Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-15 / 139. szám
A fogyasztók megkárosításáért Egymillió ezer forint bírság lapunkban annak idején beszámoltunk egy hosszabb ideig tartó büntető ügyről, melynek vádlottai a Miskolci Ital- és Vegyicikkgyárból ke- ' rültek a bíróság elé. Mint ismeretes, a jaffa és bambi italokba az előírtnál kevesebb mennyiségű szörpöt adagoltak, s ily módon, jelentős összeggel megkárosították a fogyasztókat, és nem kevésbé jelentős összeggel gyarapították saját zsebüket. Huszonkét ember szerepelt vádlottként. A Megyei Bíróság — nem jogerősen — Bauer Miklóst egyévi, Szabó ■Józsefnét egyévi és hathónapi, Szabó Papp Bélát egyévi és nyolchónapi, Cser- venka Károlyt egyévi és négyhónapi szabadságvesztésre, a többieket ugyancsak bűncselekményük arányában, kisebb-nagyobb büntetésre ítélte. Az ügynek azonban folytatása is van. A Megyei Főügyészség kezdeményezésére a legfőbb ügyész indítvánva alapján a Központi Gazdasági Döntőbizottság eljárást indított a Miskolci Ital- és Vegyiéikkgyár ellen. A döntőbizottság meghozta a határozatot, melybe alkalmunk adódott betekinteni. A határozat megállapítja, hogy a gyár: „huzamos időn keresztül hozott kereskedelmi forgalomba a szabvány előírásával meg nem egyező, rossz minőségű terméket, amely-, vek élvezeti értéke. minősége és összetétele az előírásoknak nem ' felélt meg. ezáltal elvan jelentős kárt okozott a l okosságnak, ugyanakkor olyan jelentős jogtalan anyagi előnyre tett szert, amely tevékenysége kellő alapot szolgáltat gazdasági birság alkalmazásához.” Ugyancsak a határozat szerint a gyár: „a minőségellenőrzés elhanyagolásával éveken át lehetőséget adott a társadalmi tulajdon megkárosítására. Az ellenőrzés hiánya adott lehetőséget arra is, hogy a társadalmi tulajdont sértő dolgozók úgy leplezzék magatartásukat, hogy ezáltal nagy számú fogyasztó károsodott meg, illetve a magatartás ereelmér nyeként a vállalat jogtalan anyagi haszonra telt szert.’ A Központi Gazdasági Döntőbizottság a gyárat egymillió 900 ezer forint gazdasági bírság megfizetésére kötelezte. Manapság divat arról is beszélni, hogy az „igazi, jó üzletet” azok tudják nyélbe ütni, akik különböző manipulációkkal többet vesznek ki a fogyasztók zsebéből, mint amennyi „ildomos” lenne. Tény, hogy többen is megpróbálkoznak azokkal a bizonyos manipulációkkal, de tény az is, hogy ezek előbb, vagy utóbb a bíróság elé kerülnek. És most már íme: a Központi Gazdasági Döntőbizottság működése, erélyes fellépése is bizonyítja, hogy mind rosszabb üzletté válik a fogyasztók megkárosítása, a jogtalan haszonszerzés. Nem éri meg. Sem erkölcsileg, sem anyagilag. Talán csak ennyi kívánkozott még kommentálásként ehhez a — nyilvánvalóan mindannyiunk által helyeselt — határozathoz, Priska Tibor Add a kezed, api! k; *©• j/W v ' wiSBCTi, *1£15 Ügyeletes riporterünk jelenti: Gyümölcsszezon a hűtőházban Bár megszűnt a miskolci h ütőház szezonális jellege, mégis főszezonnak lehet nevezni ezt az időszakot. Folyamatosan érkeznek a szamócát, cseresznyét, málnát, zöldborsót szállító tehergépkocsik a hűtőház rámpája elé, A következő napokban piros ribiszkével és meggyel bővül a tartósítandó cikkek skálája. Az elmúlt 24 órában 7,3 vagon gyümölcs érkezett. A hűtőház a hét végére befejezi a 11,1 vagon szamóca feldolgozását, s július közepéig málnával, cseresznyével, zöldborsóval lesz elfoglalva. A termékek nagy részét exportálják, mivel a miskolci hűtőházat a közelmúltban export-bázisnak jelölték ki. A partner, a svéd Burman-cég igényes, s mert a hazai piac is ugyanabból a termékből kap, jó minőségű áru várhaté a miskolci boltokba is. A mostani nyár egyébként fordulatot hozott a hűiőházban. Ezek az első nyári hónapok, amikor foBtidapesíi nyári szórakozások Hetedik évadjukat kezdték a közös igazgatás alatt álló tóvárosi szabadtéri színpadok. A három — margitszigeti, városmajori és budai park — színpadon az elmúlt hat év alatt nyolcvankilenc produkció került színre, ösz- szesen 377 alkalommal, 503 ezer néző előtt. Ezek között 14 opera, 5 balett, 14 folklór, 17 operett, 1 daljáték, 1 dráma, 3 nagyrevű, 3 musical, 8 zenés vígjáték, 13 komolyzenei hangverseny, 6 könnyűzenei koncert és 4 egyéb műsor található. Hat év alatt 12 külföldi együttes vendégszerepeit a három színpadon, köztük a Mojszejev együttes, a grúz népi együttes, a Kijevi Operaház balett együttese, a novoszibirszki balett, a krasznojarszki népi együttes, a lengyel Mazowsze együttes, az új-zélandi _ Maori népi együttes, valamint a bolognai. genovai és a pármai opera. Az idén a három színpadon tizenegy produkciót láthat a közönség, összesen nyolcvan előadásban. Két opera, egy daljáték, két folklór műsor, három bohózat, illetve vígjáték, egy komolyzenei és két könnyűzenei koncert várja a közönséget, A legnagyobb szabású előadásnak Verdi: Attila című operájának bemutatása ígérkezik. Bemutatják még Verdi Requiem-jét és A trubadúr című operáját a bolognai opera vendégelőadásaiban. Műsorra kerül ismét a János vitéz is. Sorsjegyen nyesi tv-készülék Tegnap, szerdán délelőtt kis ünnepség keretében adták át a MÉH Vállalat miskolci központjában a rongygyűjtö hetek jutalomsorsjegyeivel nyert borsodi főnyereményeket. A képen: Molnár Sándor igazgató átadja Kiss Koltán mezőkövesdi VIII. osztályos úttörőnek a húsz kiló vegyesrongyért kapott öt sorsjegy egyikével nyert OKI-LUX tv-készüléket. Fotó: Sz. Gy. Csomagolási verseny Ebben az évben, előreláthatólag szeptemberben rendezik meg Budapesten a magyar csomagolási versenyt, és a nemzetközi csomagolás- technikai kiállítást. A verse- nyen és a bemutatón a hazai és külföldi műanyaggyár- tó vállalatok, a termékeiket feldolgozó és felhasználó gyárak, a csomagolás legkorszerűbb eszközeit mutatják be. A pályázók június közepéig jelenthetik be részvételüket. s olyan anyagokkal és eszközökkel nevezhetnek, amelyek az" elmúlt év június 15 és ez év május 31. között kerültek először bel- vagy külkereskedelmi forgalommá. A borsodi műanyaggyártó vállalatok közül eddig a Tiszai Vegyikombinát küldte el nevezését a versenyre. lyamatosan lehet kapni mirelit készítményeket. A korábbi években ugyanis a nyár csak a gyártás időszaka volt, értékesítéssel nem foglalkozott a hűtőipar. Most kiszerelő brigádot állítottak munkába, amely folyamatosan csomagolja a belkereskedelmi forgalomba kerülő gyümölcsöt, zöldséget. A létszám az egy évvel ezelőtti 173 dolgozóval szemben 372. Visszajöttek az átcsoportosítás miatt Budapestre kerülő munkások, és új munkaerőket is foglalkoztatnak. A sok nehézséget, a nagyarányú rekonstrukciót átélt hűtőház történetében ez az első félév. amikor minden nap foglalkoztatni tudják a törzsgárdát. Az eredmény: 82 vagon mirelit készítmény. Az idei terv egyébként megdöbbentően magas az elmúlt évihez viszonyítva. Tavaly 350 vagon árut készítettek, az idén 730 vágón termék kerül ki a hűtőházból. A következő hónapokban lecsót, szilvát, brokolit dolgoznak fel, s szeptemberben megkezdik az ország legkorszerűbb élelmiszeripari üzemében, a promfrit-üzemben a próba- gyártást. Az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengerdéjében kigyulladt tegnap délben egy deszkarakomány. A városi tűzoltók idejében a helyszínre érkeztek, a kár így nem jelentős. A tüzet a kö- ,-zelben levő kemencékből sugárzott hő idézte elő. Megszúria élettársi! A 28 éves Bakos László arlói lakos nagy mértékben italozik. Ilyenkor indulatos, durva magatartásé. Egyidő- ben Borsodnádasdon lakott és ott életközösségre lépett Molnár Dezsőnével. A rendszeres italozó életmódja feldúlta életközösségüket. Napirenden voltak a szóváltások és nézeteltérések. Az egyik alkalommal is, amikor ittasan ment haza, vita támadt közöttük. Bakos László tettlegesen támadt élettársára, aki a szomszédba menekül t előle. Bakos üldözőbe vette és amikor utolérte, ütlegelni kezdte, majd zsebkésével hátba szúrta. Szerencsére az asz- szony csak könnyebben sérült meg. Az Ózdi Járásbíróság súlyos testi sértés kísérletének bűntette miatt Bakos Lászlót 6 hónapi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte és alkoholelvonó kezelésre is kötelezte. BŐVÜL AZ ÖLTÖZŐSOK A jelentős idegenforgalommal rendelkező miskolctapolcai strandfürdő új kabinnal és öltözősorral bővül. Az építkezés befejezése után több száz férőhellyel emelkedik a kabinok és öltözők száma. KÉSZÜLŐDÉS A KIÁLLÍTÁSRA A Tokaji Vas- és Fémipari Szövetkezet is részt vesz Miskolcon, a sportcsarnokban és környékén megrendezésre kerülő 5. helyiipari kiállításon és vásáron. A lépcsőházban is használható betegszállító kocsin, a teleszkópos oxigénpalack- szállító kocsin kívül bemutatják új termékeik közül a horganyzott edényeket és az úgynevezett húzott alumínium kilincseket is. VÍZRENDEZÉS Bekecs és Taktaszada községek térségében mintegy 600 ezer forintos költséggel vízrendezési munkálatok fejeződtek be a Harangod patak I. sz. mellékágán. A Tak- taközi Vízgazdálkodási Társulat ezzel a jelentős munkával biztonságosabbá tette a termelést a vízfolyás menti határrészeken. FESTMÉNYEK, SZOBROK TOKAJBAN A Tokaji tavasz című 'tárlatsorozat soron következő kiállítása június 18-án, vasárnap délután öt órakor nyílik a helytörténeti múzeumban. Doór Ferenc festőművész és Búza Barna szobrászművész tárlatát Karsai Zsigmond festőművész nyitja meg, Tóth Tibor festőművész pedig tárlatvezetést tartBÁBELŐADÁS — SZAKMAI KÖZÖNSÉGNEK A miskolci Ady Endre Művelődési Ház bóbesoportja, amely a III. békéscsabai báb- fesztiválra készül, június 16- án délután öt órai kezdettel szakmai bemutatót tart. Előadásra kerül Donászy Magda Mindenki a maga helyén című bábdarabja. ÜLÉSEZIK A TÁRSADALMI VEZETŐSÉG A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ társadalmi vezetősége június 19-én, hétfőn délelőtt 9 órai kezdettel tartandó ülésén a művelődési központban működő szakkörök munkájáról és a XIII. miskolci filmfesztivál lebonyolításának tapasztalatairól. tanácskozik. KONCERT IIEJŐCSABAN Parikkoncertet ad szombaton, június 17-én délután rit órai kezdettél Hejőcsabán, a Gárdonyi Géza Művelődés! Ház parkjában a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Mura Péter vezényletével Prokof- jev-, Haydn- és Bartók-műveket mutat be. Közreműködik Várhegyi Márta. NYÁRI TÁBOROZÁS — TÁNCBAN A Rónai Sándor Művelődési Központ balettiskolájának évzáró vizsoaelőadása június 18-án vasárnap délelőtt lesz a művelődési központ színháztermében. A műsor címe: Nyári táborozás. TÖRPE VÍZMŰ-ÉPÍTÉS QLASZLISZKÄN Olaszliszkán jó ütemben épül a községi törpe vízmű. A kivitelezők, a Taktaközi Vízgazdálkodási Társulat vízműépítő brigádja a 9 kilométer hosszúságú nyomóvezeték nagy részét már megépítették. Hozzákezdtek a községben a közkifolyók ás tűzcsapok szerelvényezéséhez. A tervezett határidőre, ez év őszére elkészülnek a munkákkal. TÉRZENE Pénteken, 16-án délután fél 6-kor Miskolcon, a Szabadság téren, 18-án vasárnap pedig — a programtól eltérően — délelőtt fél likőr Tapolcán ad térzenét a MÁV fúvószenekar. Vezényel Bencs Ferenc. ÁSVÁNYOK KIÁLLÍTÁSA Június 17-től 24-iig tart nyitva az Ady Endre Művelődési Házban az az érdekes kiállítás, amelyen a Hennán Ottó barlangkutató csoport által gyűjtött figurális gyökereket, ásványokat, kőzeteket, mutatják be. Tavirózsák ■ ....A. ' . . xü: A' •- — ;■ i * - " B. J. felvétele A BÁBCSOPORT BEMUTATÓJA Június 16-án, holnap, 17 órai kezdettel a III. békéscsabai bábfesztiválon részt vevő „Játsszunk együtt” bábcsoport szakmai bemutatót rendez. A bábelőadást a miskolci Ady Endre Művelődési Házban láthatják az érdeklődők. EPERJESI DIÁKOK AZ ÉPFU-NÁL Harminc eperjesi diák két szlovák mérnök kíséretében június 12. és 23. között szakmai gyakorlaton vesz részt a 3. sz. ÉPFU miskolci telepén. A negyedikes gépipari technikumi tanulók az ÉPFU műhelycsarnokaiban ismerkednek meg a gépjárművek szerelésével. A diákok tapasztalatcseréje a miskolci Zalka Máté Gépipari Tech- n i ku m kezd em ériye zésére jött létre. A miskolci diákok így viszont Eperjesen, vesz-, nek részt hasonló tapasztalatcserén. ESZAK-MAGY AHOKSZAG —• a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságénak lapja. Főszerkesztő: WIRIH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15 Központ: 36-132. 16-672, 35-380. 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat. i6-450 Kultúrrovat: 16-007 Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, oanaszügyek. 16-046 Kiadja: a Borsod megye) Lapkiadó vállalat. Miskolc. Baicsy-Zslllnszky u 16. Felelős kiadó: VERBS MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hlrdetesfelvétel: Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213 ' Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint. Index: 25 655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN.