Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-17 / 141. szám

ESZAK-MÄGYAROfcSZÄG 4 \ 1972, június 17,, sxombat Az 1972173-as színiévad ígérete Őt ősbemutató Pénteken a következő. 1972—73-as színházi évad tervei­ről beszélgettek ®z újságírók Sallós Gáborral, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával. A beszélgetésen részt vett, és a színház munkájával kapcsolatosan sok hasznos taná­csot adott és észrevételt tett Deine László, a megyei párt- bizottság titkára. A következő évad műsor­terve o frázisok, álszenteske- desek, álerkölcsök leleplezé­séi szolgálja, mint azt Sallós Gábor mondotta, és ennek jegyében állt össze a bemu­tatandó darabok sora. El­mondta az igazgató, hogy az új évadban szeretnék ismé­telten elnyerni a közönség bizalmát, támogatását. Az el­múlt, most záruló évad ta­pasztalataiból okulva úgy szeretnék megvalósítani a műsortervet', hogy azon lé­nyegében ne kelljen változ­tatni, illetve előre nem lát­ható akadályok leküzdésére jó előre számolnak néhány alternatívával is. Szólt ar-, ról, hogy a közönség érdeke­it szolgálandó, a tizenegy bérleti előadásra az eddigi 15 százalék helyen 20 szá­zalékos kedvezményt, biztosí­tanak, ugyanakkor a bérlet­tulajdonosok a bérletszüneti előadásokra is 20 százalék kedvezményt élveznek, men­tesülnek a felülfhietés alól a feleméit helyárakkal bemu­tatandó daraboknál, s végül S0 százalékos kedvezményt kapnak az ifjúsági és gyer- mekelöadásokra. A színház továbbra is el­látja Eger színházi szolgála­tait és a tájelőadásokat. Összesen mintegy 560 elő­adást tart az évadban, közü­lük háromszáznál jóval töb­bet Miskolcon. A megyében a korábban is felkeresett öt helyen tartanak rendszeresen előadásokat és- latolgatják, miként tehetnék ezeken a helyeken jobbá — esetleg délutáni előadások beiktatá­sával — a színházi igények kielégítését. Bérletben II bemutató Miskolcon tizenegy darabot mutatnak be bérletben. Ezek között öt ősbemutató lesz, három új magyar darab, ket­tő pedig külföldi mű első Gyulai nyár 1972 Tizedszer jelent meg a gyulai nyári program a fenti összefoglaló címmel. Az év­tized gazdag .tapasztalatok­kal szolgálhat, s napjaink­ban Gyulát már a nagyobb hagyományokkal rendelkező, egész Európára vonzást gya­koroló, nagy nyári rendez­vényeket megvalósító kul- túrközpontok nevével emle­getik együtt. Az idei prog­ram is ígéretes. Július 9—15. között itt ülé­sezik a X. jubileumi eszpe­rantó nyári egyetem, több­féle ismeretterjesztő rendez­vény lesz, megtartják a Spartacus természetjárók X. országos találkozóját, több hangversenyt rendeznek, köz­tük orgonakoncertet is. A várszínház július 7. és 31. között rendezendő előadá­sain bemutatják Áprily La­jos A bíboros című történel­mi drámáját, valamint Ra­cine Pereskedők című vígjá­tékát. Több könnyűzenei rendezvény, filmelőadás. Dó­zsa emlékünnepség-sorozat, állandó és időszaki kiállí­tás és sportrendezvény teszi teljessé a Gyulai nyár, 1972 programját. magyarországi bemutatása. E tizenegy darab a következő: Csehov Cseresznyéskert cí­mű műve. Moliére Tartufje című vígjátéka, Rachmanov Viharos alkonyat című szín­műve, Shakespeare Hamlet című tragédiája, Dario Fo Lopj kevesebbet című víg­játéka (hazai ősbemutató). Berkes! András Berci bácsi című tragikomédiája (ősbe­mutató), Gosztonvi . János Dániel és a krokodilók című drámája (korábban miskolci drámapályázaton díjat nyert mű ősbemutatója). A zenés darabok között Strauss Ci­gánybáró című daljátókát, Jacobi Sybill című nagyope­rettjét, Molnár Ferenc—Zer- kovitz Béla Doktor úr című zenés bohózatát, valamint Padisák — Wolf — Fülöp Araüyláb című zenés vígjá­tékét találjuk. Ez utóbbi ős­bemutató. Ugyancsak ősbe­mutatónak tekintendő a Já­tékszín keretében Magyaror­szágon először színre kerülő dráma. Iredinszkij lengyei író Isten veled, Júdás című műve. A Játékszínben még egy további bemutatót: ter­veznek. Megkezdi a színház n gyermekszínházi előadáso­kat, s bemutat egy áenés mesejátékot, s ifjúsági elő­adás keretében látható .majd Gárdonyi A lámpás című drámája, amely az együttes egri programjában szerepel. Tervezi a színház Miskol­con a veremszínházi előadá­sok sorát is. s a diósgyőri Ady Endre Művelődési Ház­ban több alkalommal kíván vendégszerepelni. felnőttek­nek ég gyermekeknek szóló produkciókkal egyaránt. Ez lehetne egy későbbi perem­színház alapja, ahol bérleti előadásokról is szó lehet. A következő évad első elő­adása augusztus végén lesz, amikor a Bolha a fülben cí­mű zenés vígjátékot újítják fel, majd szeptemberben a. Cigánybáróval nyit a szín­mmmmmmmmmmmmmm iiiiiii.hi«pot» ház új bemutatóinak sora, ezt a Lopj kevesebbet, majd a Viharos alkonyat bemuta­tása követi. A november 7-i és április 4-j, eddigi alkalmi műsorok helyett a színház díszbemutatókat tervez. Személyi változások Az új évad személyi vál­tozásokat is hoz a színház­ban. A most záruló évad végén eltávozik Nyilassy Ju­dit rendező, a színészek kö­zül Balogh Zsuzsa, Makay Sándor. Unger Pálma. Ko- petty Lia, Kautzky Ervin, Könnyei Oszkár, Soós Edit, Vajda László (évad közben távozott Harkányi János és Füzessy Ottó). Üj tagként jelentkezik a színházban au­gusztustól Varga Tibor Ka­posvárról, Koroknay Géza a főiskoláról. Botár Géza a Déryné Színháztól, Poiónyi Gyöngyi a Thália Színháztól, Sírnom György és Demeter Hedvig Békéscsabáról, Gyön­gyössé Katalin a József At­tila Színháztól. Üj rendezők: Szirtes Tamás a József At­tila Színháztól és Illés István a főiskoláról. Felfrissül, a színház tánckara és ének­kara is. A meghirdetett darabok között több a klasszikus ér­ték, ígéretesnek mutatkozik a zenés program. A mai ma­gyar valóság a két ősbemu­tatóban, 'Berkesi és Goszto- nyi darabjában inkább uta­lásokban jelentkezik. Bizalommal Tárjuk A Miskolci Nemzeti Szín­ház eddig jsmert nehézségei, különös tekintettel az egri kötelezettségre, továbbra is fennállnak. Mindennek elle­nére bizalommal várjuk a műsorterv jó megvalósulását. A pénteki megbeszélésen a következő évad tervének is­mertetésén kívül több gyár korlati műsorpolitikai és egyéb szinházirányílási téma is szóba került. Az új esz­tendőben ,e beszélgetés té­máinak realizálása is segíti majd a felkészülést a szín­ház nagy, 150 éves jubileu­mára. (hm) Hanglemezek — könyvtárban Miskolcon, a Molnár Béla Ifjúsági Házban van a városi könyvtár ifjúsági részlege. A. látogatóknak 5000 kötet áll rendelkezésükre a szabadpolcos kölcsönzőben. A könyvtár zeneszobájában komoly zenét hallgathatnak a fiatalok, ahol a lemezeket magnóra is átlátszhatják. Foto: Kóbor Pál i pataki TIT közgyűlése A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat ebben az évben tartja VI. küldöttgyű­lését, s ezért Borsodban is újjáválasztják a járási, vá­rosi vezetőségei. Sárospatakon, a városi pártbizottság székhazában tartották a Városi közgyű­lést. Titkári beszámolójában Vörös József né ismertette az elmúlt négy évben végzett ismeretterjesztő munka ered­ményeit, majd az ezt követő vita után került sor a hal- tagú elnökség és a. megyei küldöttek megválasztására. A városi TIT-szervezet elnö­ke E.' Kovács Kálmán taní­tóképző intézeti tanár, titká­ra Vörös József né lett. Csökkenteni a lemorzsolódást Kazincbarcikán az általá­nos iskolákban három nap­pal korábban, június 5-én fejeződött be az idei tan­év. Ha egészen pontosak akarunk lenni, hozzá kell. tennünk: azoknak, akik a tanév során megfeleltek a követelményeknek. ' Mert a tanév tulajdonképpen foly­tatódott. 221 tanuló még két hétig tovább járt. Azok, akik egy vagy két tárgyból.. elég­telenre zárták „volna” az évet. A feltételes mód használa­ta ezúttal helyénvaló. Mert csak ma, június 17-én, szom­baton derül ki, hogy,ez a 221 tanuló ismétlő vizsgára kény­szerül-e augusztusban. Egy kísérlet követelményeként őket ugyanis még nem zár­ták le az érintett tantárgyak­ból. Csak . arra kötelezték őket, hogy két hétig minden­nap bejárjanak az iskolába, s részt vegyenek a csak a számukra tartott órákon. Ezeken a foglalkozásokon súlypontozva átveszik a tan­tárgy egész évi anyagát, s ha a tanár úgy látja, sikerült legalább elégségesre elsajá­títaniuk. akkor a következő osztályba léphetnek szep­temberben. s a bizonyítvány­ba csak ez az érdemjegy ke- rül be; Más megyében .mái' volt ilyen kísérlet, amelynek bel vezetéséhez a Művelődésügyi Minisztérium engedélye szük­séges. Borsodban Kazincbar­cikán kerül sor elsőnek e kísérlet bevezetésére. A vá­rosi tanács vezetői Salgótar­jánban tanulmányozták a kísérlet lényegét, s az otta­ni eredmények láttán kér­ték. hogy Barcikán is kipró­bálhassák.' Salgótarjánban szép eredményeket hozott: általában felére sikerült le­csökkenteni a bukások szá­mát. A gyenge tanulókkal való intenzív foglalkozás megle­pő eredményeket hozhat, Mert az a tanuló, aki gyen­gébb képességed miatt eset­leg gátlásossá válik, s az órákon szinte meg sem szó­lal, most aktivizálódásra kényszerül, hiszen csak peki magyaráz a tanár, s csak neki kell a válaszokat is megadni. Ez a lehetőség-felkínálás természetesein nem jelenti, hogy minden érintett tanuló elégséges osztályzatot kap. A meghdsszabbított tanév órá­in bizonyítaniuk is kell a gyerekeknek. De ez a lehe­tőség már önmagában is so­kat jelent. Persze, a kísérlet azért nem ilyen egyszerű. Tulajdonkép­pen már májusban meg­kezdődött: akkor első lépés­ként felmérték, kik állnak bukásra és milyen tantár­gyakból. Amikor azután sor került az osztályozó tantes­tületi ülésre, „kigyűjtötték” a bukásra állók névsorát. A gyerekek szüleinek szülői ér­tekezletet tartottak, elmagya­rázva, milyen további fog­lalkozásokon kell a gyere­keknek részt venniük. A „meghosszabbított tanév" óráin ingyenesen . vesznek részt, a tanulók, de ha vé­gül is elégtelen osztályzatot kapnak, akkor az ismétlő vizsgára már a szülőknek kell felkészíteniük a gyer­mekeket. Nos, az eddigi tapasztala­tok azt bizonyítják, hogy a szülők, a gyerekek és a ta­nárok egyaránt örömmel fo­gadták ezt a lehetőséget. Az első napokban mindössze ^gyetlen tanuló hiányzott az óráról, de — s ez a pedagó­gusok lelkesedését bizonyít­ja — a tanár elment érte. S ez a tény önmagáért beszél. Mert a tanárok semmiféle külön jövedelemhez nem jut­nak azáltal, hogy tovább foglalkoznak a gyerekekkel. Még nem tudjuk, hány ta­nuló „menekül meg” a bu­kástól, de bizonyára elég sokan lesznek. S ebben lát­juk a kísérlet lényegét. Csökkenteni a lemorzsolódok, a bukottak számát, hogy tö­rés nélkül folytathassák az. általános iskolát. Segítséget nyújtani, méghozzá ilyen konkrét segítséget a gyen­gébb tanulóknak, akik kö­zött bizonj', sok a nehéz kö­rülmények között élő, fizikai dolgozó gyermeke. Egyelőre csak kísérletről van szó. De ha az eredmé­nyek biztatóak lesznek, min­den bizonnyal sor kerül majd . szélesebb körű beve­zetésére is. Csutorás Annamária Á Miskolci Építőipari Vállalat Miskolc, József Attila n. 40. sz. i eladásra felkínálja elfekvő készletéből az alábbi állóeszközöket Betonkeverő 125 1 B kategória Szállítószalag 10 fm B kategória Szállítószalag 12,5 fm B kategória Szállítószalag 12,5 fm B kategória Gépi csörlő (felvonó) 100 kg B kategória Bi tumenmelegítő 200 1 e A kategória Bi tumenmelegítő 200 1 A kategória Bi tumenmelegítő 200 1 B kategória Vízszivattyú 200 L/p (vili. mól.) B kategória Vízszivattyú 200 L/p (benz. mot.) B kategória Mcszeiőgép C kategória Elektr. festékszóró A kategória MlA-motor . o LE C kategóriái MIA-molor 8 LE C kategória Érdeklődni lehet: 37-331, gépészeti osztály, Gadnainé Rendhagyó tané? vége

Next

/
Oldalképek
Tartalom