgyaláson bebizonyosodott, hogy tettüket előre megfon­toltan, rablás! szándékkal kö­vették el. A bíróság pénteken dél­előtt hirdetett ítéletet. Mind­két vádlottat halálra ítélték. SZÖVETKEZETI NAP Június 18-án, vasárnap tartják meg Parasznyán, az angyalvölgyi forrásnál az 50. nemzetközi szövetkezeti nap ünnepségeit. A Miskolc és Vidéke ÁFÉSZ, valamint Bükkaranyos, Harsány és Kisgyőr intéző bizottságai által rendezett programban dalostalálkozó. kultúrműsor és sportmérkőzések is lesz­nek. TŰZOLTÓ VERSENY KIRALDON Június 17-én, ma rendézik 7neg Kúráidon, az Ózdvidcki Szénbányák tűzoltóinak ha­gyományos versenyét. Hét csapat — a putnoki, a királ- di, a somsályi, az egeresein, a farkaslyuki, a bánszállási és a borsodnádasdi — neve­zett a versenybp. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Füzesabonyban megtartott 24. heti lotiósorsoláson a követi ke/.ő nyerőszámokat húzták ki: 5, 22, 34, «2, 70 SZEMINÁRIUM A Magyar Filmgyártó Vál­lalat 11 íradó-filmstúdiójában elkészült a Szeminárium cí­mű dokumentumfilm a DlVSZ firenzei találkozójá­ról, ahol az európai béke és biztonság kérdéseit vitatták in eg. iiiifárás. Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szórvá­nyos záporokkal, zivatarok­kal» Mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül. GSZAK-MAGY AKORSZAG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja.. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-zs u. 15. Központ: 36-13?. 16-672. 35-300. 36-579. Titkárság: 16-808 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Párt­rovat: 16-070. Belpolitika? rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sport- rovat: 16-049 Munkáslevelezés, oanas'/üe.vek • 16-046. Kiadja: o Borsodi megyei L^pkladé vállalat Miskolc. Baícsv-Zsilinszky u lö Velelfls kiadó: VITRES MIIIAI.V Telefon: 86-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi u, 15—17 Telefon: 16-213 Terjeszti n Magyar Posta, elő­fizethető: a hely) postai)i.vaiáinknál g? n kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint incfpx- vr, 655. Készült a Borsodi Nyomdá­ban. FeJclőe vez.: SZEMlíS ISTVÁN. Strandolhat és közben televíziót nézhet A MEZŐKÖVESDI GYÓGYFÜRDŐBEN! Június 15-től a 10.15 órakor kezdődő esti für­dőzés közben a vízből nézheti a televízió adó­sait a strandmedence partján elhelyezett ké­szüléken. Kellemesen üdülhet, jól szórakozhat a Me­zőkövesdi Gyógyfürdőben. Kertészeti a - • • ^ . . ■ • , ! j bemutató

Next

/
Oldalképek
Tartalom