Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-13 / 111. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1972. május 13., szombat (CM Tudomány és film Gyermekkönyvtár Kazincbarcikán A pénteki nap egyik érdekes. és a továbbiakban biztosan nagyon gyümölcsöző hatású eseménye volt a televízió filmalkotóinak és a fesztiválra Miskolcra jött. illetve a miskolci sajtóorgánumoknál dolgozó tv-kriti- kusoknak találkozója. A találkozó első felében olyan új tévéfilmeket mutattak be, amelyek még nem kerültek közönség elé. Így láthattuk az Ólombetűs vallomások sorozat legújabb darabját, amely Baráti Gézát mutatta be. a Baleset, valamint a Morgus Huygaricus című filmeket. Ezt követően baráti hangulatú eszmecserére ültek le a filmesek és kritikusaik. A televízió jelenvolt vezetői és az újságirók sokoldalúan vitatták meg a tévéalkotás és a tévékritika viszonyát és mai helyzetét. Hangsúlyt kapott a tanácskozáson, hogy a rövid kritikai jegyzeteket jobbára fel kellene váltania az elmélyültebb elemzéseknek. A televízió műsorszerkesztősége minden egyes kritikai jegyzetet tanulmányoz és a későbbiekben hasznosít. Több gyakorlati jele is tapasztalható ennek a hasznosításnak, mint például a dokumentumfilmek és más adások — éppen a kritikákban jelentkező igény kielégítése során történt — főműsoridőbe helyezése. Szóba került a riport és dokumentumfilmek azonnali lereagálásának szükségessége, mert egy-egv érdekesebb riportfilm. vagy dokumentumfilm másnap reggel már széles hullámokat ver a hallgatóság körében, a téma továbbgyűrűzik. s jó ka a kritika segíti az eligazodást. Az is szóba került, hogy a televízió rendkívül összetett, sokrétű műsorainak figyelemmel kísérése és az egyes adásokra való reagálás ne kizárólag a kultúrrovatok feladatát jelentse, hanem az adott, témákkal a megfelelő szakterületen inkább jártas újságírók is foglalkozzanak, különböző műfaji megközelítésben. ■1——Tn—WW—l llllMMi —IIIIII Ujusáffi vetítés A Hevesy Iván Filmklubban tegnap délután megtartották a harmadik ifjúsági fesztivál vetítést, amelyen S/abó Árpád és C. Kolozs Zsuzsa találkozott a fiatalokkal. 4 mai napon Ma, a fesztivál utolsó napján már kevés program várja az érdeklődő közönséget. Kevés, de izgalmas. Este 6 órai kezdettel kerül sor a záróünnepség re, s egyben a fesztivál díjainak kiosztására. Tóth József, a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának vezető titkára ünnepi beszédével ér véget a záróünnepség, majd a díjnyertes filmek bemutatóját tekintheti meg a közönség. Tegnap délelőtt megtartották a XIII. miskolci filmfesztivál nagyszabású ankétját, amelyet Sylveszter András, a Televízió közművelődési fő- szerkesztöségének vezetője vitaindító előadása vezetett be. A téma: Tudomány és film. Az előadó bevezetőben hangsúlyozta, hogy a film és a tudomány kapcsolata nem szűk szakmai beliigy. hanem kulturális életünk egyik cenlA jó hangulatú tanácskozáson több. az alkotókat és a kritikusokat közösen érdeklő téma is szóba került még a kritikán kívül. rális problémáját jelenti. Az utóbbi években jelentősen megnőtt a tudomány presztízse, s mind az irodalmi lapokban megnövekvő tudományos jellegű tanulmányok, mind a könyvkiadásban egyre nagyobb helyet foglaló tudományos művek száma, vagy éppen a dokumentumdrámák. szociológiai drámák jelentkezése is erre utal. Szólt a tudományok és a művészetek egymásra hatásáról, s arról. hogy korszakunk a szellemi életben is munkamegosztást követel. Történelmi visszapillantást vetett a • tudomány és film kapcsolatának fejlődésére., kiemelve belőle a televízió • tudat nyitó szerepét, majd a tudományok és a politikai haladás összefüggéseit elemezte, kiemelve, hogy az irodalom monopol- helyzete a politikában az utóbbi másfél évtizedben megszűnt s előtérbe került a műszaki és társadalmi tudofunk'ciója, s ez kell, t hogy hasson a filmalkotásra is. Beszélt a tudományos filmalkotás elvi és gyakorlati gondjairól, az alkotói, formai problémák előtérbe kerüléséről. valamint a különböző tudományok és a film olyan kapcsolatáról, amelyben az utóbbi nem egyszerűen lelor- ditja a maga nyelvére az adott tudományágazatot. A rendkívül széles körű vitában igen sokan hozzászóltak. különösen az utóbbi gondolathoz. hangsúlyozva, hogy nem a fordító szerepét Kell a filmnek betölteni, hanem az alkotónak a~ anyag jó ismeretében a saját nyelvén kell műalkotást, teremteni, saját ''mondanivalóval. teljes mértékű azonosulással. Ez feltételezi és szükségessé teszi a rendezők s más filmalkotók mind szélesebb körű felkészültségét, és a művelni kívánt, tudományágakban való magasszintű jártasságát, teljes elmélyiiltségét. A vitában többek között Vaszilkov szovjet delegátus is felszólalt, aki e problémakörnek a szovjet filmesek körében tapasztalt jelentkezéséről adott számot a tanácskozás résztvevőinek. Valamennyi felszólaló hangsúlyozta, hogy a bevezető előadás igen sok hasznos gondolatot tartalmazott, azokat minden alkotónak meg kellene szívlelni. Ehhez szeretnénk hozzáfűzni: kár, hogy nem adták ki az előadást írásban is. s jó lenne ezt legalább utólag pótolni. ■>nmnii<ninarnni>i «■■aiKimi A tegnapi programból Pénteken, ax SZMT televízió-termében két ismétlésben mutatták be a televízió második versenyprograrnjá t. A híradóösszeállítás után Zsigmondi Boris Látogatás Czóbel Béla műtermében című művészportréját láthattuk, majd Mátrai Mihály és Sugár András nagyhatású és roppant izgalmas Belfasti jelentése pergett a képernyőn. Kiemelkedő alkotás B. Megyeri Gabriella megyénkben annak idején különös visszhangot kellett Tartson velünk Matyóföldre című ri- portfilmje. örömmel láttuk újra Bokor Péter Századunk című sorozatának XVIII. részét, a nagy frankhamisítással kapcsolatos „macska— egér” háborút, Bánki Iván Porond és iskola című, az artistaképzést bemutató riportját, valamint Eck T. Imre Cigány Zsuzsóról szóló, Romantika nélkül című művét. A .versenyprogramban szerepelt még Téglássy Ferenc Karám és box című, a lovak neveléséről szóló munkája, valamint Oláh Gábor A kavics című filmje, a kavics útjának bemutatása születésétől a felhasználásáig. A televízió versenyen kívül bemutatott néhány animációs filmet mozivászonra vetítve. A közönség a Kuko- ri és a Mézga-család sorozat néhány új darabjával ismerkedhetett meg színes változatban. Este Vas Judit négy művét — Módszerek, Süss fel nap, Napszakos ritmusok, Böbe — mutatták be emlékműsor keretében, ezzel is tisztelegve a tavaly elhunyt kiváló filmalkotó emléke előtt. Végül éjszaka külföldi vendégek filmjeinek tájékoztató vetílése zárta a fesztivál pénteki programját. E hónap végén lesz egy esztendeje, hogy beköltözött új otthonába a kazincbarcikai gyermek klubkönyvtár. Az esztétikus, szép környezet szinte vonzza az iskolás korú gyermekeket; naponta átlagosan 180—170-en térnek be olvasnivalóért. Amióta elfoglalták ezt az új otthonukat. szinte, ugrásszerűen megnőtt a gyermekkönyvtár iránt az érdeklődés. Az olvasói létszám például egy esztendő alatt közel 70 százalékkal nőtt, s 02 százalékkal több a könyvforgalom. Mindezt persze nem lehet csak az új helyiség számlájára írni. Bár kétségtelen, hogy az új. korszerű otthon, a jó körülmények alapul szolgáltak a tartalmas, színvonalas munkához. A közelmúltban a városi tanács művelődésügyi osztálya kibővített osztályvezetői értekezleten tárgyalta a városi könyvtár gyermek klubkönyvtárának egyéves munkáját. S azon az értekezleten nemcsak a már említett szép eredményekről volt szó, hanem arról is. hogyan legyen a tovább, mit kell tenniük a könyvtárosoknak, a tanároknak, az úttörőszervezetnek, a művelődési otthonnak azért, A Mezőkövesdi járási Párt- bizottság az 1971/72-es pártoktatási évben Mezőkövesden, Mezőkeresztesen, Mező- nagymihályon és Cserépfaluban szervezte meg a marxizmus—leninizmus esti középfokú iskola osztályait. A 110 hallgató ezekben a napokban adott számot politikai tudásáról, felkészültségéről. A hogy még több gyermekhez jusson el a fiatal szocialista városban a könyv, s még több könyv jusson el hozzájuk. Az. MSZMP agitációs és propaganda bizottsága .197(1. júniusában foglalkozott a gyermek- és ifjúsági olvasók könyvtári ellátásának kérdésével. Hangsúlyozták e téma pedagógiai és művelődéspolitikai jelentőségét, szorgalmazták. az eddiginél tervszerűbb és gyorsabb ütemű könyvtárfejlesztést. A Művelődésügyi Minisztérium kidolgozta a gyermek- és ifjúsági könyvtárak korszerű igényeit kielégítő fejlesztési irányelveket, melyeknek alaptétele, hogy a könyvtárnak és az iskolának még szorosabbra kell fűznie kapcsolatait. A kazincbarcikai gyermek- könyvtár létével és eredményeivel szép példája az említett határozat és állásfoglalás valóra váltásának, A városi könyvtár, ezzel együtt a gyermekkönyvtár jelentős részese Kazincbarcika kulturális életének. S mint ilyen, aktívan részt vesz a rohamosan fejlődő város kis lakóinak szellemi fejlődésében. Cs. A. vizsgák tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a hallgatók többsége igényesen sajátította el az elméleti anyagot és képes ennek gyakorlati alkotó alkalmazására. A hallgatók közül többen az esti egyetemen kívánják politikát műveltségüket fejleszteni. mányoli politika-előkészítő Pénteken láttuk A fesztivál versenyfilmjcinek második sorozatában került képernyőre Oláh Gábor A kavics című filmje Az animációs filmek vetítése közben találkoztunk régi ismerősünkkel, Aladárral, a Mézga család ifjú tagjával és kedvenc kutyusával Kukorii minden televíziónéző ismeri. Tegnap délután ismét néhány kalandját élvezhettük. A Borsod—Heves megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagy kér. Vállalat átad 3 db EV 631—2 típusú bolgár emelővillás és 4 db EN 141 típusú bolgár gyalogkíséretű alacsony émelésű elektromos targoncát üzemképes állapotban. Érdeklődni a 15-297-es telefonon (Miskolc). Használtért újat! Ne bajlódjon tovább régi háztartási gépeivel 1 Használt, de üzemképes tv-készülékét hű tő» épét kedvező feltételekkel új készülékekre most kicserélheti A helyi VIMELUX-szervizek a gépeket visszaveszik, értéküket vásárláskor az új készülékek árába beszámítjuk. Részletes felvilágosítást adunk: MISKOLC, Széchenyi út 3., 36., 56. sz., Herczeg F. u. 17., Kilián-dél. ÖZD, 48-as út 20., Lejtő út 1. SZERENCS, Rákóczi út 77. SÄTORALJAÜJHELY, Széchenyi út 3. LENIN VAROS, üzletsor. KAZINCBARCIKA, Lenin út 9. sz. alatti műszaki boltjainkban. Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat lekiízió-fílmesck és kritikusok találkozója Marxizmus-leixisiizm us középiskolai vizsgak